2013. szeptember 3., kedd

Mi vált valóra eddig a januári tervekből?

Év elején összegeztem, hogy milyen terveim vannak a jövőre nézvést. Úgy gondolom, most – a nyár végén – itt az ideje, hogy megnézzem azt, mit is sikerült tényleg megcsinálni, s mennyiben változtak a terveim azóta.

Először is a játékbeszámolók mellett több elmélkedést, szabályt szerettem volna feltenni a blogra. Ez úgy isten igazából nem jött össze, mert arányaiban kb. eddig is volt ennyi szabálykodás, elmélkedés, ismertető stb. Mondjuk ez talán annak is köszönhető, hogy eddig az évben messze kevesebb időm volt szerepjátékra, mint eredetileg terveztem, gondoltam. Mindenesetre azért elég sokat játszottam, s a Dungeon World kampányomat is szépen vittem. Igen, érezhetően kevesebbet meséltem, de többet játszottam.

A World of Dungeons-szel végül csak egyszer játszottunk, s többek közt időhiány miatt sem kezdeményeztem, hogy ebből is külön kampány alakuljon ki. A Dungeon World, mint már írtam, szépen folytatódott, sőt ez lett igazából az egyetlen rendszer, melyet meséltem. (Leszámítva egy KéK tesztjátékot a magazinhoz.)

A Baan Gidar befejezését is kitűztem a célra. Szegény megadungeon nagyon el volt hanyagolva az elmúlt időben, nem tudom, mikorra sikerül befejezni. Pláne, hogy a teljes első szintet át akarom tervezni, hogy nagyobb és brutálisabb legyen. Ugyanígy a Hősök és Hatalmasok is csak beszélgetésekben és tervekben jutott előre, gyakorlatilag nem. Ugyanakkor azt nem szabad elfelejteni, hogy egy Kazamata szám elkészítése is rengeteg energiát köt le, szóval ennyire tellett.


Összességében tehát kijelenthető, hogy eléggé felemásan alakult eddig az év, plusz, hogy nem érdemes a terveket előre összegezni, hiszen annyi minden közbejöhet. Legfeljebb tényleg csak azt, ami olyan közel van, hogy már ziher. Ezért is, hogy az év végéig mit sikerül még a korábbi tervekből beváltani, s milyen új tervek valósulhatnak meg, azt borítsa jótékony fátyol.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése