2017. október 10., kedd

Reakció táblázat az 5. kiadáshoz

Már a Störbek kampányomban is (amelynek nagy részéről sajnos végül nem készültek játékbeszámolók) alkalmaztam oldschool szabályokat az 5. kiadású D&D-hez. Mostanság pedig még inkább használom őket, hiszen egy igazi óriáskazamatát, a Barrowmaze-t mesélem a legújabb kiadással. A csapatkezdeményezés és a kincsért járó XP mellé ezúttal bevezettem a 2d6-os szörnyek reakciója táblázat használatát is. A táblázatot azonban nem éreztem teljesen passzentosnak az 5. kiadáshoz, ezért átkonvertáltam. Az alábbi képen ezt láthatjátok:



Idővel majd csinálok egy PDF-et az általam használt összes oldschool szabályról. Plusz tervezek a Barrowmaze-ben esett eddigi kalandokról is írni egy összefoglalót. 

Frissítés:
Az észrevételek alapján (külön köszönet Glowface-nek az ötletéért az előny-hátrány rendszer beemeléséről) átdolgoztam kicsit a táblázatot. Itt az újabb verzió, remélhetőleg már a végleges vagy ahhoz nagyon közeli:



2017. szeptember 21., csütörtök

A Varjak Kútja

2. játékülés (2017. augusztus 10.)

Artuzur, félork pap 2 / varázsló 1.
Ricardo, elf tolvaj 1 / kalóz 2.

19. nap a Lugasok Bőségének Havában

Hőseink rövid igazoltatás után gyors eligazítást kaptak a kapuőröktől. Megtudták, hogy az Eltávba érdemes menniük, mivel az az erőd kocsmája, ahol az utazók szállást is kaphatnak. Elmentek hát a kocsmába, ahol rendeltek maguknak egy italt, majd felmérték a többi vendéget. Artuzur rögtön kiszúrt egy félorkot, aki két őrrel pusmogott egy félreeső asztalnál. Nem lehet más, mint Pajzstörő Krig, akihez a romban rejtőzködő orkok tartoznak – gondolta. Ricardónak is feltűnt a sarokban tárgyaló hármas, ám sokkal érdekesebbnek találta a fogadó másik felében ülő kompániát: négy jól felfegyverzett kalandor hajolt egy térkép fölé, amelyet láthatóan igyekeztek takarni mások elől.

Ricardo odament hozzájuk, hogy megtudakolja, mi járatban vannak. Kis beszélgetés után kiszedte belőlük, hogy a Győzhetetlen Nagyúr városából érkeztek. A vezetőjük Vigyorgó Ottomár (mindig mogorva képet vág) néven mutatkozott be. Elmondták, hogy sikerült szert tenniük egy térképre, amely egy közeli helyen található kincsekkel teli kazamatához vezet: A Varjak Kútjához.  Ottomár csapata a legutóbbi kalandban megfogyatkozott, így a jövőbeni veszélyekre tekintettel örömmel fogadták Ricardo és Artuzur csatlakozási szándékát. Megbeszélték, hogy másnap reggel együtt kelnek útra és derítik fel a kazamatát.

A figyelmük egy rövid ideig visszaterelődött a félorkra és a két őrre. Mindketten erősen füleltek, s sikerült pár foszlányt elcsípniük a beszélgetésből, egyértelműen a raktárról és az ott tárolt értékekről beszéltek.

Ezután hőseink a csapostól szereztek infót arról, hogy kit kell keresni, ha ellátmányt akarnak venni, s mivel Ricardo említést tett neki Okalidról, a kocsmáros Holt Norhoz, az erőd vicekapitányához küldte őket. Ezért hát először Holt Norhoz mentek, akinek Ricardo elmondta, hol találják a sikkasztás miatt halálra ítélt Okalid kunyhóját. Ricardo 30 aranyat kapott az információért, az erődből pedig még aznap négy felfegyverzett atlantiszi harcost küldtek ki a dzsungelbe a szökevényért. Ezután hőseink Csini Brirhez mentek, az amazon harcosnőhöz, aki többek közt az ellátmányért felelt. A bevásárlás közben élénk beszélgetésbe kezdtek az amazonnal a raktárról, az őrségről és egyéb általános témákról.  Miután hőseink kipuhatolták, hogy az a két jómadár, akit a fogadóban láttak a félorkkal, éppen ma este fogja ellátni az őrséget a raktárnál, Ricardo kötelességének érezte jelenteni a gyanúját.

A bevásárlást követően szétváltak. Artuzur az erőd lakóinak szemlélésével és az amazonoknak való beszólogatással töltötte az időt. Egészen addig, míg fel nem dühített egy papnőt, aki egy parancsvarázzsal elhallgattatta. Eközben Ricardo kisétált a tengerpartra, s egy alkalmas helyen elrejtett 100 aranyat tartalékként. Meggyőződve arról, hogy senki sem látta meg őt, visszament az erődbe.

20. nap a Lugasok Bőségének Havában

Már virradat előtt készen álltak az útra. Ám mielőtt elindultak volna, még gyorsan érdeklődtek a félork és a gyanúba keveredett két őr felől. Az őrök elmondták nekik, hogy utóbbi kettőt elfogták, előbbi azonban kicsúszott a kezük közül. Hőseink nem törődtek többet ezzel, inkább a Varjak Kútjára koncentráltak.

Pár órával később megérkeztek a térkép segítségével a kijelölt helyhez. A kút egy tisztáson állt, amelyet kiszáradt fák szegélyeztek. Minden fán egy-egy fehér varjú ült, összesen hét. „Vérrel juthatsz csak a Csontkirály kincsestárába.” szólt hat varjú, a hetedik pedig leszállt a kút kávájára és érdeklődve nézte a mezőre lépőket. A csapat egyik tagja megvágta a kezét, s belecsöpögtette a vért a varjú kitátott csőrébe. Miután a madár visszaült a fára, ők gond nélkül leereszkedhettek a kútba.

A kútban több lehetséges útirány tárult eléjük. Először egy fentebbi járatot jártak végig. Hadizsákmányként összegyűjtött rozsdás fegyverek és molyrágta zászlók átvizsgálásakor egy érdekes tőrre bukkantak. Ezt Ricardo elrakta magának. Később különös furulyaszót követtek, amelynek köszönhetően szembe találták magukat egy veszedelmes élőholttal. Ez volt az első csata a mélyben, s itt még fölényes győzelmet arattak, amelyet az tett igazán édessé, hogy a hajdani udvari költő szobájában némi értéket is sikerült összeszedniük. Azonban arra nem voltak felkészülve, ami ezután jött. Óvatlanul besétáltak a Csontkirály legjobb harcosaiba, akiken ember fia még nem jutott át. Véres csata bontakozott ki, amelyben négy bajtársuk – akiknek köszönhetően erre a helyre eljöttek – hősi halált halt. Artuzur és Ricardo kis szerencsével túlélték, s úgy érezték, kár lenne most visszafordulni. Egy nagyobb halálszentély felderítése után, ahol nem mertek az oltáron lévő aranytárgyakhoz nyúlni, egy csapdába botlottak, aminek köszönhetően Artuzur kis híján az életét vesztette. Ekkor döntöttek úgy, hogy visszafordulnak.

Nagy nehezen kicipelték elhullott bajtársaikat, a jobb sorsa érdemes Vigyorgó Ottomárt, Dentuszt, Rakumot és Sorint, majd pedig eltemették őket kicsit beljebb az erdőben. Ők maguk is kerestek egy védett helyet, ahol lepihentek aludni, nem kockáztatva meg az esti visszautat a dzsungelen keresztül.

21. nap a Lugasok Bőségének Havában


Pirkadat után visszabattyogtak Lagoldurma Toronyba. Ekkor még nem sejtették, milyen kiváló kalandorral bővül majd kis kompániájuk.

2017. augusztus 13., vasárnap

Először a Fantasztikus Vadvidékeken

Múlt hónapban elkezdtünk egy online Kard és Mágia kampányt a Wilderlands világán. Már túl vagyunk az első két játékalkalmon, egyelőre két játékossal, de hamarosan bővülni fog a csapat. Az első játékról nem sokkal a játékot követően készítettem egy rövid összefoglalót, de nem raktam ki ide. Most, hogy már túl vagyunk a folytatásán is a bevezető játéknak, úgy érzem, nincs semmi akadálya, hogy közzétegyem. Ettől és a folytatásoktól senki ne várjon  olyan részletességet, amilyet A Három kalandor...-nál alkalmaztam, csupán a fontosabb események rövid összegzésére fókuszálok.


1. játékülés (2017. július 17.)

Artuzur, félork pap 2 / varázsló 1.: Törzsében sámánnak tanult, mígnem az egyik fogolynak köszönhetően megnyílt a lehetősége orkok közt szokatlan intelligenciájának kamatoztatására: elkezdte tanulni a varázslás művészetét. A sámán ezt nem nézte jó szemmel, így végül Artuzur távozni kényszerült. Azóta úton van, hogy elmélyítse mágikus tudását.

Ricardo, elf tolvaj 1 / kalóz 2.: Ízig-vérig csirkefogó, aki minden helyzetben a meggazdagodás lehetőségét lesi. Szárazföldön és vízen egyaránt jól boldogul, behatóan ismeri a vadont. Kalandjai rossz mederbe terelődtek, mikor gályarabságra ítélték. Ám az első adandó alkalommal sikerült megszöknie fogvatartói és a halálát akaró rabtársai elől.


17. nap a Lugasok Bőségének Havában

Hőseink egy kis lélekvesztővel a partra eveztek a gályáról, melyen lázadás tört ki. A Lagoldurma dzsungel vidékén értek partot. Elindultak délnek, amikor meglepte őket egy Félszemű Okalid nevű veterán harcos. A kezdetben gyanakvó Okalidot meggyőzték arról, hogy bajba jutott hajótöröttek, akiknek nincs élelme és vize, így a veterán elvitte őket a kunyhójához és adott nekik enni és inni. Ezután felajánlotta nekik, hogy megmutatja az erdőből kivezető ösvényt, ami a legközelebbi civilizált helyre visz, ha segítenek neki felderíteni a Hajós Holtak Barlangját, amely nincs messze innen, azonban atlantisziak egy elég fanatikus csoportja őrzi, nehogy valaki kifossza. Hőseink belementek a dologba, hátha meggazdagodva térhetnek vissza a civilizációba.

A sűrű erdőben nehezen haladtak, s pár órával később egy embersakál megtámadta őket. Artuzur elájult a tekintetétől, de Ricardo és Okalid nem volt már ilyen könnyű préda. Hosszas küzdelmet követően bár levágni nem, de elűzni sikerült a bestiát. Nem sokkal ezután előreküldték Ricardót, hogy derítse fel a terepet. Ő nem óvakodott egyedül előre, csak felmászott egy fára, viszont szerencséje volt, mert füstöt látott meg, s így be tudta tájolni, merre lehet az atlantisziak tábora. Az így szerzett információ birtokában nagyot kerültek délről, hogy véletlenül se találkozzanak össze a harcias barbárokkal. Végül sikerült úgy óvakodniuk, hogy ne vegye őket senki észre, s így probléma nélkül elérték a barlangot.
Miután Artuzur megfejtette az atlantiszi vésetek jelentését, amit persze titokban tartott a többiek előtt, hiszen ő csak egy buta félork, bementek a barlangba, ahol egy ősi, szúette hosszúhajót találtak. Ricardo hátulról fedezte két társát, akik felmásztak a hajóra. Jelenlétükkel megzavarták a holtakat, akik feltápászkodtak fegyvereiket markolva. Artuzur az uralma alá hajtotta a csontvázakat (és csodák csodájára Okalid nem vette észre a műveletet), majd „megkérte” őket, hogy pakolják ki az értéket a hajóból. A társai nagyon meglepődtek, hogy a holtak engedelmeskednek a félorknak, de ő azzal ütötte el a dolgot, hogy megijedtek az izmai láttán. Miután 400 arany értékkel és egy +1-es csatabárddal távoztak, a besötétedett erdőben való hosszabb sétát követően sikerült egy elég jó táborhelyet találniuk.

18. nap a Lugasok Bőségének Havában

Másnap Félszemű Okalid elvezette őket az ösvényhez, amelyet követve kijuthatnak az erdőből a Lagoldurma Toronyhoz. Ekkor azonban Ricardo váratlan dologra határozta el magát: követelte Okalid részét a zsákmányból, miközben íjat szegezett rá. Okalid azonban nem volt gyáva, rátámadt a haszonleső elfre. Ricardo ahelyett, hogy felvette volna a harcot, elszaladt észak felé. Sikerült leráznia Okalidot, sőt a Félszemű kunyhójához vezető útra is rátalált. Egy rejtett veremcsapda majdnem a nyakát törte, de sikerült időben megkapaszkodnia. A kunyhóban nem sok értéket talált, de azt magával vitte, majd visszaindult kerülővel dél felé. S bár Okalidot elkerülte, eltévedt az erdőben, ami miatt az éjszakát egyedül kellett töltenie a rengetegben.

Artuzur egy ideig követte Ricardót és az őt üldöző Okalidot, de amikor már úgy érezte, nagyon lemaradt, inkább visszafordult, s az örvényt követve nemsokára kijutott az erdőből. Egy régi rom állt az erdőszélen, nem messze az ösvénytől, amihez közel érve ismerős illat ütötte meg az orrát: rothadó csirkebélszag. Orkok! – futott át az agyán, s elmosolyodva odasétált a bejárathoz. Az orkok először meglepődtek, azt hitték, vezérük tért vissza, ám miután megbizonyosodott, hogy a félork is van olyan remek fickó, mint bármelyikük, meginvitálták ebédre és egész éjszakára. Artuzur ügyesen kifaggatta az orkokat az ott töltött éjszakai italozgatás alatt, így megtudta, hogy vezérük Pajzstörő Krig, aki szintén egy félork, a közeli Lagoldurma Toronyban kémkedik. Szeretne a kedvében járni Turusnak, Halafic urának, mégpedig azzal, hogy az Turus kémét megelőzve szerez hasznos információkat Valeráról vagy a halászfalu északi helyőrségéről, a Lagoldurma Toronyról – mely a romból is kivehető szabad szemmel. Az orkok elmondták, hogy míg Krig távol van, addig lesik az alkalmat, hogy utazókat foszthassanak ki.

19. nap a Lugasok Bőségének Havában

Ricardo az erdőben ébredt egy fán. Nagy nehezen sikerült kivergődnie a dzsungelből – időről időre felmászott egy magas fára, ami segítette a tájékozódásban. Artuzur az orkoknál ébredt, reggelit követően pedig elköszönt tőlük és megindult a Lagoldurma Toronyhoz. Az erődtől nem messze pillantották meg egymást újra. Rövid örvendezést követően együtt sétáltak oda a kapuhoz.


2017. július 14., péntek

A Három Kalandor és a Két Vámpírkoporsó


Egészen sok idő telt el azóta, hogy utoljára Helvécziát játszottam, így már igencsak hiányzott a játék. Szerencsére pár hete sikerült megbeszélni Marvinnal, hogy mesélje le a régóta dédelgetett modulját. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy mindannyian felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk. Mivel úgy éreztem, érdemes megosztani a közösséggel is a kalandjainkat, írtam egy igen részletes játékbeszámolót. Némileg szokatlan formát választottam neki, de úgy hiszem, a pikareszk regényeket imitáló beszámoló kifejezetten illik a Helvéczia hangulatához.

Innen elérhető az opusz, Misztótfalusi Kis Miklós betűivel: 

2017. február 12., vasárnap

Tolvajok a KéK 2. kiadásában

Tavaly októberben az egyik posztban bemutattam a KéK legalapvetőbb kasztját, a fegyverforgatót.  Most folytatnám a sort a tolvajjal, amely szintén több változáson esett át, hogy igazodjon a KéK áramvonalasított, egyszerűsített 2. kiadásához.

Az alapok maradtak, tehát az Ügyesség a legfőbb tulajdonságuk, gyors ütemben lépnek szinteket, csak bőrvérteket viselhetnek, bármilyen fegyver forgatásában jártasok, s képesek az orvtámadásra. A mentődobások szintén változatlanok maradtak. Azonban a szakértelmeket muszáj volt átalakítanunk.

Először is a régi százalékos dobásokat vágtuk ki a rendszerből. Helyettesítésére több lehetőség után végül az 1d6-os mechanizmust választottuk, kellően egyszerű, ráadásul benne volt már az első kiadásban is itt-ott, például a hallgatózásnál. (Végül ez került be a tulajdonságpróbákhoz és más kasztképességekhez is, pl. élőholtűzés),  Másodjára az esélyeket növeltük, amelyre két fontos okunk volt: 1. A rendszerben csak 6. szintig fejlődhetnek a karakterek, így érdemes nekik egy kicsit többet adni már alacsonyabb szinten; 2. pofátlanul kicsik voltak az esélyek eredetileg. A harmadik fő változás a lista bővülése volt, ugyanis bekerült a Nyelvek olvasása szakértelem. Ez a Basic szabályokban nincs benne, csak az Expert Rules hozza be 4. szinttől, de úgy véltük, a KéKben jobb lenne, ha már az első szintű karakterek is képesek lennének rá.

A tolvajszakértelmek használatakor, ahogy szó volt róla, a játékosnak d6-tal kell dobnia; a siker esélyei a táblázatban találhatók:

Szint
Árnyakban rejtezés
Csapda hatástalanítása
Csendes mozgás
Hallgatózás
Mászás
Nyelvek olvasása
Zárnyitás
Zsebmetszés
1.
6
5-6
5-6
5-6
3-6
5-6
6
5-6
2.
6
5-6
5-6
5-6
3-6
5-6
6
5-6
3.
5-6
5-6
4-6
4-6
3-6
4-6
5-6
5-6
4.
5-6
4-6
4-6
4-6
2-6
4-6
5-6
4-6
5.
4-6
4-6
3-6
3-6
2-6
3-6
4-6
4-6
6.
4-6
4-6
3-6
3-6
2-6
3-6
4-6
4-6

Nyilván így is van néhány szakértelem, amely sikerére elég kicsi az esély. Ám gondoljunk bele, hogy például az Árnyakban rejtezéssel a tolvaj képes olyan helyeken elrejtőzni, ahol egy közönséges ember nem (pl. egy kisebb szoba sötét sarkában). Így tehát indokolt, hogy azért túl könnyen se menjen neki.

A szakértelmek leírásával nem növelem a poszt méretét, úgyis benne vannak a szabálykönyvben, a megjelenést követően olvashatók lesznek. Biztos vagyok benne – már csak a tesztjátékok alapján is –, hogy a kompániákban éppúgy népszerűek lesznek a tolvaj karakterek, mint a harcosok.

2017. január 27., péntek

Az eltúlzott minimalizmus

Az évnyitó blogposzt ezúttal kicsit eltér a megszokottaktól, ugyanis egy másik blogon megjelent írásra szeretné ráirányítani a figyelmet. Elgabor Againts the Ultra-Minimalism című cikke meglehetősen nagy érdeklődést (és felháborodást) váltott ki az angolszász oldschool közösségben. Mind a blogposzt alatt, mind a Google Pluson élénk diskurzus alakult ki. Itthon azonban teljesen visszhangtalan maradt az írás, még az OSR iránt érdeklődők körében is. Ezért hát úgy döntöttem, foglalkozom kicsit a cikkel, majd leírom a véleményem, hátha ezzel sikerül rávennem a magyar szerepjátékosokat a témáról való párbeszédre.

„Ne írjatok egyoldalas kalandokat és pofonegyszerű szabályrendszereket.” – kezdi elGabor a cikkét, amelyben következetesen érvel az OSR közösségben egyre jobban eluralkodó divat, a túlzó minimalizmus ellen. Természetesen az oldschoolnak eleve az egyik kulcsfogalma az egyszerűség, de van egy bizonyos szint, ami alá nem kellene adni. Itthon is eléggé ismert a Swords & Wizardry szerepjáték, amelynek vannak különféle változatai a D&D különböző korai kiadásaihoz igazítva; ennek nemrégiben készült egy – körülrajongott – négyoldalas kiadása is. Gyakorlatilag egy szabálykivonat, ami az eredeti ismerete nélkül használhatatlan lenne, főképp a kezdő szerepjátékosok számára. Ugyanígy a kalandoknál rendkívüli módon megszaporodtak a „2000 rézpénz és 3 patkány” típusú kazamataterem-leírások, amelyekkel minden egyediség nélkül megtöltenek egy minikazamatát (s ezekért még sokszor pénzt is kérnek ám szerzőik). Azonban még akkor is, ha remek ötletek jellennek meg egy kalandban, egyetlen oldalban nincs igazán lehetőség kidolgozni őket – négy vagy akar tíz oldalon kifejtve viszont kellően egyedi, összetett és emlékezetes modulokká válhatnának.

Persze Magyarországon nem terjedt el igazán az eltúlzott minimalizmus. Ami köszönhető annak, hogy a közösség jóval kisebb az angolszásznál, ráadásul a legtöbb OSR modulunk szerzője – aki a legnagyobb hatással volt és van a hazai közösségre – éppen az a személy, aki most hangot emelt a túlzott tömörség ellen. Mondhatnák persze páran, hogy ennek fényében minek is foglalkozzunk mi ezzel. Azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a divat hatása igenis észlelhető. Egyrészt jelentek meg egylapos kazamaták: többek közt én magam is fordítottam ilyeneket a Kazamata magazin számára, csak a tördelés során – némi illusztrációnak is köszönhetően – hosszabbak lettek az eredeti angol nyelvű verziónál. Másrészt valószínű, hogy jó pár egyoldalas kalandot felhasználtak a hazai OSR mesélők kampányaikban, s mindezt anélkül, hogy a nyilvánosság tudtára hozták volna.

Magam is meséltem már több alkalommal egyoldalas kazamatát. Egyrészt hasznosnak tartom, mivel gyorsan áttekinthető, azonnal felhasználható, másrészt viszont hiányérzetem támad, mivel tudom, hogy akár sokkal jobb és összetettebb modulok is lehettek volna ezekből, ha egy kicsit nagyobb terjedelmet adnak nekik: legyen az két vagy négy oldal. A legtöbb ilyen modul érzésem szerint egy kis mesélői rádolgozás nélkül meg se állná a helyét. Szintén van tapasztalatom a nagyon egyszerű szabályrendszerekkel, amilyen például a Black Hack (elGabor posztja miatt talán ennek szerzője rendezte a legnagyobb hisztit a Google Pluson). Egyfelől ez a rendszer igazán jópofa, én mint gyakorlott mesélő könnyedén tartottam vele játékot teljesen zöldfülűeknek, akiknek egy egyetemi óra (1,5 óra) állt rendelkezésére, hogy megismerkedjenek a szerepjátékokkal. Másfelől viszont, ha nem én mesélek, hanem nekik kell a könyv alapján játékot tartaniuk, akkor valószínűleg nem jutottak volna sokra – mivel semmi segédlet nincs benne kezdőknek –; továbbá el sem tudom képzelni, hogy kampányokhoz huzamosabb ideig használjam. Pedig szeretem magam is a minimalizmust, a kevés szabályt stb., de azért egy valamire való kampányban a Kazamaták és Kompániák egyszerűsége alá már nem mennék.

Az élet minden területén, így a szerepjátékokban is fontosnak tartom az aurea mediocritast. Így a lényeg szerintem, hogy nem szabad végletekbe esni: sem az öncélú szószátyárság, sem pedig az ultraminimalista hozzáállás nem tesz jót az RPG-s anyagoknak.

S most eljutottunk ide, hogy megkérdezzem tőletek: Mit gondoltok ti erről?


2016. december 24., szombat

Feketeláp kalandorai II.

A blogbejegyzést követően nem kellett sokáig várni, hamar sort kerítettünk a Feketeláp minikampány következő s egyben utolsó epizódjára. A tervezett karaktercélokat sikerült elérni, ráadásul leteszteltük, amit szerettünk volna, így nem akartam tovább húzni az eredetileg is rövidre tervezett kampányt. Bár sok apró részlet kimaradt, azért reményem szerint a lényeget sikerült megörökíteni a játékból. Maga a beszámoló elég sokat késett, de az elmúlt időszakban nem maradt semmi időm a blogra, majd talán a következő évben...

5. játékalkalom (2015. október 20.)

Hőseink (Akkulak és Ector) a hajnali órákban indultak el Feketeláp Kastélyból. Nyugatra tartottak, hogy átkeljenek a Lanis-folyón, majd azután északra forduljanak a Hamuerdő irányába. Az út eseménytelenül telt egészen a révig, ahol összetalálkoztak egy zavart figurával, Doppal. Nem sok mindent sikerült kiszedni belőle, csak azt, hogy ő is át akar kelni a folyón.  Hamarosan megérkezett a komp, a törp révésszel és két segédjével. Az átkelés eseménytelen volt, ám semmi esetre sem unalmas, ugyanis a révész közben a környék pletykáiról beszélt utasainak. A közeli kisváros, Rőtvár, igen szomorú hely azóta, hogy az égből egy csillag hullott alá, s az azzal érkezett förtelmes fenevad embereket rabol el onnan. Emellett esküdözött rá, hogy a közeli erdőségben koboldok imádnak egy fénylő kardot. Miután átértek a folyón, egyenesen Rőtvár felé vették az irányt, mert felkeltette érdeklődésüket a csillagokból érkezett szörnyeteg híre.

Rőtvár elég gyászos helynek tűnt, az elmúlt hetek mészárlásai igencsak megviselték a helybelieket. A fogadóban örültek a vendégeknek, mivel mostanság elkerülték őket az utazók. Dop a kompániával étkezett, de sem Akkulak sem Ector nem volt hajlandó szobát fizetni neki, sem a sajátjába beengedni, bárhogy próbálkozott is, így Dopnak kint kellett aludnia az istállóban. Az éjszaka során Ector arra ébredt (különben rendkívül nagy szerencséjére), hogy valaki áll az ágya mellett és gyilkos tekintettel nézi. Az istállófiú volt az. Ector kivárt, míg a betolakodó előhúzta a tőrét, s abban a pillanatban megelőző csapást mért rá fejszéjével, melyet a párnája alatt tartott. Az istállófiú felvette a harcot, ám csakhamar alulmaradt a dühödt kószával szemben, így menekülőre fogta. Ector nem érte utol a sötétben, ezért felébresztette Akkulakot, s együtt elmentek panaszt tenni a fogadósnál, hogy mégis miféle vendéglátás ez. A fogadós rendkívül meglepődött az események hallatán, s esküdözött, hogy márpedig az istállófiú jó gyerek, nem tenne ilyesmit.

Együtt indultak a fiú anyjához, aki nem messze lakott a fogadótól, de Ector kilépve az épületből figyelmes lett néhány nyomra, amelyet érdemesnek vélt követni. Az istállóhoz vezettek ezek, ahol az istállófiú kibelezett testére leltek. A fogadós összetört a látványtól, Akkulak és Ector azonban rögtön figyelmes lett arra, hogy valaki éppen távozik a tetőn keresztól. Dop! Ekkor esett le nekik, hogy Dop egy bőreváltó. A kutyákkal a nyomában a sérült doppelgängernek nem volt esélye messzire menekülni. Akkulak állatai szétmarcangolták.

Másnap elmentek a város vezetőjéhez, hogy beszéljenek vele a csillagokból érkezett fenevadról. Ő melléjük adott egy helybeli veteránt, hogy kalauzolja őket, s ígért pénzbeli jutalmat is, ha sikerül nekik. Figyelmeztette őket, hogy más is feni a fogát a jutalomra, bár az a csapat eddig még nem sok mindent tett. Hőseink szétnéztek a városban és azon kívül is, megnézték a csillag becsapódásának helyét, ahol Akkulaknak a kráterbe lemászva szörnyű látomásai is támadtak arról a borzasztó világról, ahonnét ezek a teremtmények származnak. A legutolsó gyilkosság helyszínéről Ector segítségével követték a fenevad, avagy a kopó, ahogy leírták a helyiek, nyomait. Útközben beléjük kötött néhány rosszarcú fickó azzal, hogy a jutalom őket illeti, és csak ők vadászhatnak a kopóra, de sikerült elijeszteni őket. A nyomok a várostól jó tíz mérföldre álló romos malomhoz vezettek, melyet a kísérőjük, Xerden, szerint néhány kalandozó gyújtott fel még évtizedekkel azelőtt a Gonoszt sejtve benne. Bent valóban megtalálták a szörnyű, kopóra emlékeztető fenevadat, s nem csak őt, hanem a párját is. A véres küzdelem vette kezdetét, amely végére csak Akkulak és Ector maradt, no meg az utolsó óriásmenyétje, Xerden, a velük tartó veterán és a druida két kutyája meghalt.


Kimerülten dőltek le pihenni a romok között, ám nem sokáig volt rá lehetőségük, mert az éjszaka közepén megérkeztek a rosszarcú fickók, akik maguknak akarták a jutalmat. Akkulak és Ector rendkívül szorult helyzetbe került, ám végül némi csellel sikerült vagy levágniuk vagy elijeszteniük a banditákat. Ezután reggelig már nem háborgatta őket senki sem. Másnap visszamentek Rőtvárba, visszavitték Xerden testét, hogy méltó temetést kapjon, illetőleg a csillagokból érkezett kopók fejeit is, amiért megkapták a jutalmukat. A temetést követő napon északnak vették az irányt. Szerencséjükre teljesen eseménytelen útjuk volt, mindössze félszerzetekkel futottak össze Furagödrös határában. Végül elérték Kőrisdűlőt, úticéljukat. Ector ezután felvételt nyert a Feketlápi Kószák közé, Akkulak pedig beléphetett a Hamuerdőbe, az elfek otthonába.