2012. július 23., hétfő

Ha egy élőholt dalol...


Úgy tűnik, mostanság csak hetes csúszásokkal tudom elkészíteni a játékbeszámolókat. No, mindegy, így alakult, elég sok dolog van mostanság, de nem is húzom tovább az időt, olvassátok inkább a legutóbbi Kazamaták és Kompániák játékülésünk beszámolóját.

Játékos karakterek:

Dana, a tolvajnő (2. szint)
Gregor Merenszkij, a törpe (2. szint)
Shankar, a félork (1. szint)

Bérencek:
Adanar Elios, elszegényedett arisztokrata
Xhragzatar, a Végtelen Pusztáról érkezett férfi, aki járványban haldokló népének keres gyógyírt
Továbbá két könnyűgyalogos.


Mint ahogy az lenni szokott a Csonkolt lovaghoz címzett fogadóból indult a kaland. Shankar a félork itt verődött hozzá Danához és Gregorhoz, akik épp a törpe előző kalandjáról beszélgettek, mely során kifosztotta a régi világítótorony alatti kazamatákat. Miután a közös elhatározás megvolt a Baan Gidar meglátogatására, gyorsan toboroztak is néhány bérencet a fogadó vendégei közül.

Mint mindig ezúttal is egyből a temetőbe vezetett útjuk, ahol a nagy ravatalozóból jutottak le a föld alá a katakombákhoz. Először egy már részben feltérképezett részt néztek át újra (ugyanis a térkép elveszett), aztán több irányba is elindultak. Első igazán emlékezetes találkozásuk egy alacsony démonnal volt, aki mivel a kedvére tettek (hogy mivel, maradjon titok) cserébe hajlandó volt teljesíteni egyikőjük egy kívánságát. Sokat tanakodtak, míg végül Gregor oda nem adta neki a tűzgolyókat lövő pálcáját azzal, hogy töltse fel neki a pálcát (azt már nem kívánta, hogy adja is vissza), mindenesetre a démon fogta, lenyelte, majd egy megtévesztésig hasonlót visszaadott a törpnek. Kicsit később, egy koboldokkal vívott összecsapásban derült ki, hogy a tűzgolyó pálcából fűzgolyó pálca lett, s így lángok helyett, fűzfaágak repültek szerteszét.

Ezután találkoztak Agilulfóval, a nem létező lovaggal, aki megvendégelte őket a kazamata egy szobájában felállított sátrában. Evés és ivás közben szó került arról, hogy a közelben kincs van, igaz, a nem létező lovag nem tudta, merre, mivel őt efféle földi hívságok nem érdeklik, csak az igazán fontos dolgok, mint a lovagi erények, nemes ügyes stb.. Agilulfó eztán megadta hőseinknek, ha találkoznának Gurduluval (őt Random Arcz, hozzáteszem Gregor társaságában, korábban már megölte a kazamata egy másik részén), akkor azonnal küldjék hozzá, ugyanis a szolgája igen rég elkószált már, s szüksége lenne rá.

A kompánia eztán meglepett egy tárgyon veszekedő kobold csapatot. Ebben a csatában halt hősi halált Shankar, a félork és Adanar Elios. A többieknek ez nem szegte kedvét, s továbbmentek, mígnem egy olyan lantos szobrához értek, melyből mintha halk zene hallatszott volna ki. Gregor kalapácsával szétverte a szobor talapzatát, így feltárult egy gödör, melyből aztán egy fürge hulla ugrott elő. A Dalnok igencsak panaszolta, hogy megzavarták előadásában, melyet a holtaknak tartott, majd úgy döntött, nekik is megmutatja tehetségét. Előkapta hát lantját és játszani kezdett rajta: Gregor és a könnyűgyalogosok azonnal elterültek a földön, azonban Dana és Xhragzatar talpon maradt.  A Dalnok ezt látván nekik ugrott, s eközben is folytatta énekét, mely csodás álmokat szerzett Oswinnak és a bérenceknek, igaz, a testük eközben rángatózott, s a szájuk habzott. Igen heves küzdelem vette kezdetét, mely gyorsan véget is ért, s bár a Végtelen pusztáról érkezett bérencük életét vesztette, Dana végül megölte az élőholtat, ezzel pedig megmentette a teljes kompániát a pusztulástól.

Miután Gregor felébredt, átkutatta az üreget, majd kompánia visszafordult a kijárat felé. Immár nem érezték elég erősnek magukat a kazamatajárásra.

2012. július 18., szerda

Egy év Fereldenben


Nagyjából egy éve írtam az első Dragon Age beszámolómat, annak a nyári játéknak a leírását, mellyel kezdetét vette a kampányom. S azóta sem ért véget, amire igencsak büszke vagyok, hiszen ez az eddigi leghosszabb ideje futó s talán a legtöbb játékalkalmat megért kampányom. Azóta az induló kaland, melyet lejátszottunk a Balatonon, meg is jelent modul formájában: Szemes Árnyai

Habár ez egyáltalán nem aratott osztatlan sikert, de az Hogyan készült a Szemes árnyai? c. írásommal egybevetve igencsak jó segédlet lehet kezdő, avagy a Dragon Age szerepjátékkal ismerkedő emberek számára. S a jövőben tervezem egy másik fontosabb kalandhelyszín, a Varjak szigetének modulosítását is, igaz, változtatásokkal, mivel a Kaland, Harc, Varázslat szerepjáték moduljának szánom.

Az alábbiakban egy térkép látható, ezen bejelöltem, hogy a játékos karakterek merre jártak: kékkel a Varjak szigetéig tartó kalandozásaik, zölddel pedig azt az utat, amit azóta tettek meg. Pirossal a fontosabb, narancssárgával a kevésbé fontos helyszínek lettek megjelölve, sárgával pedig csak Ostagar, ez lesz az elkövetkezendő játékok központi helyszíne.


Zárásként szeretném megköszönni a játékosaimnak a kitartást, hisz nélkülük nem lenne ez a kampány. :)

2012. július 13., péntek

Danfordtól délre II.


Ismét elmaradtam kicsit a játékbeszámolóval, egy egész hetet csúsztam. Most azonban itt olvashatók a történések, melyeket a legnagyobb kánikulában játszottunk le. Ez látszik is a hangulaton, főleg a végén az ogre elintézésén. Na, azon rengeteget röhögtünk. Ankrim játékosa büszke lett volna a többiekre, mert általában neki vannak ilyen ötletei… 


Játékos karakterek:
Kumorg, Tal-Vassoth (2. szint)
Oswin, fereldeni kalandor (5. szint)
Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (5. szint)
(Ankrim Xirax játékosa nem ért rá, így karaktere a háttérben maradt)

A játékot ott folytattuk, ahol az előzőt abbahagytuk. Az ogre visszaesett a bányába, először dühös mormogást hallatott, majd visszahúzódott, amúgy se szerette a napfényt, meg a sebei is jelentősek voltak. Hőseinket az ogre indítékai nem is igazán érdekelték, örültek, hogy nem kell folytatniuk a harcot. Így aztán kifújták magukat, majd elindultak a hegyoldalhoz, hogy lemásszanak. Ekkor jelent meg újra a szellem, arcát kaparva és ordítozva, majd pedig figyelmeztette őket, ne arra menjenek merről jöttek, mert odavesznek.

Ennek ellenére a csapat arra indult vissza, amerről jöttek, azt követően, hogy a szellem ismét eltűnt. Kumorg a lefele vezető úton észrevette, hogy valaki leskelődik utánuk a bokorból. Az egyik falusi volt az, felfegyverezve. A csapat nyomban rávetette magát, s bár ő igyekezett elszaladni, hőseink pillanatok alatt elkapták. Eztán igen hosszan vallatni kezdték a férfit, aki eleinte azt a mesét próbálta beadni nekik, hogy csak eltévedt. A drasztikusabb vallatás azonban megtörte a fickót, aki beszámolt róla, hogy a közelben van egy titkos líriumbánya, melyet Buka és az emberei üzemeltetnek. Nagy baj lenne, ha ez valaki tudomására jutna. A férfi ezután kérlelte hőseinket, menjenek el, ne háborgassák őket, s így nem is eshet bántódásuk.

Hőseink azonban mit sem törődtek ezzel, a lírium említése igencsak felvillanyozta őket. S az se ébresztett bennük aggodalmat, hogy az értékes matériát boszorkányok veszik meg, akik minden holdtöltekor jönnek el. Így hát megkötözött foglyukat követve elmentek a bányához, mely a Tartető oldalában volt, jó harminc lábbal lennebb, meredek ösvényen lehetett csak megközelíteni. Alatta pedig még meredekebb, sziklás hegyoldal várt a merészekre és óvatlanokra. Lemásztak hát, azonban az egyik őr kiszúrta Scarletet, aki sietve visszakapaszkodott a hegytetőre, míg Oswin és Kumorg a sziklák közt elbújtak. (A Szürke Őrző sérüléseire hivatkozva csak fentről támogatta őket, köveket dobált azokra, akik a bányából kijöttek a szűk párkányra.) Két őr ki is rohant, hogy lássák, mi történik, rájuk csaptak le hőseink, majd azonnal bajba kerültek, mikor kettejükre akadt még három-három másik tagbaszakadt ellen is, továbbá a bikanyakú Buka, aki hatalmas erejű csapásokkal próbálta lelökni őket a párkányról. Ez sikerült is, azonban mind Oswin, mind pedig Kumorg meg tudott kapaszkodni, így visszaugrottak s tovább osztották a halált. Végül Buka veszte is a hegyoldal lett, Oswinnak sikerült lelöknie, s Bukának már nem volt akkora szerencséje, hogy megkapaszkodjon a párkányban, elkezdett lefele gurulni, s összezúzta magát a köveken.

Buka halálát követően nem sokkal az őrök megadták magukat, már aki életben maradt. A kamaszokból álló munkások is előkerültek, s érdeklődve néztek megszabadítóikra. Oswin megbeszélte a megmaradt őrökkel, hogy ezentúl nekik dolgoznak, a líriumért kapott pénz bizonyos hányadát megtarthatják, a többit viszont nekik kell kifizetni, habár úgy tűnt kisebb fennakadást okozhat az üzletben, hogy csak Buka találkozott eddig a boszorkányokkal. Plusz az is feltűnt hőseinknek, hogy a boszorkányok igencsak keveset fizettek a líriumért. Ám mivel holdtölte még messze volt, majd három hét, ezért úgy döntöttek, ezzel majd később foglalkoznak. A bányászok rokonszenvét is megnyerték hőseink, hisz a délutánt szabaddá tették számukra, hadd pihenjenek.

Ezután a kísértet ügyét tárgyalták meg Buka volt embereivel, akik elárulták, hogy egy olyan fickó volt, aki rájött a bánya létezésére, s ezért meg kellett szabadulni tőle. Hőseink megkeresték a csontjait, majd azzal a fickóval, akit korábban megkötöztek levitették a faluba és eltemettették. Lelke hadd nyugodjon békében.

Ezután újra az ogréval kezdtek el foglalkozni. Mivel hőseink nem igazán akartak szemtől szemben megküzdeni vele, ezért Asid Ortoxot támogatásukról biztosították és elkísérték a romokig, onnantól viszont egyedül kellett folytatnia. A Szürke Őrző végül elmenekült, mert nem bírt egyedül a förtelmes szörnnyel. Ezután hőseinknek újabb gondolata támadt, s mivel igen nagy volt a bányában az omlásveszély, taktikát váltottak. Scarlet csirkéket vett a faluban, melyeket betereltek a barlangba, majd hihetetlen gyorsaságról tanulságot téve egyszerre kettőre is elmondott egy-egy Walking Bomb varázslatot. A csirkék azonnal felrobbantak (s mivel a megfelelő helyre voltak terelve) ráomlasztották a járatot az épp közeledő ogréra. Hőseink eztán futottak, ahogy csak bírtak, s egy-két kisebb karcolódáson kívül nem is esett semmi bajuk.

Asid Ortox megköszönte segítségük, s útitársukul szegődött az Ostagarba vezető úton.