2011. október 31., hétfő

A Varjak szigete I.

A múlt pénteki játék nem volt túl hosszú, de egy viszonylag mozgalmas nyitánya volt a Varjak szigetén játszódó eseményeknek. Szinte az ellentéte volt az előző heti játéknak, mivel itt az idő jelentős hányadát egy nagyobb harc tette ki. No, de lássuk mi is történt hőseinkkel.

Játékos karakterek:

Blake, a fereldeni harcos (3. szint)

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (2. szint, játék végén szintlépés)

Bérencek:

Colban Ar Domnall O Redhold, az avár harcos, és testvére Nechtan, továbbá unokatestvérei Padrig Ar Tralin és Dubne Ar Colban (természetesen ők is a Redhold klánból).

(Oswin lebetegedett, ezért mikor a szigethez értek, a hajóban hagyták, majd a táborállítást bízták rá.)


A kis falu fogadójában, ahová beléptek, mindössze négy keménykötésű avár férfit találtak, akik talán alkalmasak lehettek egy olyan kalandra, amilyenre hőseink készültek. Épp ünnepeltek a falusiakkal, mivel nemrég elüldöztek egy kompániányi banditát, akik a falusiakon élősködtek. Az avárok minden egyes szóra felrikkantottak és húztak egyet a söröskorsójukból. Jól bírták az italt.

Hőseink leültek velük beszélgetni és inni, így kiderítették, a négy rokon azért jött el otthonról, hogy dicsőséget s hírnevet szerezzen magának. Amikor meghallották, hogy egy szigetre kellene menni, ahol még nagy kincsek is várnak rájuk, egészen felbátorodtak (legalább ötször ittak a kincsekre és a veszélyekre, továbbá a lehetséges sárkányokra, mivel csak akkor térhetnek haza, ha már öltek sárkányt…). Meg is egyeztek, hogy másnap reggel majd útra kelnek, addig is maradjon az ivászat és a mulatság. Így is lett.

Hőseink másnap délelőtt kibérelték a hajót West Hillben, majd elindultak északnak. A rá következő napon érték el azt a szigetet, melyre a fiatal kormányos, Arlan, azt mondta, na, ez a sziget a térképről (megmutatták neki a könyvet), a Varjak szigete. Maga a sziget kifejezetten hideg, mondhatni kísérteties látványt nyújtott: sötétzöld erdő ködbe vesző magaslatokkal. A szélre bízván magukat a délnyugati parton kötöttek ki, ahol egy toronyrom látszott ki a fák lombjai közül. Partraszállás után egy alkalmas pontot kerestek, ahol tábort lehet állítani, találtak is ilyet, kicsit nyugatabbra. Itt egy kicsiny öbölre is ráleltek, a hajót átirányította ide Arlan, majd partra húzták, s kikötötték. Eztán Oswint és Arlant ott hagyták, hogy elrendezzék a táborhelyet, míg ők elindultak a torony felderítésére.

A torony romjait, melyek stílusukat tekintve – Scarlet legjobb tudása szerint – tevinteri eredetűek lehettek, sűrűn benőtte a növényzet, de viszonylag egyszerűen rábukkantak egy lefele vezető lépcsőre. Itt egy nagyobb, nyirkos falú, dohos levegőjű terembe értek, melyből három irányba is továbbmehettek. Mivel jobb felől valamiféle állati bűzt éreztek, nem erre indultak, hanem balra. Itt egy rácsos ajtó zárta el a haladásukat, azonban ezt Blake két nekirugaszkodással betörte. Egy hosszú terembe jutottak, melynek padlóján elszórtan csontok hevertek. Blake elkezdte átkutatni a csontokat, Scarlet sem tétlenkedett, ám ez igencsak súlyos vétek volt, a csontok egyszer csak megelevenedtek, majd tucatnyian, s rávetették magukat hőseinkre.

Hosszú és véres küzdelem vette kezdetét, melyben két avár majdnem elesett, de mindkettőt sikerült időben ellátni.  Bhela, a hű mabari, is földre került egy csontváz lándzsájától, de előtte kettővel végzett. Blake két kardjával pusztította az ocsmány szörnyeket, míg Scarlet varázslataival bombázta őket. (Érdekes, hogy az avárokat nem zavarta a varázslás, legalábbis közvetlenül a csata után nem tettek fel kérdéseket, bár este a tábortűznél még bármi megtörténhet…) Miután sikerült elintézniük a csontvázakat, átkutatták a termet. Egy kisebb pénzes zacskóra és egy papírosra leltek, előbbit a Redhold klán harcosainak adták, utóbbit pedig elolvasták. Egy parancs volt, a szigeterőd kiürítéséről szólt, s izgalmassá az tette, hogy tornyokat, egy kikötőt és egy erődöt is említett.

Mindezek után úgy döntöttek, visszamennek a táborhoz, s majd reggel folytatják a kutatást Calder Ylbra tornya, s egyben végső nyughelye után.

2011. október 26., szerda

Őszi hírmondó

A múlt héten két írásom is megjelent az LFG.HU-n, mindkettő a Dragon Age kapcsán. Az egyik egy Set 2 ismertető, a másik pedig a Redemption című websorozat ajánlója. Szóval, aki esetleg még nem olvasta volna őket, annak ajánlom figyelmébe mindkettőt. Már csak azért is, mert ezek az első írásaim, melyek megjelentek a honlapon.

Ezen a héten szombaton, azaz 29.-én lesz a Hősök Hajnala 2, ahol a Dungeons and Dragons 4. kiadását próbálhatják ki az érdeklődők, s talán lesz lehetőség még a helyszínen is nevezni. További információt az esemény honlapján találtok. Az előző találkozó nagyon ütősre sikeredett, bizonyára ez is remek lesz. :) (Sajnos most én kimaradok, de az élménybeszámolókat majd kíváncsian várom.)

Rá egy hétre, azaz november 5.-én, jön a Véletlen Találkozások 3, ahol mindenféle DnD-hez kapcsolódó rendszert ki lehet próbálni. A délelőtti játékokra még van hely, szóval, aki kedvet érez hozzá, jelentkezzen, mert feledhetetlen élmény. :) Továbbá a Véletlen Találkozások a blog indulásában is fontos szerepet játszott, aki nem hiszi, nézze meg a legelső bejegyzést. 

Bizony, hamarosan itt a blog első születésnapja.

2011. október 23., vasárnap

West Hill

A héten újra összeültünk, hogy Dragon Age-ezzünk. S nem csak ez volt a leghosszabb játékunk, hanem itt vonultattam fel a legtöbb "idegesítő NJK-t" is játékosaim szerint. Nem csoda, a lírai lélekkel megáldott, enyhén pösze Franderel bann igazán egyedi személyiség. De hát milyen is lenne egy pompakedvelő, nagyvonalú férfi, akinek az anyja orléziai (bár egyesek szerint elf szajha /talán orléziai elf szajha?/), apja meg fereldeni nemes volt, aki Maric oldalán (is) harcolt. Persze volt itt még nagyképű városőr, butuska elf fiú stb.
Sajnos mindezt a játékbeszámoló nem tudja visszaadni, bár nem is célja, hisz leginkább az események megörökítésével foglalkozik.

Játékos karakterek:

Blake, a fereldeni harcos (igaz, csak a játék utolsó negyedétől jelenik meg)

Oswin, a kalandor, ismertebb nevein: Eldan vagy Calder

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány


West Hillhez érvén hőseink elbúcsúztak a törp kereskedőktől, majd a kapuhoz siettek, ahol egy őr állt elébük, pár pillanattal később meg egy másik, aki azonban elég viharvertnek tűnt, mintha nem aludt volna éjszaka, s a kis pajzs alakú kitűzőt sem viselte, melyet később az összes őrön láttak. (A kedves olvasó ilyenkor elgondolkodik, biztos okkal emelek ki ilyen részleteket… :P). Oswin rögtön azzal hozakodott elő, hogy híreket hozott, s ezért fontos hogy beengedjék őket. Az őr ekkor rászólt rendezetlen társára: „Asmert, kísérd őket a parancsnokhoz!” Így is lett, pár perccel később már a parancsok tornyában álltak, bebocsátásra várván.

Miközben kint álldogáltak, hallották, hogy a parancsnokkal valaki kiabál. Az illető felháborodását fejezte ki a közbiztonsággal kapcsolatban, mivel éjszaka, míg Franderel bann vacsorájáról hazafele tartott, leütötték, s a lányát elrabolták. A parancsnok nyugtatgatta a férfit, majd kérte, hogy távozzon, Swonac, a helyettese segíteni fog neki a kereskedésben. Ezután az ajtónálló őr beengedte Scarletéket, hogy előadják az éjfattyak támadásának hírét. A parancsnok gondterhelt arca még inkább elkomorult, de aztán végül úgy döntött nem tesz semmit, így is csak negyven embere volt a hatalmas erődre, továbbá egyéb problémái is akadtak. Gurtag, az ékszerkereskedő, lányát elrabolták, kigyulladt egy ház, s a tegnapi kirkwalli kereskedőhajó fedélzetén nem csak értékes áru érkezett, hanem három kúnári is.

Hőseink úgy döntöttek, megkeresik a kereskedőt. A fogadóban rá is akadtak, amint egy elf fiút faggatott. Miután néhány szót váltottak a fogadóssal, s megrendelték az ebédjüket, leültek a kereskedő mellé, hogy felvegyék a beszélgetés fonalát. Az elf fiú elmondta, hogy látott három alakot tegnap éjszaka a Sókeverő közben, ahol az a ház is leégett, egy nőt vonszoltak. A kétségbeesett apa nagy jutalmat ígért, ha visszakapja a lányát, aztán felállt, s az őrparancsnokhoz ment megosztani vele az új információit. Hőseink pedig az elfi fiú beszámolóját követve a Sókeverő közbe mentek. Itt a lakóktól próbáltak megtudni valamit, de igazán kihalt hely volt, egyedül egy házban találtak egy öreg elf nénikét, aki pedig nem akart beszélni, bár végül csak kötélnek állt. Elmondta, három férfi hozott a szemközti házhoz egy nő, ütötték, verték. Később kigyulladt a ház, de látott menekülőket. 

A leégett épület romjai közt kis keresgéléssel egy kitűzőre leltek, pont olyanra, amilyet a torony őrei is viselnek, s egy hulla elégett maradványaira. Scarlet elrakta a csontokat, Oswin pedig a kitűzőt, majd pedig elindultak, hogy megkeressék és kikérdezzék Asmertet, hisz nagyon valószínűnek tartották, hogy köze van az ügyhöz. A térre kiérve a belső vár kapuja alatt nagy csoportosulást vettek észre. Az emberek gyűrűjén át is látták a várőrséget, amint három magas kúnárit kísérnek a toronyba. Átfurakodva a tömegen már majdnem bejutottak a belső várba, de Swonac, a „Disznóképű” állta útjukat. Amikor előadták neki, hogy a kereskedővel és az őrparancsnokkal kell beszéljenek, akkor intett, kövessék. Hőseink eleget is tettek neki, de Oswin elkapta a „Disznóképű” pillantását, mellyel Asmertnek és egy harmadiknak jelzett. Útközben Swonac rákérdezett, miből gondolják, hogy nem a kúnárik a rablók, erre hőseink azonban nem igen akartak válaszolni, majd mikor az égő házról kérdezett, akkor tagadták, hogy ott jártak volna, s azt mondták, az elfek vihették el a lányt...

Az őrparancsnok nem hitt nekik, amikor Asmertet gyanúsították, s kiállt a várőrség mellett. (Többek között azzal érvelt, hogy Asmert bizonyára tűzoltás közben veszítette el a kitűzőt, továbbá negyven embere van, nem nélkülözhet egyetlen egyet sem, ráadásul az embereire semmi panasz nem volt néhány elf cafka meggyalázásán kívül, de az nem ügy.) Az ajtónállónak biccentettek lefele menet a toronyból, majd a fogadó felé vették az irányt. Ekkor hirtelen támadás érte őket. (Swonac és két társa hallotta, miről folyik benn a diskurzus.) Küzdelem rövid volt és heves, némileg rémületet okoztak Scarlet varázslatai. Amelyiknek a nevét nem tudták, az elfutott, Asmert meghalt, „Disznóképű” pedig megadta magát, s mindent bevallott. (Ők ütötték le a kereskedőt, rabolták el a lányt, csak mikor Asmert épp meg akarta hágni, a lány dulakodni kezdett, s felborult egy lámpás, az épület pedig lángra kapott. Ők leütötték a lányt, s otthagyták megégni.) A következőket mondta eztán Oswin az életéért könyörgő gazfickónak: "Undorító patkány vagy Swonac, és még Disznóképű is, de megkíméljük az életed."

Mindezeket tudván könnyen utat találtak a belső várba Franderel bannhoz, aki meglepve értesült a történtekről, az elkövetőket pedig életfogytiglani börtönre ítélte, ami nem elégítette ki Gurtagot, így ő dühösen távozott. Igaz, előtte még Scarlet Robe odaadta neki lánya maradványait, hogy eltemethesse őket. Eztán Franderel beszédbe elegyedett velük, s szállást kínált nekik, hisz elhitte, hogy Eldyn és Calder (hőseink álnevei) nemesek, akik inkognitóban utaznak. (Hasznos az a talált pecsétgyűrű.) Ezek után mesélt magáról és életéről, később a memoárjából is felolvasott.

Eztán érkezett meg Blake, aki elég dühös volt Scarletre, amiért csak úgy se szó, se beszéd otthagyta őt. Utána pedig egy őr futott be, aki sápadtan közölte, hogy a kúnárik eltűntek a cellájukból. Majd Arvastil atya is befutott, mert a könyvtárát szörnyek (kúnárik) támadták meg. Hőseink megpróbáltak lelépni, de végül mégiscsak kötélnek álltak (minden kúnári fejért annak súlyával megegyező mennyiségű aranyat ajánlott fel a bann), s követték az atyát a hálórészébe, ahonnan csigalépcsőn a szkriptóriumba és a könyvtárba lehetett jutni. Csak ők hárman mentek fel a lépcsőn (az őrök nagy része a „Disznóképű” szabadlábon lévő társa után kutatott a várban), s amit fent láttak, meglepte őket. Az egész könyvtárt felforgatták. S a kúnárik épp egy asztallal az egyik falat döngették, ahol egy ajtót falazhattak be régebb. Igen jól haladtak.

Küzdelemre végül nem került sor, a kúnárik nem akartak bajt, mindössze egy könyvet kerestek, de mint szomorúan mondták, valaki megelőzte őket… Hőseink végül hagyták őket elfutni a kibontott falrészen keresztül, majd a megérkező őröknek azt mondták, már nem volt ott senki. Kifele menet Scarlet még elemelt egy földrajzi témájú könyvet, mely a környékről szólt (ebből sikerült később kiderítenie, hogy a Varjak szigetét kezdetben kalózok lakták, majd a Birodalom elbánt velük, s egy erődöt építtetett a szigetre, azonban ez igen hamar lakatlanná vált, azóta is üres). Eztán vacsoráztak, meghallgatták Franderel verseit (melyek a vogon költészet remekeivel voltak hasonlatosak), majd aludtak, illetve Oswin paráználkodott az elf szolganőkkel.

Másnap, miután Stokes, Franderel szolgája, felébresztette, s reggelihez kísérte őket, Gurtaghoz mentek a fogadóba, hogy megígért jutalmukat elkérjék. Aztán a kikötőben néztek körül, miféle lehetőség van hajók bérlésére. Találtak is egy kis hajót, mely 150 ezüstért kibérelhető kormányossal együtt. Ezután úgy döntöttek, vidéken néznek bérencek után, hisz West Hillben jelenleg csak az őrség tagjai közt találhattak volna kardforgatót. Útközben egy kisebb incidens érte őket banditák képében (s mindez említése csak azért fontos, mert Oswin először „sztántolt”, amióta elkezdet játszani, sikerült is azonnal végeznie egy banditával), de ezt gyorsan elintézték, és sikeresen érkeztek meg egy kis falu fogadójához.

2011. október 3., hétfő

Danfordtól északra II.

A múlt pénteki játék igazán meglepőre sikeredett mesélői szempontból. Általában vannak előzetes „elvárásaim”, hogy a játékosaim mit fognak cselekedni, ha bizonyos helyzetekbe kerülnek.  Ők azonban szembementek „elvárásaimmal”, s a játékot teljesen a maguk képére formálták, nem kis örömömre, mert bevallom, kifejezetten élvezem az ilyen eseteket. Igazi öntörvényű kalandozóként viselkedtek, akik a haszonnál már csak a saját életüket tartják többre.

Játékos karakterek:
 
Oswin, a fereldeni kalandor, aki Eldan néven mutatkozik be mindenkinek (1. sz.)
Scarlet Robe: a skarlátköpenyes boszorkány, aki újabb s újabb mesékkel áll elő kilétével kapcsolatban, s ezekbe Oswint/Eldant is belekeveri (2. sz.)


A legutóbb ott hagytuk abba, hogy Scarletnek sikerült felpofoznia ájultságából Oswint. Ezután levágták a vérfarkas fejét, hogy trófeaként magukkal vihessék. Majd átkutatták a pincerendszert, ékszereket, egy madarat ábrázoló pecsétgyűrűt, s egy ezüstökkel teli szütyőt találtak.  Végül aludni tértek, míg Scarlet macskája őrködött, hogy ha baj lenne, akkor majd felnyalja őket álmukból. Szerencsére azonban nem volt szükség erre. Helyzetükhöz képest kipihenten ébredtek a bűzös, mocskos, sötét pincében.

Reggel aztán visszaindultak Telekdre. Útközben megpróbálták a tegnap elrejtett holttesteket megtalálni, hogy elégessék őket, ezzel eltűntetve minden nyomot, azonban nem sikerült rájuk akadniuk. A vérfarkas fejének megtekintésére sokan összesereglettek a faluban. Az faluszélen lakó öreg ájuldozott, s nem győzte dicsérni Oswin hatalmas erejét és bátorságát, mellyel leterítette a fenevadat (Scarlet nem igazán dicsekedett hatalmával). Egy kereskedő aztán jó summát adott a trófeáért.

A fogadóban Swinn és Binn egykori munkaadója, Tranter, érdeklődött csatlósai után, majd mikor megtudta, hogy eltűntek, igazán elszomorodott. Kiderült ugyanis, hogy már most megvan a bor, amiért jött, s indulnia kellene vissza West Hillbe. Hőseink kaptak az alkalmon s úgy döntöttek, vele tartanak. Tranterrel megalkudtak tíz ezüst bérben fejenként. Ezután a borkereskedő meghívta őket ebédre, majd délután útnak indultak.

Hosszú út következett, de gyorsan haladtak a régi úton. Késő délután értek ki a Pagonyból, ekkor füstre lettek figyelmesek a távolban. Tranter elmondta nekik, hogy az ott Greystone, a kis bányászfalu, ahonnan a követ viszik Danford épülő Káptalanjához. Bizonyára kigyulladt egy ház, azért a nagy füst. Már közel voltak a településhez, mikor egy újabb erdőbe értek be a dombok közt. Itt árnyakat pillantottak meg a növények között.

Tranter és Oswin íjjal lőttek a fák közé, s Scarlet is bevetette tudományát, mikor észlelte, hogy a titokzatos ellenség túlerőben van. Hamarosan előtűntek a fák közül támadóik baltákat dobálva rájuk. Ocsmány, alacsony lények voltak, gonosz szemükben különös pusztító tűz égett. Genlokok! Az éjfattyak e fajtája pusztán gyalog a Métely seregében, azonban egyszerű fereldeniek számára, akik még sosem láttak ilyen szörnyű lényeket, maga a legrosszabb rémálom. Ráadásul egy vezérhím is volt velük! Rövid csata volt, melyben hőseink időben észlelték, hogy alulmaradtak, s gyorsan menekülőre fogták. Sikerült lehagyniuk üldözőiket.

Mikor pihenhettek egy kicsit, eljött a vallomások ideje. Hőseink, ahogy azt futás közben megbeszélték, előadták Tranternek, hogy Eldan (azaz Oswin), egy arl, s Scarlet az ő házi körmágusa, egy rivális miatt kénytelenek álruhában West Hillbe utazni. Szóval nincs miért félni a nőtől. E mese bizonyítására megmutatták az Oswinnál lévő madaras pecsétgyűrűt is. Ezután tanakodtak, hogy vajon hogyan lehetséges az, hogy éjfattyak tűntek fel Ferelden közepén. Miután kibeszélték magukat a kereskedő erősködött, hogy nézzék meg, mi történt Greystone-on, mivel van ott valaki, aki fontos neki. Hőseink addig faggatták, míg be nem vallotta, hogy egy nőről van szó, mégpedig a szeretőjéről, mivel a feleségével nem túl boldog a házassága.

A falu teljesen üresnek tűnt, leszámítva az utcákon heverő számtalan hullát. Tranter egymaga ment be a település közepére, ahonnan aztán integetve hívta be Scarletet és Oswint, mivel túlélőkre akadt. Hőseink útközben átkutattak egy gazdagnak tűnő hullát, akinél némi pénzen kívül egy listát is találtak, mely szerint jelentős aranyszállítmányt indítottak volna útnak a greystone-i bányából. Mikor a templomhoz értek, látták, hogy tele van sebesültekkel. Eleana anya, s néhány nővér látta el a sérülteket. Köztük volt Tranter szeretője is, egy fiatal lány, aki az oldalán sebesült meg, de legalább életben volt.

Eleana anya elmondta, hogy a Káptalan kriptájában húzták meg magukat, ott nem akadtak rájuk szerencsére az éjfattyak. Kiderült, a nők férjeikért aggódnak, akik reggel még elmentek a bányába, azóta azonban nem kaptak hírt felőlük. Igen aggasztó, hogy az éjfattyak a bánya felől érkeztek. Hőseink erre azt mondták, bizonyára halottak, nem érdemes keresni őket. Eleana mindenképpen szerette volna kijuttatni a sebesülteket a faluból mielőtt még az éjfattyak hordája visszatérne. Ehhez szükség lett volna a szekerekre, melyeken a követ szállítják a bányától a folyóig. Azonban hőseink ezt is rossz ötletnek tartották. Aztán felvetődött, hogy egy lovast küldjenek Danfordra segítségért, lehetőleg templomosokért.  Tranter egy Szürke Kamarásról is szót ejtett, akivel egy hónapja találkozott, de nem tudta most hol lehet, csak annyira emlékezett, hogy a fickó Orléziából érkezett.

Végül egy kiküldött gyerek talált egy lovat, mely túlélte a támadást. Ezen indulhatott volna Danfordra Tranter, aki vállalta a feladatot, hiszen Oswin nem mehetett, mert kijelentette, csak Scarlettel hajlandó távozni, azonban Eleana nem tartotta jó ötletnek, hogy ketten üljék meg a lovat, hisz akkor hamarabb kifárad. Aztán amikor hármasban maradtak Tranterrel, emlékeztették arra, hogy Scarlet bármikor ellene fordíthatja mágiáját. Ez meggyőzte a jó borkereskedőt, aki úgy döntött, hagyja hőseinket lelépni a lóval. Persze ők megígérték, meg sem állnak Danfordig, s hozzák a segítséget. De az ellenkező irányba indultak.

Ezután áttörtek egy kisebb genlok őrjáraton, majd végkimerültséggel küzdve egy dombon hajtották álomra fejüket, ahol egy fához kikötötték a Reménynek elkeresztelt lovat. Másnap egy törp kereskedőcsapattal találkoztak az úton, akik épp Danfordra tartottak. Figyelmeztették őket a veszélyre. A törpök eztán úgy döntöttek, inkább visszafordulnak, majd West Hill felől mennek Denerimre. Hőseink csatlakoztak hozzájuk. Ezután hát együtt folytatták útjukat, az útba eső falvakat pedig figyelmeztették az éjfattyakra. Az út során Scarlet figyelmes lett arra, hogy a törpök reggelente mind a közelében hortyognak, habár este még tőle távol feküdtek le aludni, s napközben is állandóan igyekeztek a kedvében járni. Egyszóval a törpök igencsak belehabarodtak.