2014. június 8., vasárnap

Hat szint és ami azon túl van

Az elmúlt időszak igen siralmasra sikerült a blog szempontjából. Szerencsére, bár blogolni nem blogolok, a szerepjátékra azért jut még időm. Többek közt pihenésképp – tényleg pihentet, szó mi szó – foglalkozom a Kazamaták és Kompániák második kiadásával.

Mint korábban is említettem, nem látom értelmét a Hősök és Hatalmasok, illetőleg a Várak és Veszedelmek kidolgozásának, mivel erre már ott van a Kard és Mágia. Ellenben az alacsony szinten folytatott kazamatázó játéknak továbbra is igen nagy rajongója vagyok, ezért ezt a vonalat mindenképpen tovább szeretném vinni. Ezért készül a „KéK 2.0”, azaz a játék második kiadása.

Ez hat szintet fog tartalmazni, s jórészt nagy renováláson esik át a játék. Az egységesség (a játékosoknak mindig nagyot kelljen dobni) nevében történt például pár változtatás, amelyek tesztelés alatt vannak, s lesznek is még egy jó darabig. A varázslatlista is felújításra került, van néhány új varázslat, s természetesen immár ábécé-sorrendben lehet majd megtalálni őket.

De miért hat szint? Nos, ez adott volt a túlélőkészlet miatt is, plusz a Helvéczia tapasztalata is segített, ahol ennyi bőven elég. De egyéb oldschool játékokban se jutottam még első szintről 4-5. szintnél magasabbra (bár ez annak is köszönhető, hogy inkább mesélek, ritkán játszom). Plusz a 4-6. szint is már egy más fokozata a játéknak, hisz a karakterek sokkal kompetensebbek, ugyanakkor úgy érzem a némileg magasabb szintű dungeoneering sem maradhat ki a repertoárból (meg így lesz tűzgolyó, a kedvenc varázslatom a Káosz Szava óta). A KéKnél szó sem lesz behatárolt felső szintről, úgy vélem, minden játékvezető önmaga is el tudja dönteni, mit szeretne. A könyv tanácsokat fog tartalmazni, mit lehet kezdeni a karakterekkel 6. szint után:

6. szintet követően nyugdíjazható a karakter: egy ideig még pénzt gyűjt, hogy le tudjon telepedni, aztán nyugdíjba vonul: családot alapít, tagja lesz egy céhnek, iskolát nyit, vagy a helyi városvezetésbe épül be. Számtalan lehetőség áll előtte. A játékos ekkor új karaktert alkot, s kezdi a játékot elölről. (Vagy ha van, akkor a követőjével folytatja.) Persze a nyugdíjas karakter akár támogathatja is a játékos újabb karakterét időről-időre bizonyos pénzösszegekkel, információval, netalántán tulajdonában lévő varázstárgyakat is átadhat neki.

Persze amennyiben a kazamata nagyobb, mintsem, hogy felfedezték volna 6. szintig eljutva, akkor a játékvezető dönthet a további szintlépések mellett is. Ilyenkor fordulhat az ősforráshoz, vagy megduplázhatja az aktuális szint TP-jét, így megkapva, mennyi kell a következőhöz, s az eddigi logikát követve adhat újabb bónuszokat a karakterek támadóértékére, növelheti a HP-ikat stb.

Amennyiben pedig ezek után már a vadonbeli kalandozásra vágynak a játékosok, szintén az ősforráshoz lehet nyúlni, vagy a Kard és Mágiához (átkonvertálják a karaktereiket). A játékvezetői rész csak opcionálisan fog néhány szabályt tartalmazni a vadonbéli és városi kalandokra, mivel ezek a színterek nem képezik fókuszát a játéknak – azaz mellékesek. Persze olykor-olykor jólesik két kazamatajárás közben egy városi/vadonbeli balhéba is belekeveredni, ezt persze támogatni fogja a rendszer. A kazamaták környékének bejárása nem ördögtől való ötlet, főleg ha a felszíni kalandok is valamilyen úton-módon kapcsolódnak a mélybeliekhez.


Mindenesetre úgy érzem, hat szintnek bőven elégnek kell lennie a játékra (sőt, valójában hétnek, ha alkalmazzuk a 0. szintű karakterek opcionális szabályt, mellyel szintén bővül a KéK). Nem hiszem, hogy igen hamar probléma lenne abból, hogy a karakterek eljutottak a csúcsra.