2010. november 17., szerda

Egy új blog elé: Véletlen Találkozások



Régóta vágytam már egy saját rpg blogra, ahol az általam mesélt kalandokat közzétehetem. Sőt, nem csak kalandokat, hanem térképeket, házi szabályokat és mindenféle ötletet, melyek a kampányaimhoz kapcsolódnak.

Most pedig következzék az az esemény, amely végül rávett, hogy tényleg elkezdjem a blogolást:


Szombaton volt szerencsém mesélőként részt venni az Urban szervezésében és elGabor védnöksége alatt futó Véletlen Találkozások nevű oldschool szerepjátékos rendezvényen. Szirtvárt, a készülő megadungeonömet vittem magammal, melyet a Solaron írta Kazamaták és Kompániák rendszeréhez igazítva készítettem el.
Az alábbiakban a játék olvasható, igaz, a kényszerűségből későn megírt beszámoló több ponton is homályos marad, hiszen én magam sem emlékszem már a részletekre. (Mesélői jó tanács: Jegyzetelj játék közben többet!)



Karakterek:
Retkes, a félszerzet, aki hét sisakot hordott magánál és előszeretettel rágcsált friss patkánysültet (tetsujiro)
Csák, harcos, akit többször is hátba lőttek társai, de ennek ellenére mindvégig kitartott (Dor)
Csenge, a szemfüles tolvajlány, akit még a sárkánytűz sem tántorított el, de a finálét már nem élhette meg (Krys)
Lehel, harcos, aki sikeresen túlélt, gazdagodott, tapasztalt és továbbállt (Urban)
Kezi, a Három Atya papja, vezéregyéniség, buzgó élőholtritkító, a szintlépések mestere (Roky)
Béla, a varázsló, aki a legjobbkor lőtte el varázslatát, majd egy veremben kitörte a nyakát (Pett-moondevil)
Kelemen, a legerősebb, egy vézna tolvaj hatalmas karddal és játék végi halállal (Pett-moondevil)
Levente, a varázsló, aki Béla könyvével felfegyverezve kifejezetten hasznos tagja volt a csapatnak (Bard76)
Makár, a bérencből lett csapattag, aki a gyík-predátorokkal vívott csatában majdnem egy társába szúrta lándzsáját, de végül csak verembe esett (Orastes)

Bérencek:
Csát, akit egy pók mérge tett habzó szájú hullává
Makár
Edömér
+ 4 izmos paraszt, akikből hamar felfegyverzett fegyverforgatókat varázsoltak a kalandozók, pontosabban a kalandozók csengő aranyai

Nehéz fejjel ébredtek a Csonkolt lovaghoz címzett fogadóban a karakterek. Mint saját visszaemlékezéseikből kiderült, jól berúgtak, s mindenféle dolgot csináltak. Kinek így, kinek úgy rémlettek a tegnap éjjeli események.
A fogadó termében beszédbe elegyedtek egy öregemberrel, aki kétes információkkal szolgált a szirten álló romvárról. Az is kiderült, fiatalon járt odalenn, s mindenféle pókokról és patkányokról beszélt. Lehel felbérelt három fegyverest, akik egy ideje már a városban időzhettek.
Ezután azonban még nem indultak el a romokhoz, hanem Kezi javaslatára meglátogatták a városka főpapját. A klérus tagjaként Kezi könnyen bejutott hozzá, s a szomszéd egyházmegye küldöttjeiként mutatta be magát és társait. A főpap megörült a segítségnek, s bár fegyveresekkel nem szolgálhatott, ugyanis a múltkor az unokaöccse elrabolt menyasszonyát kiszabadítani induló csapat megerősítésére adott fegyveresek mind odavesztek, néhány szenteltvizes palackkal és áldással ellátta őket.
Mindezek után azonban tényleg felbaktattak Szirtvárhoz.

1. expedíció:
A bolond öreg leírása alapján könnyedén ráakadtak egy lejáratra, mely az északi toronyból nyílt. A csigalépcsőn leérve egy kisebb terembe jutottak, ahonnan három irányba is tovább lehetett menni. Egy ajtót választottak, amelyen át egy ovális szobába jutottak. Itt egy magas bronzszobor állt, melynek szemein megcsillant a fáklyafény. Több se kellett, Csenge rövid szemrevételezés után kipiszkálta az egyik szemet, amitől megégett az arca, hiszen sárkánytűz csapódott ki a szemből. A másikat már sokkal óvatosabban szedte ki, nem is sérült meg, mikor újra kicsapott a tűz. Ezután felfedeztek egy titkos ajtót, amelyet kinyitva egy lefele vezető lépcsőre bukkantak. Rövid vita után úgy döntöttek, mégsem mennek le, hanem inkább ezt a szintet derítik fel.
A folyosón egy csapda majdnem elvette Lehel és Béla életét, de szerencsére mindketten meg tudtak kapaszkodni a szélében, így nem estek le. A veremben egy hullát fedeztek fel, amely már igencsak rothadó állapotban volt. Lehel lemászott hozzá és szétverte a fejét, talált egy aranymedál, s felmászva elégette a tetemet.
A kompánia egy pókokkal teli szobába jutott eztán, ahol ügyesen felmérvén a helyzetet felgyújtották a szobát beborító kusza pókhálót. Itt történt az első haláleset is, Csát életét vesztette egy feldühödött kaszáspók mérgétől.
A következő szoba kinccsel kecsegtette a kalandozókat, hiszen az öregurat formázó szobor talapzatán lévő versike, száz lépésről és egy lent lelendő kincsről árulkodott. Felbuzdultak ezen  a jó vitézek, s továbbmentek dél felé, ahol egy horda patkány rohant rájuk. Rövid és módfelett tüzes csatában azonban elintézték őket (Retek ekkor vette magához a patkányt). Röviddel ezután egy teremre bukkantak, körülményesen bár, de a távolból sikerült felborítaniuk a ládát, amelyből mérgező füst csapott ki. Közben, míg a méreg feloldódott a levegőben, a folyosón szétnézve korábbi követőjük megelevenedett holttestével is megküzdöttek. E közdelemben Kezi volt a legrátermettebb, hiszen azt hitte a szenteltvize elpusztítja a dögöt, de ez nem így történt, az meg se kottyant neki, csak végigfolyt az arcát, s kicsinykét megégette… Rövid, ám heves küzdelem alakult ki, melynek végén a zombi úgy nézett ki, mint egy tűpárna. A tetemet eztán elégették.
A kincset felmarkolva tovább indultak, mígnem egy ajtóhoz értek. Belülről hangokat hallottak. Béla felkészült hát, s elkezdte a varázslatát mormolni, s az ajtót abban a pillanatban rúgták be, mikor a varázsló aktiválta a varázslatot. Gyönyörű összjáték volt. Az elkábult goblinokat egy kivételével lemészárolták, majd a falra írták vérrel a következőt: „Így jár mindenki, aki velünk packázik.”
A megmaradt goblint nem tudták kihallgatni, ezért miután megleltek egy csapóajtót, amelyet a szobor feliratán szereplő lentre vezető úttal azonosítottak, őt küldték előre… a goblin azonban megszökött. A kis helyiségből ugyanis egy titkos ajtón lehetett továbbjutni. Így jutottak el egy újabb lejárathoz.
A lépcső aljánál Béla a varázsló az újabb aktiválódó veremcsapdába beleesvén nem volt elég szerencsés és kitörte a nyakát. A társai kifosztották, igaz Retek tiltakozott némileg, s a későbbiekben többször is megemlítette micsoda hős volt Béla.
A terem végében, ahová jutottak, három ajtót találtak. Először a jobboldalit nyitották ki, majd a középsőt, s a ezen mentek tovább. Egy kör alakú helységre találtak, amelynek bejárata felett csapórács volt. Lehel ezt kiékelte. Bent víz állt, melynek aljában csillogó ékkövek feküdtek. Csenge és Csák elkezdték zsákba pakolni az ékköveket, de a rács lecsapódott, s csak a kiékelés, majd pedig a puszta izomerő volt képes a fenntartani, míg kiértek.
A visszaút gyors és eseménytelen volt.

Szirtesbe visszatérve Csenge eladta a szoborból kiszedett ékköveket, és szomorúan tapasztalta, hogy a napfényen elolvadnak a vízből kiszedett kövek. Így azokat egyelőre a zsákban hagyták. Retkes szóba elegyedett elébb Samukával, majd Szamócával az újdonsült fogadósasszonnyal, akinek megpróbálta eladni a patkányt. Szamóca azonban csak nem volt hajlandó megvenni, de felajánlotta, hogy megsüti neki. A vacsoránál csapódott hozzájuk Kelemen, akit Retkes azonnal megkínált a frissen sült patkánnyal.
Reggel még elmentek a püspökhöz, aki adott Kezinek egy megszentelt buzogányt, amellyel még nagyobb hatásfokkal irthatja Káosz élőholt teremtményeit. Ezután felsétáltak Szirtvárba.

2. expedíció:
A kompániát Kezi meggyőzte arról, hogy az ovális teremben felfedezett rejtekajtó mögötti lépcsőn hatoljanak a mélybe. Retkesnek ez nem tetszett, ám végül a Kompánia a pap javaslata mellett döntött.
Lent egy igen nagy terembe értek. A levegő furcsamód felmelegedett, s átható dobogás, dobolás is borzolta az idegeiket. Egy nagy kétszárnyú ajtó túloldaláról jött a hangzavar, ezt szép óvatosan ki is nyitották.
Szörnyű látvány tárult eléjük. Orkok doboltak és táncoltak egy hatalmas máglya körül, a terem másik felében pedig egy ocsmány oltár előtt egy mezítelen szüzet feszítettek ki. A helyiség végében álló ork pedig gonosz énekléssel vezényelte a pokoli szertartást.
A kompánia gyorsan cselekedett, lenyilaztak ás megdobtak dárdával, akit csak tudtak, majd közelharcba keveredtek. A harc elhúzódott, a bátor Kezi előretört Lehellel, Kelemennel és a bérencekkel. Csák, Csenge és Retek az ajtóban maradtak és onnan lövöldöztek az orkokra. A csata elhúzódott. Retek egy életveszélyes sérülést kapott és elájult, Csenge pedig meglelte végzetét. A többiek körbevették az utolsónak maradt orkot és addig ütötték, míg össze nem esett. Véres csata volt.
A szűz megszabadítása és a szentségtelen hely kifosztása (az oltárban rengeteg arany volt) után visszatértek Szirtesbe, ahol még az elrabolt leány apjától, egy módosabb polgártól, is kaptak némi jutalmat.
Így végződött hát a délelőtti játék.

A délutáni játék némileg módosult csapattal indult. A kompániához társult egy különös varázsló, Levente, aki megkapta Béla varázskönyvét is. Retkes áradozott is egy sort Béla hősiességéről és jó időben elmondott varázslatáról.
A fogadóban felbéreltek még négy jókötésű parasztgyereket, akiket fel is fegyvereztek. Ezután nem vesztegették az időt.

3. expedíció:
A kompánia a jól ismert helyen hatolt a mélybe, azonban most a harmadik útlehetőséget választotta. Így jutottak a sokat emlegetett borospincébe, ahol egy goblin csapatba futottak. A csata itt egy hősies rohammal indult, majd a kialakult kavarodásban a hátra maradt Kelemen és Levente a terem két oldalán az árnyak közt osonva levadászta az íjászokat. Retkes hátulról támogatott íjával, Csák és a többiek pedig elhúzódó közelharcban győzték le a gonosz fajzatokat.
Ezután visszafordultak, hogy egy másik járatot is felderítsenek, de magukkal vittek néhány hordó bort, amit épnek találtak. Ezeket elgurították a csigalépcsőig, majd két bérencet otthagyva visszamentek egy folyosóhoz, ahol még nem jártak.
Itt kaszáspókok másztak a nyakukba, de viszonylag könnyedén legyűrték őket. Ezután továbbmentek, de a következő teremben különös dolog történt…
Egy kisfiú jelent meg hirtelen a semmiből. Fején vér kezdett el folyni, a koponyája szétnyílt, mintha egy balta hasította volna ketté, majd megremegett a jelenés. Mielőtt bármit tehettek volna, a kisfiú megjelent az egyik bérenc mellett és szétszakította koponyáját. Retek gyorsan reagált (tetsujiro is nézett Odaátot…), így a kompániának tiszta fémmel sikerült elzavarnia a szellemet egy időre. Azonban ez az idő elég is volt, hogy el tudjanak menekülni.
Visszatérve hátrahagyott bérenceikhez épp azon tanakodtak, hogy a merre tovább, mikor felerősödött az addig is folyamatosan hallott sziszegés. Egy bérencet előre küldtek, aki remegő térddel indult el a folyosón, de Csák követte íjával felfegyverkezve.
Az első „gyíklény-predátor” a bérencre ugrott rá, s először csak a sisakját verte le, de másodjára már visszafele görbülő különös kardjával elmetélte a szerencsétlen torkát. A másik szörny Csákra vetette magát, akinek a segítségére Kezi érkezett nagy sietséggel. Kétségbeesett küzdelem alakult ki. Egy íjvessző elvétette a célt és Csákba csapódott, majd Makár is, hirtelen kalandozóként előlépvén a bérencek oktalan sorából, dárdájával majdnem hátba szúrta elől küzdő társait, de e helyett a verembe esett bele. Retek íjazott, Levente kést dobált. A harc elhúzódott, de végül sikerült végezni mindkét predátorral. Makár is szerencsés volt, túlélte az esést, miképpen a harcban leginkább veszélyeztetett harcos és pap is.
Kelemen a korábbi pallosát lecserélte a szörnyek karjaira s kétkezes harcosként folytatta.
Nem volt mit tenni, elfáradtak, megsebesültek, így hát visszatértek a városkába.

 Szirtesben túladtak a boron, és rendkívül sok pénzt gyűjtöttek be, melyet gyorsan el is szórtak.

4. expedíció:
Felszerelkezvén sóval, hisz remek szellemriasztó, elindultak ismét, hogy megkeressék a szellem maradványait, ugyanis ezt elpusztítva lehet a szellemmel magával is végezni. A szellem most nem támadott, de nem is tudott volna, hiszen egyszerűen leszórták sóval és eltűnt. Majd felületesen átkutatták a termet, s mivel nem találtak semmit, félvén a szellemtől, továbbmentek. Ezután egy különös ládát vizsgáló ork csapatba futottak, de sikerült meglepniük őket, s így pillanatok alatt végeztek mind a hárommal. A ládát kinyitották, majd pedig a benne lévő különös buzogányt egyikük sem mervén megfogni egy bérencnek adták.
Ezután egy rejtekajtón át egy folyosóra jutottak, ahonnan pedig újabb lépcsősorra bukkantak. Ez lefelé vitt, el is indultak rajta, hiszen igencsak felbátorodtak a korábbi találkozás sikerességén.
Egy különös, zölden izzó köves terembe jutottak, melyet monoton zúgás töltött be. Amikor elindultak az egyik folyosón, hirtelen hangokat hallottak, ezért a teremben megállván bevárták őket. Fekete kámzsás alakok léptek a terembe, ám nem volt idejük felocsúdni a meglepetésből, Levente a Béla könyvéből felolvasott Álomvarázzsal mindet elaltatta, sőt még két társát is…
Nagy meglepetésükre az antipapok között egy újabb leányra leltek. Az alvó ellenfeleiket leöldösték, majd hangokat hallván egy szobához jutottak, ahol három gnoll tanyázott. Gyors küzdelemben legyőzték őket, igaz Kelemen életét vesztette az egyik tagbaszakadt szörny kardjától. A gnollok kincsét sikerült megtalálniuk, így azzal együtt távoztak.
Ezután már a felszínre vezető út gyors volt és eseménytelen.

A játék felejthetetlen élmény volt. Ezúton is köszönöm játékosaimnak a részvételt!


3 megjegyzés:

  1. Részemről meg köszi a mesét! :)

    Elmondhatjuk, hogy jó sok páncélsisak szakadt be kalandozásaink során! ;)

    VálaszTörlés
  2. Jah, számolni kellett volna, hány sisak ment tönkre. Szerintem majd egy tucat... :D

    VálaszTörlés
  3. Narmor, a lelkesedésed továbbra is lenyűgöző. Így érdemes igazán csinálni. Köszönöm a kalandokat.

    VálaszTörlés