2010. november 25., csütörtök

Egy kampány előkészületei: Komortó és környéke

A kampány környezete kész. Egyelőre csak nagy vonalakban vázolom fel a dolgokat, hiszen a részletekre a játéküléseken derül fény. Természetesen az itt leírtak változhatnak még.

A Komortól keletre elterülő földek jó harminc esztendeje, a királyság bukása óta, egyetlen ország fennhatósága alatt sem állnak. Igaz, Dal Karnak városa a magáénak vallja a Nariltól délre elterülő vidéket, ám a fennhatósága csak névleges, s sokkal inkább jelent gazdasági befolyást.
Komortó települését sok kereskedő meglátogatja, hisz a Dal Karnakban az állatbőrök, szőrmék és a Komorból kifogott ínyencségek keresett árucikknek számítanak, de azok is betérnek ide, akik még északabbra vágynak, hogy feltöltsék készleteik és vezetőt találjanak, aki hajlandó átvezetni őket a rossz hírű Suttogó erdő úttalan útjain.



Komortó egy dombtetőn áll, ősi, a városnál is régebbi fal veszi körül, mely azonban alig egy embernyi magas, s kapuit is újonnan, fából építették hozzá. Kicsiny település, hisz alig laknak itt háromszázan. Az emberek vadászatból, halászatból és a környező földek műveléséből élnek. Emellett a tapasztaltabb vadászok igen gyakran kísérőnek szegődnek kereskedők mellé.
A település irányítója az Elöljáró, akit élethossziglan választanak a legtapasztaltabb vadászok közül. Az ő szava döntő, de mindig meghallgatja a helység családfőit a fontosabb kérdésekben.



1 megjegyzés: