2017. január 27., péntek

Az eltúlzott minimalizmus

Az évnyitó blogposzt ezúttal kicsit eltér a megszokottaktól, ugyanis egy másik blogon megjelent írásra szeretné ráirányítani a figyelmet. Elgabor Againts the Ultra-Minimalism című cikke meglehetősen nagy érdeklődést (és felháborodást) váltott ki az angolszász oldschool közösségben. Mind a blogposzt alatt, mind a Google Pluson élénk diskurzus alakult ki. Itthon azonban teljesen visszhangtalan maradt az írás, még az OSR iránt érdeklődők körében is. Ezért hát úgy döntöttem, foglalkozom kicsit a cikkel, majd leírom a véleményem, hátha ezzel sikerül rávennem a magyar szerepjátékosokat a témáról való párbeszédre.

„Ne írjatok egyoldalas kalandokat és pofonegyszerű szabályrendszereket.” – kezdi elGabor a cikkét, amelyben következetesen érvel az OSR közösségben egyre jobban eluralkodó divat, a túlzó minimalizmus ellen. Természetesen az oldschoolnak eleve az egyik kulcsfogalma az egyszerűség, de van egy bizonyos szint, ami alá nem kellene adni. Itthon is eléggé ismert a Swords & Wizardry szerepjáték, amelynek vannak különféle változatai a D&D különböző korai kiadásaihoz igazítva; ennek nemrégiben készült egy – körülrajongott – négyoldalas kiadása is. Gyakorlatilag egy szabálykivonat, ami az eredeti ismerete nélkül használhatatlan lenne, főképp a kezdő szerepjátékosok számára. Ugyanígy a kalandoknál rendkívüli módon megszaporodtak a „2000 rézpénz és 3 patkány” típusú kazamataterem-leírások, amelyekkel minden egyediség nélkül megtöltenek egy minikazamatát (s ezekért még sokszor pénzt is kérnek ám szerzőik). Azonban még akkor is, ha remek ötletek jellennek meg egy kalandban, egyetlen oldalban nincs igazán lehetőség kidolgozni őket – négy vagy akar tíz oldalon kifejtve viszont kellően egyedi, összetett és emlékezetes modulokká válhatnának.

Persze Magyarországon nem terjedt el igazán az eltúlzott minimalizmus. Ami köszönhető annak, hogy a közösség jóval kisebb az angolszásznál, ráadásul a legtöbb OSR modulunk szerzője – aki a legnagyobb hatással volt és van a hazai közösségre – éppen az a személy, aki most hangot emelt a túlzott tömörség ellen. Mondhatnák persze páran, hogy ennek fényében minek is foglalkozzunk mi ezzel. Azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a divat hatása igenis észlelhető. Egyrészt jelentek meg egylapos kazamaták: többek közt én magam is fordítottam ilyeneket a Kazamata magazin számára, csak a tördelés során – némi illusztrációnak is köszönhetően – hosszabbak lettek az eredeti angol nyelvű verziónál. Másrészt valószínű, hogy jó pár egyoldalas kalandot felhasználtak a hazai OSR mesélők kampányaikban, s mindezt anélkül, hogy a nyilvánosság tudtára hozták volna.

Magam is meséltem már több alkalommal egyoldalas kazamatát. Egyrészt hasznosnak tartom, mivel gyorsan áttekinthető, azonnal felhasználható, másrészt viszont hiányérzetem támad, mivel tudom, hogy akár sokkal jobb és összetettebb modulok is lehettek volna ezekből, ha egy kicsit nagyobb terjedelmet adnak nekik: legyen az két vagy négy oldal. A legtöbb ilyen modul érzésem szerint egy kis mesélői rádolgozás nélkül meg se állná a helyét. Szintén van tapasztalatom a nagyon egyszerű szabályrendszerekkel, amilyen például a Black Hack (elGabor posztja miatt talán ennek szerzője rendezte a legnagyobb hisztit a Google Pluson). Egyfelől ez a rendszer igazán jópofa, én mint gyakorlott mesélő könnyedén tartottam vele játékot teljesen zöldfülűeknek, akiknek egy egyetemi óra (1,5 óra) állt rendelkezésére, hogy megismerkedjenek a szerepjátékokkal. Másfelől viszont, ha nem én mesélek, hanem nekik kell a könyv alapján játékot tartaniuk, akkor valószínűleg nem jutottak volna sokra – mivel semmi segédlet nincs benne kezdőknek –; továbbá el sem tudom képzelni, hogy kampányokhoz huzamosabb ideig használjam. Pedig szeretem magam is a minimalizmust, a kevés szabályt stb., de azért egy valamire való kampányban a Kazamaták és Kompániák egyszerűsége alá már nem mennék.

Az élet minden területén, így a szerepjátékokban is fontosnak tartom az aurea mediocritast. Így a lényeg szerintem, hogy nem szabad végletekbe esni: sem az öncélú szószátyárság, sem pedig az ultraminimalista hozzáállás nem tesz jót az RPG-s anyagoknak.

S most eljutottunk ide, hogy megkérdezzem tőletek: Mit gondoltok ti erről?


7 megjegyzés:

  1. Én úgy látom, hogy egy szerepjátékos szövegnek nem csak a terjedelme számít, hanem tartalma, stílusa is, ami mintegy a mélységi dimenziót adja. Egy "szerepjáték rendszer" szövege egyszer tartalmazza a szabályokat, másrészt építőkockákat ad a játékhoz (kasztok, fajok, varázslatok, felszerelések, fegyverek, szörnyek, stb.), és közben olyan szerepe is van, hogy megragadja az olvasó (potenciális mesélő) fantáziáját.

    Egy kalandmodul annyiban különbözik, hogy ott a szabályrendszer, és az "alap építőkockák" csak érintőlegesen szerepelnek, helyette bejön egy specifikusabb setting: egy labirintus, egy pár nemjátékos karakter, események és specifikus szörnyek, kincsek, helyszínek, viszonyrendszer ezek között.

    A D&D esetében a szabályok alapvonalai, és az alapvető építőkockák is adottak. Sok szöveg csupán ezeket prezentálja újra a lehető legtömörebben. Mint mikor sportot űznek abból, hogy hány embert lehet belezsúfolni egy trabantba :). Csupán egy kivonatot kapunk abból, amit amúgy is jól ismerünk. A stílus is ennek megfelelően kivonatos, semmi sincs megfelelően kifejtve. Nem elég részletes, túl felületes. Egy új olvasónak túl keveset nyújt, egy tapasztaltnak semmit. Minél kisebb a terjedelem és a zsúfoltság, annál kevésbé tudja szerepeit betölteni a szöveg.
    Van ahol szükség van a bővebb kifejtésre. Egy nagyregény nem azért olyan hosszú, mert nem tudta a szerző rövidebben elmondani, hanem ekkora hosszt kívánt a téma. Egy szerepjátékos szövegnek is megvan az a terjedelme, amit megkíván (annak függvényében, hogy mennyi az átadni kívánt tartalom).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a stílus nagyon fontos a szerepjátékos kiadványoknál is. Erre a legjobb példa talán a Helvéczia s moduljai.

      Törlés
  2. Egyetértek, nem jó a túlzott minimalizmus. Most is az egyik projektem, hogy a DW-t kicsit bonyolítsam... meglátjuk, mire jutok. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondjuk a DW szerintem pont nem esik az ultraminimalizmus kategóriájába :P Nincs türelmem még egyszer leírni, úgyhogy noisms blogján az egyik kommentemet linkelném csak, ha megengeditek:
      https://goo.gl/rMLq8w

      Törlés
    2. Igen, a Dungeon World valóban nem tekinthető minimalistának. Az alapjai nagyon egyszerűek, de rengeteg opciót tartalmaz például a karakterfejlődéshez, ráadásul elég alaposan ki van fejtve benne minden.

      Éberen Őrködő: Ha bonyolítani akarod a DW-t, akkor ajánlom figyelmedbe a Class Warfare című kiadványt. :)

      Ynas: Köszi a linket! Látom, ElGabor írása nagyobb hullámokat vetett, mint gondoltam. :) - Amúgy bár itt nem látszik, mind az LFG.hu-n, mind pedig Facebookon sok hozzászólás érkezett ehhez poszthoz is. Szóval sikerült elérni a célt, hogy itthon is beszéljünk a témáról.

      Törlés
    3. Hát igen, itt kezdődnek az egyéni ízlésre épített felesleges határviták... de szerintem nagyjából egyetértünk.
      Nekem a DW minimalista, de azon az egészséges módon, amit elGabor is támogat. Ezzel együtt ultraminimalistának semmiképp sem mondanám. Nekem mégis, egy ici-picit túl egyszerű.
      De a lényeg mindig az, hogy a végén a játékostársakkal jól szórakozzunk!
      A Class Warfare tippet köszönöm!

      Törlés
  3. Hát én agyfaszt kapok ezektől a minimalista játékoktól. Kb. egyedül a KJK tetszik, de az is csak nosztalgia miatt.

    VálaszTörlés