2012. október 22., hétfő

Az Ördög Dűlőjén


Múlt pénteken ismételten összeültünk játszani. A legutóbbi alkalmon felbuzdulva megint Dungeon Worldöt meséltem, méghozzá a nemrég megjelent Within the Devil’s Reach modult. Ez már csak azért is érdekes, mert most először meséltem angol modult. Pontosabban ez nem egy modul, hanem három modulból álló gyűjtemény, melynek első darabját sikerült lejátszani. Hogy őszinte legyek pont az elsővel voltam a legkevésbé megelégedve, de hát úgy voltam vele, mégiscsak az elején érdemes elkezdeni.

Játékos karakterek:

Finnegan, a félszerzet harcos, akire még a hadseregben figyelt fel Alastor, a varázsló, s ezért hívta Ördögdűlő falujába, hogy segítsen neki.

Pelin, a mohaszakállú druida, akit a varázsló még akkor ismert meg, mikor elűzték a druida körből, s láthatta, milyen tehetséges az állati formák felvételében

Rolandbart, a bárd, aki csak azért tartott a partival, mert Alastor nem tapsolt az egyik előadásán, s már régóta forralta ellene a bosszúját, így arra keresi az alkalmat, hogy nyilvánosan megszégyenítse a varázslót

Helyszín:
Ördögdőlű egy a régi bányásztelepülések közül, melyeket még a nagy Hadrianus császár alapított Grád törpjeinek és veterán légionáriusoknak a betelepítésével, ma a Landari Császárság északnyugati határvidékén áll, távol a főbb kereskedelmi utaktól, de a bányászat még mindig üzemel. (Igyekeztem a saját világomba illeszteni a modult.)

Fontosabb események:
− A Csöndes Sír Aalericnek, Kryos, a sötét isten, hajdani legyőzőjének végső nyughelye az utóbbi időben a figyelem középpontjába került. Alastor ezért is hívta a hőseinket, ugyanis szükség volt valakire, aki a végére jár a különös pletykáknak.
− Rolandbart és Finnegan értek először a dombhoz, melynek lábában állt a bejárati barlang, ahol veszedelmes farkasok csaptak le rájuk. Az öt fenevad kemény ellenfélnek bizonyult, Rolandbart a legközelebbi fára futott volna fel, de elkapták és földre rántották a farkasok, majd pedig elkezdték a barlang felé vonszolni, miközben Finnegan is földre került, de neki sikerült lerántania magáról a farkasokat. A félszerzet aztán üvöltve levágta az egyik farkas fejét, majd kihasználva a másik két dög ijedtségét átrohant köztük, hogy Rolandbart segítségére legyen. A bárd keményen küzdött a farkasokkal, de csak nem tudta lerázni magáról őket, így azok marták ahol érték. Finnegan amint odaért, lerántotta az egyiket társáról, majd a féreg nyakára lépett, hogy az csak úgy reccsent. Ám ekkor már hátulról jött a másik kettő. Szerencsére azonban ekkor érkezett meg Pelin, a druida, aki szót értett a farkasokkal, s így némi élelem fejében megválthatták életüket.
− A barlangban egy női holttestet találtak, akit már igencsak megcsócsáltak a farkasok, ám volt nála pár arany, s egy vörös lámpás is. A falakon mindenütt Aaleric és Kryos küzdelméről szóló képeket találtak, ám nem gyönyörködni jöttek, így nem sokat törődtek ezekkel.
− A következő teremben egy szobrot és bemélyedésekben láncon lógva a vöröshöz hasonló kék és zöld lámpást találtak, továbbá egy elf holttestet. Azonban mielőtt komolyabb vizsgálódásba kezdhettek volna meghallották a különös, hegedűszóhoz hasonló hangot, majd a hangot kiadó barlangi bogarak is megjelentek. Hőseink össze-vissza kapálóztak, próbáltak megszabadulni a bogaraktól, ám nem sikerült mígnem Finnegan erőt nem vett magán, s pajzsával és kardjával irtani nem kezdte a rajt. Így végül megmenekültek a zenélő bestiáktól (melyek Rolandbart előzetes félelmeinek köszönhetően zenéltek).
− Miután rájöttek, hogyan indítható be a széllift, átnézték Aaleric egykori lakóhelységeit, ahol addig élt, míg a sírját készítette. Itt ráleltek Aaleric karkötőjére is, mely később elengedhetetlen segítséget nyújtott, s egyéb holmikra, többek közt egy mesterien megmunkált kardra. Találkoztak még egy dühös szelemmel is (aki hajdan ahhoz a kompániához tartozott, amelyiknek halott elf és az összemarcangolt nő is a tagját képezte). A vérszomjas szellemmel való harc megerőltette kompániát (még Finnegant is erősen megszorongatta), ám Rolandbart gyógyító dalainak köszönhetően újult erővel folytathatták útjukat.
− Végül eljutottak a sírteremhez. Az oda vezető folyosón újabb szellemmel találkoztak (a halott elffel), ám ez segítőkész volt, azt mondta, kikapcsolja a csapdát, ha a testét elviszik a temetőbe, és eltemetik. Hőseink beleegyeztek, így könnyedén jutottak be a sírboltba, ahová csak Pelin lépett be végül, ugyanis rajta volt Aaleric karkötője (mely eleddig hasznosnak bizonyult: kinyitott minden ajtót, kezelte a szélliftet stb.)
− A mohaszakállú druida Aalerictől nagy felelősséggel járó küldetést kapott, meg kell akadályoznia, hogy Kryos újra felemelkedjen. Mivel Pelin belement, így kapott Aalerictől egy varázserejű nyakláncot, mely állítása szerint segítségükre lesz küldetésben. Eztán hőseink fogták magukat és visszaindultak Ördögdőlőre, hogy beszámoljanak Alastornak a fejleményekről. Útközben még beugrottak a temetőbe, hogy eltemessék az elfet, a természetellenes ködbe burkolózó helyen azonban nem várt dolog történt: egy csapat egymást öldöklő zombiba és gnollba futottak…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése