2012. november 17., szombat

Két év Kockák és Koboldok


Bizony, immár két éve, hogy elindult a Kockák és Koboldok blog. Egy éve azt írtam: „még csak bizakodni sem mertem, hogy megéri első születésnapját”, s ehhez képest immár a második évet tapossuk. Ráadásul a blog elmúlt éve sikeresebb volt, mint az előző, hiszen már alulról súrolja a 11900 oldalmegjelenítést (azért nem írok pontos számot, mert ez a bejegyzés majdnem egy nappal előbb íródik, mint ahogy közzé tétetik), míg az első évben ez a szám 4567 volt. A legsikeresebb időszak a tavaly november volt, ekkor kimagaslóan sokan látogatták meg a blogot (1189), persze abban a hónapban elég sok bejegyzést tettem közzé. Idén novemberben ez még csak az első írásom, de követni fogja pár, hiszen mindenképpen írnom kell majd a Véletlen Találkozásokról, amely e bejegyzés megjelenésekor éppen zajlik, ahol ezúttal is mesélek, ahogyan két évvel ezelőtt is tettem. Igaz, most egy Dragon Age kaland kerül terítékre.

S írnom kell az elmúlt hetek játékairól is, melyekről nem tettem. Sajnos az egyetem nagyon lefoglalt, s valószínűleg ezután is igen sok időt fogok az egyetemi teendőimmel tölteni. Ám azért a blogot sem hanyagolom el, így írni fogok a VT-s Dragon Age mesém „tesztjátékáról”, mely valójában nem tesztjátéknak indult, hanem egyetemi barátaimnak egy kis ízelítőül a szerepjátszásból, s a legutóbbi Dragon Age kalandról, melyben Kumorg immár Szürke Őrzőként indult küldetésre társaival (a legutolsó DA beszámolóból sajnos kimaradt, hogy Kumorgot megharapták, így választhatott a halál és a Szürke Őrző lét között, utóbbit választotta. Nos, mindenki döntse el maga, jól tette-e...).

Jövőbeli tervem sok van, elsősorban az úgynevezett „meglepetés” projektet is szeretném még idén befejezni (habár eredetileg mostanra már kész kellett volna legyen), de hát ez van. Annak a tesztjátékából írt beszámolót egyébként már rég megírtam, de sajnos nem tehettem még ki, nehogy spoilerezzek. De remélhetőleg szilveszter éjszakája előtt még megjelenhet a ez a KéKhez kapcsolódó dolog, melyen többedmagammal dolgozom. A Dungeon Worldöt is mindenképpen folytatni szeretném, az Ördög Dűlőjéből hátra van még két modul, távlati terveim közt pedig szerepel az egyetemi barátokkal egy Mouse Guard kampány, mivel az érdekli őket kifejezetten, s én is szeretném már elővenni jó ideje. A Dragon Age kapcsán is eszembe jutott pár szokatlan ötlet, de hogy ezekből lesz-e valami, az a jövő zenéje...

Mindenesetre most foglalkozzunk a mai nappal! Két éves a blog.

Isten éltessen Kockák és Koboldok! :)

2 megjegyzés: