2012. október 5., péntek

A goblinok fészke


A mai napon (igen, ilyen gyorsan sikerült most megírni a beszámolót) sor került egy újabb Baan Gidar játékülésre. Ezúttal hullottak a bérencek, mint a legyek, de egy játékos karakternek sem esett baja.

Játékos karakterek:

Gregor Merenszkij, a sokat próbált törpe (2. szint)
Sederus, a bunkós, Fedafuce papnője (3. szint)
Xorn, a bátor elf (2. szint)

Bérencek:
Az előző expedíció négy könnyűgyalogosa, akik folyamatosan haláloztak el a játékülés során, továbbá a múltkori fáklyahordozó és Ulam, a néma, Xorn szerecsen rabszolgája, akik viszont ép bőrrel megúszták.

Fontosabb események:
- Egy valószínűsíthetően arisztokraták temetésére szolgáló teremben kibontották a falakat (a falakba és padlóba vannak a holtak temetve a Baan Gidarban), s jelentős mennyiségű ékszert zsákmányoltak.
- Egy teremben, mely Gregor számára korábbról már ismerős volt lebegő, izzó szemű koponyák támadtak rájuk. Az átokkoponyák – ily néven ismeretesek e förtelmes élőhalott lények – három bérenc sisakját is elpusztították (azaz a bérencek beáldozták), egyiküket pedig meg is ölte (gyakorlatilag szétbomló porrá változtatta) egy halálos szemsugár. A kompániát az mentette meg, hogy Sederusnak sikerült második próbálkozásra előznie őket.
- A kompánia Gregor régebbi társaival kifosztott Awalla templomot is megtalálta, melyben még mindig a nagy kétszárnyú ajtóra volt döntve az oltár. Ezt némi erőfeszítéssel arrébb tolták, majd miután meggyőződtek arról, hogy túloldalt tiszta a terep, benyomultak az altemplomba. Sikerült egy aranyérmékkel teli ládát találniuk, de közben kelet felől vartyogó beszédet hallottak. Gyorsan páran elrejtőztek, míg Sederus a többiekkel a csalit játszotta. Tíz goblin sietett be a terembe, majd mikor a megfelelő helyre értek, Gregor és Xorn a hátuk mögül előugrott, s két könnyűgyalogos bérencük is rohamozott egy oldaljáratból. Kemény csata vette kezdetét, melyben két bérenc is meghalt, viszont sikerült elfogni egy igen beszédes kis goblint.
- Mivel Xorn beszélte a kutul nyelvet (a káosz nyelve), ezért szóba tudott elegyedni a kis goblinnal, aki mint elárulta egy papnőt követve érkeztek a kazamatába, azonban a papnő már jó ideje itt hagyta őket (gonosz emberek megtámadták őket, s a papnő is csak alig menekült meg a templomból). A kis goblintól azt is megtudták, hogy a következő teremben van a koboldok fészke, egy ládavár (sok faládából van összerakva), ott uralkodik a király, akinek vannak kincsei. Próbálta meggyőzni Xornt, hogy nekik adja a király kincsét, ha őt királlyá teszik, mert igencsak sokan ellene vannak a király politikájának, aki minden finom falatot megeszik, s nekik csak cafatokat ad. Xorn végül Ulamra bízta a kis goblint, hátha hasznukra lesz a későbbiekben.
- A goblinok királya, Gultorix, amint megjelent, Személyi bűbáj hatása alá került, így nem csodálható, hogy szívélyesen beinvitálta Xornt és a többieket a ládavárba, a szűkös és bűzlő kis tákolmányba, mely otthont jelentett több tucat goblinnak. Bent azonnal megmutatta nekik a kincseit (mely cselekedet nem váltotta ki a legjobb reakciókat a többiekből, akik közt már amúgy is többen rossz szemmel nézték a király tevékenységét – de tettlegességig nem fajultak a dolgok), s egyezséget is kötött a kompániával, mely szerint a kincsekért cserébe a goblinok megkapják két korábban elesett könnyűgyalogos húsát, továbbá, ha a kompánia tagjai a későbbiekben találnak még testeket, odaadják nekik. Gultorixtól azt is sikerült megtudni, hogy disznópofájúak is garázdálkodnak a környéken, akik ugyancsak az Awalla papnővel érkeztek, továbbá, hogy lentebb emberek is élnek, akik valami elfeledett, régi istent, Elektrost imádják.
- Egy pihenő alkalmával csontvázak lepték meg őket. Utolsó könnyűgyalogosuknak egy ilyen élőholt tépte fel a torkát, mielőtt még Sederusnak sikerült volna elűznie őket. Nem is csoda, hogy ezután inkább felmentek a felszínre.

A kompánia összesen 930 AT értékű kincset szerzett a kazamatában. 

1 megjegyzés:

  1. Jó játék volt - amennyiben egyéb teendők nem tesznek ennek keresztbe, a pénteki játékokat kezdhetjük hamarabb, és akkor a vonathoz is kényelmesebben odaérek :P

    VálaszTörlés