2010. december 24., péntek

A Láp banditái


Mivel a JK-k a banda vezérei lettek, így akarván-akaratlanul megismerkedtek az útonállókkal s egyben az egész kompánia történetével. Többek között ez a kisebb betekintés arra szolgál, hogy a játékosaim számára ne csak statisztikaként jelenjen meg a banda. Az eddigi két játékban két – még most is élő – banditával ismerkedhettek meg közelebbről, Madárral és Sigislaoval. Rajtuk kívül azonban még heten vannak. Először jöjjön mindenkiről egy rövid kis ismertető, majd pedig egy rövid összefoglaló a banda történetéről.


Axen: Társai a háta mögött Kampókéznek nevezik az ősz öreget, ugyanis bal keze helyén rozsdásodó kampó díszeleg. Ha kellően sokat iszik, rengeteget képes mesélni fiatalkoráról, a kalózéletről, melyet a Keskeny-tengeren töltött. Visszatérő meséje az Aranysziget legendája, melyet állítása szerint ő maga is látott, de egy vihar hirtelen lecsapott rájuk, így soha nem léphettek partra a szigeten.  Arról soha nem beszél, miért jött nyugatra s hagyta ott a régi életét.

Daherin: Harminc nyarat élhetett talán, ő maga sohasem beszél koráról. Szalmaszőke haját és kecskeszakállát nagy odafigyeléssel gondozza. Határozottan hiú jelenség. Miután elcsábította egy Dal Karnaki hatalmasság feleségét és három lányát, menekülnie kellett a városból. Néha eljár Komortóba is, hogy csapja a szelet egynémely hölgyeménynek, de nem érzi jól magát jelenlegi helyzetében, sokat panaszkodik, visszavágyik Dal Karnakba, de egy jó darabig még maradnia kell, hogy odahaza elfelejtsék az incidenst.

Madár: A szőke ifjú tekintete határozottan sunyi. Néha, bár ezt csak nagy mennyiségű alkohol hatására teszi, beszél gyermekkoráról, mely igencsak hányattatott volt. Dal Karnak sikátoraiban nőtt fel, tolvajként tevékenykedett.  Tanúja volt valaminek, aminek nem kellet volna, ezért távozni kényszerült.

Sigislao: E alacsony, középkorú férfi vadász volt Komortóban, mígnem gyávasága miatt felesége elzavarta otthonról. Gaston kapott az alkalmon, s beszervezte a bandába. Részegen minduntalan az aranylovagról beszél, aki belovagolt a Lápba, hogy megküzdjön a trollokkal. Azt mondja, hogy egy napon felkerekedik és megszerzi az eltűnt lovag páncélját és a trollok kincseit is, s visszatér Komortóba, ahol egy fiatal menyecskével új életet kezd, hadd irigykedjen a hálátlan neje.

Sybur: Fekete hajú, de deresedő halántékú, magas, izmos férfi, aki mértékkel fogyasztja csak az alkoholt. Gaston bizalmasa volt, legalábbis ezt mondják a többiek. Magáról sohasem beszél, ha kérdezik, kitérő válaszokat ad.

Ohmar: Kicsit kövérkés, barna hajú férfi. Nem veti meg az élet örömeit, s rendkívül kapzsi, egy kis aranyért még az anyját is eladná, sőt társai szerint el is adta. Ő maga ezt nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta, egyszerűen nem beszél a múltjáról.

Velman testvérek: Flin és Glen, a legkülönösebb emberek a bandában. A messzi Sóvárosból jöttek, ahol példátlan erőszaktevéseikkel és gyilkosságaikkal váltak hírhedté. Miután lelepleződtek menekülni kényszerültek, azóta vándorolnak megerőszakolt és felkoncolt női hullákat maguk mögött hagyva. Sehol sem töltenek túl sok időt, de terveikről nem beszélnek.

Vigyor: Szeleslaki suhanc, akit a mostohabátyja üldözött el apjuk halála után. Mogyoróbarna szemeiben bosszú lángja ég. A kompánia legjobb íjásza, rendkívül éles a szeme. Nevét onnan kapta, hogy mindig hátborzongatóan elvigyorodik, mikor célba talál.

A banda tevékenysége már jó két-három évvel ezelőtt megkezdődött, ám a lápba csak alig egy éve, egy gyilkosság után kényszerült az a néhány vadász, aki Gaston vezetésével néha rajtaütött békés kereskedőkön. Ezután költöztek a lápi romba, melyre maga Gaston akadt rá egy vadászat során. A vidék veszélyeivel hamar megismerkedtek, egy társukat elhurcolták a trollok, ezért naplemente után csak szükség esetén közlekednek a Láp ösvényein. Éjszakázni a rom kazamatájában szoktak, vagy a Bozótosban. Sokszor több csoportra oszlanak. Az évek során sokan csatlakoztak hozzájuk és persze fogyatkozott is a kompánia. Az igazi korszakváltás Gaston halálával kezdődött, ugyanis két kalandozó, Gromwell és Sromm lépett a rablóbanda élére. 

1 megjegyzés: