2015. július 24., péntek

Irány Hercegkő!

Störbek kampány, hatodik játékülés

A kompánia
Asarek, a félork harcos (4. szint)
Creed, a madárember druida/szerzetes (4. szint)
Evienne, a holdtünde vadmágus (4. szint)
Ionik, ember harcos (3. szint)
Travok, törpe pap. (4. szint)

Hősök Kora 315. év 4. hónapjának 13. napja [a kalandozás 13. napja]
Reggel hosszasan tanakodtak arról, mit is csináljanak ezután. Asarek és Creed továbbra is a Barlangvárban szeretett volna időzni, hátha további kincsekre bukkannak, míg a többiek inkább Hercegkőre, Störbek fővárosába mentek volna, hogy felkeressék a Kalandozók Céhét.

Végül csak visszamentek még egy alkalommal a Barlangvárba, kóboroltak, míg három Wighba nem botlottak. Bár rosszul is elsülhetett volna a találkozás, végül szerencsésen kikeveredtek belőle, s az egyik szörnynél még egy kisebb varázskardot is találtak. Ezek után azonban visszatértek a felszínre, s megegyeztek abban, hogy inkább elutaznak Erőbércről.

HK. 315. 04. 14.
Elindultak végre, s nem csak Kut-Mukot de Creed kleptomániájának köszönhetően Ricsit, a fogadós szamarát is magukkal vitték. Eső kísérte az egyébként eseménytelen útjukat. Este aztán egy tisztásnál megálltak, ahol két hulla lógott egy fáról. Megpróbálták levágni őket, de azok nem kértek a segítségből, inkább megpróbálták megölni őket. A rövid incidens rendezését követően lepihentek.

HK. 315. 04. 15.
Másnap reggel szép idő fogadta őket. A nap előbújt a felhők mögül. Délután kiértek az Öregútra. A szikrázó napsütésben egy teljesen pucér srácot pillantottak meg, aki egykedvűen ült egy szalmazsákon. Mikor a srác meglátta a kompániát, felugrott s integetni kezdett. Mint kiderült, ő Derin Kloben, Störbek egyik legjelentősebb családjának sarja, a Hercegkői Egyetem diákja, ahol a misztikus tudományokat tanulja. Elmesélte, hogy előző este irtó nagy bulit tartottak a csoporttársaival, s a kezdést követően nem emlékszik semmire. Viszont igyekeznie kell vissza a városba, mert már csak egy hete van a legjelentősebb vizsgájáig. Nagy szégyen lenne a családja számára, ha nem jelenhetne meg ott. (Élt is a gyanúval, hogy a legnagyobb riválisuk, a Denvell család áll a háttérben, s valamilyen úton-módon ők juttatták ide.) A kompánia úgy döntött, hogy hazakísérik, elvégre ők is Hercegkőre tartanak. Adtak neki valamit, hogy éppen ne legyen pucér, aztán folytatták az utat.

HK. 315. 04. 16.
Reggel egy csapat lovas vette körül őket, s Derin átadására szólították fel őket. Travok azonban olyan erélyesen lépett fel, hogy nem mertek támadni, inkább visszavonulót fújtak. Pár órával ezt követően beértek Lovasdba. Itt előbb a Kloben család egyik üzletét látogatták meg, ahol Derin új ruhát kapott, majd a Csintalan Csikóhoz címzett fogadóban néztek szét. Ott először Creed próbált meg egy csapat gütöt* rábeszélni arra, hogy vigyék el őket Hercegkőre a hajójukon, ám miután nem jár sikerrel, Evienne és Ionik ült le a hajósok kis társaságához. Kiderítették, hogy nem is ők öten döntenek az utasokról, hanem a hajó női kapitánya. Vele is beszélt Evienne és Ionik, s jó árban megalkudtak, de mivel senki sem akarta kifizetni Creed és Asarek útiköltségét (ők maguk sem, bár volt pénzük), gyalog voltak kénytelenek továbbmenni másnap.

HK. 315. 04. 17.
Továbbra is szép idő kísérte őket. Segítettek egy kitört kerekű szekérrel küszködő kereskedőnek (a látszattal ellentétben nem csapda volt, tényleg csak egy kereskedő, aki segítségre szorult, mert van ilyen.) Estére egy tanyához tértek be, ahol az öreg néni mindenféle finomsággal megetette őket. S megbeszélte velük, ha már úgyis Hercegkőre mennek, vigyenek a fiainak egy kis „hazait”. A két fiatalember a városőrség tagja, az idősebb, Zenan, őrmesterként szolgál a Szegénynegyedben. A néni arról is beszélt, hogy az orkok és gnollok embereket rabolnak, s visznek fel az Orkvadonba a bányáikba. A Kormányzó pedig semmit sem tesz, csak ül Hercegkőn, s ki se néz a városon túlra.

HK. 315. 04. 18.
A kompánia végre megérkezett Hercegkőre. Ricsit kint kellett hagyják a város kapujánál lévő istállóknál, mivel a város területére tilos lovat vagy bármilyen más nagytestű, négylábú állatot bevinni. A Störbek első kormányzója, amikor bevonult a városba, s véget vetve a Herceg bukását követő zűrzavaros időknek, rögtön kitiltotta az összes lovat onnan, ugyanis rendkívüli módon utálta őket, s ez örökletes dolog lehet a családban, mert mindmáig megtartották a tilalmat. Cserébe az utazók közlekedhetnek a törpvasúttal, mely az egész várost behálózza, s egyaránt használják személy- és teherszállításra is.

Először visszavitték Derint a családjához, ahol elég szép jutalmat kaptak az eltűnt fiú megkerítéséért. Ráadásul Derin felajánlotta, hogy segít Kut-Muknak az egyetemre való bekerülésben, mivel eléggé összehaverkodott egymással, plusz a kis goblin igen nagy érdeklődést és némi tehetséget mutatott a magas tudományok iránt. Később aztán felkeresték Zenan őrmestert a Szegénynegyedben. Mind az őrmester, mind az öccse, Balder nagyon örült a „hazainak”. S örömmel ajánlkoztak, ha a kompánia tagjainak bármiben segítségre vagy útmutatásra lenne szüksége. Este a Három Asszony fogadóban szálltak meg.

HK. 315. 04. 19.
Reggel elmentek a bazilikába, itt Travok odaadta a főpapnak a második kulcsot (mely a Herceg sírját/börtönét nyitja), hogy vigyázzanak rá e szent helyen. Majd pedig egy nagyobb összeget adományozott a templom számára. A harmadik kulcsot megtartotta magának, biztos, ami biztos. Ezután alapos hitoktatást tartott Kut-Muknak.

Délután felkeresték a Kalandozók Céhét. Az épület a Szegénynegyed egyetlen impozánsnak megmaradt épülete (a többi is hajdan az volt, de mára teljesen lelakták őket).** Valyria a céhmester örömmel fogadta őket. Az ajánlólevelet elolvasva azonnal felajánlott nekik egy küldetést, amelyet teljesítve bebizonyíthatják számára is a rátermettségüküket. A városban különös gyilkosságok történtek az elmúlt hetekben, ezeknek kell a végére járni. Ha megvan a gyilkos, akkor a csapatuk hivatalosan is bekerül a Kalandozók Jegyzékébe.

Este a Szegénynegyedben sétálgattak a folyóparton, s Creed aranyérmékkel kacsázott a vízen. Arra azonban nem számítottak, hogy egy egész komoly banda támad rájuk kirívó viselkedésük miatt. Veszedelmes küzdelem vette kezdetét, amelynek végén sikerült megfutamítaniuk a rablóbandát, s még a vezérüket is megölni. A fickó tetemét elvitték Zenan őrmesterhez, aki meglepődve tapasztalta, hogy Foltosfejű Bill az, akire jókora vérdíjat tűzött ki a Kormányzó. Hogy pontosan mi áll a háttérben, arról különféle pletykák keringenek, de senki se tud biztosat. A hivatalos verzió szerint lopott a Kormányzótól...


Asarek speciális esővédelmi ötlete a felakasztott tetemek láttán: „Mi lenne, ha megnyúznánk a hullákat és a bőrüket kihúznánk ponyvának.”

Creed játékosa megpróbálja kihívni maga ellen a sorsot: „Menjünk gyalog: több idő, több encounter, több XP!”

Creed játékosa nem érti a kapcsolatok fontosságát a szerepjátékban, inkább harcolna ahelyett, hogy egy idős tanyasi nénivel beszélget: „Ne beszélgessünk vele, inkább menjünk, öljünk le valamit, azért jár az XP.”

Rövid ötletbörze a kompánia nevét illetően:
Ionik: „Könny és hányás” (Ezt már korábban is használták. Derennek is így mutatkoztak be.)
Creed: „Legyünk inkább Kalandférgek”

Creed, míg várakoznak Valyriára: „Hogy jelentett be minket? Könny és hányás vagy Kalandférgek?”

Valyria: „Tapasztalt kalandozóknak tűntök.”
Evienne: „Könny és hányás a nevünk.”



*Gütök: Störbek déli részét jó száz évvel ezelőtt a folyón felhajózó fosztogatók szállták meg. Fanatikus Wadéna-hívők voltak, akik mindenek elé helyezték a háborút. Jó évtizedes konfliktus alakult ki a déli határon, melynek végül néhány szolidabb Wadéna-pap vetett véget, akik meggyőzték a gütöket arról, hogy inkább a mocsári szörnyekkel és Störbek ellenségeivel harcoljanak. Azóta gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolat alakult ki az autonóm Gütföld és Störbek más részei között, noha a két nép mai napig idegenkedik egymástól.

**A Herceg miután vámpírrá vált, Störbek nemeseinek nagy részét családostul kiirtotta, néhányukat pedig vámpírrá tette. Miután a Hősök legyőzték a herceget és csatlósait, az üressé váló palotákat, melyek a hercegi kastély dombja alatt terültek el, a szegények vették birtokukba. Így a város legpatinásabb része mára romhalmazzá vált, míg a hatalmat megkaparintó gazdag polgárok a folyó másik partján gyönyörű villákat építettek maguknak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése