2014. március 10., hétfő

Miért felezünk?

A következőkben azt a kérdéskört járom körbe, hogy miért került be a Dragon AGE háziszabályok közé a Health felezése. Azt gondolom, érdemes róla írni, mivel már két játékalkalom óta bevezettük, s igencsak jól működik.

A Dragon Age alapvetően egy egyszerű rendszer, a harc pedig pörgős, sőt, egész halálos. Igen ám, de csak alacsony szinten. Ahogy elkezd nőni az életerő a karakter szintlépéseivel, úgy lassul be egyre inkább a harc, mivel erőseb ellenségek is kellenek ugyebár. A fegyveres sebzése pedig az életerőhöz képest szinte már nevetségessé válik.

Nyilván vannak játékstílusok, melyekhez ez talál, meg vannak játékosok, mesélők, akik élvezik az elhúzódó harcokat, a hosszadalmas taktikázást. Én azonban nem. S azt hiszem, hogy a játékosaim se. Ráadásul ez elvileg dark fantasy. Szóval valamit tenni kellett, így hát feleztük az életerőt.

Ennek köszönhetően végre újra rövidek, pörgősek a harcok, egy tőrrel is lehet érdemi sebet ejteni. S ami talán még fontosabb, az orvtámadásoknak is megvan a maga ereje. Nincs az, hogy egy karakter odalopózik egy őrszem mögé, hátba szúrja, majd az nevetve megfordul és visszaüt. Itt bizony elpatkol, akit rendesen leszúrnak. 

Nyilván így a karakterek is könnyebben belehalhatnak egy rosszul elsült összetűzésbe, de nálunk elég óvatos a csapat, s azért még így is elég sok a karakterek életereje ahhoz, hogy csak úgy egy rossz dobás halálukat okozza.

Az elmúlt két játékalkalom alatt - ahogy említettem - már az új szabály volt érvényben, s mindkétszer volt fegyveres összetűzés. A játékosi visszajelzések kifejezetten pozitívak voltak, s nekem is tetszik a rendszer. Szóval bevezettük, bevált.

3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Én sohasem voltam híve a magas és szintenként növekvő életerőnek. Szerintem inkább a karakter gyakorlatát tükröző értékeknek szabad nőnie. Támadás, védekezés pl. Nem ismerem a DA rendszerét, itt beleszámít a védelembe valamilyen szinten a karakter tapasztalata? Értsd.: lehet xp-ből, szintlépésből növelni? Mert akkor én adnék valamivel nagyobb HP-t kezdetben a karaktereknek és lecsökkenteném a szintenkénti növekményt minimálisra. Valamint a védekezésbe erősítenék inkább. Ezzel felértékelődne a kezdeményezés és a különböző észlelés jellegű értékek. (Meglepetés, hátbatámadás megakadályozása.) És jóval óvatosabbak lesznek a karakterek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, a tulajdonságokat lehet növelni szintenként, s azzal együtt nő a védelem is.
      Ó, a karakterek így is óvatosak. Rendszerint sunnyogva próbálnak végezni az ellenfeleikkel. :) Főleg azóta, hogy kevés a HP.

      Törlés