Irány a Vadon!

Az elmúlt hetekben kicsit elmaradtam a játékbeszámolókkal, pedig a legutóbbi bejegyzés óta háromszor is játszottunk.  Persze ez várható volt a szorgalmi időszak megkezdődésével, mindenesetre most már remélhetőleg sikerül beállni , s újra felvenni a tempót.

A most következő játék, melyről beszámolót írtam, igencsak eseménydús volt, így az események rövid összefoglalása mellett is elég nagy terjedelmű lett.

Játékos Karakterek

Finnegan, a hatalmas pallost forgató bátor félszerzet harcos (4. szint)

Kraar, a raszta hajú fekete-elf druida (3. szint)

Lux Hadrian, Xtus isten rettenthetetlen paladinja (4. szint)

Pelin, a zöldszakállú druida (3. szint)

Hőseinket egy kereskedő kereste fel, aki hírét vette, hogy Waltont érdekli egy jól fizető munka. Mivel a harcos nem volt jelen, a fogadós az éppen reggeliző társaihoz küldte őt. Miután a kereskedő előadta a tervét, miszerint is a limesen átkelve az őserdőben élő viszonylag békés gyíkember faluba menne el egy jövedelmező üzlet reményében, s a kalandok mellett jó bért is ajánlott, hőseink kaptak az alkalmon és beálltak hozzá karavánőrnek. (Luxot külön felcsigázta a hír, hogy egy Xtus pap is él a faluban.) Meg is beszélték, hogy másnap hajnalban találkoznak, s megindulnak délre.

Hőseink az utolsó Landarban töltött napon végére jártak az utóbbi időszak rejtélyes állatgyilkosságainak, melyeket állítólag egy vérfarkas követett el. A nyomok a régi világítótoronyhoz vezettek. Az ajtó le volt láncolva, de ez nem jelentett gondot a druidáknak, akik a torony tetejéről mentek be. Mint kiderült, a szörny is itt járt ki-be. Azonban nem egy likantróp volt, hanem egy hatalmas, több részből összefércelt ember. Miután Pelin a torony urára hivatkozott mint megbízóra, a szörny dühbe gurult és az elpusztításukra tört, s ezen nem segített Kraar közbelépése sem. A helyzetet az mentette meg, hogy Finnegan betörte az ajtót, s Lux Hadriannal vállvetve megküzdöttek a szörnnyel. (A Csillagok Hangja modul tesztjátéka kapcsán a szörny kiszabadult a rejtett kazamatából, de mivel nem talált jobb helyet magának, visszatért a régi világítótoronyba. Így akadhatott rá a kompánia.)

Másnap reggel elindultak, s mivel jó tempóban haladtak délutánra elérték Delont. Kraar a cickányszellemtől hírt kapott arról, hogy a közeli erdőben találhatja meg a Kétfejű Macskát. Ezért még aznap este bevetették magukat az erdőbe, melynek nem volt túl jó híre a helyiek közt. Egy régi kőkörnél találtak egy feliratot, melynek szövegével nem foglalkoztak sokat (az átok megtöréséhez tartalmazott útmutatást). A macska támadása váratlanul érte őket, de aztán gyorsan összeszedték magukat. S hamar sikerült felülkerekedniük rajta. A halott állat teste aztán hamar átváltozott egy gyönyörű leánnyá. Mivel már nem volt mit tenni, eltemették a lányt, majd visszamentek a faluba. Útközben még egy őrült druidanőbe futottak, aki gyilkossággal vádolta őket, s megfenyegetőzött, vissza ne merjenek térni az erdejébe.

Másnap reggel továbbmentek, s a nap végére értek Újdvartba, a zárkózott elfeiről híres városkába, mely közvetlenül a limes mellett állt. Igazából csak a belvárosban laknak elfek, magas fémházakban, a többi ház hagyományos, s főleg emberek lakta. A legionáriusok családjai adják a lakosság legnagyobb részét. Hőseink először lepakoltak a fogadóban, majd miután a kereskedő megmondta nekik, hogy több napot fog eltölteni itt üzleti okokból, némi kaland után néztek. Mivel Dvart az elfek limesen túli romvárosa felkeltette az érdeklődésüket, felkeresték a városka elfeinek vezetőjét, Hamurapot. Az öreg elf eleinte zárkózott volt, főleg a számára igen vadnak tűnő Kraarral szemben, de aztán Finnegan félszerzet pipadohánya, s egy baráti pipázás megoldotta a nyelvét az öregnek. Mesélt arról, ahogy gyerekként menekülni kényszerültek Dvartból, ahol fajuk eredetének kutatása túl nagy veszedelmet hozott rájuk. Mesélt arról, hogy találtak egy ősi leletet, mely hihetetlen technológiai fejlődéshez segítette őket hozzá, amelyről e pusztuló korban álmodni se mernek, ám hajdanvolt őseik tudásához még ez sem volt mérhető. Ennek már mind vége, s Dvart egy elátkozott várossá vált. Hamurap határozottan intette őket a romváros meglátogatásától, semmi mást nem találnának ott, csak halált.

Hőseinket az intés nem zavarta, a fogadóban embereket toboroztak. Így csatlakozott Finneganhez Bernard von Lichtenstein, a város vezetőjének fia, továbbá Kraarhoz Jack, Jo és Jill. Másnap aztán útra keltek, igaz Lux nem tartott velük, mert a kereskedő segítségét kérte egy ügyben (azaz a játékosnak el kellett mennie). Mielőtt elhagyták volna a várost, egy ketrecbe zárt gorillával kegyetlenül bánó csoportra lettek figyelmesek. Kraar kiszabadította a gorillát, megkárosítva ezzel Lantiadest, a landari arisztokratát, akinek az emberei fenyegetőzve vonultak vissza, nem vállalva hőseinkkel az összetűzést. Jó három órás, kemény terepen való menetelés kellett ahhoz, hogy elérjenek a város külső pereméhez, melyet nagy tavak szegélyeztek. Itt meggyűlt a bajuk pár óriásbékával, többüket lenyelték. Ám kitartó küzdelem árán hőseink felülkerekedtek a szörnyeken. Már itt kiderült, hogy Lichtenstein meglehetősen nagy veszélyforrás a csapat számára. Finnegannek nem kis fáradalmába került, hogy megmentse kövér bérence életét.

Eztán hőseink a város romjai közt egy fára felmászva lepihentek pár órára. Arra eszméltek fel, hogy körben a romok és a növények közt mozgolódást hallanak. Egy kobold csapat csapott le rájuk. Miután sikerült elüldözniük őket, s Lichtensteinbe is életet öntöttek egy kis gyógyitallal, körbejárták a belvárost, melynek toronyházai megmaradtak. Ezek hatalmasak voltak, főleg a város közepén álló kör alakú monumentális torony. A többi épület hozzá képest eltörpült. Nem fémből voltak azonban, mint Újdvart elf épületei, hanem valamiféle kőszerű anyagból, melynek belsejében, több romos résznél is látszott, fémszálak futnak. Mivel azonban esteledni kezdett, hőseink úgy döntöttek, visszatérnek Újdvartba.

Másnap aztán visszatértek, s újra körüljárták a belvárost, hogy Kraar varázslatával észlelhessék a körön belül tartózkodó gonoszt. Mielőtt a város közepén álló épületekhez el tudtak volna menni, a druida megérezte, hogy ártó szándékú lények léptek be a körbe, s épp feléjük tartanak. Így hát bementek egy toronyházba és felmentek pár emeletet, hogy a magasból nézhessék meg, kik azok. Mint kiderült, a tegnapi koboldok tértek vissza, azonban most raptorháton. Mivel a raptoroknak jó volt a szaglása, könnyen meglelték a kompánia nyomát, s elindultak fel a lépcsőn. Kraar ekkor százlábúvá változott, s a rovarok segítségével lelassította a raptorlovasokat.  Ám négyen áttörtek egyenesen a többiek felé, akik lesben várták a közeledőket. Finnegan csöndre intette Lichtensteint, aki erre természetesen megkérdezte: „Most akkor csöndben kell maradni?” A következő pillanatban megérkezett az ellen. A legszorongatottabb helyzetbe Pelin került, aki vaddisznó alakjában küzdött az életéért. Heves küzdelem volt, de sikerült megölni a raptorokat és a lovasaikat is. A maradék kobold a sárkány bosszújával fenyegetőzve menekült el.

Hőseink ezt követően elindultak a város központja felé, de mivel Kraar nagy gonoszt érzett a monumentális toronyban, ezért egy mellette álló épületet néztek, meg mely alacsony volt, s pont a túloldalán feküdt a szoborparknak, mely egy egészen hagyományosnak tűnő, oszlopokkal díszített épület mögött helyezkedett el. Ebben az épületben nagy, táblákat találtak a falakra rakva. Kutatgatásukat az zavarta meg, hogy egyszer csak valamilyen hirtelen események köszönhetően a táblák elkezdtek világítani, s mindenféle képet mutattak elfekkel és furcsa szerkezetekkel. Miután befejezték a szétnézést itt, elindultak az oszlopos épülethez.

Pelin patkány alakjában ment be, s óvatosan felmérte a padlót, a falakat és az belül is sorban álló oszlopok mögé is belesett. Majd középre érve, egy glóbuszt tartó oltár alatt egy halom kincset talált. Gyorsan ki is futott, majd értesítette a többieket. Így hát együtt mentek be, hogy megszerezzék a kincseket. Azonban a plafonról levágódott eléjük egy óriási nagy szemű gyík és kővé változtatta az egyik bérencet. Több se kellett, azonnal futásnak eredtek. Mind kiértek, azonban még egy bérencük kővé vált. Szegény Lichtenstein nem értette az egész menekülés okát, így meg is jegyezte Finnegannek: „Miért futottunk, nem láttam semmit.” „És még életben vagy.”

Miután kifújták magukat, kerítettek tükröket és úgy mentek vissza. Kraar denevér alakban körözött, Pelin a hátára kötött egy nagy tükröt és kúszott, Finnegan pedig Lichtensteint próbálta megvédeni. A baziliszkusz újra rájuk támadt, s bár a tükör összetört, végül sikerült halálos csapást mérnie Finnegannek a lényre becsukott szemmel. Lichtenstein csak úgy emlékezett az egészre: „Micsoda rohamot vezettem, ugye láttad, Finnegan?” Később a fogadóban pedig már úgy mesélte a sztorit, mintha ő vágta volna le a baziliszkuszt.

A szörny legyőzése után Kraar eltette a fejét, hátha még hasznát veszik a képességének, a többiek pedig megpakolták az erszényeiket. Kifelé menet egy újabb csapat raptoros kobold támadt rájuk, de őket Pelin egy kisebb tornádóval szétkergette. Eztán visszaindultak Újdvartba, igaz, előtte még gyűjtöttek békapetét egy tóból, s mindezt Pelin varázslatával, aminek később következményei lettek (a tavak megáradtak, s a várost összefüggő víz vette körbe).