2012. szeptember 25., kedd

Ékkövek az égből


Hétfőn sor került az 5. Baan Gidar játékülésre. Igazán nagy csapat indult a föld alá (habár így sem volt teljes a létszám). A játékosok mind első szintű karakterekkel operáltak, Dana, a tolvajnő játékosa is inkább új karaktert hozott.


Játékos karakterek:


Eco Zardos, a betegeskedő tolvaj, aki a kannibálok fészkénél vívott harcban hősi halált halt
Ostrakismos, az árnyakban settenkedő tolvaj, akit erős kísérletező-barkácsoló hajlammal áldott meg az ég
Sederus, a bunkós, Fedafuce papnője, aki karizmatikus egyéniségével hatott a bérenceire, no meg istene Túlvilágon nyújtandó összkomfortos szolgáltatásaival
Xorn, az elf, aki az első sorban járt, s bátorságával inspirálta a kompániát

Bérencek:

Kvantox, az alkoholista időutazó, aki végig Xorn oldalán az első sorban harcolt, s hősiesen állta a sarat
Továbbá négy névtelen könnyűgyalogos és egy fáklyahordozó bérenc

Fontosabb események:
A játék egyetlen hosszú expedícióból állt, ezalatt viszonylag nagy területet bejártak a játékosok, több csatát is megvívtak különféle ellenfelekkel, de mindvégig rendkívül szerencsések voltak, egészen a végjátékig, mikor is tragikus körülmények közt elhunyt Eco Zardos, a tolvaj (1 HP-val nem nehéz meghalni).

- A kompánia találkozott Agilulfóval, a nem létező lovaggal, aki megvendégelte őket, s tudatta velük, hogy a közelben egy gonosz templom van, ahol embereket áldoznak. Továbbá megbízta őket, keressék meg neki Gurdulut, a szolgáját, mert már jó ideje nem látta.
- Egy kis teremben élőholtakba futottak, akik éppen rég halott koboldok testét rágcsálták. A jó terepnek és Sederus, a bunkós élőholtűző képességének köszönhetően veszteségek nélküli győzelmet arattak a szörnyeken.
- Egy obeliszk mágiájának valamiféle módon való beindításának köszönhetően drágakövek hullottak az „égből”, s így a kompánia tízezer arany (!!!) értékű kinccsel lett gazdagabb.
- Egy freskó mögött rejlő titkosajtón túl rábukkantak egy 3. szintre vezető lejáratra.
- Stirge-ök támadtak Xornra és Kvantoxra, amikor beléptek egy terembe, miközben a zajra felriadt kannibálok megrohamozták a kompánia második felét. Az éles helyzetből igen szerencsésen keveredtek ki végül, egyikük sem szenvedett súlyosabb sérülést.
- Rábukkantak egy nagyobb lyukra a padlón, mely a 2. szintre vezet.
- Miután felderítették a terepet, ahonnan a kannibálok érkeztek, a nyomok alapján eljutottak a fészkükig. Itt Xorn kicsalta őket a rejtekükből, majd két oldalról felvették velük a harcot. Ebben a csatában már igen sok múlott a szerencsén, ám végül csak Eco Zardost érte halálos találat, egy dárda járta át a mellkasát, azonnal szörnyet halt. A halála bosszúra sarkallta társait, nem is állták már sokáig a sarat velük szembe az emberevők.
- A kompánia kifelé menet belefutott négy csontvázba, ám szerencséjük ezúttal is mellettük volt, letarolták az élőholtakat.

9 megjegyzés:

  1. Kvantox, az alkoholista időutazó... zseniális! Remélem folytatjátok, fight on!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Solaron: Azt is hozzá kell tennünk Kvantox jelleméhez, hogy alkoholizmusa főbb okaként azt tartja számon, hogy beleszeretett saját ifjúkori önmagába. ;) :D

      Törlés
    2. Hát ezt már nehezem tudom beilleszteni abba a képbe amit elképzeltem: egy bolygó zsidó szerű alak, aki elveszett az időben és úgy tud hazajutni, hogy leissza magát ("teleport" helyett időben mozog). Csak, hogy mivel teljesen random a művelet, arra kárhoztatott, hogy sose érjen haza. :D

      Törlés
  2. Nem is tudom...ez engem inkább a lapozgatós könyvek bugyutaságára emlékeztet, annyi különbséggel, hogy azokat élveztem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én filozófiám szerint a játéknak nem kell komolynak lennie, s szerencsére nem vagyok egymagamban ezzel a nézetemmel, különben nem lenne kivel játszanom. :P

      Törlés
  3. Steve Jackson konnyezne ezen.

    Amugy kar, hogy a korabbi Dragon Age-s bejegyzesek megszuntek, azok azert fenyevekkel messzebb mutattak ennel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Steve Jackson nem volt ott a játékülésen, másként nem is tehet...

      Amúgy nem szűntek meg a Dragon Age-es bejegyzések,csak én nem mindig azt mesélek, meg ez nem egy Dragon Age blog, továbbá időm sincs arra, hogy részletekbe menően fecsegjek a részletekről, a későbbi Dragon Age beszámolók is rövidre lesznek faragva, mert túl sok időt elvesz egy beszámoló megírása.

      Törlés
  4. Az előző három bejegyzés mind Dragon Age... Sőt, augusztusban és szeptemberben csak egy-egy nem DA-s bejegyzés van...

    Itt is megjegyzem - király lehetett; akkor jövő héten :P

    VálaszTörlés