2011. december 18., vasárnap

Tervek

Az utóbbi hetekben elmaradtak a bejegyzések. Ez főként a vizsgaidőszak közeledte/megérkezte miatt van, s nem is nagyon fog sok új bejegyzéssel gazdagodni a blog egy darabig. Sajnos ilyenkor játszani is kevesebb időnk van, de reményeim szerint ebben az évben legalább egy játékülést még sikerül összehozni.

Nem pont így terveztem, mivel decemberben még két komolyabb szerepjátékos anyagot is le akartam tenni az asztalra. Az egyik ezek közül a Szemes Árnyai modul, mely első szintű Dragon Age partiknak íródik. Ezzel viszonylag hamar megleszek, ha lesz egy kis időm, hiszen maga az anyag papíron már megvan. Persze modult írni nem olyan egyszerű, mint jegyzeteket a játékülésekre. A másik projekt, amibe belekezdtem a Kazamaták és Kompániákhoz kapcsolódik, ám egyelőre nem szeretnék elárulni róla semmit, majd ha kész lesz. (Ennek is már egy tetemes része elkészült, de még sok van hátra.)

Sajnos, így a Landar-kampányom is csúszik a következő év elejére, de akkor már bizonyosan belekezdünk. Addig is folytatódik a Dragon Age. :)

Kicsit talán korai, de minden kedves olvasómnak áldott és békés ünnepet kívánok!



2 megjegyzés:

  1. Tanuláshoz erőt és kitartást, vizsgákhoz sok sikert... és természetesen kellemes, békés ünnepeket Neked is :) .

    VálaszTörlés
  2. Hát hajrá a vizsgaidőszak maradékához! Februárban meg mindre lesz idő úgy is!

    VálaszTörlés