Azt követően, hogy beszéltek Horwellel, hőseink úgy döntöttek, hogy megnézik maguknak a várostól nem messze álló romos Bagolyvárat. Rövid séta után oda is értek, s fáklyát gyújtva azonnal behatoltak a tátongó résen, mely egykor kapu lehetett. Benn sűrű sötétség vette körül őket, de ennek ellenére két lépcsőt is felfedeztek. Az egyik felfele, a másik pedig lefele a kazamaták fele vitt. Végül úgy döntöttek, hogy a pincerendszert derítik föl.
Leérve egy olyan terembe jutottak, melyből három irányba is el lehetett indulni. Úgy döntöttek, hogy balra próbálnak szerencsét. Itt több termet is felfedeztek, s eközben kétszer is meggyűlt a bajuk az óráspatkányokkal, melyek fő fészke a hajdani kamrában lehetett, melyben jókora hordókat is láttak, de ezek üresek voltak. Ráakadtak egy szoborra is, mely – mint utóbb kiderült – Hilar atyát ábrázolja, azt a férfiút, aki az éjfattyak elleni háborúra buzdította az embereket. A szobor talapzatán egy rekeszben Tuome ráakadt egy igen régi tekercsre, ezt elrakta, hogy majd később Garnel atya segítségével fényt derít a mibenlétére.
Ezután vissza is mentek Szemesre. Ott elvitték a Káptalanba a tekercset, ahol Garnel atya megvizsgálta. Mint mondotta, örömmel megvenné, ugyanis ez egy igen korai másolata az eredeti Hilar-levélnek, melyben az éjfattyak elleni harcra buzdítja a lakosságot. Általában a Veszedelmek vészterhes időszakaiban veszik elő ezeket, hogy szavaival a harcolókat buzdítsák. Lotheringben is van egy, bár az valószínűleg még ennél is korábbi. Mindenesetre felajánlott érte egy szép összeget. Tuome először nemet mondott, mert úgy vélte, az éppen aznap a városba érkező kereskedő talán többet adna érte, ám mivel annak nem volt szüksége ilyennemű régiségre, még az est folyamán visszatért s eladta a papnak.
A kalmár viszont felajánlotta nekik, hogy álljanak a zsoldjába, igaz ezt hőseink visszautasították, mert igencsak jól álltak anyagilag, s nem nagyon nyűgözte le őket az ajánlat. Ennek ellenére fegyvereket és páncélt vásároltak nála, mivel a karaván épp Orzamarból tartott déli kerülővel Lotheringen át Denerimbe. A kereskedő még azt is mondta, hogy három napig marad a faluban, így még csatlakozhatnak hozzá.
Másnap hőseink újra meglátogatták a bagolyvárat, ezúttal azonban a torony felső szintjeinek felderítésére indultak. Az első emeleten egy patkányhorda körülvette őket. Bhela igencsak megszenvedte ezt, mivel miután beugrott a patkányok sűrűjébe, azok rámásztak és össze-vissza harapdálták. Ám szerencsére nem lett komolyabb baja. Blake és Tuome egymásnak vetett háttal végül visszaverte a patkányok rohamát. Végül aztán elértek a második szintre, melynek már nem volt teteje, csak falmaradványok szegélyezték. Itt rengeteg bagolyt és bagolyürüléket találtak, továbbá az egyik szobában egy ládát. Ezt Tuome sikeresen kinyitotta. Ebben egy ezüstökkel teli erszényen kívül még az őrség naplójára is rábukkantak. Blake átfutotta, majd az utolsó bejegyzést alaposabban is szemügyre vette.
Ebből a sietve írt feljegyzésből kiderült, hogy a tornyot a mélyből érte támadás. Gonosz lényekről szólt, melyek át fognak törni és akkor elpusztítanak a felszínen mindent. A napló még arról is beszámolt, hogy a kapitány lát egy esélyt, melyet a mágus ajánlott, ezzel talán sikerül megállítani őket. Nincs más választás, teljesíteniük kell a kötelességüket, bármi áron.
A könyvet elrakták, majd lesiettek, s alászálltak a kazamatákba, hogy felderítsék, mi lehet a háttérben. Ezúttal jobbra indultak. Itt egy őrszobát követően a fogdába jutottak, ahol találtak néhány csontvázat. A hajdani rabok egyike elrejtett egy nyakláncot, amit aztán Tuome nagy szerencsével megtalált. Mint később megtudták, ez egy bűbájjal rendelkező nyaklánc, mely sokkal vonzóbbá és meggyőzőbbé teszi viselőjét.
Végül nem maradt más, mint az egyenes út. Ez egy lépcsőhöz vezetett, mely pedig egy nagy terembe végén egy nagyobb kétszárnyú ajtóval. A teremben szétszórva csonthalmazok, s azok között hajdani fegyverzetük hevert. A falakat pedig mágikus rúnák borították, valószínűleg vérrel felfestve. Blake és Tuome jobbnak látták visszafordulni, mivel súlyos következményekkel járhatott volna, ha megbolygatják a csontokat.
Eztán némi pihenő után elindultak, hogy végre tényleg szerezzenek a Kék Philonámiát. Először Tuome ötletétől vezérelve elmentek a Nevető sziklához, hátha a Unathe tud valamit a virágról. Az erdőelf nő azonban bosszúsan elhajtotta őket. Ezt követően a banditák táborának környékére mentek vissza, mivel az volt a legközelebbi általuk ismert erdős dombos hely. Itt jó ideig bóklásztak, míg sikerült ráakadniuk három szál virágra. Ezeket óvatosan kiásták, majd elindultak vissza az útra, azonban figyelmesek lettek arra, hogy a mabari igencsak nyugtalan, morog és vicsorog is egy bokorcsoport felé.
A bozótosból egy fekete medve tűnt elő, amely feldühödve vettette rájuk magát. Blake elé állt, hogy védelmezze a többieket. Tuome hátulról támogatta íjjal, s Bhela is rárontott a méretes fenevadra. Viszontagságos, ám gyors küzdelemben végül hőseink végeztek a medvével. Ezután Tuome javaslatára megkeresték a medve bocsát, mivel általában az ilyen állatok kicsinyük védelmében támadnak emberekre. A kis bocs meg is lett, egy fára mászott föl, ahonnan az anyját hívogatta szomorú hangon. Blake felmászott érte, s megpróbálta lehozni, azonban mindketten leestek. Blake-nek nem történt maradandó baja, azonban a kis bocs lábát törte. Gyorsan hordágyat készítettek, majd szemesre vitték.
A faluban Garnel atya volt a legjobb orvos, ezért ő látta el a kis medvebocsot. Miután a pap rendbe hozta a lábát, az istálló egy elkülönített részében helyezték el az árván maradt kölyköt. Eztán hőseink elmentek ser Oswinhoz, hogy begyűjtsék a virágokért járó jutalmat.
A játékot a jutalom átvétele után be is fejeztük. Véget ért a balatoni mini-kampány. Hőseink ezután Ferelden más területein próbálhatnak majd szerencsét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése