2015. augusztus 19., szerda

Fantasy Age: Rappan Athuk

Már régóta izgatott, milyen lesz a Green Ronin új játéka, a Dragon Age alapjaira épülő Fantasy Age. Épp ezért, amikor megjelent, azonnal megvettem a PDF-et, s elolvastam a könyvet. A kipróbálásra még várni kellett egy kicsit, de szerencsére múlt héten adódott egy lehetőség, amit ki is használtam. A játékra végül nem saját kalandot találtam ki, hanem a Rappan Athuk megadungeont használtam fel. (Nemrég sikerült beszereznem a régi kiadás első kötetét, a The Dungeon of Graves: The Upper Levels című füzetecskét.) Igaz, a technikai dolgokat (szörnyek, csapdák, próbák) konvertálnom kellett, de ez nem volt egyáltalán megterhelő feladat, gyorsan végeztem vele. A játék végül igencsak eseménydúsra sikeredett, játékos és nem-játékos karakterek egyaránt hullottak, de azért az egész kompánia nem veszett oda.

(2015. augusztus 10.)

A Kompánia
Björk, törpe harcos, aki egy élő konzervdobozra hasonlított leginkább, s akinek a lassúsága végül a vesztét okozta
Durung, ember harcos, erőművész, önjelölt csábító, aki túl bátor és vakmerő volt, hogy életben maradhasson
Hyns, elf íjász, aki kézműves tudásának is hasznát vette kalandjai során, s emellett rendkívüli bátorságról is bizonyságot tett
Szirkrisz, gyíkember varázsló, aki több borospalackot is cipelt magával, de sosem érezte alkalmasnak a pillanatot arra, hogy felbontson egyet

Bérencek:
1.       Gájner és Buzin, rátermett harcosok, mindketten szörnyű halált haltak még azelőtt, hogy beléphettek volna a kazamatába.
2.       Miána, Durung bérence, aki megpróbálta csábereje segítségével harcost a csapat ellen hangolni, majd az első adandó alkalommal cserbenhagyta „szeretőjét”, ám a kapzsiság végül vesztét okozta


Fontosabb események
Első leereszkedés (pontosabban földfelszíni kalandozás)
-          Smallville falujának kocsmájában vette kezdetét a kalandjuk, ahol egy kellemes ital mellett elbeszélgettek a helyiekkel a szomszédos kazamatáról, Hyns karizmatikus megjelenésének köszönhetően indulás előtt még bevonzotta a társaságba Gájnert és Buzint.
-          A temetőt járva jól elkerülték a kutat, amelyről csak rosszat hallottak, s inkább a két oldalsó mauzóleumot nézték meg, ám ezek sajnos üresek voltak.
-          Míg Björk egy törpe szobornál rálelt egy kulcsra, addig Durung megtalálta a saját sírhelyét a temetőben, de erről bölcsen hallgatott társainak.
-          A fő mauzóleum ajtaja előtt rájuk támadt három gargoyle. Az egyik majdnem Durung nyakát törte (felrepült vele a levegőbe, majd elengedte), Szirkrisz meg rájött, hogy a tűz nem a leghatásosabb fegyver a kő ellen, de ezek ellenére a kompánia sikeres volt, elpusztították a szörnyeket.
-          Kicsit leültek kifújni magukat a főmauzóleum előtti placcon, amikor ghoulok rontottak rájuk. Itt már kevésbé volt szerencséje a csapatnak, a ghoulok a kompánia felét paralizálták, két bérencet pedig felfaltak. Végül azonban csak sikerült felülkerekedni a veszedelmen, ám a történtek kedvüket szegték, s inkább visszamentek a faluba.
Második leereszkedés
-          Durung reggel felbérelt egy a fogadóban időző harcos nőt, Miánát.
-          Ezúttal végre lejutottak a kazamatába a főmauzóleumon keresztül, de az első szobában egy Zöld Iszappal találkoztak váratlanul. A csapat felének odalett a fegyvere, s Durung bőrpáncélja is eléggé megsínylette a dolgot. Miután pár rezet találtak a teremben, inkább úgy döntöttek, visszamennek a faluba, s szereznek fegyvereket.
Harmadik leereszkedés
-          Másnapra szereztek fegyvereket, s Hyns megjavította Durung bőrvértjét.
-          Túljutva az első termen rögtön két csapdával néztek szembe, de mindkétszer irtó nagy szerencséjük volt.
-          Ráleltek egy szekrényre, benne némi használható holmival.
-          Eljutottak a latrinákhoz, ahová csak Szirkrisz merészkedett be. Nem nyúlt semmihez (az egyetlen WC-hez sem, ami a teremben áll), csak benézett a gödrökbe. Az egyikben pénz csillanását látta meg, de nem szólt erről a társainak, mert gyávának tartotta őket.
-          Egy rejtekajtó mögött ráleltek egy élőholtra, akit legyőztek, majd elvették a kincsét.
-          Bedőltek a vérpatkányok csapdájának: Durung egy sikoltozó lányhoz futott, erre lekaszabolták a sötétből előugró vérpatkányok. A nyomában járó Björk is alulmaradt. Míg ők ketten meghaltak, Hyns bátran küzdött, egymás után lődözve a nyilakat. Miána az első pillanatban lelépett (korábban Durung a zsákmánya egy jelentős részét neki adta, így volt mivel távoznia), majd nem sokkal őt követve Szirkrisz is távozott szidva Durung felelőtlenségét. Míg Hyns még egyedül is küzdött, a menekülő Szirkriszre rátámadt Miána, hogy elvegye a pénzét. Szirkrisz azonban számított az orvtámadásra, s megölte a nőt egy varázslattal.
-          Hyns végül feladta a küzdelmet s menekülőre fogta, azonban egy nyíl eltalálta, s eszméletét vesztette. Szirkrisz kockáztatta saját épségét, s visszarohant a folyosón, hogy segítsen társának, s elhúzta az elfet onnan, mielőtt még a vérpatkányok odaértek volna. Végül mindketten megmenekültek a kutyaszorítóból.
-          Szirkrisz és Hyns visszament a latrinákhoz, hogy kiszedjék az egyikben lévő aranypénzeket. Szirkrisz úgy akart leereszkedni a lyukba, hogy kötelet köt a középen álló WC-re, azonban az erre megelevenedett s megpróbálta megenni őt. A gyíkember a nála lévő két savval teli fiolát rádobta, de ez is kevés volt a szörny megállításához. Elkeseredett küzdelemben végül aztán csak legyőzték a szint legkeményebb szörnyét, s a kincset is sikerült megszerezniük (igaz, Szirkrisz összeszedett egy komolyabb fertőzést).

-          Ketten távoztak végül a kazamatából, sok kinccsel és egy rakás tapasztalattal.

2 megjegyzés:

  1. Egy ideje szemezgetek a Fantasy Age-dzsel, mert a DA-ban összessgében elég jól szuperált a rendszer (még ha a harcok néha el is húzódtak a sok HP miatt); nektek milyen tapasztalatotok volt vele?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alacsony szinten kifejezetten pörgősek a harcok. Ez köszönhető annak is, hogy a kalandorok is elég jól teljesítenek sebzések terén a Pinpoint Attack miatt, ami sokkal többször használható, mint a korábbi Backstab.

      A faj és háttér szétválasztása remekül sikerült, a kasztok képességein csiszolgattak egy keveset, a mágiarendszer pedig sokkal átláthatóbb s jobb lett, ami viszont eddig is jó volt, az megmaradt. :)

      Mesélői szempontból elmarad a DnD 5 nyújtotta jóságoktól, de igazából pofonegyszerű karaktert, s így NJK-t alkotni is. Plusz az RPG-s és a felfedezős stuntok miatt sokkal többféle játékra jó, akkor is izgi, s lehet képességeket használni és dobálgatni, ha nincs harc.

      Törlés