2015. május 28., csütörtök

Egy gonosz pap halála

Störbek kampány, negyedik játékülés (2015. május 1.)

A kompánia
Asarek, a félork harcos (3. szint)
Creed, a madárember druida (3. szint)
Evienne, a holdtünde vadmágus (3. szint)
Ionik, ember harcos (3. szint)
Travok, törpe pap. (3. szint)


9. nap

A reggelit követően ismételten a barlangvárhoz mentek. A szokott úton közelítették meg a romokat, azonban ezúttal nem várt dologra bukkantak: egy véres, szakadt ruhájú férfi feküdt a vár udvarán. Travok magához térítette a jóembert, aki Mahaler néven mutatkozott be. Mint elárulta, társaival érkezett ide, jó zsákmányt reméltek, mert hallottak a sikeres kalandozókról, azonban odalent szörnyűséges élőholtak támadtak rájuk. Arról is beszélt, hogy egy elég őrült figura, feltehetőleg pap adta parancsba a szörnyeknek a csapata lemészárlását.

Creed megkötözte a fickót, akiről lerítt, hogy banditaként keresi a kenyerét, majd pedig arcátlanul elszedte az aranyfülbevalóját. Mahalernek nem volt elég ereje, hogy ellenkezzen, de láthatóan nem örült az esetnek. A kompánia többi tagja pedig nem avatkozott be. Mahalert tehát ott hagyták az udvaron, megkötözve, hogy majd később kezdjenek vele valamit, s elindultak le, hogy megnézzék, mi lett a fickó társaival. Evienne utolsónak maradt, s egy kést adott a megkötözött férfinak, hogy eltűnhessen, mire visszajönnek.

Lent a katakombákban elég hamar belefutottak a banditák holttesteiből lakmározó szörnyűséges élőholtakba. A harc gyors volt és kegyetlen. Bár az élőholtak az első pillanatokban elég komoly riadalmat keltettek, végül sikerült mindkét megtermett, rothadó lényt elpusztítani. A banditák testeit megvizsgálva kiderült, már kifosztották őket. Creed állati alakba bújva követni tudta a nyomokat. Egy ajtó mögül kántálás hallatszott ki. Szerencséjükre őket nem vették észre odabent.

Berúgták az ajtót, s végre ráakadtak a gonosz kultisták vezetőjére és annak legjobb harcosaira. Parancsvarázsok röpködtek, fejek hullottak. A kultisták legfanatikusabb harcosaival néztek szembe, ám végül csak győzedelmeskedtek felettük, s sikerült levágniuk a kultistavezért.  Összeszedték, amit lehetett, többek között megtalálták a második kulcsot, majd a hullákkal együtt elindultak kifelé.

Útközben még benéztek egy ajtón, amit eddig kihagytak. Itt néhány csontvázra számítottak, mikor megbolygatták a koporsókat, de ehelyett a terem más részéről egy adag ghoul vetette rájuk magát. Szerencsésen vették ezt az akadályt is, majd a banditák hulláit is magukhoz véve minden testet szép lassan kicipeltek a kazamatából. Ezeket aztán a többi mellé hantolták el a várudvaron.

Időközben Mahaler eltűnt, s csak Evienne tőrét találták a hűlt helyén (Evienne kérésének megfelelően). Creed mérgelődött egy kicsit, s megpróbálta követni, de a banditának túl nagy előnye volt már. Így végül az üldözés helyett visszatértek Erdőbércre, ahol a soltészhoz bizonyítékként elvitték a kultisták vezetőjének levágott fejét. Bezsebelték a jutalmat, majd ismét dőzsöléssel töltötték az estét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése