2013. december 31., kedd

Mi várható 2014-ben?

Az év vége a blog szempontjából gyéren sikerült, viszont más szempontból pedig igencsak izgalmasan és sűrűn telt. Rengeteget játszottam és meséltem, köszönhetően a Google Plusznak, s végre lezárult a Feketeláp projekt, amit elég régóta csináltunk már. (Ami pedig igazán örömteli, hogy a szerző a blogján megemlékezett a magyar kiadásról! :))

Kicsit jó megpihenni a munka után, de közben már készül a Kazamata harmadik száma is. Remélem, még a tavasszal ki tudjuk hozni. Sőt, immár abban is igencsak reménykedem, hogy szélesebb körhöz eljut majd a magazin, ugyanis ezentúl nem KHV magazin lesz, hanem egy Kazamaták és Kompániák, Kard és Mágia, Helvéczia fanzin. Ezt a változást többek közt az a döntés hozta magával, hogy nem készítjük el a KHV magasabb szintre vonatkozó köteteit.

Miért? Mert a Túlélőkészlet segítségével 6. szintig el lehet játszogatni, a fölé meg igen ritkán jut csapat. Ha meg igen, akkor ott a Kard és Mágia a kalandozós játékokra. A Kazamaták és Kompániák egy egészen más stílus és hangulat, ez a tipikus alacsony szintű kazamatázást hivatott feldolgozni. Ezt tökéletesen teljesíti. Azonban, mint írtam a KéM már ott van arra, amire a Hősök és Hatalmasok lett volna hivatott.

Ez nem jelenti azt, hogy vége a KHV-nek, szó sincs róla. A Kazamaták és Kompániák továbbra is egy remek játék, s ehhez készíteni fogok anyagokat, s remélhetőleg mások is. Sőt, talán valamikor egy újraszerkesztett, javított kiadást is elkészítünk (erre vannak igen jó ötleteim). Lesz itt még sok minden, szörnyek, varázslatok, NJK-k stb.

Más vizekre evezve szót kell ejtenem az éppen beindult Helvéczia kampányomról. Ami igazán izgalmassá teszi, hogy élőben s Google Pluszon keresztül is folyik a kampány. A visszajelzések elég jók, aminek nagyon örülök, s gyűlnek az anyagok a modulokhoz is. (Ez is egy ok, hogy a magazint bővíteni szeretném.) Később majd írok a netes tapasztalataimról is.

A Dragon Age kampány is szépen halad, a karakterek immár 6. szint felett járnak, ám legutóbb olyan rossz helyzetbe keverték magukat (és egymást), hogy ebből igencsak nehéz lesz kivergődniük. Jövőre kiderül, mi lesz a csapattal. Én állok elébe az ötleteiknek, mert valami zseniálisat kell kitaláljanak, hogy mind kijussanak a templomosok erődjéből.

A Baan Gidar áll. Rágóta várja, hogy újra kalandozókat csábítsak a holtak termeibe. Jövőre igyekszem újra beindítani a kampányt. Biztosan lesznek még egyéb dolgok is, mindig jönnek új ötletek. No, de mára ebből ennyi elég, inkább foglalkozzunk az ünnepléssel.


BUÉK! :)

4 megjegyzés:

  1. Érdekelne, hogy a KéK és KHV között milyen koncepcionális különbségek vannak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az eredeti gondolat (amit még anno solaron talált ki) az volt, hogy a rendszer három kötetre lesz bontva:
      * Kazamaták és Kompániák: alacsony szintek, dungeon crawl
      * Hősök és Hatalmasok: közepes szintek, wilderness (h)exploration
      * Várak és Veszedelmek: magas szintek, domain management

      Egy ideig úgy volt, hogy a második két kötet tartalmát részben egyesítjük és az utolsó kötetbe már csak maga a domain alapú játék került volna, hogy ne járjunk úgy, mint a Túlélőkészlettel, amit éppenséggel simán hozzá lehetne csapni a KéK-hez, felesleges külön kezelni.

      Egyelőre viszont az a helyzet, hogy nem látunk akkora igényt, hogy megérje az energiabefektetést egy HéH vagy VéV megírása, mert - ahogy Narmor is írta - a KéM kész kezelni ezeket. Ezért aztán úgy döntöttünk, hogy arra koncentrálunk, ami a KéK erőssége: a kazamatákra.

      Törlés
    2. Bocsánat keverem a szezont a fazonnal.

      Valamiért azt képzeltem, hogy a KHV egy újabb retrovariáns.:)

      Törlés
    3. Nem is figyeltem a hozzászólásokat, de szerencsére Ynas már válaszolt. :) Mindenesetre azért lesz jó pár újítás az új KéKben, szóval megéri majd ránézni a 2. kiadásra.

      Törlés