A Vonyító Torony

Készülési idő hiányában ezúttal egy modult meséltem le, melyet Nocturna írt Fritz Leiber novellája alapján. A modult némi konverziónak alávetve meséltem le a Dragon Age kampányom részeként.

Játékos karakterek:

Ankrim Xirax, elf kalandor (3. szint)

Kumorg, a Tal-Vassoth harcos (2. szint)

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (5. szint)

Az Ostagar felé vezető útjuk egy reggelén arra ébredtek hőseink, hogy az éjszaka folyamán őrséget álló két társuk eltűnt. Mind Oswin, mind pedig Asid Ortox rövid toporgást követően kimért léptekkel indult el kelet felé – legalábbis a nyomok erre engedtek következtetni. Kelet márpedig nem kecsegtetett semmi jóval, sziklás táj mindenfelé, egy-egy kisebb bozótos, kisebb lápi erdők, kiszáradt fák. Így hát hőseink nem egyenesen a nyomokat követve keletnek indultak, hanem előbb enyhén délre kanyarodva egy kisebb falu felé vették az irányt, hátha a helyiektől útmutatást kérhetnek.

A település felé vezető úton összefutottak Almarinnal, a kószával. A deresedő halántékú férfiú Lápvég megbízottjaként járta a vidéket. Hőseinket elkísérte a faluba, majd szállást is biztosított nekik. Szükség volt rá, mert a nap gyorsan elrepült, mivel Ankrim és Kumorg sulymokat készítetett a kovácsnál, továbbá Ankrim győzködte a kószát, akiről kiderült, hogy egyben a falu elöljárója, hogy adjon nekik fizetséget az embereket elragad vész megszüntetéséért cserébe. Almarin nem ment bele az alkudozásba, egyrészt mert a falu így is szegény volt, ráadásul a dolgos férfiak mind Ostagarba mentek, másrészt pedig az utóbbi években megtanultak együtt élni a veszélyekkel, így általában csak gyanútlan utazók szoktak eltűnni éjszaka. Mindenesetre adott hőseinknek egy-egy terepszínű köpenyt, mely jó útitársként szolgálhatja őket a lápon.

Másnap reggel hát útra keltek, s egészen alkonyatig meg sem álltak, mikor elérte őket egy hevesebb zápor. Kénytelenek voltak valami hajlékot keresni, s igen szerencsésen rövid idő alatt rábukkantak egyre. Az egyik domb oldalában egy nagy cseppkőbarlang nyílt, s még egy rég itt hagyott tűzhely is arról árulkodott, hogy ez megfelelő táborhely. Ők is raktak egy kisebbfajta tüzet, majd felderítették a barlang belsőbb részeit. Egy szűkebb szakasz után hatalmas cseppkőcsarnokba jutottak. Talán a lélegzetelállító látvány lehetett az oka, de nem vették észre, hogy drake-ek veszik őket körbe.

A küzdelem robbanásszerűen vette kezdetét, könnyű és súlyos sebek egyaránt pillanatok alatt gazdára találtak. A harc hosszan elhúzódott, mígnem sikerült legyőzni az egyik drake-et. Kumorg kardja olyan mély sebet vágott a hasán, hogy a szörnyű lény belei azon mód kitolultak a résen. A megmaradt drake már nem lehetett akadály, az Ankrim által feltartott lényt végül Scarlet Robe energialövedéke terítette le. Hőseink a csatát követően a drake-eket megnyúzták, a bőrüket eltették. Ankrim az egyik fejét is levágta, hogy magával vihesse trófeaként.

Másnap reggel folytatták útjukat, s nem sokkal később egy elf csapatba futottak. Mint kiderült, ők is elvesztették egyik társukat, de nem kereshetik tovább, mert fontos küldetésben járnak. Ankrim igyekezett bevágódni náluk, ami sikerült is neki, így meghívták őt a táborukba, amely e kopár vidéktől északra található. Hőseink ezen a ponton elgondolkoztak azon, hogy hagyják az egész barátkeresést, és inkább tartsanak az elfekkel, de végül a Szürke Őrző miatt mégis folytatták társaik keresését, mivel Ostagarban előnyös lehet Asid Ortox ismetetsége, no meg hálája.

Ezt követően értek el a romokhoz. Innentől kezdve már pár kihagyást leszámítva (pl. a famulus) a modulban leírtakat meséltem, nem változtattam rajta, így például látomásaik voltak (mindenkinek egy-egy véletlen, plusz 1 közös), no meg a hárpiákkal is találkoztak, akik hipnotizáló énekükkel becsalogatták őket a barlangjukba. Végül azonban a találkozás hőseink győzelmével ért véget, s sikerült az elveszett elfre, Varofangra is ráakadniuk (az eredetiben kentaur). Mivel még életben volt, s a sebeit bekötözték, az elf társukká szegődött. Ankrim ötletére egy hárpiát is elfogtak, mert meggyőződése volt, hogy a különleges bestia pénzt fog nekik hozni. Kezét, szárnyát megkötözték, a száját kipeckelték s maguk után vitték a város többi részének felderítésére is. A toronyhoz azonban már nem vonszolták magukkal, egy romnál levágták a földre, hogy ne okozhasson problémát.

A toronyban összefutottak Tadeusszal, s a társaikat is meglelték. Az öreg győzködte őket, hogy csak úgy menthetik meg bajtársaik, ha isznak az általa kínált italból, de hőseink nem mentek bele, így végül a levegőben terjengő altató tette meg a hatását. Így került kis csapatjuk „Odaátra”, melyet én az Enyészetként reprezentáltam.

Igen sikeresen vették az akadályokat, egészen hamar rájöttek, hogy a manával töltődött tárgyak segítségével juthatnak tovább. Összességében egyszer kerültek szembe egy elkóborolt Ezüst Kopóval, meg a 2. idősíkban egy kisebb falkával, de előlük elfutottak (az elfet pedig koloncként hátrahagyták). A toronyban meglelték Tadeus édesanyjának leláncolt szellemét, aki beavatta őket fia szörnyű titkaiba (ezután megszabadították szerencsétlent a mágikus béklyóktól), majd végül társaikat is meglelték, épp miközben azok egy szobát fosztottak ki a 3. idősíkban (azaz Oswin fosztogatta, Asid csak ült az ágyon és gondolkodott, vajon hogyan is juthatnának ki). Végül az örvényen keresztül visszatértek.

Felébredve lefogták Tadeust, majd megitatták vele a főzetét (Kumorg ötlete volt, aki nagyon ráérzett a modulra). Örömükre az Enyészetben zsákmányolt mágikus dolgaik is megmaradtak, így fülig érő szájjal távoztak, s meg sem álltak az elfek táboráig, ahol közölték velük a rossz hírt, miszerint Varofang elhunyt. Eztán az elf gyűrűjét átadták az özvegyének, aztán átengedték magukat a pihenésnek. (S azon is tanakodtak, Oswin nyílt rasszizmusát vajon miként titkolják el az elfek elől…)