Hamu és halál

Tegnap sor került a harmadik Baan Gidar játékülésre, mely azért volt igazán rendhagyó, mert ezúttal a google+ segítségével játszottunk. Az ezzel kapcsolatos tapasztalataimról majd külön szeretnék beszámolni, most inkább a játékról mesélek:

A kompánia:

Gregor Merenszkij, 2. szintű törpe, aki hősies helytállásával megmentette társa életét

Random Arcz, a Fogadóból, 1. szintű tolvaj, aki pénzszerzés reményében csatlakozott Gregorhoz

Kardali Epodos, 1 szintű pap, Xtus követője, egy NJK, akit az új karakterlap kipróbálására alkottam, sajnos az expedícióban életét vesztette

Továbbá 2 fegyverforgató és egy fáklyás bérenc.

A kaland kezdete ezúttal is a Csonkolt Lovaghoz címzett fogadóhoz köthető, a kompánia tagjai itt ismerkedtek össze. Random Arcz kérdésére, miszerint hol lehet itt gyorsan pénzt keresni, Gregor, tapasztalt törpénk egyből a Baan Gidart ajánlotta. A beszélgetésben Kardali Epodos is részt vett, Xtus fiatal követője, akit pedig Gregor a purgálandó boszorkányok ígéretével csábított a katakombák hideg járataiba. Mielőtt elindultak volna természetesen felbéreltek két keménykötésű idegent, meg egy kisebb vézna fickót.

A délutáni verőfényben felbaktattak a nekropoliszba, s bementek a hatalmas ravatalozóba, ahonnan pedig le a katakombákba. Itt Random Arcz egyből megpróbálta a padlókba és falakba temetett emberek sírjait kibontani, de nem járt sok sikerrel, mivel nem rendelkeztek megfelelő szerszámokkal. Így hát inkább a felderítés mellett döntöttek. Egy hatalmas terembe érve egy nem működő szökőkutat vizsgáltak meg, majd miután nem jutottak vele eredményre, egy halom hívta fel a figyelmüket. De mielőtt megnézhették volna, mi az, két óriási pók vetette rájuk magát a plafonról. Az egyik bérencüket sikerült megcsípnie a póknak, azonban a vak szerencsének köszönhetően, a fickó túlélte, s még a mérget is sikerült leküzdenie a szervezetének. A pókokat végül legyőzték, a titokzatos halom azonban nem bizonyult kincsnek, pusztán két ölelkező, pókhálós csontváz volt.

Ezek után egy talapzaton álló szobrot vizsgáltak meg, gyönyörű nőt ábrázolt, azonban nem sokra jutottak vele, hiába tapogatták végig mezítelen testét. Aztán egy különös szobába jutottak, mely közepén hosszan tűz égett, falain pedig gyönyörű aranyfreskók sorakoztak. A terem végében emelvényen egy kődoboz állt. A tolvaj derekára kötelet kötöttek, majd az nagy óvatossággal indult be a terembe. Egészen a kődobozig ment, mivel nem történt semmi, behívta maga után a törpét. Eztán elkezdte a dárdájával piszkálni a dobozt… egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a szemközti falon a freskók őt nézik. Majd leléptek a falról és elkezdtek közeledni feléjük. Random Arcz eleresztett két nyílvesszőt, de mindkettő elől kitértek a freskók, egyszerűen kifordították testük, így pusztán vékony vonallá váltak, semmiféle célpontot nem nyújtva. Nem volt mit tenni, Gregor megrántotta a kötelet, s rohanni kezdett az ajtó felé Randomot maga után húzva. A freskók utánuk vetették magukat, azonban Gregoréknak sikerült időben kijutniuk a teremből, s becsukniuk az ajtót. Kis idővel később visszamerészkedtek a terembe, a freskók gonosz tekintettel bámulták őket a falról, de nem mozdultak, még akkor sem, mikor meglőtték őket íjjal. Gregor bátran bement hát s elkezdte leverni az aranyfreskókat a falról, azok ércesen sikoltoztak, de nem tudtak védekezni. Így aztán sikerült megszerezniük a kőláda tartalmát, egy különös aranykoponyát. Ezt Random rakta el, ekkor, kérdezvén Gregort: „Ugye nem gond, ha én rakom el?” „Nem, ha egyenlően osztozunk odakint.” „Persze, hogy osztozni fogunk…” (Ezt kitörő röhögés követte.)

Később egy olajos amforákkal és rőzsével teli teremben pihentek, mikor megjelent egy különös figura, aki békaugrásban brekegve érkezett a terembe. Gurdulunak nevezte magát, s mint kiderült egy bizonyos Agilulfót szolgál. Viszonylag hosszas beszélgetést követően Random fogta magát és lelőtte az íjával. Gregornak ez nem tetszett, de nem tehetett semmit. A különös kis alaknál egy nagy, középen lyukas aranyérmét találtak, egyik oldalán lovagi torna, másikon pedig egy különös lovagi páncél volt látható.

Az utolsó nagy állomás a kompániának egy hatalmas szentélyben volt, melynek padlóját emberi hamvak alkották. A helyiség túlsó felében pedig egy szerpentines kőmagaslaton pedig egy öklömnyi gyémánt volt. Erre a magaslatra megpróbált Random Arcz felmászni (ismét volt kötél a derekán, hogy vissza tudják rántani, s ha körbe ment volna a szerpentinen, akkor nem lehetett volna visszarántani), azonban olyan rosszul lépett, hogy mászás közben leesett, s összezúzta magát, eszméletlen lett. Gregor ezt látva úgy döntött, kezébe veszi az eseményeket és a gyémántot, ezért a fáklyással körbement. Végül teljes tudatában annak, hogy ez csapda lesz, elemelte a gyémántot, s elkezdett lefelé rohanni. Ekkor látta meg, hogy a társait a hamuból formálódó alakok kezdték el körbevenni.

Ekkor vedte kezdetét a Baan Gidar eddigi legepikusabb csatája. A hamuharcosok első áldozata az élőholtat űzni próbáló Kardali Elegos volt, az egyik szörnyű lény lenyúlt hamukezével a pap torkába, s megfojtotta, a földre hulló férfi erei elfeketedtek, teste elhűlt. Hamarost az egyik bérenc is földre hullott. Szerencsére azonban megérkezett a törp, s lecsapott egy bestiát. Kis idő múlva meghalt a másik bérenc is, majd pedig a fáklyahordozó is földre hullt – a fáklyát a földön fekvő kába tolvaj vette kézbe.  Végül már csak Gregor állt a szörnyekkel szemben, de kitartott (habár ekkor már menekült volna, ha tud)! Kalapácsával csak úgy szórta az ütéseket, s bár több sebből vérzett már, sikerült végeznie mindegyik szörnyű lénnyel.

Ezt követően, amilyen gyorsan csak tudtak, elmenekültek a kazamatából, s nagy szerencséjükre nem találkoztak semmivel és senkivel kifele úton. A zsákmányukon hamar túladtak, majd pedig visszamentek a fogadóba...