2012. március 9., péntek

Holtak és kincsek

Sor került a második Baan Gidar játékülésre, egy darabig egyetemi elfoglaltságaim miatt talán nem is lesz több, mindenesetre jól sikerült a játék, meglepő módon karakterhalál még mindig nem volt – igen óvatosak a játékosok. Sajnos a tervekkel ellentétben végül csak két játékossal játszottunk, de a játékosaim ez nem zavarta, sőt, kifejezetten sokat nyertek ezen, mivel kevesebb felé kellett osztani a zsákmányt.

Játékos karakterek:

Dana, tolvajnő (1. szint, majd 2. szint)

Gregor Merenszkij, a törp (2. szint)

Bérencek:

Burk, aki újra bérenc lett és 4 másik légiós

Majd 4 fegyverforgató, akik a gyors meggazdagodás reményében csatlakoztak a kompániához.

Egy hét mulatozás és féktelen herdálás után kalandoraink a pénzük végére nézvén úgy döntöttek, újra ideje szerencsét próbálni a kazamatákban. Ráadásul az öreg is naponta zaklatta őket, mikor indulnak már újra el, mikor szerzik meg a kincseket és a bizonyosságot a sírkomplexum felől.

Pont kapóra jött, hogy Burk ott sörözgetett a pultnál, így odahívták és mondták neki, hozza a többieket, ideje újra felbaktatni a Baan Gidarba. Szó szót követett, s egy félóra múltán már ott is voltak a légiósok, hogy újra megkeressék havi zsoldjuk egy kis mellékessel.

Rövid séta után újra ott voltak a temetőben, s nem sokkal később már rendezvén soraikat le is mentek a katakombákba. Egy ideig tanakodtak, merre menjenek, de végül is sikerült megegyezni s folytatták a már megkezdett irányban a felfedezést. Töretlenül haladtak előre, míg nem pillantottak meg egy csapat óriáspatkányt, melyek épp három holtesten lakomáztak. Megtorpantak, s tanakodni kezdtek… azonban ez hibának bizonyult, a patkányok megorrontották őket, s elkezdtek feléjük közeledni, majd egy pillanattal később már rajtuk is voltak.

A patkányok igencsak megszorongatták őket, sőt Burk egy szerencsétlen lépésnél egyszerűen elesett, pont a patkányok közepébe, akik szétmarcangolták. Ez igencsak meglepte társait, egyikük – aki a fáklyát vitte – már-már futásnak eredt volna, ha nem áll mögötte Gregor, aki megakadályozta ebben, sőt megrázva őt sikerült maradásra bírnia. A csata tovább folyt, a patkányok megállíthatatlanul szorongatták őket, egy újabb bérenc esett el. Végül azonban a bestiák igencsak megfogyatkoztak, s a maradék elmenekült.

Eztán átkutatták a három patkányok által összerágott hullát, majd a kis zsákmányukat elrakva visszaindultak a ravatalozóba. A felszínen kifizették a bérenceket, még többet is adtak, hogy legyen pénz a temetésre. Majd visszatértek a Csonkolt Lovagba.

Másnap reggel újra elérkezettnek látták az időt, hogy megpróbáljanak eljutni Adar Oibos sírkomplexumába. Mivel a félorkokra már nem számíthattak, új bérencek után néztek. A fogadóban üldögélt is négy jóvágású harcos, akik épp a reggel érkeztek a városba, hogy szerencsét próbáljanak. Gregor odatelepedett közéjük s meggyőzte őket arról, hogy némi kockázat vállalásával igen jövedelmező üzletbe szállhatnak be. A négy férfi az ingyen sör hatására belement az ajánlatba.

Felbaktattak hát a Baan Gidarba, majd újra alászálltak a mélybe. Adar Oibos sírkomplexuma tényleg arrafele volt, amerre az öreg mondta. Kétszárnyú kapuja előtt két fegyveres bronzszobor őrködött mozdulatlanul. Az ajtó nem volt zárva, így könnyen bejutottak. Hosszú ideig voltak a sírkomplexumban, de ezalatt az egészet felderítették. Két irányba indulhattak, amit először felderítettek részben járhatatlannak bizonyult: sehogy sem boldogultak egy ajtóval. Viszont több termet is találtak, egyikben csapdát sejtettek, mivel négy hulla feküdt a terem közepén.  Egy teremben például bronzétkeket találtak, de ezekhez nem mertek hozzányúlni. A másik irányban Adar Oibos szerelmeit ismerhették meg, freskókon, szobrokon, majd pedig élőben, pontosabban holtan. Az egyik szarkofágot felnyitva egy zombi ugrott rájuk, de sikerült elpusztítaniuk.

Később újra megpróbálkoztak az ajtóval. Sehogy sem bírták betörni, azonban Dana elővéve a tolvajszerszámait viszonylag könnyen kinyitotta. Így aztán végre benézhettek a terembe, ahova eddig nem. Sárga penész tenyészett itt, elállva útjukat, mely egy déli folyosón tovább vitt volna. Dana előbb felderítette a terepet, majd felgyújtották a penészt. Nagy szerencséjük volt, az olaj sokáig égett, a penész pedig elégett. Eztán egy különös terembe  jutottak, ahol nem egy méretes szörnnyel, hanem egy fejtörővel kellett megküzdeniük. Ez első próbálkozásra nem sikerült, amit igencsak megsínylett a csapat, így egy lefele vezető lépcsőt derítettek fel, ahol egy ghoul ugrott a nyakukba egy aknából. Még ezt a találkozást is veszteség nélkül sikerült megúszniuk.

Miután visszatértek a fejtörő termébe végre sikeresen megfejtették a feladványt, s ezzel kinyitották a titkosajtót az előcsarnokban. Egy csapdában ezután a fél csapat kidőlt, nagy szerencsével csak Dana és Gregor maradt ébren, s így sikerült elpusztítaniuk a veszedelmes zúgó kristályt. Nem sokkal ezt követően, miután felébresztették társaikat, folytatták útjukat, s belefutottak a végső akadályba, a sír őrzőibe. Ez a küzdelem keserves volt, két bérencük is meghalt, de sikerült átverekedni magukat az ellenen. Így végül eljutottak Adar Oibos szarkofágjáig, mely alatt meglelték a hőn áhított kincseket.

Amibe csak tudtak, pakoltak, a bérencek is mindent megkaptak, amit csak el tudtak vinni, majd pedig a kincsekkel, s két bajtársuk holttestével távoztak a sírkomplexumból. Föl a felszínre.
Filmes zárásként rengés rázta meg a helyet, és a sír kapuja beomlott mögöttük, hogy soha többé ne háborgathassa senki Adar Oibos örökké tartó álmát…

4 megjegyzés:

  1. Hali!

    A DA-t csak korvonalaiban ismerem (kb. egy ismertetobol, meg a jatekkal sem jatszottam), de ennyire szerves resze az, hogy minden kalandban egy rakas elhasznalodo agyutoltelekkel (minion) maszkal a parti..? Kicsit olyan ez, mint valami "Elo Pajzs Hadmuvelet" :D.

    Nocturna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv!

      Nem része a Dragon Age-nek, de ez nem is Dragon Age. Kazamaták és Kompániák rendszerében játszunk. Ha megfigyeled, a címadás is más, mint a DA-s játékainkban. Természetesen azok is folytatódni fognak, csak előbb tényleg egyetemi dolgokkal kell foglalkozzak.
      (Ugyanakkor Dragon Age-ben is engedélyeztem, hogy bérenceket fogadjanak, mert jó dolog az ilyesmi - az avárok például bérencek voltak.)

      Törlés
  2. Két játékos karakter esetén majdhogynem kötelezőek a bérencek, csatlósok. Nem mindegy, hogy a tucatnyi goblin 12 támadása 2 vagy 5-6 ember között oszlik meg.

    Tudom, manapság az a divat, ha a hősök magukban boldogulnak, minden külső segítség nélkül, de vannak olyan játékok - a régi D&D-k pedig különösen olyanok - ahol az induló karakterek nem hidegvérű, tökös profik hanem próbálkozó amatőrök, akik még nem emelkedtek ki a hasonszőrűek tömegéből. Majd 4. szint fölött. Ha megélik. :)

    VálaszTörlés
  3. Ja-ja, ertem, okes. Bocs, a rendszert beneztem - a regebbi jatekbeszamoloid is olvasgattam, es bar feltunt, hogy uj nevek vannak, valahogy nem kapcsoltam. :)

    Egyebkent nem rossz dolog az, hogy kulso segitseget is fogadhatnak (2 jatekos tenyleg eleg keves), csak olyan menetrendszeruen volt benne a jatekulesek beszamoloiban, hogy azt gondoltam, ezt a rendszer "irja elo" vagy ilyesmi.

    N.

    VálaszTörlés