A Varjak szigete I.

A múlt pénteki játék nem volt túl hosszú, de egy viszonylag mozgalmas nyitánya volt a Varjak szigetén játszódó eseményeknek. Szinte az ellentéte volt az előző heti játéknak, mivel itt az idő jelentős hányadát egy nagyobb harc tette ki. No, de lássuk mi is történt hőseinkkel.

Játékos karakterek:

Blake, a fereldeni harcos (3. szint)

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (2. szint, játék végén szintlépés)

Bérencek:

Colban Ar Domnall O Redhold, az avár harcos, és testvére Nechtan, továbbá unokatestvérei Padrig Ar Tralin és Dubne Ar Colban (természetesen ők is a Redhold klánból).

(Oswin lebetegedett, ezért mikor a szigethez értek, a hajóban hagyták, majd a táborállítást bízták rá.)

A kis falu fogadójában, ahová beléptek, mindössze négy keménykötésű avár férfit találtak, akik talán alkalmasak lehettek egy olyan kalandra, amilyenre hőseink készültek. Épp ünnepeltek a falusiakkal, mivel nemrég elüldöztek egy kompániányi banditát, akik a falusiakon élősködtek. Az avárok minden egyes szóra felrikkantottak és húztak egyet a söröskorsójukból. Jól bírták az italt.

Hőseink leültek velük beszélgetni és inni, így kiderítették, a négy rokon azért jött el otthonról, hogy dicsőséget s hírnevet szerezzen magának. Amikor meghallották, hogy egy szigetre kellene menni, ahol még nagy kincsek is várnak rájuk, egészen felbátorodtak (legalább ötször ittak a kincsekre és a veszélyekre, továbbá a lehetséges sárkányokra, mivel csak akkor térhetnek haza, ha már öltek sárkányt…). Meg is egyeztek, hogy másnap reggel majd útra kelnek, addig is maradjon az ivászat és a mulatság. Így is lett.

Hőseink másnap délelőtt kibérelték a hajót West Hillben, majd elindultak északnak. A rá következő napon érték el azt a szigetet, melyre a fiatal kormányos, Arlan, azt mondta, na, ez a sziget a térképről (megmutatták neki a könyvet), a Varjak szigete. Maga a sziget kifejezetten hideg, mondhatni kísérteties látványt nyújtott: sötétzöld erdő ködbe vesző magaslatokkal. A szélre bízván magukat a délnyugati parton kötöttek ki, ahol egy toronyrom látszott ki a fák lombjai közül. Partraszállás után egy alkalmas pontot kerestek, ahol tábort lehet állítani, találtak is ilyet, kicsit nyugatabbra. Itt egy kicsiny öbölre is ráleltek, a hajót átirányította ide Arlan, majd partra húzták, s kikötötték. Eztán Oswint és Arlant ott hagyták, hogy elrendezzék a táborhelyet, míg ők elindultak a torony felderítésére.

A torony romjait, melyek stílusukat tekintve – Scarlet legjobb tudása szerint – tevinteri eredetűek lehettek, sűrűn benőtte a növényzet, de viszonylag egyszerűen rábukkantak egy lefele vezető lépcsőre. Itt egy nagyobb, nyirkos falú, dohos levegőjű terembe értek, melyből három irányba is továbbmehettek. Mivel jobb felől valamiféle állati bűzt éreztek, nem erre indultak, hanem balra. Itt egy rácsos ajtó zárta el a haladásukat, azonban ezt Blake két nekirugaszkodással betörte. Egy hosszú terembe jutottak, melynek padlóján elszórtan csontok hevertek. Blake elkezdte átkutatni a csontokat, Scarlet sem tétlenkedett, ám ez igencsak súlyos vétek volt, a csontok egyszer csak megelevenedtek, majd tucatnyian, s rávetették magukat hőseinkre.

Hosszú és véres küzdelem vette kezdetét, melyben két avár majdnem elesett, de mindkettőt sikerült időben ellátni.  Bhela, a hű mabari, is földre került egy csontváz lándzsájától, de előtte kettővel végzett. Blake két kardjával pusztította az ocsmány szörnyeket, míg Scarlet varázslataival bombázta őket. (Érdekes, hogy az avárokat nem zavarta a varázslás, legalábbis közvetlenül a csata után nem tettek fel kérdéseket, bár este a tábortűznél még bármi megtörténhet…) Miután sikerült elintézniük a csontvázakat, átkutatták a termet. Egy kisebb pénzes zacskóra és egy papírosra leltek, előbbit a Redhold klán harcosainak adták, utóbbit pedig elolvasták. Egy parancs volt, a szigeterőd kiürítéséről szólt, s izgalmassá az tette, hogy tornyokat, egy kikötőt és egy erődöt is említett.

Mindezek után úgy döntöttek, visszamennek a táborhoz, s majd reggel folytatják a kutatást Calder Ylbra tornya, s egyben végső nyughelye után.

Őszi hírmondó

A múlt héten két írásom is megjelent az LFG.HU-n, mindkettő a Dragon Age kapcsán. Az egyik egy Set 2 ismertető, a másik pedig a Redemption című websorozat ajánlója. Szóval, aki esetleg még nem olvasta volna őket, annak ajánlom figyelmébe mindkettőt. Már csak azért is, mert ezek az első írásaim, melyek megjelentek a honlapon.

Ezen a héten szombaton, azaz 29.-én lesz a Hősök Hajnala 2, ahol a Dungeons and Dragons 4. kiadását próbálhatják ki az érdeklődők, s talán lesz lehetőség még a helyszínen is nevezni. További információt az esemény honlapján találtok. Az előző találkozó nagyon ütősre sikeredett, bizonyára ez is remek lesz. :) (Sajnos most én kimaradok, de az élménybeszámolókat majd kíváncsian várom.)

Rá egy hétre, azaz november 5.-én, jön a Véletlen Találkozások 3, ahol mindenféle DnD-hez kapcsolódó rendszert ki lehet próbálni. A délelőtti játékokra még van hely, szóval, aki kedvet érez hozzá, jelentkezzen, mert feledhetetlen élmény. :) Továbbá a Véletlen Találkozások a blog indulásában is fontos szerepet játszott, aki nem hiszi, nézze meg a legelső bejegyzést. 

Bizony, hamarosan itt a blog első születésnapja.

West Hill

A héten újra összeültünk, hogy Dragon Age-ezzünk. S nem csak ez volt a leghosszabb játékunk, hanem itt vonultattam fel a legtöbb "idegesítő NJK-t" is játékosaim szerint. Nem csoda, a lírai lélekkel megáldott, enyhén pösze Franderel bann igazán egyedi személyiség. De hát milyen is lenne egy pompakedvelő, nagyvonalú férfi, akinek az anyja orléziai (bár egyesek szerint elf szajha /talán orléziai elf szajha?/), apja meg fereldeni nemes volt, aki Maric oldalán (is) harcolt. Persze volt itt még nagyképű városőr, butuska elf fiú stb.

Sajnos mindezt a játékbeszámoló nem tudja visszaadni, bár nem is célja, hisz leginkább az események megörökítésével foglalkozik.

Játékos karakterek:

Blake, a fereldeni harcos (igaz, csak a játék utolsó negyedétől jelenik meg)

Oswin, a kalandor, ismertebb nevein: Eldan vagy Calder

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány

West Hillhez érvén hőseink elbúcsúztak a törp kereskedőktől, majd a kapuhoz siettek, ahol egy őr állt elébük, pár pillanattal később meg egy másik, aki azonban elég viharvertnek tűnt, mintha nem aludt volna éjszaka, s a kis pajzs alakú kitűzőt sem viselte, melyet később az összes őrön láttak. (A kedves olvasó ilyenkor elgondolkodik, biztos okkal emelek ki ilyen részleteket… :P). Oswin rögtön azzal hozakodott elő, hogy híreket hozott, s ezért fontos hogy beengedjék őket. Az őr ekkor rászólt rendezetlen társára: „Asmert, kísérd őket a parancsnokhoz!” Így is lett, pár perccel később már a parancsok tornyában álltak, bebocsátásra várván.

Miközben kint álldogáltak, hallották, hogy a parancsnokkal valaki kiabál. Az illető felháborodását fejezte ki a közbiztonsággal kapcsolatban, mivel éjszaka, míg Franderel bann vacsorájáról hazafele tartott, leütötték, s a lányát elrabolták. A parancsnok nyugtatgatta a férfit, majd kérte, hogy távozzon, Swonac, a helyettese segíteni fog neki a kereskedésben. Ezután az ajtónálló őr beengedte Scarletéket, hogy előadják az éjfattyak támadásának hírét. A parancsnok gondterhelt arca még inkább elkomorult, de aztán végül úgy döntött nem tesz semmit, így is csak negyven embere volt a hatalmas erődre, továbbá egyéb problémái is akadtak. Gurtag, az ékszerkereskedő, lányát elrabolták, kigyulladt egy ház, s a tegnapi kirkwalli kereskedőhajó fedélzetén nem csak értékes áru érkezett, hanem három kúnári is.

Hőseink úgy döntöttek, megkeresik a kereskedőt. A fogadóban rá is akadtak, amint egy elf fiút faggatott. Miután néhány szót váltottak a fogadóssal, s megrendelték az ebédjüket, leültek a kereskedő mellé, hogy felvegyék a beszélgetés fonalát. Az elf fiú elmondta, hogy látott három alakot tegnap éjszaka a Sókeverő közben, ahol az a ház is leégett, egy nőt vonszoltak. A kétségbeesett apa nagy jutalmat ígért, ha visszakapja a lányát, aztán felállt, s az őrparancsnokhoz ment megosztani vele az új információit. Hőseink pedig az elfi fiú beszámolóját követve a Sókeverő közbe mentek. Itt a lakóktól próbáltak megtudni valamit, de igazán kihalt hely volt, egyedül egy házban találtak egy öreg elf nénikét, aki pedig nem akart beszélni, bár végül csak kötélnek állt. Elmondta, három férfi hozott a szemközti házhoz egy nő, ütötték, verték. Később kigyulladt a ház, de látott menekülőket. 

A leégett épület romjai közt kis keresgéléssel egy kitűzőre leltek, pont olyanra, amilyet a torony őrei is viselnek, s egy hulla elégett maradványaira. Scarlet elrakta a csontokat, Oswin pedig a kitűzőt, majd pedig elindultak, hogy megkeressék és kikérdezzék Asmertet, hisz nagyon valószínűnek tartották, hogy köze van az ügyhöz. A térre kiérve a belső vár kapuja alatt nagy csoportosulást vettek észre. Az emberek gyűrűjén át is látták a várőrséget, amint három magas kúnárit kísérnek a toronyba. Átfurakodva a tömegen már majdnem bejutottak a belső várba, de Swonac, a „Disznóképű” állta útjukat. Amikor előadták neki, hogy a kereskedővel és az őrparancsnokkal kell beszéljenek, akkor intett, kövessék. Hőseink eleget is tettek neki, de Oswin elkapta a „Disznóképű” pillantását, mellyel Asmertnek és egy harmadiknak jelzett. Útközben Swonac rákérdezett, miből gondolják, hogy nem a kúnárik a rablók, erre hőseink azonban nem igen akartak válaszolni, majd mikor az égő házról kérdezett, akkor tagadták, hogy ott jártak volna, s azt mondták, az elfek vihették el a lányt...

Az őrparancsnok nem hitt nekik, amikor Asmertet gyanúsították, s kiállt a várőrség mellett. (Többek között azzal érvelt, hogy Asmert bizonyára tűzoltás közben veszítette el a kitűzőt, továbbá negyven embere van, nem nélkülözhet egyetlen egyet sem, ráadásul az embereire semmi panasz nem volt néhány elf cafka meggyalázásán kívül, de az nem ügy.) Az ajtónállónak biccentettek lefele menet a toronyból, majd a fogadó felé vették az irányt. Ekkor hirtelen támadás érte őket. (Swonac és két társa hallotta, miről folyik benn a diskurzus.) Küzdelem rövid volt és heves, némileg rémületet okoztak Scarlet varázslatai. Amelyiknek a nevét nem tudták, az elfutott, Asmert meghalt, „Disznóképű” pedig megadta magát, s mindent bevallott. (Ők ütötték le a kereskedőt, rabolták el a lányt, csak mikor Asmert épp meg akarta hágni, a lány dulakodni kezdett, s felborult egy lámpás, az épület pedig lángra kapott. Ők leütötték a lányt, s otthagyták megégni.) A következőket mondta eztán Oswin az életéért könyörgő gazfickónak: "Undorító patkány vagy Swonac, és még Disznóképű is, de megkíméljük az életed."

Mindezeket tudván könnyen utat találtak a belső várba Franderel bannhoz, aki meglepve értesült a történtekről, az elkövetőket pedig életfogytiglani börtönre ítélte, ami nem elégítette ki Gurtagot, így ő dühösen távozott. Igaz, előtte még Scarlet Robe odaadta neki lánya maradványait, hogy eltemethesse őket. Eztán Franderel beszédbe elegyedett velük, s szállást kínált nekik, hisz elhitte, hogy Eldyn és Calder (hőseink álnevei) nemesek, akik inkognitóban utaznak. (Hasznos az a talált pecsétgyűrű.) Ezek után mesélt magáról és életéről, később a memoárjából is felolvasott.

Eztán érkezett meg Blake, aki elég dühös volt Scarletre, amiért csak úgy se szó, se beszéd otthagyta őt. Utána pedig egy őr futott be, aki sápadtan közölte, hogy a kúnárik eltűntek a cellájukból. Majd Arvastil atya is befutott, mert a könyvtárát szörnyek (kúnárik) támadták meg. Hőseink megpróbáltak lelépni, de végül mégiscsak kötélnek álltak (minden kúnári fejért annak súlyával megegyező mennyiségű aranyat ajánlott fel a bann), s követték az atyát a hálórészébe, ahonnan csigalépcsőn a szkriptóriumba és a könyvtárba lehetett jutni. Csak ők hárman mentek fel a lépcsőn (az őrök nagy része a „Disznóképű” szabadlábon lévő társa után kutatott a várban), s amit fent láttak, meglepte őket. Az egész könyvtárt felforgatták. S a kúnárik épp egy asztallal az egyik falat döngették, ahol egy ajtót falazhattak be régebb. Igen jól haladtak.

Küzdelemre végül nem került sor, a kúnárik nem akartak bajt, mindössze egy könyvet kerestek, de mint szomorúan mondták, valaki megelőzte őket… Hőseink végül hagyták őket elfutni a kibontott falrészen keresztül, majd a megérkező őröknek azt mondták, már nem volt ott senki. Kifele menet Scarlet még elemelt egy földrajzi témájú könyvet, mely a környékről szólt (ebből sikerült később kiderítenie, hogy a Varjak szigetét kezdetben kalózok lakták, majd a Birodalom elbánt velük, s egy erődöt építtetett a szigetre, azonban ez igen hamar lakatlanná vált, azóta is üres). Eztán vacsoráztak, meghallgatták Franderel verseit (melyek a vogon költészet remekeivel voltak hasonlatosak), majd aludtak, illetve Oswin paráználkodott az elf szolganőkkel.

Másnap, miután Stokes, Franderel szolgája, felébresztette, s reggelihez kísérte őket, Gurtaghoz mentek a fogadóba, hogy megígért jutalmukat elkérjék. Aztán a kikötőben néztek körül, miféle lehetőség van hajók bérlésére. Találtak is egy kis hajót, mely 150 ezüstért kibérelhető kormányossal együtt. Ezután úgy döntöttek, vidéken néznek bérencek után, hisz West Hillben jelenleg csak az őrség tagjai közt találhattak volna kardforgatót. Útközben egy kisebb incidens érte őket banditák képében (s mindez említése csak azért fontos, mert Oswin először „sztántolt”, amióta elkezdet játszani, sikerült is azonnal végeznie egy banditával), de ezt gyorsan elintézték, és sikeresen érkeztek meg egy kis falu fogadójához.

Danfordtól északra II.

A múlt pénteki játék igazán meglepőre sikeredett mesélői szempontból. Általában vannak előzetes „elvárásaim”, hogy a játékosaim mit fognak cselekedni, ha bizonyos helyzetekbe kerülnek.  Ők azonban szembementek „elvárásaimmal”, s a játékot teljesen a maguk képére formálták, nem kis örömömre, mert bevallom, kifejezetten élvezem az ilyen eseteket. Igazi öntörvényű kalandozóként viselkedtek, akik a haszonnál már csak a saját életüket tartják többre.

Játékos karakterek:
 

Oswin, a fereldeni kalandor, aki Eldan néven mutatkozik be mindenkinek (1. sz.)

Scarlet Robe: a skarlátköpenyes boszorkány, aki újabb s újabb mesékkel áll elő kilétével kapcsolatban, s ezekbe Oswint/Eldant is belekeveri (2. sz.)

A legutóbb ott hagytuk abba, hogy Scarletnek sikerült felpofoznia ájultságából Oswint. Ezután levágták a vérfarkas fejét, hogy trófeaként magukkal vihessék. Majd átkutatták a pincerendszert, ékszereket, egy madarat ábrázoló pecsétgyűrűt, s egy ezüstökkel teli szütyőt találtak.  Végül aludni tértek, míg Scarlet macskája őrködött, hogy ha baj lenne, akkor majd felnyalja őket álmukból. Szerencsére azonban nem volt szükség erre. Helyzetükhöz képest kipihenten ébredtek a bűzös, mocskos, sötét pincében.

Reggel aztán visszaindultak Telekdre. Útközben megpróbálták a tegnap elrejtett holttesteket megtalálni, hogy elégessék őket, ezzel eltűntetve minden nyomot, azonban nem sikerült rájuk akadniuk. A vérfarkas fejének megtekintésére sokan összesereglettek a faluban. Az faluszélen lakó öreg ájuldozott, s nem győzte dicsérni Oswin hatalmas erejét és bátorságát, mellyel leterítette a fenevadat (Scarlet nem igazán dicsekedett hatalmával). Egy kereskedő aztán jó summát adott a trófeáért.

A fogadóban Swinn és Binn egykori munkaadója, Tranter, érdeklődött csatlósai után, majd mikor megtudta, hogy eltűntek, igazán elszomorodott. Kiderült ugyanis, hogy már most megvan a bor, amiért jött, s indulnia kellene vissza West Hillbe. Hőseink kaptak az alkalmon s úgy döntöttek, vele tartanak. Tranterrel megalkudtak tíz ezüst bérben fejenként. Ezután a borkereskedő meghívta őket ebédre, majd délután útnak indultak.

Hosszú út következett, de gyorsan haladtak a régi úton. Késő délután értek ki a Pagonyból, ekkor füstre lettek figyelmesek a távolban. Tranter elmondta nekik, hogy az ott Greystone, a kis bányászfalu, ahonnan a követ viszik Danford épülő Káptalanjához. Bizonyára kigyulladt egy ház, azért a nagy füst. Már közel voltak a településhez, mikor egy újabb erdőbe értek be a dombok közt. Itt árnyakat pillantottak meg a növények között.

Tranter és Oswin íjjal lőttek a fák közé, s Scarlet is bevetette tudományát, mikor észlelte, hogy a titokzatos ellenség túlerőben van. Hamarosan előtűntek a fák közül támadóik baltákat dobálva rájuk. Ocsmány, alacsony lények voltak, gonosz szemükben különös pusztító tűz égett. Genlokok! Az éjfattyak e fajtája pusztán gyalog a Métely seregében, azonban egyszerű fereldeniek számára, akik még sosem láttak ilyen szörnyű lényeket, maga a legrosszabb rémálom. Ráadásul egy vezérhím is volt velük! Rövid csata volt, melyben hőseink időben észlelték, hogy alulmaradtak, s gyorsan menekülőre fogták. Sikerült lehagyniuk üldözőiket.

Mikor pihenhettek egy kicsit, eljött a vallomások ideje. Hőseink, ahogy azt futás közben megbeszélték, előadták Tranternek, hogy Eldan (azaz Oswin), egy arl, s Scarlet az ő házi körmágusa, egy rivális miatt kénytelenek álruhában West Hillbe utazni. Szóval nincs miért félni a nőtől. E mese bizonyítására megmutatták az Oswinnál lévő madaras pecsétgyűrűt is. Ezután tanakodtak, hogy vajon hogyan lehetséges az, hogy éjfattyak tűntek fel Ferelden közepén. Miután kibeszélték magukat a kereskedő erősködött, hogy nézzék meg, mi történt Greystone-on, mivel van ott valaki, aki fontos neki. Hőseink addig faggatták, míg be nem vallotta, hogy egy nőről van szó, mégpedig a szeretőjéről, mivel a feleségével nem túl boldog a házassága.

A falu teljesen üresnek tűnt, leszámítva az utcákon heverő számtalan hullát. Tranter egymaga ment be a település közepére, ahonnan aztán integetve hívta be Scarletet és Oswint, mivel túlélőkre akadt. Hőseink útközben átkutattak egy gazdagnak tűnő hullát, akinél némi pénzen kívül egy listát is találtak, mely szerint jelentős aranyszállítmányt indítottak volna útnak a greystone-i bányából. Mikor a templomhoz értek, látták, hogy tele van sebesültekkel. Eleana anya, s néhány nővér látta el a sérülteket. Köztük volt Tranter szeretője is, egy fiatal lány, aki az oldalán sebesült meg, de legalább életben volt.

Eleana anya elmondta, hogy a Káptalan kriptájában húzták meg magukat, ott nem akadtak rájuk szerencsére az éjfattyak. Kiderült, a nők férjeikért aggódnak, akik reggel még elmentek a bányába, azóta azonban nem kaptak hírt felőlük. Igen aggasztó, hogy az éjfattyak a bánya felől érkeztek. Hőseink erre azt mondták, bizonyára halottak, nem érdemes keresni őket. Eleana mindenképpen szerette volna kijuttatni a sebesülteket a faluból mielőtt még az éjfattyak hordája visszatérne. Ehhez szükség lett volna a szekerekre, melyeken a követ szállítják a bányától a folyóig. Azonban hőseink ezt is rossz ötletnek tartották. Aztán felvetődött, hogy egy lovast küldjenek Danfordra segítségért, lehetőleg templomosokért.  Tranter egy Szürke Kamarásról is szót ejtett, akivel egy hónapja találkozott, de nem tudta most hol lehet, csak annyira emlékezett, hogy a fickó Orléziából érkezett.

Végül egy kiküldött gyerek talált egy lovat, mely túlélte a támadást. Ezen indulhatott volna Danfordra Tranter, aki vállalta a feladatot, hiszen Oswin nem mehetett, mert kijelentette, csak Scarlettel hajlandó távozni, azonban Eleana nem tartotta jó ötletnek, hogy ketten üljék meg a lovat, hisz akkor hamarabb kifárad. Aztán amikor hármasban maradtak Tranterrel, emlékeztették arra, hogy Scarlet bármikor ellene fordíthatja mágiáját. Ez meggyőzte a jó borkereskedőt, aki úgy döntött, hagyja hőseinket lelépni a lóval. Persze ők megígérték, meg sem állnak Danfordig, s hozzák a segítséget. De az ellenkező irányba indultak.

Ezután áttörtek egy kisebb genlok őrjáraton, majd végkimerültséggel küzdve egy dombon hajtották álomra fejüket, ahol egy fához kikötötték a Reménynek elkeresztelt lovat. Másnap egy törp kereskedőcsapattal találkoztak az úton, akik épp Danfordra tartottak. Figyelmeztették őket a veszélyre. A törpök eztán úgy döntöttek, inkább visszafordulnak, majd West Hill felől mennek Denerimre. Hőseink csatlakoztak hozzájuk. Ezután hát együtt folytatták útjukat, az útba eső falvakat pedig figyelmeztették az éjfattyakra. Az út során Scarlet figyelmes lett arra, hogy a törpök reggelente mind a közelében hortyognak, habár este még tőle távol feküdtek le aludni, s napközben is állandóan igyekeztek a kedvében járni. Egyszóval a törpök igencsak belehabarodtak.

Danfordtól északra

Játékos karakterek:

Oswin, fereldeni kalandor (1. sz.)

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (2. szint)

Bérencek: Swinn és Binn
(Blake is jól van, csak a játékosa nem ért rá.)

Az alkimista égő tornyának elhagyása után Scarlet és Blake visszamentek az épülő káptalan mögött meggyújtott máglyákhoz, s összeszedték az egyikből a hamvakat, eztán visszatértek a fogadóba. Scarlet nem feküdt le, azonnal nekilátott a szertartás előkészítéséhez. Sikerült átjutnia az Enyészetbe.

Az Enyészetben találkozott mesterével, aki nem mágus volt, hiszen nem a mágiára oktatta, hanem az életre, még gyerekkorában, amolyan pótapaként.  Thyric örvendezve fogadta, már régóta várta őt, mivel halála előtt nem tudtak beszélni. Scarlet mindössze annyit tudott, hogy a Sárkányszemet kutatja, a nagyhatalmú varázsbotot. A tolvaj, mert foglalkozását tekintve leginkább a tolvaj szó illett Thyricre, bár önmagát leginkább csak életművésznek szerette hívni, bevallotta, hogy keresést nem tudta befejezni, csak annyit tudott meg: Calder Ylbra, a hajdani mágus tudta hol van a varázstárgy, s könyvében feljegyezte, ez a könyv azonban vele szállt a sírba. A helyzet azonban nem reménytelen, mert sikerült éppen a halála előtt kiderítenie, hol van a sír: a mágus hajdani rejtekhelyén, egy szigeten az északi partvidék közelében, West Hilltől északra, a Varjak szigetén.

Scarlet miután magához tért, azonnal összeszedte a holmiját és nekivágott az útnak. A Dane menti úton haladt északra. Déltájban érte el Telekd kicsiny települését, mely leginkább szőlőtermelésből és borkészítésből élt.  Itt betért a fogadóba, s úgy döntött, kibérel egy szobát. Miközben Bobbal, a fogadóssal tárgyalt a szoba árát illetően, a segítségére sietett Oswin, aki az asztalához is meginvitálta. Miközben ebédeltek, hallották a helyi keménylegényeket arról beszélni, hogy a Pagonyban újabb emberek tűntek el, nem engedhetnek több utazót és kincskeresőt oda, mert még rájuk hozzák az átkot.

Oswin az egész beszélgetésből leginkább a „kincs” szót hallotta meg. A fogadóstól odahívta az asztalukhoz, s faggatni kezdte a Pagonyról és az átokról. Bob egy fél ezüstért cserébe igazán közlékeny lett:

Történt tehát régen, hogy Oswin bann (igen, véletlen egybeesés, de hát hány Béla van…), aki a régi út menti földek ura volt, egyszer csak eltűnt, a családját pedig a kúriájában holtan találták, mindjükkel szörnyű módon végeztek. Bestiális tett volt. Azt mondják egyesek, hogy az elfek voltak, akik  akkoriban a vidéken táboroztak. Mindenesetre a régi utat, s a bann hajdani földjét pár hónap alatt sűrű erdő nőtte be, s új utat tapostak, mely elkerüli az elátkozott Pagonyt.  Persze mindez csak dajkamese, semmi valóságalapja nincsen.

Egy idős úr, aki bekapcsolódott a társalgásba, nem értett egyet ezzel. Elmondása szerint ő minden este különös hangokat, üvöltést és sírást hall a Pagonyból, tehát az átok valóban igaz. Tényleg elátkozott a rengeteg, jobb, ha senki nem tetszi be a lábát oda. Tegnap is bementek páran, s nem tértek vissza. A bolondok kincset kerestek.

Mindamellett, hogy mindezt hőseink megtudták, össze is ismerkedtek. Scarlet elárulta, hogy egy szigetre tart, West Hilltől északra, s csodák csodájára Oswin is a part mentén fekvő városba tartott. Elhatározták hát, hogy együtt mennek tovább, s a régi utat választják, mivel az a legrövidebb. Közben azért megnézik, mi lehet a helyzet ezzel a hajdani bannal. (Az igazi kilétét természetesen nem fedte fel Scarlet, mivel Fereldenen félik a mágusokat, főleg azokat, akik nem a Kör tagjai… - erre ettől a játéktól kezdve kezdtünk el ügyelni, hogy tartsuk magunkat a világ hangulatához. 

A fogadóban megfelelő segítőtársnak mindössze egy testvérpárt találtak, akik egy borkereskedőt kísértek a faluba. Mivel a kereskedő még pár napig ott szándékozott maradni, úgy döntöttek, elvállalják a melót, ráadásul nem hittek az átokban, és egyenlő részesedést ajánlottak nekik hőseink.

Alig értek a Pagony magas fáinak takarása alá, mikor eléjük állt öt mindenre elszánt helybéli fiatal kardokkal felfegyverkezve. Felszólították hőseinket a távozásra, mivel nem akarták, hogy újabb idegenek ténferegjenek az erdőben. Oswin hirtelen előkapta a számszeríját, s a vezérükre, Faliganre lőtt. Heves harc bontakozott ki, melyben a falusiak igencsak megszorongatták hőseink. Scarlet kénytelen volt hát beavatkozni mágiájával. Lángokat varázsolt, melyek beterítették az ellenséget, s egy részüket futásra késztette. Végül mindenkit megöltek vagy levadásztak. Az utolsót Oswin érte utol és döfte hátba rövid kardjával.

Swinn és Binn igazán megrettentek Scarlettől, azonnal végezni akartak vele, de Oswinnak sikerült megnyugtatnia őket, majd elvonult a boszorkánnyal, hogy megbeszéljék ezt az egészet. Scarlet ügyesen mentette ki magát, azt mondta, a Kör küldte titkos küldetésre, ezért tart a Varjak szigetére, ahol egy régi varázstárgyat kell megszerezzen. Valószínűleg rengeteg kincs is van, de azok neki nem kellenek, úgyhogy ha Oswin vele tart, övé lehet az összes. Oswin örült az ajánlatnak.

Swinn és Binn csak azért egyezett bele, hogy a boszorkányt életben tartsák, mert Oswin meggyőzte őket, csak Scarlet ismeri az utat.  Amíg beszélgettek a boszorkány egy elf kislányt pillantott meg, aki a fák között állt, s azt sugdosta: „Elragadott. Segíts nekem! Erre…” Scarlet rögtön tudta, merre kell menniük.

Úttalan utakon törtek át, s már beesteledett, mikor kiértek egy ösvényre. Az örömük tovaszállt, mivel egy négy-öt yard mély hasadékot pillantottak meg, melyen csak egy farönk biztosított átjárást. A két bérenc előre ment, könnyedén vették az akadályt. Scarlet következett, akinek a lába azonban megcsúszott, s leesett, Oswin nem bírta elkapni. A boszorkánynak nem esett baja, kisebb zúzódásokkal megúszta az esést. Egy kötél segítségével felmászott. Az elf kislány megjelent neki a hasadékban, most már a többiek is látták. Tovább mentek az ösvényen, s egy régi romhoz jutottak. Hátborzongató látványt nyújtott a holdfényben.

Az elf kislány újra megjelent, s kérlelte őket segítsenek neki, jöjjenek utána, majd eltűnt a kövek között. Oswin a földön lábnyomokat vett észre, vasalt csizmák nyomát, melyek egy lépcsőnél tűntek el, kifele egy sem vezetett. Más nyomot is láttak azonban, egy nagy karmos nyomot, melyet csakis valamiféle torz élőlény hagyhatott a talajon. Ez volt az egyetlen nyom, mely kifelé meg befelé is vezetett. Ekkor üvöltést hallottak a mélyből, szörnyű, nem emberi üvöltést.

Fáklyát gyújtottak és lehatoltak a lépcsőn, egy nagy terembe jutottak, mely tele volt holtakkal. Csontok és nemrég széttépett emberek maradványai hevertek szanaszét. Émelyítő rothadásszag töltötte be az egész termet. Oswin a helyiség oldalából nyíló folyosóhoz rohant és hallgatózni kezdett, hörgő szuszogást hallott, egy bestia lélegzését.

A pincerendszerben óvatosan haladtak előre, féltek attól, hogy a szörny, bármi legyen is az, megkerüli őket egy oldalfolyosón, s hátulról okoz meglepetést. Ez azonban nem következett be. Egy nagy terembe érve a fáklya fényében megpillantották a hatalmas szőrös fenevadat. Egy vérfarkast. Ezután elszabadult a pokol, minden pillanatok alatt történt. Oswin két nyílvesszőt eresztett belé, Scarlet is varázslatokkal bombázta, ám vérfarkas néhány szempillantás alatt odaért, leteperte Swinnt, majd letépte a fejét, a következő pillanatban meg már Binnét harapta le. Oswin közben mérget kent a kardjára, s azzal igyekezett felülkerekedni a fenevadon, azonban ez nem segített. Scarlet egy gyógyitalt dobott a kalandornak, így időt nyerve neki. Végül míg Oswin feltartotta a szörnyet, Scarlet varázslatai elvégezték a dolgukat.

Amikor a vérfarkas kiterült, újra megjelent az elf kislány, szipogott. „Megöltétek. Óh, gyűlölöm az embereket. Ő már réges-rég nem volt ember. Ő a kutyuskám volt!” Oswin a kardját beledöfte, azonban a penge áthatolt a testén. Az elf kislány szelleme ezután elszívta a kalandor életerejét, így az összeesett. Scarlet varázsbotjával vette fel a harcot a szellemmel. Ez már sikeres módszernek bizonyult. Rövid harcban legyőzte a szellemet, habár ő is eléggé megsérült. Eztán Oswinhoz sietett, akinek az állapotát az utolsó pillanatban szerencsére sikerül stabilizálnia.

Danfordi Kalandozások III.

Most pénteken ismételten összeültünk játszani. A felkészülés során a Kard és Mágiához megjelent Városi Találkozások kiegészítőt is felhasználtam (igaz némileg változtatva az egyes NJK-kon), ami igen jó ötlet volt, mindamellett, hogy remek és néha vicces ötleteket adott, segített komplex NJK-k közötti összefüggésrendszerek megalkotásában. Persze nem találkozhattak mindenkivel a játékosok, de nem is ez volt a cél.

Igyekszem összeszedettebben és rövidebben összefoglalni a játékot, a lehető legfontosabb részekre térek ki, nem időzvén sokat egyes részleteknél. Reményeim szerint ez a beszámoló olvasását és írását egyben megkönnyíti, így talán mindkét folyamat kevesebb időt vesz igénybe.

Játékos karakterek:

Blake, fereldeni harcos (2. sz.)

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (1. sz.)

Miután vásároltak a vajákostól  mindenféle csodalöttyöt, visszamentek a fogadóba ebédelni. Itt kiderült, hogy Scarlet tovább akar utazni, mivel dolga van Szemesen. Blake kérdésére elárulta, hogy egy varázstárgyat keres, amit Enyészet Szemének hívnak, ugyanis egy szertartást akar elvégezni. Erről azonban nem túlzottan akart sok részletet elárulni. Blake igazi őszinte, egyenes emberként rögtön megmutatta neki a követ, amit a boszorkány barlangjában zsákmányolt megboldogult törp bajtársa. Ez meggyőzte a boszorkányt, hogy maradjon Blake-kel és vegyen részt az esti találkozón.

 Ezután még a nap folyamán többször oda-vissza megjárták a vásárt és a fogadót.  Scarlet egy jósasszonyhoz is betért, aki egy férfit és gyereket is jövendölt neki… egyszerű szélhámos lehetett, hisz egy igazi boszorkány nem ténykedhetne a vásárban, a templomosok valószínűleg elhurcolnák.  Blake pedig hosszú nézelődés után egy törp kovácstól vett egy új kardot, aminek sárkányos markolata volt s valamiféle sárkányos verset véstek törp rúnákkal a pengéjére. Továbbá Scarlet beszerezte a legfontosabb hozzávalókat a szertartáshoz, amit az Enyészet Szemével készült végezni: denevérszárnyat és líriumport. De még szüksége volt egy halott hamvaira és folyóvízre. Az utóbbi adott volt, az előbbi megszerzésére pedig igen sok esélyt látott. De volt még cukorkaárus, könyvesbódé, a már előző nap megismert pulykás fickó, no meg egy csapat idegen. Velük azelőtt ismerkedtek meg, hogy a találkára mentek volna. Az idegenek rögtön letámadták őket: fanatikus orléziai hívők voltak, Andraste szülőföldjét jöttek megnézni. Hőseink nem ellenkeztek hívásukra, jó kedéllyel mulattak és énekelgettek velük, kimutatván erős hitüket Andraste felé. Ám később elköszöntek újdonsült barátaiktól, mert várt rájuk a találkozó.

 A találkozó csapda volt, bár erre hőseink számítottak. Scarlet térden kúszott be, köpenyével takarván magét, igyekezvén egy törpe alakját magára ölteni, de ez sem segített. Már korábban lelepleződtek. Az összekötőhöz egy nappal ez előtt az este előtt megérkezett az igazi orléziai kém, Rutham Mirsa, kutyájával és törp társával. Kemény harc vette kezdetét, Scarletet két nyílvessző is eltalálta, Blake pedig még sosem volt ilyen szorongatott helyzetben. Scarlet végül elszívta az orléziai kutyájának életenergiáját, ezzel némileg helyrehozva magát, s így nyomába eredhetett az összekötőnek, aki be sem várva a harc végét futásnak eredt, ki az ünneplő tömeg felé a piactérre. Blake keményen helytállt, de nem bírt Rutham hatalmas pallosának csapásaival, elvesztette az eszméletét és a földre esett patakzó sebekkel.

Eközben Scarlet üldözte a köpenyes fickót, akit aztán szem elől tévesztett az orléziai zarándokok tömegében. Ezután az Andraste-rajongók feldühödve jöttek felé és majdnem megtámadták őt, azt hitték ugyanis, hogy Teremtő-gyalázó tetteket hajtanak végre az épülő Káptalan mögött. Ám Scarletnek részint a korábbi ismeretségre alapozván sikerült meggyőznie őket, hogy nem  ő és a társa a rossz, hanem épp őket támadták meg hitetlen gyalázkodók. Ezért néhány embert elküldött, menjen a köpenyes után, a többivel pedig Blake megsegítésére ment, igaz előtte a nyilakat kiszedette a sebeiből. Scarletnek sikerült magához térítenie Blake-et és még a sebeit is úgy ahogy ellátták. Rutham Mirsával Bhela végzett, a törp íjásszal pedig a feldühödött orléziai zarándokok.

Ezután három kis máglyát raktak és mindhárom tetemet rárakták egyre-egyre, úgy számolták körülbelül reggelre égnek le, s ha minden jól megy, a Káptalan takarásában nem veszik észre a népek a halotti máglyákat. Az orléziaiak is visszatértek vallásos mulatozásukhoz, ők pedig megpróbáltak a nyomába eredni a köpenyesnek. Sajnos az utánuk küldött zarándokok elvesztették szem elől. Azonban akadt egy hipnotizőr, aki információi mellett szolgálatait is felajánlotta, azonban hőseink nem hittek a hipnózis hatalmában, s semmiképp sem akarták kipróbálni. Így aztán harminc ezüstért a hipnotizőr elárulta, hogy Smender, a sunyi kis alkimista volt az köpenyben, aki elrohant előlük.

Hőseink hát elindultak az alkimista tornyához, mely a város keleti felében állt, egy parkos részen, közvetlenül a fal mellett. Három szintes kerek épület volt. Nem messze tőle láttak egy halom fiatal férfit, akik félmeztelenül birkóztak, de inkább nem mentek a közelükbe, s igyekeztek észrevétlenek maradni. Blake és Scarlet közös erővel betörték a torony ajtaját, majd behatoltak az épületbe. A legfelső szinten találták meg az alkimistát, aki tüzes löttyöt dobott rájuk, de ezt a harcos hatalmas szerencséjével hárította, s csak a pajzsa kapott lángra. Ezt megpróbálta az alkimistára dobni, de elvétette s lángra kapott a labor.  Végül  mégis felhagytak a harccal, s az alkimista amellett, hogy mindent bevallott (Orlézia ha fegyveresen nem tudja, akkor hát gazdaságilag igyekszik Fereldent bekebelezni), nekik adta mindenét, ha elengedik. Hőseink hát elengedték azzal a feltétellel, hogy többé nem tér vissza Fereldenbe, majd miután gyorsan felmarkolták az értékes főzeteket, elhagyták az égő tornyot.

Danfordi Kalandozások II.

Pénteken sor került az újabb játékülésre. Sajnos, bár még nyár van, szabadidőm már nem lesz az egyetemig túl sok, így hát kevesebbszer tudunk összeülni, mint szeretnénk, de azért igyekszünk. A kalandozások ott folytatódtak, ahol az előző játékülés során abbamaradtak.

Játékos karakterek:

Blake, fereldeni harcos (2. sz.)

Scarlet Robe, boszorkány (1. sz.)

Miután Shadwickkel végeztek, s gyorsan átkutatták a holttestét - főként, hogy a Blake által átadott papírokat visszaszerezzék -, elindultak Gonback lakhelyét megkeresni. A piactéren már jó néhány árust találtak, noha még a vásárnap csak egy na múlva volt esedékes. Úgy döntöttek a kereskedők között kezdenek érdeklődni. Az egyik ismerte Gonbackot, s nem volt túl jó véleménnyel róla. Mint mondotta: "Gonosz ember az, ki tudja milyen sötét üzelmeket folytat..." Az ő útbaigazításának köszönhetően, megtudták, hogy a villanegyed melyik részén van a háza.

A nagy kétszintes házhoz jókora kert is tartozott, ezt azonban magas, másfélembernyi fal vette körül. Hőseink a ház előtti kicsiny téren várakoztak és nézelődtek, hátha történik valami. Azonban egy kóbor árus rikácsoló "pulykát"-ján kívül más nem keltette fel érdeklődésüket. Végül úgy döntöttek, hogy megpróbálnak bejutni. Amikor egy marcona őr nyitott ajtót, Scarlet előkapta macskáját a táskájából és rögtönzésbe kezdett: "Meghoztuk a jósmacskát." Az őr nagyokat pislogott, majd mondta várjanak. Ezután egy másik jelent meg, valószínűleg a felettese, aki először el akarta hajtani őket, ám Scarlet addig győzködte, míg végül beadta a derekát, s megmondta, jöjjenek be, s majd a házvezetőnő tudni fogja, igazat mondanak-e.

Egy nagy terembe vezették őket, melyben három nagyobb szobor állt. Innen három ajtó is tovább vezetett, egy a kertbe, és egy lépcső az emeletre. Hamarosan megérkezett a házvezetőnő, aki igencsak elcsodálkozott azon, hogy Gonback úr jósmacskát rendelt. Őt azonban már nem tudta meggyőzni Scarlet, akárhogy szerette volna. A két őrrel kitessékeltette őket a morcos házvezetőnő. Hőseink nem ellenkeztek. Miután újra az utcán találták magukat, gondolkodtak, mit kéne tenniük, de végül arra jutottak, bemásznak a kerítésen keresztül.

Ez nem ment könnyen, ugyanis Blake páncélban volt, ráadásul a borjúnyi kutyáját is át kellett tegye  falon. Kisebb nehézség árán ugyan, de sikerült átjutniuk. A fal túloldalán sűrű cserjés burjánzott, így könnyen elrejtőzhettek. Mivel kutyaházakat láttak a fal tetejéről az udvar belsejében, ezért Scarlet a macskáját bedobta az udvar közepére, ki a bokrok nyújtotta takarásból. Vad ugatás kezdődött. A macska fejvesztve menekült ki az udvarról. A kutyák még jó darabig ugattak, ekkor azonban feltűnt harcosnak és a boszorkánynak, hogy mind a két kutya ketrecben van. Mielőtt kijöhettek volna rejtekükből, egy fickó jött ki a ház egyik hátsó ajtaján, mely valószínűleg a szolgaszálláshoz és a konyhához vezethetett, s elkezdett üvölteni a kutyákkal. Nagyon leszidta őket, amiért ismét egy macska miatt kezdtek el ugatni. Meg is rugdosta a ketreceket, majd dühösen távozott.

Hőseink ekkor sietve a ház másik ajtajához mentek, mely feltételezésük szerint a szobros teremhez vitt. Szerencséjük volt, jó ajtón nyitottak be. Benn senki sem volt, s a csendben sikerült meghallaniuk az emeletről származó fojtott nyögéseket, vagy legalábbis ahhoz hasonlatos hangokat. Gyorsan felsiettek, majd követve a hangok forrását, betörték az ajtót, ahonnan a hangokat hallották. Egy rácsozott ablakú, hosszúkás szoba tárult eléjük. Benn négy lányt találtak, elég rossz állapotban. Látszott mindjükön, hogy bántalmazták őket, s feltehetően erőszakot is tettek rajtuk. Ariana, mert így hívták az öreg lányát, akit kerestek, közöttük volt. Könnyes szemei és félénksége arról árulkodott, ő volt a legutóbbi áldozat. Némelyik lány már régebb óta ott volt. Megnyugtatták őket, hogy segíteni fognak, s mindjüket kiviszik. Az egyik lány hálálkodott, de könyörgött nekik, ne hagyják itt a többieket. Ugyanis két új lányt nemrég vittek el közülük. Csak annyit hallottak, hogy  kazamatákba viszik le őket. Hogy a kazamatákba hogyan lehet lejutni nem tudták, mindössze a legrégebb óta raboskodó lány tudott annyit, hogy valami köze van a szobrokhoz. Ezután levezették őket az udvarhoz, ahol megpillantották azt a fickót, aki előbb is ordibált a kutyákkal. Blake mint önérzetes kutyabarát mögé osont és elvágta a torkát, majd a kutyákhoz lökte a férfit. Eztán a kerítésen átsegítették a lányokat, majd megmondták Arianának, hogy Az Őszi Falevélhez címzett fogadóban találja az apját. Hőseink eztán visszamentek a házba, hogy valami módon megmentsék a két lányt, s véget vessenek Gonback rémtetteinek.

Három szobor volt, s mindhárom különbözött. Egy férfi, egy különös férfi és részint nő kettőséből összegyúrt és egy női szobor. Mivel a középső kellően abnormális volt, hőseink ezt vizsgálták meg. Szerencséjükre Scarlet Robe ráakadt egy kis pöcökre, ezt benyomva pedig feltárult egy csigalépcső. Fáklyát gyújtottak, majd lementek. Egy terembe jutottak, ahonnan több irányba is el lehetett menni. Egy jobboldali járatot választottak. Ez egy idő után lépcsőben folytatódott, majd pedig egy rácsnál állt meg. Állati trágya szagát érezték. Hangokat nem hallottak. Úgy döntöttek, nem piszkálják a rácsot, inkább visszamennek. Egy másik folyosón elindulva egy kisebb terembe, majd egy faajtóhoz jutottak. Itt hangok csapták meg a fülüket. Két férfi beszélgetett valamiféle szertartásról. Úgy döntöttek, hogy megvárják, míg kijönnek és követik őket. El is oltották a fáklyájukat, hogy jobban el tudjanak rejtőzni az ajtó két oldalán.

Hamarosan nyílt az ajtó s két csuhás alak lépett ki rajta. Nem vették észre hőseinket, sietős léptekkel haladtak tovább. Átmentek a csigalépcsős termen, majd eddig felderítetlen folyosón mentek tovább, aztán kanyargós lépcsőkön lefelé. Igencsak mélyre jutottak, itt egy terembe értek, mely vége szétnyílt és egy igencsak nagy, bár alacsony, kivilágított templomba jutottak. A két csuhás csatlakozott a teremben lévőkhöz, s ők is kántálásba kezdtek. Az oltárra két lány volt láncolva, fölöttük tőrt szorongatva egy vörös köpenyes férfi állt. Gonback!

A boszorkány és a harcos közelebb lopózott, hogy lássa mi történik. Tizenkét csuhást számoltak össze, plusz a vezérüket (A kocka hatalma: 13 gonosz szektás). Scarlet Robe botjával varázslövedéket lőtt a Gonbackra, aki meglepődötten tántorodott meg, majd felüvöltött: "Kapjátok el őket!"

Blake és Bhela a csuhások közé vettették magukat, kíméletlenül vagdalkoztak közöttük, míg azok tőreikkel próbáltak kárt tenni bennük. Eközben Scarlet villámokat szórt a vörös köpenyesre. Az sziklákat mozgatott és dobott Blakre, aki keményen védte a támadásokat, s habár egyre több sebet szerzett, Gonback nem bírta földre teríteni. Még akkor sem, mikor a szektavezér érezve vesztét a harcos életerejét szívta el, hogy önmagát gyógyítsa ezáltal. Bármennyire is helytál Blake, az ellenség gyűrűjében már nem nagyon bírta, ezért hátrálni kezdett. Bhelát is hátra parancsolta, hogy ne legyen kitéve közetlen veszélynek.

A szektások követték a harcost, már-már Scarlet Robe-ot veszélyeztették támadásukkal, aki Gonbackkal vívott varázspárbajt. Gonback különféle varázslatokkal ostromolta hőseinket, még az igen erőteljes Télmarkot is bevetette, de Blake állóképességét nem tudta legyűrni ez sem. Végül Scarlet pálcájából kicsapó varázslövedékkel földre terítette. Ekkor a megmaradt szektások meghátráltak, s megadták magukat. Hőseink elvették fegyvereiket, megkötözték mind, majd pedig Scarlet kegyelmet nem ismerve felgyújtotta őket. Előtte persze feltettek pár kérdést, s megtudták, hogy a szekta az ősi tevinteri mágusok leszármazottjának tartja magát, s a Teremtőt keresik vagy mi, elég kusza hittételeik voltak. A Fény Keresői néven nevezték magukat. Gonback holtestjén találtak is egy medált, mely lángoló szemet ábrázolt. A két lányt kiszabadították, s néhány aranytárgyat is elraktak. Ezután visszaindultak, amerről jöttek.

Felérve a fáklyájukkal felgyújtották a szőnyegeket, majd kirohantak az udvarra, onnan pedig kimásztak az utcára. Ezután a lányokat hazakísérték, majd elmentek az óvárosi fogadóba. Itt az öreg hálát adott nekik, majd lányával elindult, hogy egy másik helyen új életet kezdjenek. Hőseink ezután megvacsoráltak, majd nyugovóra tértek.

Másnap délelőtt reggeli közben egy Rebecca nevű nő ment az asztalukhoz. A fogadós küldte oda, miután előadta neki a problémáját. Elmesélte hőseinknek is, hogy a közelben lakik, varrónőként dolgozik. A problémája pedig az, hogy egy szellem kísérti (Igen, ez egy régi ADnD modul). Egy Ialgo nevű férfi szelleme. Ő ölte meg, habár nem akarta. A férfi magáévá akarta tenni, de ő ellenállt és aztán csak megtörtént a baj. Aztán ő elfutott. A szellem pedig nem sokkal később elkezdte zaklatni. Hőseink elküldték a nőt, nem kívántak semmiféle szellemmel hadakozni. Úgyhogy Rebecca bár könyörgött nekik, nem hatotta meg szívüket.

A boszorkány és a harcos inkább kinéztek a vásárba, ahol mindenféle árust megtekintettek, s egy öreg vajákostól gyógyitalokat vettek. Készülődtek, mivel a vásár estéjén kell találkozzanak a férfival, aki kémnek hiszi Blake-et.

Hogy mi történt eztán? Nos, az majd a következő játékülés során kiderül. Mindenesetre a város rengeteg meglepetést tartogat még hőseink számára, akiknek egyéni céljaik is igencsak messze vezethetnek...