Danfordtól északra

Játékos karakterek:

Oswin, fereldeni kalandor (1. sz.)

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (2. szint)

Bérencek: Swinn és Binn
(Blake is jól van, csak a játékosa nem ért rá.)

Az alkimista égő tornyának elhagyása után Scarlet és Blake visszamentek az épülő káptalan mögött meggyújtott máglyákhoz, s összeszedték az egyikből a hamvakat, eztán visszatértek a fogadóba. Scarlet nem feküdt le, azonnal nekilátott a szertartás előkészítéséhez. Sikerült átjutnia az Enyészetbe.

Az Enyészetben találkozott mesterével, aki nem mágus volt, hiszen nem a mágiára oktatta, hanem az életre, még gyerekkorában, amolyan pótapaként.  Thyric örvendezve fogadta, már régóta várta őt, mivel halála előtt nem tudtak beszélni. Scarlet mindössze annyit tudott, hogy a Sárkányszemet kutatja, a nagyhatalmú varázsbotot. A tolvaj, mert foglalkozását tekintve leginkább a tolvaj szó illett Thyricre, bár önmagát leginkább csak életművésznek szerette hívni, bevallotta, hogy keresést nem tudta befejezni, csak annyit tudott meg: Calder Ylbra, a hajdani mágus tudta hol van a varázstárgy, s könyvében feljegyezte, ez a könyv azonban vele szállt a sírba. A helyzet azonban nem reménytelen, mert sikerült éppen a halála előtt kiderítenie, hol van a sír: a mágus hajdani rejtekhelyén, egy szigeten az északi partvidék közelében, West Hilltől északra, a Varjak szigetén.

Scarlet miután magához tért, azonnal összeszedte a holmiját és nekivágott az útnak. A Dane menti úton haladt északra. Déltájban érte el Telekd kicsiny települését, mely leginkább szőlőtermelésből és borkészítésből élt.  Itt betért a fogadóba, s úgy döntött, kibérel egy szobát. Miközben Bobbal, a fogadóssal tárgyalt a szoba árát illetően, a segítségére sietett Oswin, aki az asztalához is meginvitálta. Miközben ebédeltek, hallották a helyi keménylegényeket arról beszélni, hogy a Pagonyban újabb emberek tűntek el, nem engedhetnek több utazót és kincskeresőt oda, mert még rájuk hozzák az átkot.

Oswin az egész beszélgetésből leginkább a „kincs” szót hallotta meg. A fogadóstól odahívta az asztalukhoz, s faggatni kezdte a Pagonyról és az átokról. Bob egy fél ezüstért cserébe igazán közlékeny lett:

Történt tehát régen, hogy Oswin bann (igen, véletlen egybeesés, de hát hány Béla van…), aki a régi út menti földek ura volt, egyszer csak eltűnt, a családját pedig a kúriájában holtan találták, mindjükkel szörnyű módon végeztek. Bestiális tett volt. Azt mondják egyesek, hogy az elfek voltak, akik  akkoriban a vidéken táboroztak. Mindenesetre a régi utat, s a bann hajdani földjét pár hónap alatt sűrű erdő nőtte be, s új utat tapostak, mely elkerüli az elátkozott Pagonyt.  Persze mindez csak dajkamese, semmi valóságalapja nincsen.

Egy idős úr, aki bekapcsolódott a társalgásba, nem értett egyet ezzel. Elmondása szerint ő minden este különös hangokat, üvöltést és sírást hall a Pagonyból, tehát az átok valóban igaz. Tényleg elátkozott a rengeteg, jobb, ha senki nem tetszi be a lábát oda. Tegnap is bementek páran, s nem tértek vissza. A bolondok kincset kerestek.

Mindamellett, hogy mindezt hőseink megtudták, össze is ismerkedtek. Scarlet elárulta, hogy egy szigetre tart, West Hilltől északra, s csodák csodájára Oswin is a part mentén fekvő városba tartott. Elhatározták hát, hogy együtt mennek tovább, s a régi utat választják, mivel az a legrövidebb. Közben azért megnézik, mi lehet a helyzet ezzel a hajdani bannal. (Az igazi kilétét természetesen nem fedte fel Scarlet, mivel Fereldenen félik a mágusokat, főleg azokat, akik nem a Kör tagjai… - erre ettől a játéktól kezdve kezdtünk el ügyelni, hogy tartsuk magunkat a világ hangulatához. 

A fogadóban megfelelő segítőtársnak mindössze egy testvérpárt találtak, akik egy borkereskedőt kísértek a faluba. Mivel a kereskedő még pár napig ott szándékozott maradni, úgy döntöttek, elvállalják a melót, ráadásul nem hittek az átokban, és egyenlő részesedést ajánlottak nekik hőseink.

Alig értek a Pagony magas fáinak takarása alá, mikor eléjük állt öt mindenre elszánt helybéli fiatal kardokkal felfegyverkezve. Felszólították hőseinket a távozásra, mivel nem akarták, hogy újabb idegenek ténferegjenek az erdőben. Oswin hirtelen előkapta a számszeríját, s a vezérükre, Faliganre lőtt. Heves harc bontakozott ki, melyben a falusiak igencsak megszorongatták hőseink. Scarlet kénytelen volt hát beavatkozni mágiájával. Lángokat varázsolt, melyek beterítették az ellenséget, s egy részüket futásra késztette. Végül mindenkit megöltek vagy levadásztak. Az utolsót Oswin érte utol és döfte hátba rövid kardjával.

Swinn és Binn igazán megrettentek Scarlettől, azonnal végezni akartak vele, de Oswinnak sikerült megnyugtatnia őket, majd elvonult a boszorkánnyal, hogy megbeszéljék ezt az egészet. Scarlet ügyesen mentette ki magát, azt mondta, a Kör küldte titkos küldetésre, ezért tart a Varjak szigetére, ahol egy régi varázstárgyat kell megszerezzen. Valószínűleg rengeteg kincs is van, de azok neki nem kellenek, úgyhogy ha Oswin vele tart, övé lehet az összes. Oswin örült az ajánlatnak.

Swinn és Binn csak azért egyezett bele, hogy a boszorkányt életben tartsák, mert Oswin meggyőzte őket, csak Scarlet ismeri az utat.  Amíg beszélgettek a boszorkány egy elf kislányt pillantott meg, aki a fák között állt, s azt sugdosta: „Elragadott. Segíts nekem! Erre…” Scarlet rögtön tudta, merre kell menniük.

Úttalan utakon törtek át, s már beesteledett, mikor kiértek egy ösvényre. Az örömük tovaszállt, mivel egy négy-öt yard mély hasadékot pillantottak meg, melyen csak egy farönk biztosított átjárást. A két bérenc előre ment, könnyedén vették az akadályt. Scarlet következett, akinek a lába azonban megcsúszott, s leesett, Oswin nem bírta elkapni. A boszorkánynak nem esett baja, kisebb zúzódásokkal megúszta az esést. Egy kötél segítségével felmászott. Az elf kislány megjelent neki a hasadékban, most már a többiek is látták. Tovább mentek az ösvényen, s egy régi romhoz jutottak. Hátborzongató látványt nyújtott a holdfényben.

Az elf kislány újra megjelent, s kérlelte őket segítsenek neki, jöjjenek utána, majd eltűnt a kövek között. Oswin a földön lábnyomokat vett észre, vasalt csizmák nyomát, melyek egy lépcsőnél tűntek el, kifele egy sem vezetett. Más nyomot is láttak azonban, egy nagy karmos nyomot, melyet csakis valamiféle torz élőlény hagyhatott a talajon. Ez volt az egyetlen nyom, mely kifelé meg befelé is vezetett. Ekkor üvöltést hallottak a mélyből, szörnyű, nem emberi üvöltést.

Fáklyát gyújtottak és lehatoltak a lépcsőn, egy nagy terembe jutottak, mely tele volt holtakkal. Csontok és nemrég széttépett emberek maradványai hevertek szanaszét. Émelyítő rothadásszag töltötte be az egész termet. Oswin a helyiség oldalából nyíló folyosóhoz rohant és hallgatózni kezdett, hörgő szuszogást hallott, egy bestia lélegzését.

A pincerendszerben óvatosan haladtak előre, féltek attól, hogy a szörny, bármi legyen is az, megkerüli őket egy oldalfolyosón, s hátulról okoz meglepetést. Ez azonban nem következett be. Egy nagy terembe érve a fáklya fényében megpillantották a hatalmas szőrös fenevadat. Egy vérfarkast. Ezután elszabadult a pokol, minden pillanatok alatt történt. Oswin két nyílvesszőt eresztett belé, Scarlet is varázslatokkal bombázta, ám vérfarkas néhány szempillantás alatt odaért, leteperte Swinnt, majd letépte a fejét, a következő pillanatban meg már Binnét harapta le. Oswin közben mérget kent a kardjára, s azzal igyekezett felülkerekedni a fenevadon, azonban ez nem segített. Scarlet egy gyógyitalt dobott a kalandornak, így időt nyerve neki. Végül míg Oswin feltartotta a szörnyet, Scarlet varázslatai elvégezték a dolgukat.

Amikor a vérfarkas kiterült, újra megjelent az elf kislány, szipogott. „Megöltétek. Óh, gyűlölöm az embereket. Ő már réges-rég nem volt ember. Ő a kutyuskám volt!” Oswin a kardját beledöfte, azonban a penge áthatolt a testén. Az elf kislány szelleme ezután elszívta a kalandor életerejét, így az összeesett. Scarlet varázsbotjával vette fel a harcot a szellemmel. Ez már sikeres módszernek bizonyult. Rövid harcban legyőzte a szellemet, habár ő is eléggé megsérült. Eztán Oswinhoz sietett, akinek az állapotát az utolsó pillanatban szerencsére sikerül stabilizálnia.