Danfordtól északra II.

A múlt pénteki játék igazán meglepőre sikeredett mesélői szempontból. Általában vannak előzetes „elvárásaim”, hogy a játékosaim mit fognak cselekedni, ha bizonyos helyzetekbe kerülnek.  Ők azonban szembementek „elvárásaimmal”, s a játékot teljesen a maguk képére formálták, nem kis örömömre, mert bevallom, kifejezetten élvezem az ilyen eseteket. Igazi öntörvényű kalandozóként viselkedtek, akik a haszonnál már csak a saját életüket tartják többre.

Játékos karakterek:
 

Oswin, a fereldeni kalandor, aki Eldan néven mutatkozik be mindenkinek (1. sz.)

Scarlet Robe: a skarlátköpenyes boszorkány, aki újabb s újabb mesékkel áll elő kilétével kapcsolatban, s ezekbe Oswint/Eldant is belekeveri (2. sz.)

A legutóbb ott hagytuk abba, hogy Scarletnek sikerült felpofoznia ájultságából Oswint. Ezután levágták a vérfarkas fejét, hogy trófeaként magukkal vihessék. Majd átkutatták a pincerendszert, ékszereket, egy madarat ábrázoló pecsétgyűrűt, s egy ezüstökkel teli szütyőt találtak.  Végül aludni tértek, míg Scarlet macskája őrködött, hogy ha baj lenne, akkor majd felnyalja őket álmukból. Szerencsére azonban nem volt szükség erre. Helyzetükhöz képest kipihenten ébredtek a bűzös, mocskos, sötét pincében.

Reggel aztán visszaindultak Telekdre. Útközben megpróbálták a tegnap elrejtett holttesteket megtalálni, hogy elégessék őket, ezzel eltűntetve minden nyomot, azonban nem sikerült rájuk akadniuk. A vérfarkas fejének megtekintésére sokan összesereglettek a faluban. Az faluszélen lakó öreg ájuldozott, s nem győzte dicsérni Oswin hatalmas erejét és bátorságát, mellyel leterítette a fenevadat (Scarlet nem igazán dicsekedett hatalmával). Egy kereskedő aztán jó summát adott a trófeáért.

A fogadóban Swinn és Binn egykori munkaadója, Tranter, érdeklődött csatlósai után, majd mikor megtudta, hogy eltűntek, igazán elszomorodott. Kiderült ugyanis, hogy már most megvan a bor, amiért jött, s indulnia kellene vissza West Hillbe. Hőseink kaptak az alkalmon s úgy döntöttek, vele tartanak. Tranterrel megalkudtak tíz ezüst bérben fejenként. Ezután a borkereskedő meghívta őket ebédre, majd délután útnak indultak.

Hosszú út következett, de gyorsan haladtak a régi úton. Késő délután értek ki a Pagonyból, ekkor füstre lettek figyelmesek a távolban. Tranter elmondta nekik, hogy az ott Greystone, a kis bányászfalu, ahonnan a követ viszik Danford épülő Káptalanjához. Bizonyára kigyulladt egy ház, azért a nagy füst. Már közel voltak a településhez, mikor egy újabb erdőbe értek be a dombok közt. Itt árnyakat pillantottak meg a növények között.

Tranter és Oswin íjjal lőttek a fák közé, s Scarlet is bevetette tudományát, mikor észlelte, hogy a titokzatos ellenség túlerőben van. Hamarosan előtűntek a fák közül támadóik baltákat dobálva rájuk. Ocsmány, alacsony lények voltak, gonosz szemükben különös pusztító tűz égett. Genlokok! Az éjfattyak e fajtája pusztán gyalog a Métely seregében, azonban egyszerű fereldeniek számára, akik még sosem láttak ilyen szörnyű lényeket, maga a legrosszabb rémálom. Ráadásul egy vezérhím is volt velük! Rövid csata volt, melyben hőseink időben észlelték, hogy alulmaradtak, s gyorsan menekülőre fogták. Sikerült lehagyniuk üldözőiket.

Mikor pihenhettek egy kicsit, eljött a vallomások ideje. Hőseink, ahogy azt futás közben megbeszélték, előadták Tranternek, hogy Eldan (azaz Oswin), egy arl, s Scarlet az ő házi körmágusa, egy rivális miatt kénytelenek álruhában West Hillbe utazni. Szóval nincs miért félni a nőtől. E mese bizonyítására megmutatták az Oswinnál lévő madaras pecsétgyűrűt is. Ezután tanakodtak, hogy vajon hogyan lehetséges az, hogy éjfattyak tűntek fel Ferelden közepén. Miután kibeszélték magukat a kereskedő erősködött, hogy nézzék meg, mi történt Greystone-on, mivel van ott valaki, aki fontos neki. Hőseink addig faggatták, míg be nem vallotta, hogy egy nőről van szó, mégpedig a szeretőjéről, mivel a feleségével nem túl boldog a házassága.

A falu teljesen üresnek tűnt, leszámítva az utcákon heverő számtalan hullát. Tranter egymaga ment be a település közepére, ahonnan aztán integetve hívta be Scarletet és Oswint, mivel túlélőkre akadt. Hőseink útközben átkutattak egy gazdagnak tűnő hullát, akinél némi pénzen kívül egy listát is találtak, mely szerint jelentős aranyszállítmányt indítottak volna útnak a greystone-i bányából. Mikor a templomhoz értek, látták, hogy tele van sebesültekkel. Eleana anya, s néhány nővér látta el a sérülteket. Köztük volt Tranter szeretője is, egy fiatal lány, aki az oldalán sebesült meg, de legalább életben volt.

Eleana anya elmondta, hogy a Káptalan kriptájában húzták meg magukat, ott nem akadtak rájuk szerencsére az éjfattyak. Kiderült, a nők férjeikért aggódnak, akik reggel még elmentek a bányába, azóta azonban nem kaptak hírt felőlük. Igen aggasztó, hogy az éjfattyak a bánya felől érkeztek. Hőseink erre azt mondták, bizonyára halottak, nem érdemes keresni őket. Eleana mindenképpen szerette volna kijuttatni a sebesülteket a faluból mielőtt még az éjfattyak hordája visszatérne. Ehhez szükség lett volna a szekerekre, melyeken a követ szállítják a bányától a folyóig. Azonban hőseink ezt is rossz ötletnek tartották. Aztán felvetődött, hogy egy lovast küldjenek Danfordra segítségért, lehetőleg templomosokért.  Tranter egy Szürke Kamarásról is szót ejtett, akivel egy hónapja találkozott, de nem tudta most hol lehet, csak annyira emlékezett, hogy a fickó Orléziából érkezett.

Végül egy kiküldött gyerek talált egy lovat, mely túlélte a támadást. Ezen indulhatott volna Danfordra Tranter, aki vállalta a feladatot, hiszen Oswin nem mehetett, mert kijelentette, csak Scarlettel hajlandó távozni, azonban Eleana nem tartotta jó ötletnek, hogy ketten üljék meg a lovat, hisz akkor hamarabb kifárad. Aztán amikor hármasban maradtak Tranterrel, emlékeztették arra, hogy Scarlet bármikor ellene fordíthatja mágiáját. Ez meggyőzte a jó borkereskedőt, aki úgy döntött, hagyja hőseinket lelépni a lóval. Persze ők megígérték, meg sem állnak Danfordig, s hozzák a segítséget. De az ellenkező irányba indultak.

Ezután áttörtek egy kisebb genlok őrjáraton, majd végkimerültséggel küzdve egy dombon hajtották álomra fejüket, ahol egy fához kikötötték a Reménynek elkeresztelt lovat. Másnap egy törp kereskedőcsapattal találkoztak az úton, akik épp Danfordra tartottak. Figyelmeztették őket a veszélyre. A törpök eztán úgy döntöttek, inkább visszafordulnak, majd West Hill felől mennek Denerimre. Hőseink csatlakoztak hozzájuk. Ezután hát együtt folytatták útjukat, az útba eső falvakat pedig figyelmeztették az éjfattyakra. Az út során Scarlet figyelmes lett arra, hogy a törpök reggelente mind a közelében hortyognak, habár este még tőle távol feküdtek le aludni, s napközben is állandóan igyekeztek a kedvében járni. Egyszóval a törpök igencsak belehabarodtak.