West Hill

A héten újra összeültünk, hogy Dragon Age-ezzünk. S nem csak ez volt a leghosszabb játékunk, hanem itt vonultattam fel a legtöbb "idegesítő NJK-t" is játékosaim szerint. Nem csoda, a lírai lélekkel megáldott, enyhén pösze Franderel bann igazán egyedi személyiség. De hát milyen is lenne egy pompakedvelő, nagyvonalú férfi, akinek az anyja orléziai (bár egyesek szerint elf szajha /talán orléziai elf szajha?/), apja meg fereldeni nemes volt, aki Maric oldalán (is) harcolt. Persze volt itt még nagyképű városőr, butuska elf fiú stb.

Sajnos mindezt a játékbeszámoló nem tudja visszaadni, bár nem is célja, hisz leginkább az események megörökítésével foglalkozik.

Játékos karakterek:

Blake, a fereldeni harcos (igaz, csak a játék utolsó negyedétől jelenik meg)

Oswin, a kalandor, ismertebb nevein: Eldan vagy Calder

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány

West Hillhez érvén hőseink elbúcsúztak a törp kereskedőktől, majd a kapuhoz siettek, ahol egy őr állt elébük, pár pillanattal később meg egy másik, aki azonban elég viharvertnek tűnt, mintha nem aludt volna éjszaka, s a kis pajzs alakú kitűzőt sem viselte, melyet később az összes őrön láttak. (A kedves olvasó ilyenkor elgondolkodik, biztos okkal emelek ki ilyen részleteket… :P). Oswin rögtön azzal hozakodott elő, hogy híreket hozott, s ezért fontos hogy beengedjék őket. Az őr ekkor rászólt rendezetlen társára: „Asmert, kísérd őket a parancsnokhoz!” Így is lett, pár perccel később már a parancsok tornyában álltak, bebocsátásra várván.

Miközben kint álldogáltak, hallották, hogy a parancsnokkal valaki kiabál. Az illető felháborodását fejezte ki a közbiztonsággal kapcsolatban, mivel éjszaka, míg Franderel bann vacsorájáról hazafele tartott, leütötték, s a lányát elrabolták. A parancsnok nyugtatgatta a férfit, majd kérte, hogy távozzon, Swonac, a helyettese segíteni fog neki a kereskedésben. Ezután az ajtónálló őr beengedte Scarletéket, hogy előadják az éjfattyak támadásának hírét. A parancsnok gondterhelt arca még inkább elkomorult, de aztán végül úgy döntött nem tesz semmit, így is csak negyven embere volt a hatalmas erődre, továbbá egyéb problémái is akadtak. Gurtag, az ékszerkereskedő, lányát elrabolták, kigyulladt egy ház, s a tegnapi kirkwalli kereskedőhajó fedélzetén nem csak értékes áru érkezett, hanem három kúnári is.

Hőseink úgy döntöttek, megkeresik a kereskedőt. A fogadóban rá is akadtak, amint egy elf fiút faggatott. Miután néhány szót váltottak a fogadóssal, s megrendelték az ebédjüket, leültek a kereskedő mellé, hogy felvegyék a beszélgetés fonalát. Az elf fiú elmondta, hogy látott három alakot tegnap éjszaka a Sókeverő közben, ahol az a ház is leégett, egy nőt vonszoltak. A kétségbeesett apa nagy jutalmat ígért, ha visszakapja a lányát, aztán felállt, s az őrparancsnokhoz ment megosztani vele az új információit. Hőseink pedig az elfi fiú beszámolóját követve a Sókeverő közbe mentek. Itt a lakóktól próbáltak megtudni valamit, de igazán kihalt hely volt, egyedül egy házban találtak egy öreg elf nénikét, aki pedig nem akart beszélni, bár végül csak kötélnek állt. Elmondta, három férfi hozott a szemközti házhoz egy nő, ütötték, verték. Később kigyulladt a ház, de látott menekülőket. 

A leégett épület romjai közt kis keresgéléssel egy kitűzőre leltek, pont olyanra, amilyet a torony őrei is viselnek, s egy hulla elégett maradványaira. Scarlet elrakta a csontokat, Oswin pedig a kitűzőt, majd pedig elindultak, hogy megkeressék és kikérdezzék Asmertet, hisz nagyon valószínűnek tartották, hogy köze van az ügyhöz. A térre kiérve a belső vár kapuja alatt nagy csoportosulást vettek észre. Az emberek gyűrűjén át is látták a várőrséget, amint három magas kúnárit kísérnek a toronyba. Átfurakodva a tömegen már majdnem bejutottak a belső várba, de Swonac, a „Disznóképű” állta útjukat. Amikor előadták neki, hogy a kereskedővel és az őrparancsnokkal kell beszéljenek, akkor intett, kövessék. Hőseink eleget is tettek neki, de Oswin elkapta a „Disznóképű” pillantását, mellyel Asmertnek és egy harmadiknak jelzett. Útközben Swonac rákérdezett, miből gondolják, hogy nem a kúnárik a rablók, erre hőseink azonban nem igen akartak válaszolni, majd mikor az égő házról kérdezett, akkor tagadták, hogy ott jártak volna, s azt mondták, az elfek vihették el a lányt...

Az őrparancsnok nem hitt nekik, amikor Asmertet gyanúsították, s kiállt a várőrség mellett. (Többek között azzal érvelt, hogy Asmert bizonyára tűzoltás közben veszítette el a kitűzőt, továbbá negyven embere van, nem nélkülözhet egyetlen egyet sem, ráadásul az embereire semmi panasz nem volt néhány elf cafka meggyalázásán kívül, de az nem ügy.) Az ajtónállónak biccentettek lefele menet a toronyból, majd a fogadó felé vették az irányt. Ekkor hirtelen támadás érte őket. (Swonac és két társa hallotta, miről folyik benn a diskurzus.) Küzdelem rövid volt és heves, némileg rémületet okoztak Scarlet varázslatai. Amelyiknek a nevét nem tudták, az elfutott, Asmert meghalt, „Disznóképű” pedig megadta magát, s mindent bevallott. (Ők ütötték le a kereskedőt, rabolták el a lányt, csak mikor Asmert épp meg akarta hágni, a lány dulakodni kezdett, s felborult egy lámpás, az épület pedig lángra kapott. Ők leütötték a lányt, s otthagyták megégni.) A következőket mondta eztán Oswin az életéért könyörgő gazfickónak: "Undorító patkány vagy Swonac, és még Disznóképű is, de megkíméljük az életed."

Mindezeket tudván könnyen utat találtak a belső várba Franderel bannhoz, aki meglepve értesült a történtekről, az elkövetőket pedig életfogytiglani börtönre ítélte, ami nem elégítette ki Gurtagot, így ő dühösen távozott. Igaz, előtte még Scarlet Robe odaadta neki lánya maradványait, hogy eltemethesse őket. Eztán Franderel beszédbe elegyedett velük, s szállást kínált nekik, hisz elhitte, hogy Eldyn és Calder (hőseink álnevei) nemesek, akik inkognitóban utaznak. (Hasznos az a talált pecsétgyűrű.) Ezek után mesélt magáról és életéről, később a memoárjából is felolvasott.

Eztán érkezett meg Blake, aki elég dühös volt Scarletre, amiért csak úgy se szó, se beszéd otthagyta őt. Utána pedig egy őr futott be, aki sápadtan közölte, hogy a kúnárik eltűntek a cellájukból. Majd Arvastil atya is befutott, mert a könyvtárát szörnyek (kúnárik) támadták meg. Hőseink megpróbáltak lelépni, de végül mégiscsak kötélnek álltak (minden kúnári fejért annak súlyával megegyező mennyiségű aranyat ajánlott fel a bann), s követték az atyát a hálórészébe, ahonnan csigalépcsőn a szkriptóriumba és a könyvtárba lehetett jutni. Csak ők hárman mentek fel a lépcsőn (az őrök nagy része a „Disznóképű” szabadlábon lévő társa után kutatott a várban), s amit fent láttak, meglepte őket. Az egész könyvtárt felforgatták. S a kúnárik épp egy asztallal az egyik falat döngették, ahol egy ajtót falazhattak be régebb. Igen jól haladtak.

Küzdelemre végül nem került sor, a kúnárik nem akartak bajt, mindössze egy könyvet kerestek, de mint szomorúan mondták, valaki megelőzte őket… Hőseink végül hagyták őket elfutni a kibontott falrészen keresztül, majd a megérkező őröknek azt mondták, már nem volt ott senki. Kifele menet Scarlet még elemelt egy földrajzi témájú könyvet, mely a környékről szólt (ebből sikerült később kiderítenie, hogy a Varjak szigetét kezdetben kalózok lakták, majd a Birodalom elbánt velük, s egy erődöt építtetett a szigetre, azonban ez igen hamar lakatlanná vált, azóta is üres). Eztán vacsoráztak, meghallgatták Franderel verseit (melyek a vogon költészet remekeivel voltak hasonlatosak), majd aludtak, illetve Oswin paráználkodott az elf szolganőkkel.

Másnap, miután Stokes, Franderel szolgája, felébresztette, s reggelihez kísérte őket, Gurtaghoz mentek a fogadóba, hogy megígért jutalmukat elkérjék. Aztán a kikötőben néztek körül, miféle lehetőség van hajók bérlésére. Találtak is egy kis hajót, mely 150 ezüstért kibérelhető kormányossal együtt. Ezután úgy döntöttek, vidéken néznek bérencek után, hisz West Hillben jelenleg csak az őrség tagjai közt találhattak volna kardforgatót. Útközben egy kisebb incidens érte őket banditák képében (s mindez említése csak azért fontos, mert Oswin először „sztántolt”, amióta elkezdet játszani, sikerült is azonnal végeznie egy banditával), de ezt gyorsan elintézték, és sikeresen érkeztek meg egy kis falu fogadójához.