A Varjak szigete I.

A múlt pénteki játék nem volt túl hosszú, de egy viszonylag mozgalmas nyitánya volt a Varjak szigetén játszódó eseményeknek. Szinte az ellentéte volt az előző heti játéknak, mivel itt az idő jelentős hányadát egy nagyobb harc tette ki. No, de lássuk mi is történt hőseinkkel.

Játékos karakterek:

Blake, a fereldeni harcos (3. szint)

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (2. szint, játék végén szintlépés)

Bérencek:

Colban Ar Domnall O Redhold, az avár harcos, és testvére Nechtan, továbbá unokatestvérei Padrig Ar Tralin és Dubne Ar Colban (természetesen ők is a Redhold klánból).

(Oswin lebetegedett, ezért mikor a szigethez értek, a hajóban hagyták, majd a táborállítást bízták rá.)

A kis falu fogadójában, ahová beléptek, mindössze négy keménykötésű avár férfit találtak, akik talán alkalmasak lehettek egy olyan kalandra, amilyenre hőseink készültek. Épp ünnepeltek a falusiakkal, mivel nemrég elüldöztek egy kompániányi banditát, akik a falusiakon élősködtek. Az avárok minden egyes szóra felrikkantottak és húztak egyet a söröskorsójukból. Jól bírták az italt.

Hőseink leültek velük beszélgetni és inni, így kiderítették, a négy rokon azért jött el otthonról, hogy dicsőséget s hírnevet szerezzen magának. Amikor meghallották, hogy egy szigetre kellene menni, ahol még nagy kincsek is várnak rájuk, egészen felbátorodtak (legalább ötször ittak a kincsekre és a veszélyekre, továbbá a lehetséges sárkányokra, mivel csak akkor térhetnek haza, ha már öltek sárkányt…). Meg is egyeztek, hogy másnap reggel majd útra kelnek, addig is maradjon az ivászat és a mulatság. Így is lett.

Hőseink másnap délelőtt kibérelték a hajót West Hillben, majd elindultak északnak. A rá következő napon érték el azt a szigetet, melyre a fiatal kormányos, Arlan, azt mondta, na, ez a sziget a térképről (megmutatták neki a könyvet), a Varjak szigete. Maga a sziget kifejezetten hideg, mondhatni kísérteties látványt nyújtott: sötétzöld erdő ködbe vesző magaslatokkal. A szélre bízván magukat a délnyugati parton kötöttek ki, ahol egy toronyrom látszott ki a fák lombjai közül. Partraszállás után egy alkalmas pontot kerestek, ahol tábort lehet állítani, találtak is ilyet, kicsit nyugatabbra. Itt egy kicsiny öbölre is ráleltek, a hajót átirányította ide Arlan, majd partra húzták, s kikötötték. Eztán Oswint és Arlant ott hagyták, hogy elrendezzék a táborhelyet, míg ők elindultak a torony felderítésére.

A torony romjait, melyek stílusukat tekintve – Scarlet legjobb tudása szerint – tevinteri eredetűek lehettek, sűrűn benőtte a növényzet, de viszonylag egyszerűen rábukkantak egy lefele vezető lépcsőre. Itt egy nagyobb, nyirkos falú, dohos levegőjű terembe értek, melyből három irányba is továbbmehettek. Mivel jobb felől valamiféle állati bűzt éreztek, nem erre indultak, hanem balra. Itt egy rácsos ajtó zárta el a haladásukat, azonban ezt Blake két nekirugaszkodással betörte. Egy hosszú terembe jutottak, melynek padlóján elszórtan csontok hevertek. Blake elkezdte átkutatni a csontokat, Scarlet sem tétlenkedett, ám ez igencsak súlyos vétek volt, a csontok egyszer csak megelevenedtek, majd tucatnyian, s rávetették magukat hőseinkre.

Hosszú és véres küzdelem vette kezdetét, melyben két avár majdnem elesett, de mindkettőt sikerült időben ellátni.  Bhela, a hű mabari, is földre került egy csontváz lándzsájától, de előtte kettővel végzett. Blake két kardjával pusztította az ocsmány szörnyeket, míg Scarlet varázslataival bombázta őket. (Érdekes, hogy az avárokat nem zavarta a varázslás, legalábbis közvetlenül a csata után nem tettek fel kérdéseket, bár este a tábortűznél még bármi megtörténhet…) Miután sikerült elintézniük a csontvázakat, átkutatták a termet. Egy kisebb pénzes zacskóra és egy papírosra leltek, előbbit a Redhold klán harcosainak adták, utóbbit pedig elolvasták. Egy parancs volt, a szigeterőd kiürítéséről szólt, s izgalmassá az tette, hogy tornyokat, egy kikötőt és egy erődöt is említett.

Mindezek után úgy döntöttek, visszamennek a táborhoz, s majd reggel folytatják a kutatást Calder Ylbra tornya, s egyben végső nyughelye után.