Először a Fantasztikus Vadvidékeken

Múlt hónapban elkezdtünk egy online Kard és Mágia kampányt a Wilderlands világán. Már túl vagyunk az első két játékalkalmon, egyelőre két játékossal, de hamarosan bővülni fog a csapat. Az első játékról nem sokkal a játékot követően készítettem egy rövid összefoglalót, de nem raktam ki ide. Most, hogy már túl vagyunk a folytatásán is a bevezető játéknak, úgy érzem, nincs semmi akadálya, hogy közzétegyem. Ettől és a folytatásoktól senki ne várjon  olyan részletességet, amilyet A Három kalandor...-nál alkalmaztam, csupán a fontosabb események rövid összegzésére fókuszálok.

1. játékülés (2017. július 17.)

Artuzur, félork pap 2 / varázsló 1.: Törzsében sámánnak tanult, mígnem az egyik fogolynak köszönhetően megnyílt a lehetősége orkok közt szokatlan intelligenciájának kamatoztatására: elkezdte tanulni a varázslás művészetét. A sámán ezt nem nézte jó szemmel, így végül Artuzur távozni kényszerült. Azóta úton van, hogy elmélyítse mágikus tudását.

Ricardo, elf tolvaj 1 / kalóz 2.: Ízig-vérig csirkefogó, aki minden helyzetben a meggazdagodás lehetőségét lesi. Szárazföldön és vízen egyaránt jól boldogul, behatóan ismeri a vadont. Kalandjai rossz mederbe terelődtek, mikor gályarabságra ítélték. Ám az első adandó alkalommal sikerült megszöknie fogvatartói és a halálát akaró rabtársai elől.

17. nap a Lugasok Bőségének Havában

Hőseink egy kis lélekvesztővel a partra eveztek a gályáról, melyen lázadás tört ki. A Lagoldurma dzsungel vidékén értek partot. Elindultak délnek, amikor meglepte őket egy Félszemű Okalid nevű veterán harcos. A kezdetben gyanakvó Okalidot meggyőzték arról, hogy bajba jutott hajótöröttek, akiknek nincs élelme és vize, így a veterán elvitte őket a kunyhójához és adott nekik enni és inni. Ezután felajánlotta nekik, hogy megmutatja az erdőből kivezető ösvényt, ami a legközelebbi civilizált helyre visz, ha segítenek neki felderíteni a Hajós Holtak Barlangját, amely nincs messze innen, azonban atlantisziak egy elég fanatikus csoportja őrzi, nehogy valaki kifossza. Hőseink belementek a dologba, hátha meggazdagodva térhetnek vissza a civilizációba.

A sűrű erdőben nehezen haladtak, s pár órával később egy embersakál megtámadta őket. Artuzur elájult a tekintetétől, de Ricardo és Okalid nem volt már ilyen könnyű préda. Hosszas küzdelmet követően bár levágni nem, de elűzni sikerült a bestiát. Nem sokkal ezután előreküldték Ricardót, hogy derítse fel a terepet. Ő nem óvakodott egyedül előre, csak felmászott egy fára, viszont szerencséje volt, mert füstöt látott meg, s így be tudta tájolni, merre lehet az atlantisziak tábora. Az így szerzett információ birtokában nagyot kerültek délről, hogy véletlenül se találkozzanak össze a harcias barbárokkal. Végül sikerült úgy óvakodniuk, hogy ne vegye őket senki észre, s így probléma nélkül elérték a barlangot.

Miután Artuzur megfejtette az atlantiszi vésetek jelentését, amit persze titokban tartott a többiek előtt, hiszen ő csak egy buta félork, bementek a barlangba, ahol egy ősi, szúette hosszúhajót találtak. Ricardo hátulról fedezte két társát, akik felmásztak a hajóra. Jelenlétükkel megzavarták a holtakat, akik feltápászkodtak fegyvereiket markolva. Artuzur az uralma alá hajtotta a csontvázakat (és csodák csodájára Okalid nem vette észre a műveletet), majd „megkérte” őket, hogy pakolják ki az értéket a hajóból. A társai nagyon meglepődtek, hogy a holtak engedelmeskednek a félorknak, de ő azzal ütötte el a dolgot, hogy megijedtek az izmai láttán. Miután 400 arany értékkel és egy +1-es csatabárddal távoztak, a besötétedett erdőben való hosszabb sétát követően sikerült egy elég jó táborhelyet találniuk.

18. nap a Lugasok Bőségének Havában

Másnap Félszemű Okalid elvezette őket az ösvényhez, amelyet követve kijuthatnak az erdőből a Lagoldurma Toronyhoz. Ekkor azonban Ricardo váratlan dologra határozta el magát: követelte Okalid részét a zsákmányból, miközben íjat szegezett rá. Okalid azonban nem volt gyáva, rátámadt a haszonleső elfre. Ricardo ahelyett, hogy felvette volna a harcot, elszaladt észak felé. Sikerült leráznia Okalidot, sőt a Félszemű kunyhójához vezető útra is rátalált. Egy rejtett veremcsapda majdnem a nyakát törte, de sikerült időben megkapaszkodnia. A kunyhóban nem sok értéket talált, de azt magával vitte, majd visszaindult kerülővel dél felé. S bár Okalidot elkerülte, eltévedt az erdőben, ami miatt az éjszakát egyedül kellett töltenie a rengetegben.

Artuzur egy ideig követte Ricardót és az őt üldöző Okalidot, de amikor már úgy érezte, nagyon lemaradt, inkább visszafordult, s az örvényt követve nemsokára kijutott az erdőből. Egy régi rom állt az erdőszélen, nem messze az ösvénytől, amihez közel érve ismerős illat ütötte meg az orrát: rothadó csirkebélszag. Orkok! – futott át az agyán, s elmosolyodva odasétált a bejárathoz. Az orkok először meglepődtek, azt hitték, vezérük tért vissza, ám miután megbizonyosodott, hogy a félork is van olyan remek fickó, mint bármelyikük, meginvitálták ebédre és egész éjszakára. Artuzur ügyesen kifaggatta az orkokat az ott töltött éjszakai italozgatás alatt, így megtudta, hogy vezérük Pajzstörő Krig, aki szintén egy félork, a közeli Lagoldurma Toronyban kémkedik. Szeretne a kedvében járni Turusnak, Halafic urának, mégpedig azzal, hogy az Turus kémét megelőzve szerez hasznos információkat Valeráról vagy a halászfalu északi helyőrségéről, a Lagoldurma Toronyról – mely a romból is kivehető szabad szemmel. Az orkok elmondták, hogy míg Krig távol van, addig lesik az alkalmat, hogy utazókat foszthassanak ki.

19. nap a Lugasok Bőségének Havában

Ricardo az erdőben ébredt egy fán. Nagy nehezen sikerült kivergődnie a dzsungelből – időről időre felmászott egy magas fára, ami segítette a tájékozódásban. Artuzur az orkoknál ébredt, reggelit követően pedig elköszönt tőlük és megindult a Lagoldurma Toronyhoz. Az erődtől nem messze pillantották meg egymást újra. Rövid örvendezést követően együtt sétáltak oda a kapuhoz.