Störbek térképe

Olyan játékbeszámoló következik hamarosan, amelyhez indokolt megosztanom Störbek térképét, ugyanis a játékosok elhagyták Erdőbércet és a barlangvárat, s utazgatni kezdtek a hercegségben. Jelenleg a kompánia Hercegkőn tartózkodik, de erről majd a beszámolóban... A térképet egyébként kinyomtattattam és lamináltattam. Nagyon hangulatosan mutat a játékasztalon, ráadásul hasznos is, hisz lehet rajta jelölgetni a haladást, az utazási terveket stb. anélkül, hogy következő alkalomra vagy egy másik csapatnak új térképet kellene nyomtatnom.

A cseppkőbarlangok

Störbek kampány, ötödik játékülés (2015. május 9.)

A kompánia

Asarek, a félork harcos (3. szint)

Creed, a madárember druida (3. szint)

Evienne, a holdtünde vadmágus (3. szint)

Ionik, ember harcos (3. szint)

Travok, törpe pap. (3. szint)

10. nap

Reggel, míg Creed odakint gyakorlatozott (különféle pusztakezes harcmozdulatokat igyekezett elsajátítani), a többiek nyugodtan megreggeliztek. Mindenféle finomságot hozott nekik a fogadós, s kifejezésre juttatta abbéli reményét, hogy a kompánia még jó ideig a településen marad. Reggeli után Travok elszaladt a templomba imádkozni, míg a többiek felkészültek az újabb expedícióra.

Az utcán egy tíz év körüli testvérpár, Hanel és Julna csodálta meg őket. Röviden elbeszélgettek velük a kalandozó létről, a gyerekek pedig igazán boldogok voltak, hogy a városka hősei szóba elegyednek velük. Így azt sem tették szóvá, hogy Creed elkötötte az istállóból Ricsit, a fogadós szamarát.

A megszokott helyen, a leomlott bástyánál közelítették meg a várat, majd egyből elindultak a katakombák felé. Először egy plafonba rejtett kamrából rájuk rontó kisebb élőholt csapattal küzdöttek meg, majd pedig egy régi uralkodói sírhelyre bukkantak. Mint kiderült, itt egy múmia nyugodott holtában is hű testőreivel. Amikor a betolakodók megzavarták álmát, elzavarta őket, ám Creednek jó szarkához méltó módon csak az ragadt meg a jelenetből, hogy értékes koronája van az uralkodónak, amit meg kellene szerezni. Asarek természetesen partner volt ebben, ám a többiek nem, főként Travok tiltakozott ellene, így végül a madárember és a félork alul maradt a vitában.

Nem volt rossz választás a másik folyosó sem, amelyet ezután megnéztek. Nem csak a harmadik kulcsot lelték meg, amellyel Störbek hercegének sírja nyitható ki, hanem még három értékes szobrot is. Igaz, egy leomló csapda némi zúzódást okozott Asareknek.

Kivitték a zsákmányt, majd egy órácskát pihentek odakint. Ezután lementek újra, s ezúttal a délnyugati folyosót nézték meg. Először egy duergar tetemre bukkantak, majd óriáspókokra, legvégül pedig egy jó adag zombira. Ügyes taktikával sikerült elintézniük az agyatlanul vánszorgó élőholtakat, s így az övék lett a következő terembe rejtett temérdek kincs is.

Mindezek után visszatértek Erdőbércre s elherdálták a kincseik a fogadós nagy örömére.

11. nap

Pihentek főként. Kivéve Asarek, aki a kováccsal együtt nekiállt rövidkardot készíteni. Délután Ionik és Evienne meglátogatták Hanel és Julna családját, s egy kisebb adományt adtak az özvegy anyának.

12. nap

Kora reggel az özvegy jött a fogadóba kisírt szemmel: Hanel és Julna eltűnt. Egész este a kompánia hőstetteiről beszéltek, feltehetően ők is a várba mentek. A kompánia tagjai nem késlekedtek, azonnal útnak indultak.

A gyerekek nyomai valóban a barlangvárhoz vezettek. A tömlöcöknél léptek be a kazamatarendszerbe, majd a barlangok irányába mentek. Ez új terep volt a kompánia számára is. A cseppkőbarlangok erősen visszhangoztak, így vigyázniuk kellett, hogy csendesen mozogjanak. Több irányba is elnéztek, végül keletre fényt pillantottak meg, így arrafelé vették az irányt. Előbb rábukkantak néhány gnoll tetemére, majd egy teremmel odébb a velük végző páncélos alakra is. Épp egy kisebb tűz mellett üldögélt és eszegetett. Roppant kardja mellette pihent. Azonban nem fegyverei intették óvatosságra a kompánia tagjait, hanem a tény, hogy egy félsárkánnyal futottak össze.

A félsárkány egyébként rendkívül barátságos volt, meghívta őket a tűz mellé, s kedélyesen elbeszélgetett velük a barlangrendszerről. Mint kiderült titkos küldetésre küldte őt az apja, amely a mélyben meghúzódó törp városba vezeti őt. Jelenleg lejutási lehetőséget keresi. Az eltűnt gyerekeket nem látta, de felhívta a kompánia tagjainak figyelmét arra, hogy gnollok garázdálkodnak a környéken. Persze több lakójával is összefutott a barlangoknak, de azok többnyire ártalmatlanok voltak.

Nem sokkal később a barlangrendszerben élő gombalényekkel is találkoztak, s telepatikusan sikerült szót váltaniuk, de a gombalények nem voltak túlontúl vendégszeretők, így inkább elkerülték őket. A kompánia eztán érkezett egy nagyobb barlangterembe, ahol éneklő cseppköveket találtak. Travok szemébe könny szökött, hiszen ez egy igencsak különleges látványosság, amelyet a törpök szent dologként tisztelnek.

A meghatódottság miatt le is maradt a többiektől, így némileg megkésve ért oda a harcba. Ugyanis míg a törp a cseppkövek énekét hallgatta, Evienne egy leágazásra lelt, ahol vinnyogásra lett figyelmes. Feltehetőleg goblinokat kínoztak a közelben. Több se kellett neki, elindult arra, mire csapdába futott, s két gnoll őrszembe.

Először az őrposzton tört át a kompánia, majd a belső barlangjukban rontott rá az őket már váró, barikádok mögé húzódó gnollokra. Véres csata volt, amelyben végül sikerült legyőzni a hiénapofájú szörnyeket. A gnollok foglya volt Hanel és Julna is, akikre hamarosan az a sors várt volna, mint a szépen sülő goblinra a tűz fölött. Ám nem csak a két gyereket találták meg a ketrecben, hanem Kut-Mukot is, a kis goblint, akivel az első leereszkedésükkor találkoztak. Evienne meggyőzte az ifjú goblint, hogy tartson vele, tanítani fogja, s nem kerül többé ilyen bajba.

Végül visszatértek Erdőbércre a gyerekekkel (és a gnollok értékeivel). Leszidták a gyerkőcöket, hogy ilyet még egyszer meg ne próbáljanak. Aztán este ismét koccintottak a sikerre, s elmesélték a helyieknek a kalandjaikat.

Egy gonosz pap halála

Störbek kampány, negyedik játékülés (2015. május 1.)

A kompánia

Asarek, a félork harcos (3. szint)

Creed, a madárember druida (3. szint)

Evienne, a holdtünde vadmágus (3. szint)

Ionik, ember harcos (3. szint)

Travok, törpe pap. (3. szint)

9. nap

A reggelit követően ismételten a barlangvárhoz mentek. A szokott úton közelítették meg a romokat, azonban ezúttal nem várt dologra bukkantak: egy véres, szakadt ruhájú férfi feküdt a vár udvarán. Travok magához térítette a jóembert, aki Mahaler néven mutatkozott be. Mint elárulta, társaival érkezett ide, jó zsákmányt reméltek, mert hallottak a sikeres kalandozókról, azonban odalent szörnyűséges élőholtak támadtak rájuk. Arról is beszélt, hogy egy elég őrült figura, feltehetőleg pap adta parancsba a szörnyeknek a csapata lemészárlását.

Creed megkötözte a fickót, akiről lerítt, hogy banditaként keresi a kenyerét, majd pedig arcátlanul elszedte az aranyfülbevalóját. Mahalernek nem volt elég ereje, hogy ellenkezzen, de láthatóan nem örült az esetnek. A kompánia többi tagja pedig nem avatkozott be. Mahalert tehát ott hagyták az udvaron, megkötözve, hogy majd később kezdjenek vele valamit, s elindultak le, hogy megnézzék, mi lett a fickó társaival. Evienne utolsónak maradt, s egy kést adott a megkötözött férfinak, hogy eltűnhessen, mire visszajönnek.

Lent a katakombákban elég hamar belefutottak a banditák holttesteiből lakmározó szörnyűséges élőholtakba. A harc gyors volt és kegyetlen. Bár az élőholtak az első pillanatokban elég komoly riadalmat keltettek, végül sikerült mindkét megtermett, rothadó lényt elpusztítani. A banditák testeit megvizsgálva kiderült, már kifosztották őket. Creed állati alakba bújva követni tudta a nyomokat. Egy ajtó mögül kántálás hallatszott ki. Szerencséjükre őket nem vették észre odabent.

Berúgták az ajtót, s végre ráakadtak a gonosz kultisták vezetőjére és annak legjobb harcosaira. Parancsvarázsok röpködtek, fejek hullottak. A kultisták legfanatikusabb harcosaival néztek szembe, ám végül csak győzedelmeskedtek felettük, s sikerült levágniuk a kultistavezért.  Összeszedték, amit lehetett, többek között megtalálták a második kulcsot, majd a hullákkal együtt elindultak kifelé.

Útközben még benéztek egy ajtón, amit eddig kihagytak. Itt néhány csontvázra számítottak, mikor megbolygatták a koporsókat, de ehelyett a terem más részéről egy adag ghoul vetette rájuk magát. Szerencsésen vették ezt az akadályt is, majd a banditák hulláit is magukhoz véve minden testet szép lassan kicipeltek a kazamatából. Ezeket aztán a többi mellé hantolták el a várudvaron.

Időközben Mahaler eltűnt, s csak Evienne tőrét találták a hűlt helyén (Evienne kérésének megfelelően). Creed mérgelődött egy kicsit, s megpróbálta követni, de a banditának túl nagy előnye volt már. Így végül az üldözés helyett visszatértek Erdőbércre, ahol a soltészhoz bizonyítékként elvitték a kultisták vezetőjének levágott fejét. Bezsebelték a jutalmat, majd ismét dőzsöléssel töltötték az estét.

Egy palack borért

Störbek kampány, harmadik játékülés (2015. április 18.)

A kompánia:

Asarek, a félork harcos (2. szint)

Creed, a madárember druida (2. szint)

Evienne, a holdtünde vadmágus (3. szint)

Ionik, ember harcos (1. szint)

Travok, törpe pap. (3. szint)

4. nap

Ahhoz képest, hogy előző este milyet buliztak a helyiekkel és néhány átutazóval (egy környékre vetődött, ám nem túl tehetséges bárddal még a tetteiket is megénekeltették), meglehetősen korán keltek. A délelőtti órákban az épp reggeliző kompániához egy harcosnő csatlakozott. Röviden beavatták a részletekbe, majd elindultak a várhoz. Jodallacot pedig elküldték a kompániától, mondván, nincs már rá szükség. Az ifjú favágó, aki már-már harcosnak gondolta magát, ezen igencsak megsértődött, s a képükbe vágta, hogy lesz majd neki saját kalandozócsapata.

A szokott útvonalon közelítették meg a várat, visszatértek a katakombákhoz. Ezúttal délkeletre fordultak, hogy Teren, a kőszobor által beígért kincset megszerezzék. Először csontvázakkal küzdöttek meg, aztán pedig egy gonosz múmiaszerű lénnyel (pontosabban egy félkész múmiával, aki meglehetősen dühös volt). Nem túl könnyen bár, de leszámoltak a kripták e szörnyével is. A kincsekre végül egy titkosajtó mögött bukkantak rá, s ennek úgy megörültek, hogy azonnal visszafordultak.

Visszatérve a szokott teendőikhez láttak hozzá. Travok áldozatot mutatott be az istenének, Creed odakint állatokat hajkurászott, míg a többiek legurítottak egy korsó sört vagy pohár bort. Este aztán, mikor ismét terjedt a jó hangulat a fogadóban, egy öregúr lépett be a helyiségbe s sétált oda az asztalukhoz. Mint kiderült ő Farandil, a helyi varázsló. Mivel hallott a kompánia tetteiről, úgy döntött, egy megbízást ad nekik. Egy palack óbort kellene megszerezniük, amely eredetileg a barlangvár pincéjében volt, azonban eltűnt. Legjobb értesülései szerint az értékes nedű egy csapat orkot és némileg több goblint irányító varázslónál van, aki egy közeli őrtorony romjában rendezte be a szállását, amely pedig a hegymélyi barlangokon keresztül összeköttetésben áll a barlangvárral. A fizetség aranyban nem mérhető megtiszteltetés: ajánlólevelet ír nekik, hogy beléphessenek a Kalandozók Céhébe. A kompánia tagjai kaptak a lehetőségen és elvállalták, nem kis örömükre az öreg még egy tűzgolyólövő varázspálcát is adott nekik, hátha szükség lesz rá.

5. nap

Reggel elindultak megkeresni az említett tornyot. Mivel eltévedtek az erdőben, így igencsak hosszú bolyongás után találtak csak rá a romra. Első ránézésre csendesnek tűnt. Biztos, ami biztos, Creed körberepült, s azt is észrevette, hogy a torony tetején van egy bejárat, amit láthatólag nem őriznek, mialatt Evienne ork nő képében járta körbe a tornyot. Az őr ki is nyitotta neki az ajtót, s meglepődve nézte az ork nőt. Eviennek ekkor jutott eszébe, hogy nem tud orkul. Bevetve bájait bennebb tolakodott, s szerencséjére látta, hogy egy másik ork épp egy goblint fenyít. Addig hümmögött, míg el nem tudta vinni magával a goblint egy másik helyiségbe, onnan a goblin levezette a pincébe, s itt nyugodtan beszélhettek. Evienne elmondta neki, hogy a pártját fogja a gonosz orkokkal szemben, s most majd jól leszámolnak az őket állandóan ugráltató varázslóval, így szabadok lehetnek. A lényeg, hogy ha a varázsló hívja őket, ne jöjjenek fel a barlangokból, s menekülőket se engedjenek le, torlaszolják el a torony barlangokba nyíló kijáratát. A goblin ráállt az ötletre, bár nem ígért meg semmit. Evienne ezután ahogy jött, úgy távozott a toronyból.

Úgy döntöttek, rajtaütnek a tornyon, így hát megkezdték az osonást az épület felé. Nehéz páncélban azonban nem túl egyszerű észrevétlenül megközelíteni egy épületet, pláne, ha egy visszatérő ork csapat még hátba is támadja az embert. Így végül a kompánián ütöttek rajta. Travok és Asarek volt a leglassab, így őket beérték a hátulról támadó orkok. Mivel látták, hogy nincs értelme harcolni, inkább kitértek és a többiek után siettek, ezalatt Creed pedig varázslattal lassította le az ellenséget. Közben persze a toronyból is lődöztek rájuk. Végül Creed és egy kötél segítségével felmásztak a torony tetejére, hogy onnan vessék magukat rá a bent megbújó orkokra és a varázslóra.

A toronyban öldöklő közelharc vette kezdetét ezután köszönhetően Evienne kezdeményezőkészségének, aki megunva társai óvatoskodását, lerohant a lépcsőn egyenesen az őket váró orkokhoz. A csata hevében érkezett meg a varázsló, akit Travok végül hatástalanított egy „Pusztulj Haadesh-kutya!” felkiáltás kíséretében a varázspálcából kilőtt tűzgolyóval. A tornyot átkutatták ezután, magukhoz vették az értékeket és a bort, amelyet egy kibélelt ládában őrzött a varázsló a saját szobájában.

Visszatérve Erdőbércre átadták a varázslónak a bort, ő pedig megadta nekik az ajánlást, s grátiszként a tűzgolyólövő varázspálcát is feltöltötte több töltettel. Mindezt persze Jodallac féltékeny pillantásai közepett. Ráadásul az este ismételten herdáltak, a fogadós nem kis örömére.

6-7. nap.

Pihenéssel töltötték.

8. nap.

Újabb leereszkedés a katakombákba. Ezúttal a délkeleti folyosó egy leágazását nézték meg, amelyet pár napja kihagytak. Egy ládáról kiderült, hogy nincs benne kincs, de még csak nem is láda, hanem egy emberevő szörnyeteg. Az elkedvetlenítő találkozás után visszatértek a felszínre. A változatosság kedvéért este ismételten partiztak. Creedet és Asareket leszámítva, akik távol tartották magukat a herdálástól, amennyire lehet, mivel inkább másra szánnák a pénzt (utóbbi például egy komolyabb vértezetre).

Kihagyhatatlan aranyköpés: 

Creed harcol békaalakban: „Ráharapok: Nyugodj békában!”

A katakombák mélyén

Störbek kampány, második játékülés (2015. március 14.)

A kompánia:

Asarek, a félork harcos, egykori katona (1. szint) – Jörgund játékosának új karaktere.

Creed, a madárember druida, hajdani kalóz (1. szint) – Laucian játékosának új karaktere

Evienne, a holdtünde vadmágus (2. szint)

Travok, a törpe pap, Suome követője (2. szint)

Bérencek:

Bord: Creed bérence, meglepően jól harcolt favágóhoz képest.

Derak: Szintén Creed bérelte fel, tökös legény volt ő is.

Jodallac avagy Jak: Evienne bérence, kissé bamba falusi, az előbbi kettő barátja, különösen retteg a pókoktól.

2. nap

Reggel Jörgund és Laucian inkább továbbállt, helyettük egy igencsak meglepő jelenségnek számító madárember és egy nagydarab félork csatlakozott Evienne és Travok asztaltársaságához. A kompániát azonban még így sem érezték késznek a feladatra, ezért Evienne odament a nem messze iszogató fiatal favágókhoz és meginvitálta őket egy ügyességi versenyre, a nyertest pedig felbérelte. Creed a két vesztest vette szolgálatába, biztos, ami biztos. Ezalatt Travok pedig a templomba ment imádkozni és szentelt vizet kérni a helyi paptól.

A várba, ahogy legutóbb is, úgy most is az omlatag bástyánál másztak fel. Jobbnak látták ezt, mivel Creed körberepült a vár környékén, és megállapította, hogy a tóban óriásbékák élnek (egyet ki is csalogatott, hogy jobban szemügyre vehesse). A bástyán ismét hallották a segítségkérő női hangot, szerencséjükre időben észrevették, hogy a bástya mellett épület felső szintje rendkívül omlatag. Travok a kalapácsával ráütött a padlóra, mire leomlott az egész emelet. Az udvarról mentek be ide, s átkutatták a régi raktárhelyiséget, istállót. Némi ezüstöt találtak, de semmi értékesebbet.

Ezután lementek a templomba, hogy onnan folytassák az útjukat a kazamaták felé. Az előző nap óta semmi sem változott látszólag, a kultisták vezére sem tért vissza. A lépcsősor alján sötét kövekkel kirakott terem várt rájuk. Szemben kétszárnyú fémkapu három kulcslyukkal, mindkét ajtószárnyán a hajdani Herceget ábrázoló domborművek: egyiken halált oszt, a másikon bebörtönzik őt a Hősök. A teremből északra és délre is két-két folyosó vezetett tovább.

A kompánia az északkeletit választotta. Egy Teren nevű szomorú kőszoborral találkoztak először. Ő maradt az utolsó a szobrok közül, mint kiderült, de nem is ez volt a legnagyobb szomorúsága, hanem, hogy valaki letörte és ellopta az orrát, míg aludt. Megvigasztalták azzal, hogy visszaszerzik majd a becses testrészét, nem kell aggódnia. Ő erre felajánlotta, hogy ha sikerrel járnak, elárulja, merre érdemes kincset keresni. Később két kártyázó impre nyitottak rá, velük egész jól el lehetett társalogni, csakhogy Creed nem bírt magával, s az asztalukról le akart emelni némi pénzt. Erre dühösek lettek, ám még akár így is a lelkükre lehetett volna beszélni, elkerülvén a csatát, ha Asarek nem lő az egyikbe egy számszeríjvesszőt. Öldöklő csata vette hát kezdetét. A kompánia szerencséjére a két favágó, Bard és Derak igencsak jól küzdöttek (szemben Creeddel, aki elájult), s a túlerő hamar legyűrte az impeket. Travok a csata után jól leordította Creed fejét, hogy máskor ne csináljon ilyet, mert az egész kompániát veszélybe sodorja. Evienne pedig Jakot oktatta ki, hogy úgy kell csinálni, ahogy a másik két bérenc, szedje össze magát, ugyanis Jodallac nem jeleskedett a harcban.

Két zombival meggyűlt a bajuk egy teremben, de nem volt nagyobb fennakadás, folytatták az útjukat, amerre az orrtolvajt sejtették. Nemsoká egy padlócsapdába futottak, szerencsére sikerült visszaugrania az elöl menőknek, így nem lett belőle sérülés. Viszont megszólalt egy csengő, ez pedig riasztotta a szomszéd terem lakóját. Plom a vérpatkány számszeríjjal fenyegette őket a szobája ajtajának kukucskálóján keresztül, ám Eviennek és Travoknak sikerült a lelkére beszélni, így bemehettek tárgyalni vele. Bent teljesen ráijesztett a pap szegény Plomra, aminek köszönhetően megszerezték a ládáját, benne némi kinccsel, egy kőorral és egy kulccsal (mely a Herceg sírjának ajtaját nyitja). Creed és Asarek nem elégedett meg ennyivel, rátámadtak a vérpatkányra, aki elkeseredetten védekezett, de végül a rövidebbet húzta.

Míg Asarek és Creed kutakodott, s rálelt egy titkosajtóra, addig a kompánia másik felét egy csapat csontváz támadta meg. Bord és Derak hősi halált halt a küzdelemben, s csak egy jól sikerült élőholtűzés segített a többieken. Ezután fogták magukat és visszamentek, s társaik tetemét is magukkal vitték, hogy Erdőbércen majd megadhassa nekik a családjuk a végtisztességet. Kifelé menet még benéztek Terenhez is, és visszaadták neki az orrát. A szobor cserébe elárulta, merre lehet a kincs.

Travok elvitte a kulcsot a templomba, hogy ott biztonságba helyezzék. Majd pedig ivászattal töltötték az estét, ittak a sikerre és elesett bajtársaik emlékére.

3. nap

Ott folytatták, ahol előző nap abbahagyták. A titkosajtót keresték fel megint, s megnézték, mi van a másik oldalon. Egy meglepően jól berendezett, festményekkel és szobrokkal teli terem, egyik sarokban kis laboratórium, könyvek. Mielőtt bármihez hozzányúlhattak volna, megjelent egy szakállas öregúr szelleme. Mint kiderült, ő Klagor Mathis, a Herceg egykori varázslója, még a romlása előtti időkből. Az öreg igencsak örült a társaságnak, de a csapat rövid beszélgetést követően továbbállt.

A leereszkedés legkomolyabb eseménye egy tükörteremben tett látogatás volt, ahol saját magukkal küzdöttek, mígnem rájöttek, hogy a tükröket kell szétverni. Miután az utolsót is elpusztították, övék lett a terem közepén, egy obeliszken heverő fekete ékkő. Később egy jó adag csontvázat ébresztettek föl egy szarkofágokkal teli teremben. Ezúttal is jól fogott a pap élőholtűzése.

Travok remekül térképezett, mert rálelt az első terembe egy másik irányból visszavezető útra, így nem kellett visszamenniük arra, amerről jöttek, rövidíthettek. Kifelé menet még látták Klagor Mathis szolgáját, akiről a varázsló beszélgetésük során említést tett, de nem léptek interakcióba vele. Bár nem voltak olyan sokat lent, mint előző alkalommal, igen gazdag zsákmánnyal távoztak, amelynek egy jó részét ismét mulatozásra költhették.

Störbek istenei

Kicsit levegőhöz jutottam az elmúlt hetek őrült hajtása után. Még nincs energiám a 2. játékülésről írni, de az istenekről szóló jegyzeteimet, gondoltam, felpakolom ide, történjék valami a blogon.

A célom az volt, hogy minden szférának legyen meg a saját istene, s minden istenhez csak egy szféra tartozzon. Szerettem volna, ha mind egy családot alkotnak - magyarán egy vallás van, s azon belül minden ember választ magának patrónust. Viszont a gonosz papokra is gondolnom kellett, így jött a képbe család fekete báránya, akit kitaszítottak... 

S íme, Störbek területén hozzájuk fohászkodnak:

Astar, a Fényhozó, az Istenek Anyja (Szféra: Fény, Jellem: Törvényes jó)

Beliotek, a Titkoknak Tudója (Szféra: Tudás, Jellem: Törvényes semleges)

Isker, a Förgeteg, a Villámok Ura (Szféra: Vihar, Jellem: Kaotikus jó)

Merdena, a Csalfa, a Nyughatatlan Leány (Szféra: Trükkök, Jellem: Kaotikus semleges)

Nadhor, az Arctalan, a Természet Őre (Szféra: Természet, Jellem: Semleges)

Suome, a Gyógyító, az Oltalmazó Nővér (Szféra: Élet, Jellem: Semleges jó)

Wadéna, a Pajzsszűz, a Hősök Csarnokának Úrnője (Szféra: Háború, Jellem: Kaotikus jó)

...

Haadesh, a Kitaszított, az Árnyak Ura (Szféra: Halál, Jellem: Semleges gonosz)

Wadéna ihletője

Kalandra fel!

Störbek kampány, első játékülés (2015. február 16.)

A kompánia:

Evienne, a holdtünde vadmágus, aki hajdanán utcagyerek volt. (1. szint)

Jörgund, a nemesi származású ember harcos, akinek fegyverén kívül nem maradt egyéb öröksége családjától. (1. szint)

Laucian, a tünde varázsló, aki évekig volt egy nagy varázslómester tanonca. (1. szint)

Travok, az egykori törp katona, Suome papja. (1. szint)

Erdőbérc fogadójában különös asztaltársaság gyűlt össze, két tünde, egy ember és egy törpe iszogatott együtt. Hamarost felkeltette érdeklődésüket a helyiek pletykálkodása. Különös dolgokról beszélgettek, amelyek a városka körül történnek. Travok az asztalukhoz invitált egy részeges favágót, aki nem csak az elmúlt hónapban feldúlt tanyákról mesélt, hanem eltűnt társáról is, akit favágás közben ragadtak el csuhás idegenek. Állította, hogy az egész mögött Störbek évszázadok óta halott hercegének barlangvára áll. Oda viszik szerinte az elrabolt embereket.

Úgy döntöttek, hogy végére járnak az esetnek, előbb azonban elmentek a soltész házába, hogy valamennyi pénzt kérjenek az Erdőbérc biztonságát veszélyeztető ügy felgöngyölítéséért. A soltész elárulta, hogy már volt pár napja itt egy kalandozó, aki elvállalta a dolgot, de róla azóta se tudni semmit, így nem fog fizetni előleget, de amennyiben megoldják a problémát, akkor fejenként 5 aranyat ad. Ez jelképes, de minden az övék lehet, amit a barlangvárban találnak.

Nem időztek hát többet a településen, inkább egy régi ösvényt követve átvágtak az erdőn egészen a hegyoldalba épített várig. A szirtről egy nem túl bő vízesés táplált egy vár melletti tavat, emellett vezetett az út a kaputoronyig. Ők nem erre mentek, mivel felfedeztek egy csapást, mely letért a régi útról s a vár másik részéhez vezetett, ahol meglehetősen rozoga volt a fal. Az omladékot láthatóan valakik bejáratként használták. Ám igen rizikós volt a feljutás, ezért Travok felmászott, s kampókkal és kötéllel járhatóvá tette az utat a falon, így a többiek már biztonságban utána mehettek.

A bástyáról, ahová felmászták, látták a belső udvart. A bástyától balra egy régi épület állt, talán istállók és katonaszállások lehettek hajdanán. Az épületből mintha hangokat hallottak volna, s Laucian egy fehér alakot is látott elsuhanni bent. Végül csapdától tartva inkább mégse mentek be az épületbe, ehelyett lementek a várudvarra. A fal túloldalán egy bélletes kaput láttak, mely a falba volt beépítve. Még két másik bejáratot is felfedeztek nyugatabbra: egy kis vasalt ajtót, két ablak között, továbbá a sokablakos palotarész méretes kapuját. Rövid tanakodás után a kis vasalt ajtót választották.

Megtalálták a régi tömlöcöket, s egy régi csontvázat is. Ezt megbolygatták, de úgy, hogy a csontváz ne férhessen hozzájuk, ha esetleg feléledne. Ahogy sejtették, feléledt s gonoszan rájuk vetette volna magát, ám mivel minden a terv szerint alakult, így könnyedén elpusztították, anélkül, hogy veszélybe sodródtak volna. Egy kelet-nyugati elágazásnál a keleti folyosót választották, s nem sokkal ezután emberi beszélgetésre lettek figyelmesek. Egy lépcső tetején állhatott a két beszélgető (valahol a bélletes kapu irányában). Megpróbáltak odaosonni és végezni velük, azonban sem a törp, sem a nemes nem épp mestere a lopakodásnak, így természetesen észrevették őket. Gyors és kegyetlen csata vette kezdetét, melyben levágták a két kultistát. Ezután sem pihentek, visszamentek a lépcsősor aljára, s egy másik hangot követve (egy kultista épp szadista vágyait ecsetelte a foglyoknak) sikerült rálelniük az eltűnt emberek egy részére. Gyerekek, nők és férfiak is voltak köztük – igencsak meggyötört állapotban. Kiszabadították őket, majd kikísérték a várudvarig, ahol megmutatták, hol tudják elhagyni a várat.

Ezután visszatértek, hogy elbánjanak a többi kultistával. A legtöbbjük a szentségtelen altemplomban volt, ahová egy denevéreket formázó szobrokkal díszített folyosó vezetett. Persze ők ezt nem tudták, így a másik irányba indultak. Kicsit óvatlanul rányitottak egy csapat kultistára, akik épp pihentek. Veszett harc vette kezdetét, repültek a varázslatok, csattogtak a fegyverek. Már majdnem győztek, amikor Evienne a két rátámadó kultista miatt egy mennydörgő varázslatot idézett meg. Az egyik a falra kenődött, a másik pedig berepült a szobába, ahonnan kijöttek. Azonban megsebesült Jörgund is, aki emiatt neheztelt a vadmágusra („Lesz itt még picsázás” –mondotta), de végül inkább az utolsó kultistán töltötte ki mérgét.

A mennydörgés megrázta az egész kazamatát. Alig eszméltek fel a harcból, mikor meghallották a kiáltásokat. Újabb ellenségek közeledtek. Gyorsan behúzták a szobába a hullákat, Laucian pedig olajat öntött a földre, hogy majd a Máguskéz varázslatot használva meggyújtja, mikor odaér az ellenség. Közben magukra kapták a megöltek csuháját, hátha átverhetik a kultistákat, azonban ez nem sokat segített, szinte azonnal lebuktak. Nem volt hát más választásuk, mint harcolni. Közben a varázsló meggyújtotta a tüzet is, így két kultista lángra kapott, a többieknek meg nem volt hova futni. Az öldöklés nem tartott sokáig, a reménytelen helyzetet látva az utolsó három kultista megadta magát.

Kivallatták a foglyokat. Kiderült, hogy a mesterük, akit Sential Zartinnak hívnak, azért jött ide velük, hogy megtalálja a gonosz störbeki herceg sírját. Mindannyian azt remélik, hogy a herceg majd jutalmul a kiszabadításáért (mert a sír neki pusztán börtön) megosztja velük a hatalmát. Sential Zartin emiatt egy ideje magára is hagyta a szektát, néhány kutlistával a katakombákban kutat. Miután mindezeket megtudták, nem látták már értelmét annak, hogy foglalkozzanak a kultistákkal, így elvágták a torkukat. Átkutatták a környező termeket, majd az altemplomba mentek. Ott még meglepte őket két rejtőzködő kultista, de azok már nem sokat árthattak nekik. A csata közben Evienne elrakott pár ezüstkelyhet, de nem volt telhetetlen, a többit meghagyta társainak. Megtalálták az innen lefelé vezető utat is, de végül inkább visszafordultak.

Fogták a holtakat, s eltemették őket egytől egyig, mert egyikük hallott már olyanról, hogy a gonosz helyeken megelevenednek a temetetlen holtak. Störbek vára márpedig eléggé gonosz hely volt. Nem akaródzott még visszamenniük a faluba, így pihentek egy kicsit, majd pedig megnézték a nyugati folyosót. Útközben ketten leestek egy veremcsapdába, de egészen szerencsésen megúszták, csak kisebb zúzódásokat szereztek. Találtak egy járatot, mely bennebb visz a hegybe, sötét barlangok mélyére. Ezt sem követték, ehelyett némi keresgélés után ráakadtak a borospincére.

Nem nyitottak még be, mert hangokat hallottak bentről. Goblinok mulatták az időt odabenn. Evienne a tettek mezejére lépett, mielőtt még bármelyik társa megállíthatta volna, s benyitott. A goblinok jól megijedtek, s már nyúltak volna a fegyverért, mikor a vadmágus elkezdte magyarázni nekik, hogy tőle ugyan nem kell megijedni, mert rokona a goblinoknak, nézzék csak a hegyes fülét. Azok ezt el is hitték, azt azonban már nem, hogy Laucian is félig goblin lenne a hegyes füle miatt. Mindenesetre addig magyarázott Evienne, míg Laucian a háttérben elmormogott egy Álom varázslatot, s a goblinok kidőltek. Gyorsan megkötözték őket, majd akivel eddig Evienne tárgyalt, felébresztették.

Kut-Muk névre hallgatott ez a goblin. Ő nagyon mérges volt, de Evienne kibékítette azzal, hogy nekiadta két ezüstserlegét. Kut-Muktól megtudták, hogy mindannyian ifjoncok, akik hivatalosan az elveszett törp tárnákat keresik vezérük, egy nagy varázsló parancsára. Ők azonban az erőd borospincéjére találtak rá, s az utóbbi időben ide jártak kutakodás helyett. A kultistákról is tudtak, de kifejezetten butának tartották őket, mivel a katakombákban járkáltak, ahol semmi jó sincs. Végül ott hagyták Kut-Mukot, hadd oldozza el társait, ők pedig arra távoztak, amerről jöttek. Várta őket már a fogadó, s egy jó vacsora.