Az Ezüst Kopó

A most következő lény igencsak fontos elemet játszik A Vonyító Torony c. modulban, ezért mindenképpen át kellett ültessem a Dragon Age rendszerére. A játék óta egy picit finomítottam rajta, hogy minél hűbb legyen a modul hangulatához.

Ezüst Kopó

Speed 16, Health 30, Defense 14, AR 0,

0 Communication

+3 Constitution (Running)

0 Cunning

+4 Dexterity (Bite, Stealth)

0 Magic

+3 Perception (Hearing, Smelling, Tracking)

+4 Strenght (Might, Intimidation)

+2 Willpower

Melee Bite +6 (1d6+4 penetrating)

Favored Stunts: Knock Prone, Mighty Blow and „Lélekszívás” (5SP)

Lélekszívás: Az Ezüst Kopó képes egy sikeres támadást követően 1-3 pontot maradandóan elszívni az ellenfele Communication, Cunning, Magic vagy Willpower értékéből. (Hogy mégis melyikből, azt a legcélszerűbb dobással megállapítani.)

Félelmetes vonyítás: Egy minor cselekvéssel a 30 yardon belül lévőket képes megfélemlíteni (Strenght (Intimidation) vs. Willpower (Courage) teszt), a megfélemlített személy -1 módosítóval dob minden próbát az encounter végéig.

Teleportálás: Az Ezüst Kopó 6 yardon belül minor cselekvésként képes teleportálni, de csak olyan helyre, amit lát.

Testetlen (Incorporeal): Alapesetben csak varázslatok és mágikus fegyverek sebezhetik meg. Normális fegyverrel csak Spirit Bane Stunttal (3SP) sebezhető (bővebben lásd: Set 1. GMG, 35. old. Shade).

A Vonyító Torony

Készülési idő hiányában ezúttal egy modult meséltem le, melyet Nocturna írt Fritz Leiber novellája alapján. A modult némi konverziónak alávetve meséltem le a Dragon Age kampányom részeként.

Játékos karakterek:

Ankrim Xirax, elf kalandor (3. szint)

Kumorg, a Tal-Vassoth harcos (2. szint)

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (5. szint)

Az Ostagar felé vezető útjuk egy reggelén arra ébredtek hőseink, hogy az éjszaka folyamán őrséget álló két társuk eltűnt. Mind Oswin, mind pedig Asid Ortox rövid toporgást követően kimért léptekkel indult el kelet felé – legalábbis a nyomok erre engedtek következtetni. Kelet márpedig nem kecsegtetett semmi jóval, sziklás táj mindenfelé, egy-egy kisebb bozótos, kisebb lápi erdők, kiszáradt fák. Így hát hőseink nem egyenesen a nyomokat követve keletnek indultak, hanem előbb enyhén délre kanyarodva egy kisebb falu felé vették az irányt, hátha a helyiektől útmutatást kérhetnek.

A település felé vezető úton összefutottak Almarinnal, a kószával. A deresedő halántékú férfiú Lápvég megbízottjaként járta a vidéket. Hőseinket elkísérte a faluba, majd szállást is biztosított nekik. Szükség volt rá, mert a nap gyorsan elrepült, mivel Ankrim és Kumorg sulymokat készítetett a kovácsnál, továbbá Ankrim győzködte a kószát, akiről kiderült, hogy egyben a falu elöljárója, hogy adjon nekik fizetséget az embereket elragad vész megszüntetéséért cserébe. Almarin nem ment bele az alkudozásba, egyrészt mert a falu így is szegény volt, ráadásul a dolgos férfiak mind Ostagarba mentek, másrészt pedig az utóbbi években megtanultak együtt élni a veszélyekkel, így általában csak gyanútlan utazók szoktak eltűnni éjszaka. Mindenesetre adott hőseinknek egy-egy terepszínű köpenyt, mely jó útitársként szolgálhatja őket a lápon.

Másnap reggel hát útra keltek, s egészen alkonyatig meg sem álltak, mikor elérte őket egy hevesebb zápor. Kénytelenek voltak valami hajlékot keresni, s igen szerencsésen rövid idő alatt rábukkantak egyre. Az egyik domb oldalában egy nagy cseppkőbarlang nyílt, s még egy rég itt hagyott tűzhely is arról árulkodott, hogy ez megfelelő táborhely. Ők is raktak egy kisebbfajta tüzet, majd felderítették a barlang belsőbb részeit. Egy szűkebb szakasz után hatalmas cseppkőcsarnokba jutottak. Talán a lélegzetelállító látvány lehetett az oka, de nem vették észre, hogy drake-ek veszik őket körbe.

A küzdelem robbanásszerűen vette kezdetét, könnyű és súlyos sebek egyaránt pillanatok alatt gazdára találtak. A harc hosszan elhúzódott, mígnem sikerült legyőzni az egyik drake-et. Kumorg kardja olyan mély sebet vágott a hasán, hogy a szörnyű lény belei azon mód kitolultak a résen. A megmaradt drake már nem lehetett akadály, az Ankrim által feltartott lényt végül Scarlet Robe energialövedéke terítette le. Hőseink a csatát követően a drake-eket megnyúzták, a bőrüket eltették. Ankrim az egyik fejét is levágta, hogy magával vihesse trófeaként.

Másnap reggel folytatták útjukat, s nem sokkal később egy elf csapatba futottak. Mint kiderült, ők is elvesztették egyik társukat, de nem kereshetik tovább, mert fontos küldetésben járnak. Ankrim igyekezett bevágódni náluk, ami sikerült is neki, így meghívták őt a táborukba, amely e kopár vidéktől északra található. Hőseink ezen a ponton elgondolkoztak azon, hogy hagyják az egész barátkeresést, és inkább tartsanak az elfekkel, de végül a Szürke Őrző miatt mégis folytatták társaik keresését, mivel Ostagarban előnyös lehet Asid Ortox ismetetsége, no meg hálája.

Ezt követően értek el a romokhoz. Innentől kezdve már pár kihagyást leszámítva (pl. a famulus) a modulban leírtakat meséltem, nem változtattam rajta, így például látomásaik voltak (mindenkinek egy-egy véletlen, plusz 1 közös), no meg a hárpiákkal is találkoztak, akik hipnotizáló énekükkel becsalogatták őket a barlangjukba. Végül azonban a találkozás hőseink győzelmével ért véget, s sikerült az elveszett elfre, Varofangra is ráakadniuk (az eredetiben kentaur). Mivel még életben volt, s a sebeit bekötözték, az elf társukká szegődött. Ankrim ötletére egy hárpiát is elfogtak, mert meggyőződése volt, hogy a különleges bestia pénzt fog nekik hozni. Kezét, szárnyát megkötözték, a száját kipeckelték s maguk után vitték a város többi részének felderítésére is. A toronyhoz azonban már nem vonszolták magukkal, egy romnál levágták a földre, hogy ne okozhasson problémát.

A toronyban összefutottak Tadeusszal, s a társaikat is meglelték. Az öreg győzködte őket, hogy csak úgy menthetik meg bajtársaik, ha isznak az általa kínált italból, de hőseink nem mentek bele, így végül a levegőben terjengő altató tette meg a hatását. Így került kis csapatjuk „Odaátra”, melyet én az Enyészetként reprezentáltam.

Igen sikeresen vették az akadályokat, egészen hamar rájöttek, hogy a manával töltődött tárgyak segítségével juthatnak tovább. Összességében egyszer kerültek szembe egy elkóborolt Ezüst Kopóval, meg a 2. idősíkban egy kisebb falkával, de előlük elfutottak (az elfet pedig koloncként hátrahagyták). A toronyban meglelték Tadeus édesanyjának leláncolt szellemét, aki beavatta őket fia szörnyű titkaiba (ezután megszabadították szerencsétlent a mágikus béklyóktól), majd végül társaikat is meglelték, épp miközben azok egy szobát fosztottak ki a 3. idősíkban (azaz Oswin fosztogatta, Asid csak ült az ágyon és gondolkodott, vajon hogyan is juthatnának ki). Végül az örvényen keresztül visszatértek.

Felébredve lefogták Tadeust, majd megitatták vele a főzetét (Kumorg ötlete volt, aki nagyon ráérzett a modulra). Örömükre az Enyészetben zsákmányolt mágikus dolgaik is megmaradtak, így fülig érő szájjal távoztak, s meg sem álltak az elfek táboráig, ahol közölték velük a rossz hírt, miszerint Varofang elhunyt. Eztán az elf gyűrűjét átadták az özvegyének, aztán átengedték magukat a pihenésnek. (S azon is tanakodtak, Oswin nyílt rasszizmusát vajon miként titkolják el az elfek elől…)

Ha egy élőholt dalol...

Úgy tűnik, mostanság csak hetes csúszásokkal tudom elkészíteni a játékbeszámolókat. No, mindegy, így alakult, elég sok dolog van mostanság, de nem is húzom tovább az időt, olvassátok inkább a legutóbbi Kazamaták és Kompániák játékülésünk beszámolóját.

Játékos karakterek:

Dana, a tolvajnő (2. szint)

Gregor Merenszkij, a törpe (2. szint)

Shankar, a félork (1. szint)

Bérencek:

Adanar Elios, elszegényedett arisztokrata

Xhragzatar, a Végtelen Pusztáról érkezett férfi, aki járványban haldokló népének keres gyógyírt

Továbbá két könnyűgyalogos.

Mint ahogy az lenni szokott a Csonkolt lovaghoz címzett fogadóból indult a kaland. Shankar a félork itt verődött hozzá Danához és Gregorhoz, akik épp a törpe előző kalandjáról beszélgettek, mely során kifosztotta a régi világítótorony alatti kazamatákat. Miután a közös elhatározás megvolt a Baan Gidar meglátogatására, gyorsan toboroztak is néhány bérencet a fogadó vendégei közül.

Mint mindig ezúttal is egyből a temetőbe vezetett útjuk, ahol a nagy ravatalozóból jutottak le a föld alá a katakombákhoz. Először egy már részben feltérképezett részt néztek át újra (ugyanis a térkép elveszett), aztán több irányba is elindultak. Első igazán emlékezetes találkozásuk egy alacsony démonnal volt, aki mivel a kedvére tettek (hogy mivel, maradjon titok) cserébe hajlandó volt teljesíteni egyikőjük egy kívánságát. Sokat tanakodtak, míg végül Gregor oda nem adta neki a tűzgolyókat lövő pálcáját azzal, hogy töltse fel neki a pálcát (azt már nem kívánta, hogy adja is vissza), mindenesetre a démon fogta, lenyelte, majd egy megtévesztésig hasonlót visszaadott a törpnek. Kicsit később, egy koboldokkal vívott összecsapásban derült ki, hogy a tűzgolyó pálcából fűzgolyó pálca lett, s így lángok helyett, fűzfaágak repültek szerteszét.

Ezután találkoztak Agilulfóval, a nem létező lovaggal, aki megvendégelte őket a kazamata egy szobájában felállított sátrában. Evés és ivás közben szó került arról, hogy a közelben kincs van, igaz, a nem létező lovag nem tudta, merre, mivel őt efféle földi hívságok nem érdeklik, csak az igazán fontos dolgok, mint a lovagi erények, nemes ügyes stb.. Agilulfó eztán megadta hőseinknek, ha találkoznának Gurduluval (őt Random Arcz, hozzáteszem Gregor társaságában, korábban már megölte a kazamata egy másik részén), akkor azonnal küldjék hozzá, ugyanis a szolgája igen rég elkószált már, s szüksége lenne rá.

A kompánia eztán meglepett egy tárgyon veszekedő kobold csapatot. Ebben a csatában halt hősi halált Shankar, a félork és Adanar Elios. A többieknek ez nem szegte kedvét, s továbbmentek, mígnem egy olyan lantos szobrához értek, melyből mintha halk zene hallatszott volna ki. Gregor kalapácsával szétverte a szobor talapzatát, így feltárult egy gödör, melyből aztán egy fürge hulla ugrott elő. A Dalnok igencsak panaszolta, hogy megzavarták előadásában, melyet a holtaknak tartott, majd úgy döntött, nekik is megmutatja tehetségét. Előkapta hát lantját és játszani kezdett rajta: Gregor és a könnyűgyalogosok azonnal elterültek a földön, azonban Dana és Xhragzatar talpon maradt.  A Dalnok ezt látván nekik ugrott, s eközben is folytatta énekét, mely csodás álmokat szerzett Oswinnak és a bérenceknek, igaz, a testük eközben rángatózott, s a szájuk habzott. Igen heves küzdelem vette kezdetét, mely gyorsan véget is ért, s bár a Végtelen pusztáról érkezett bérencük életét vesztette, Dana végül megölte az élőholtat, ezzel pedig megmentette a teljes kompániát a pusztulástól.

Miután Gregor felébredt, átkutatta az üreget, majd kompánia visszafordult a kijárat felé. Immár nem érezték elég erősnek magukat a kazamatajárásra.

Egy év Fereldenben

Nagyjából egy éve írtam az első Dragon Age beszámolómat, annak a nyári játéknak a leírását, mellyel kezdetét vette a kampányom. S azóta sem ért véget, amire igencsak büszke vagyok, hiszen ez az eddigi leghosszabb ideje futó s talán a legtöbb játékalkalmat megért kampányom. Azóta az induló kaland, melyet lejátszottunk a Balatonon, meg is jelent modul formájában: Szemes Árnyai

Habár ez egyáltalán nem aratott osztatlan sikert, de az Hogyan készült a Szemes árnyai? c. írásommal egybevetve igencsak jó segédlet lehet kezdő, avagy a Dragon Age szerepjátékkal ismerkedő emberek számára. S a jövőben tervezem egy másik fontosabb kalandhelyszín, a Varjak szigetének modulosítását is, igaz, változtatásokkal, mivel a Kaland, Harc, Varázslat szerepjáték moduljának szánom.

Az alábbiakban egy térkép látható, ezen bejelöltem, hogy a játékos karakterek merre jártak: kékkel a Varjak szigetéig tartó kalandozásaik, zölddel pedig azt az utat, amit azóta tettek meg. Pirossal a fontosabb, narancssárgával a kevésbé fontos helyszínek lettek megjelölve, sárgával pedig csak Ostagar, ez lesz az elkövetkezendő játékok központi helyszíne.

Zárásként szeretném megköszönni a játékosaimnak a kitartást, hisz nélkülük nem lenne ez a kampány. :)

Danfordtól délre II.

Ismét elmaradtam kicsit a játékbeszámolóval, egy egész hetet csúsztam. Most azonban itt olvashatók a történések, melyeket a legnagyobb kánikulában játszottunk le. Ez látszik is a hangulaton, főleg a végén az ogre elintézésén. Na, azon rengeteget röhögtünk. Ankrim játékosa büszke lett volna a többiekre, mert általában neki vannak ilyen ötletei… 

Játékos karakterek:

Kumorg, Tal-Vassoth (2. szint)

Oswin, fereldeni kalandor (5. szint)

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (5. szint)

(Ankrim Xirax játékosa nem ért rá, így karaktere a háttérben maradt)

A játékot ott folytattuk, ahol az előzőt abbahagytuk. Az ogre visszaesett a bányába, először dühös mormogást hallatott, majd visszahúzódott, amúgy se szerette a napfényt, meg a sebei is jelentősek voltak. Hőseinket az ogre indítékai nem is igazán érdekelték, örültek, hogy nem kell folytatniuk a harcot. Így aztán kifújták magukat, majd elindultak a hegyoldalhoz, hogy lemásszanak. Ekkor jelent meg újra a szellem, arcát kaparva és ordítozva, majd pedig figyelmeztette őket, ne arra menjenek merről jöttek, mert odavesznek.

Ennek ellenére a csapat arra indult vissza, amerről jöttek, azt követően, hogy a szellem ismét eltűnt. Kumorg a lefele vezető úton észrevette, hogy valaki leskelődik utánuk a bokorból. Az egyik falusi volt az, felfegyverezve. A csapat nyomban rávetette magát, s bár ő igyekezett elszaladni, hőseink pillanatok alatt elkapták. Eztán igen hosszan vallatni kezdték a férfit, aki eleinte azt a mesét próbálta beadni nekik, hogy csak eltévedt. A drasztikusabb vallatás azonban megtörte a fickót, aki beszámolt róla, hogy a közelben van egy titkos líriumbánya, melyet Buka és az emberei üzemeltetnek. Nagy baj lenne, ha ez valaki tudomására jutna. A férfi ezután kérlelte hőseinket, menjenek el, ne háborgassák őket, s így nem is eshet bántódásuk.

Hőseink azonban mit sem törődtek ezzel, a lírium említése igencsak felvillanyozta őket. S az se ébresztett bennük aggodalmat, hogy az értékes matériát boszorkányok veszik meg, akik minden holdtöltekor jönnek el. Így hát megkötözött foglyukat követve elmentek a bányához, mely a Tartető oldalában volt, jó harminc lábbal lennebb, meredek ösvényen lehetett csak megközelíteni. Alatta pedig még meredekebb, sziklás hegyoldal várt a merészekre és óvatlanokra. Lemásztak hát, azonban az egyik őr kiszúrta Scarletet, aki sietve visszakapaszkodott a hegytetőre, míg Oswin és Kumorg a sziklák közt elbújtak. (A Szürke Őrző sérüléseire hivatkozva csak fentről támogatta őket, köveket dobált azokra, akik a bányából kijöttek a szűk párkányra.) Két őr ki is rohant, hogy lássák, mi történik, rájuk csaptak le hőseink, majd azonnal bajba kerültek, mikor kettejükre akadt még három-három másik tagbaszakadt ellen is, továbbá a bikanyakú Buka, aki hatalmas erejű csapásokkal próbálta lelökni őket a párkányról. Ez sikerült is, azonban mind Oswin, mind pedig Kumorg meg tudott kapaszkodni, így visszaugrottak s tovább osztották a halált. Végül Buka veszte is a hegyoldal lett, Oswinnak sikerült lelöknie, s Bukának már nem volt akkora szerencséje, hogy megkapaszkodjon a párkányban, elkezdett lefele gurulni, s összezúzta magát a köveken.

Buka halálát követően nem sokkal az őrök megadták magukat, már aki életben maradt. A kamaszokból álló munkások is előkerültek, s érdeklődve néztek megszabadítóikra. Oswin megbeszélte a megmaradt őrökkel, hogy ezentúl nekik dolgoznak, a líriumért kapott pénz bizonyos hányadát megtarthatják, a többit viszont nekik kell kifizetni, habár úgy tűnt kisebb fennakadást okozhat az üzletben, hogy csak Buka találkozott eddig a boszorkányokkal. Plusz az is feltűnt hőseinknek, hogy a boszorkányok igencsak keveset fizettek a líriumért. Ám mivel holdtölte még messze volt, majd három hét, ezért úgy döntöttek, ezzel majd később foglalkoznak. A bányászok rokonszenvét is megnyerték hőseink, hisz a délutánt szabaddá tették számukra, hadd pihenjenek.

Ezután a kísértet ügyét tárgyalták meg Buka volt embereivel, akik elárulták, hogy egy olyan fickó volt, aki rájött a bánya létezésére, s ezért meg kellett szabadulni tőle. Hőseink megkeresték a csontjait, majd azzal a fickóval, akit korábban megkötöztek levitették a faluba és eltemettették. Lelke hadd nyugodjon békében.

Ezután újra az ogréval kezdtek el foglalkozni. Mivel hőseink nem igazán akartak szemtől szemben megküzdeni vele, ezért Asid Ortoxot támogatásukról biztosították és elkísérték a romokig, onnantól viszont egyedül kellett folytatnia. A Szürke Őrző végül elmenekült, mert nem bírt egyedül a förtelmes szörnnyel. Ezután hőseinknek újabb gondolata támadt, s mivel igen nagy volt a bányában az omlásveszély, taktikát váltottak. Scarlet csirkéket vett a faluban, melyeket betereltek a barlangba, majd hihetetlen gyorsaságról tanulságot téve egyszerre kettőre is elmondott egy-egy Walking Bomb varázslatot. A csirkék azonnal felrobbantak (s mivel a megfelelő helyre voltak terelve) ráomlasztották a járatot az épp közeledő ogréra. Hőseink eztán futottak, ahogy csak bírtak, s egy-két kisebb karcolódáson kívül nem is esett semmi bajuk.

Asid Ortox megköszönte segítségük, s útitársukul szegődött az Ostagarba vezető úton.

Danfordtól délre

Játékos karakterek:

Ankrim Xirax, elf kalandor (3. szint)

Kumorg, Tal-Vassoth (1 szint)

Oswin, fereldeni kalandor (4. szint)

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (5. szint)

Az előző játékot ott fejeztük be, hogy hőseink az elfogott kalózt levitték a pincéjükbe. Lekötözték, majd mindenki nyugovóra tért. Mindenki, leszámítva Scarlet Robe-ot, aki először egy-egy álmot küldött társaira, majd a városban felbérelt egy fickót, aki jó pénzt ajánlva küldetést ad majd nekik. (Scarlet ugyanis a Sárkányszem megtalálásának egy másik lehetséges módját akarta felkutatni, a Vadon Boszorkányát, aki öreg és bölcs, így talán tudhat valamit erről a nagyhatalmú botról. A többiek azonban igencsak más álmokat dédelgettek: Ankrim a kalózhajót akarta elfoglalni, hiszen kapitány nélkül maradt, s még bizonyára a Dane öblében lehet, Oswin pedig a helyi alvilágot szerette volna felderíteni.)

Az éjszaka mind az elf, mind Oswin számára nyugtalan álmokat hozott, az álmok a hely veszélyességéről, a templomosok közelségéről s egy délen található kincs ígéretéről szóltak. Nem véletlen, hogy jónak találták Slem Morgon, a kis kövérkés úr ajánlatát, aki egy Ostagartól délre tett vadonjáró expedícióra akarta felbérelni őket, hogy hozzanak el neki egy bizonyos varázstárgyat, cserébe minden más kincset megtarthatnak, amit a vadon romjaiban találnak. (Kicsit nyugtalanító küldetés, ha figyelembe vesszük, hogy Ostagarban épp a király gyűjti seregét, hogy szembeszálljon az éjfattyakkal.) Hőseink gondolkodni akartak még az ajánlaton, ezért két nővel felküldték Slem Morgont az emeletre.

Miközben tanakodtak lejött az a kossith fickó, aki nemrég érkezett s szállást szeretett volna kapni, azonban Oswin szállás helyett Szúrós Kaktusz szolgáltatásait ajánlotta fel (a kossith végül csak egy masszázst kért, mert ragaszkodott a fajtájabeli asszonyokhoz). Kumorg, így mutatkozott be, szeretett volna munkát szerezni a városban, s úgy vélte, kellene hőseinknek egy kidobó ember. Oswinék kaptak az alkalmon, s felbérelték a kossith harcost kosztért és kvártélyért cserébe. Időközben azt is eldöntötték, vállalják a küldetést, ugyanis Scarlet állítása szerint egyik könyvében is elég sok információt talált a déli vadonban lévő eltemetett kincsekről, s a varázstárgyról, melyet a férfi keres. Mielőtt elindultak volna, a lent hagyott kalózon, Jacken kipróbálták a „hugyos” trükköt, s ezúttal sikerük volt. Így nyertek az útra maguk mellé egy bérencet is.

Délután volt már mikor elindultak délre, s csak pár óra telt el, mire erőteljesen beborult és esni kezdett.  A zivatarban szerencséjükre a távolban fényt pillantottak meg, így letértek az útról, s az ösvényen egy faluba jutottak. A fogadó ablakából jött a fény, mely igencsak szegényes tákolmány volt. Mindössze két szoba volt benne, így muszáj volt osztozkodniuk (férfiak az egyikben, Scarlet a másikban). A fogadó tulaja egy Turg nevű fickó volt, aki arról panaszkodott, hogy itt ritkán járnak emberek, meg hogy ez egy elátkozott hely. Később arról is beszámolt, hogy a falu fölé magasodó hegy, mely Tartető néven ismert, hajdanán egy bánya volt, felette pedig egy bann kastélya állt, aki hihetetlenül gazdag ember volt. De ennek már sok-sok évszázada, a bannt a legenda szerint a bányákba űzték, majd ráomlasztották azokat minden kincsével együtt. A bann szelleme azóta is ott kísért. (Egy régi magyar Dragon egyik moduljából nyúltam pár ötletet.) A fogadó fecsegését meghallotta Buka, a helyi keménylegény, aki azonnal elkezdett beszólogatni hőseinknek, s tájékoztatta őket arról (nem épp udvarias stílusban), hogy mind meghalnak, ha felmennek a hegyre. Eztán Kumorg szkanderezni hívta Bukát, aki belement. A második menetet azonban csúnyán elvesztette, ezért dühöngve távozott sleppjével együtt.

Scarlet nem volt jelen a szkanderozáson, ugyanis ez idő alatt épp Jolnál, az öregasszonynál tartózkodott, aki Turg szerint a falu legöregebb lakója. Az öregasszony állította, hogy gyermekkorában is ismerték már a kincsekről és a királyról szóló legendát, de a kísértetről akkoriban még nem lehetett hallani. Ez az utóbbi negyven-ötven esztendőben terjedt el. Scarlet eztán visszatért a fogadóba, ahol közben Turg arról is beszámolt, hogy épp tegnap érdeklődött egy felfegyverzett alak Tartető iránt. Valószínűleg meghalt, megölte a szellem, mert reggel elment, s nem tért vissza. A fogadós arra is emlékezett, hogy a férfi fegyverzetén valamiféle szárnyas állat szimbóluma volt.

Másnap reggel verőfényes napsütésre ébredtek. Elsőnek felkeresték a falu elöljáróját Obogot, akivel megbeszélték, hogyha megszabadítják a települést a kísértettől, akkor a falusiak minden évben egy hordó pálinkát visznek Danfordba, a Gyönyör Házába. Majd megpróbáltak vezetőt keresni, de senki sem jelentkezett, s a nyakukon lógó kisfiú, Gran (Jol unokája), is csak a fákig merte elkísérni őket. Vezető nélkül csak a saját képességeikben bízhattak, azonban azok cserbenhagyták őket, így a lehető legrosszabb helyen kezdték el mászni a sziklás hegyoldalt. Oswin egyszer vissza is esett, de szerencsére csak könnyebben sérült.

Végül aztán sikerült felmászniuk a tetőre, mely egy nagy plató volt, a közepén romokkal. A romok közt egyszer csak valóban előlépett a kísértet, s elkezdett ordítani rájuk (Oswin és Ankrim, akik a legközelebb voltak hozzá, el is ejtették a fegyvereiket ijedtükben), ám ahelyett, hogy bármi erőszakosat tett volna, egyszerűen átszállt egy kőfalon majd továbbfutott, s leugrott egy lyukba.

Hőseink így találták meg a lejáratot, mely a bányák felső szintjébe vezetett. Oswin és Ankrim a nagy vizsgálódásban le is esett, a talaj nem volt stabil, s leszakadt alattuk, jó 30 lábat zuhantak, de pár zúzódáson és megrepedt bordán kívül más bajuk nem is lett. A többiek kötéllel érkeztek. Lent különböző alagutakat és termeket derítettek fel, hajdani bányászok feléledő csontvázaival is megküzdöttek, majd egy teremben, ahová gyér fény szivárgott a felszínről egy fekvő férfit pillantottak meg. A fickóra illett a fogadós leírása. Valószínűleg ő is leesett, mint Oswinék, csak rosszabbul járt, mert nem tudott felállni. Oswin mögé lopózott, majd elkezdett beszélgetni vele (csak később tárták fel előtte, hogy egészen sokan vannak.) A sérült férfi Asid Ortox volt, egy nevarrai születésű Grey Warden, akit Duncan hívott Fereldenbe, hogy segítsen az éjfattyak elleni küzdelemben. Asid azért járt erre, hogy tagokat toborozzon az Őrzők közé, s a hegy mellett elhaladva – állítása szerint – megérezte a gonoszt.

Scarlet meggyógyította Asid lábát, habár elég sok erejét felhasználta ehhez, majd a sántikáló Szürke Őrzővel tovább keresgéltek a bányákban. (Ankrim, míg a többiek Asiddal voltak elfoglalva egy aranytelérre is rábukkant.) Az útjuk nemsoká egy hatalmas barlangterembe vezetett, melynek közepén hatalmas halom volt csontvázakból és mindenféle tárgyakból (fegyverekből, ékszerekből stb.) Hőseink addig szórakoztak a kincsekkel, mígnem a sziklák közül egy ogre rontott elő. Nagyon rövid harc vette kezdetét, melyben Asid és Jack az ogréra támadt, míg a többiek elkezdtek menekülni. Jacket az ogre felkapta, majd a falhoz vágta, szerencsétlen azonnal szörnyet halt. Asid Ortoxszal már nem bánt el ilyen könnyen, a Szürke Őrző mély sebeket ejtett rajta, majd ő is sarkon fordult és a többiek után futott, mivel nem látta értelmét a felelőtlen hősködésnek. Mindenki menekült, szerencséjükre az ogrét lelassította egy meggyújtott olajos flaskából kicsapó tűz. Így sikerült kimászniuk a felszínre. Az ogre azonban felugrott, s elkapta Asidot, majd elkezdte összeszorítani, s már készült volna egy falhoz vágni, mikor Scarlet az egyik nagy erejű varázslatával akkorát lökött rajta, hogy az ogre visszazuhant a bányába, s a Szürke Őrzőt is kiejtette a kezéből. Asid szerencsére túlélte, s még talpra is tudott állni.

A játék itt ért véget, ám a folytatás hamarost következik. :)

Mesélői szempontból az volt igazán érdekes, hogy ezúttal tényleg ügyeltem arra, hogy minden egyes szereplő másként beszéljen. Turg feltűnően sokat „teccik érteni”-zett, Buka kifejezetten bunkó, tahó módon beszélt, Jol néni állandó „kedveském”-jei és öreges hangja volt feltűnő, Obog igazi nyelvjárásias beszélő volt (habár nem kifejezetten egy magyar nyelvjárást választottam, hanem kevertem általánosabb dolgokat), Gran kisfiúsan, kicsit hadarva beszélt, Asid Ortox pedig állandóan megemlítette, hogy: „ A sötétség közeleg”. :)  

Visszatérés Danfordba

A diplomázás kissé elvette az időmet, így sokat csúsztam a játékbeszámolókkal. A most következő beszámoló így majd egy hónappal ezelőtti játék leírását tartalmazza. A héten még követi egy újabb. A következő Dragon Age játékra pedig a jövőhéten kerül majd sor.

Játékos karakterek:

Ankrim Xirax, elf kalandor (2. szint)

Oswin, fereldeni kalandor (4. szint)

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (4. szint)

Hőseink a Varjak szigetén tett látogatásukat követően visszatértek a szárazföldre, s egyenest Danfordba siettek, hogy a megszerzett javakból jövedelmező vállalkozásba kezdhessenek. Egy hónapon keresztül üzleteltek a várossal és más személyekkel a vállalkozásukat illetően. Az egy hónap egy pillanatnak tűnt csupán, s mire feleszméltek, máris meglett a bordélyházuk, A Gyönyör Háza, ahol a városi szegénységből kiemelt lányokat foglalkoztatják. (A lányoknak különféle romantikus fantázianeveket adtak, mint például a Selymes Óceán, meg hasonlók, de mindközül kiemelkedik a kedvencük: Szúrós Kaktusz.)

Egy kereskedőnél tett látogatás után (akit meginvitáltak a bordélyházba, bár a fickó azt hitte, Oswin is a „választék” része), arra lettek figyelmesek, hogy figyelik őket az utca túloldaláról. Ankrim gyorsan bevetette magát a tömegbe, majd kis kerülővel a két fickó mögé került (ekkora már csak egy fickó volt, a másik lelépett közben), Scarlet és Oswin folytatta szép lassan az útját. Az elf hirtelen a fickó szájára tette a kezét, lefogta, s behúzta a fák közé, melyek az út túloldalát szegélyezték. Eztán jelzett a többieknek, hogy jöhetnek. A kihallgatás sikeres volt, kiderült, hogy a fickó valóban őket figyelte meg, s azt is elárulta, érdekes meglepetésben lesz részük, mikor visszatérnek a bordélyba.

Gyorsan szedték hát a lábukat, s azonnal a fogadóban teremtek, ahol már jó pár megtermett, izzadtságszagú verőlegény erőszakoskodott a lányokkal. Miután hőseink nem voltak hajlandók alávetni magukat a verőlegények megbízójának, akiről azok csak homályos utalásokat tettek, s „főnökként” emlegettek, gyors és véres kimenetelű harc vette kezdetét. Miután sikerült elintézniük a verőembereket, lecipelték azokat a pincébe, ahol lekötözték őket, nehogy meg próbáljanak szökni. Csak egyikük vesztette életét a harcban, a többibe még lehetett életet rugdosni.

Többféle tervvel is előálltak, miként nyerjék meg maguknak a fickókat. A legjobbnak Ankrim „Hugyos terve” bizonyult, melyet ki is próbáltak a foglyaikon (ennek lényege az volt, hogy némi vizelettel vizet és fűszereket kevertek össze, majd megitatták velük, azt állítva, ez egy olyan méreg, mely megöli őket, hacsak nem kapnak minden nap ellenszert tőlük…), azonban azok nem dőltek be a cselnek. Végül erőszakkal az egyiket csak az oldalukra állították, a többit pedig megölték. Josef amellett, hogy családos ember volt, s mindössze pénzt szeretett volna keresni egy kis keménykedéssel, igen bőven beszámolt arról, hogy egy akcentussal (talán orléziai) beszélő, kék ruhás férfiú bérelte fel őket.

Ezt követően hőseink elengedték Jozefet, majd felmentek a bordély fogadó termébe, épp időben, mert egy tégla törte be az ablakot, melyhez egy üzenetet is csatoltak. „Tartoztok nekünk. Éjközépkor az épülő káptalan mögött, vagy szólunk a templomosoknak, mert mi tudjuk…” Ez újra gondolkodóba ejtette hőseinket, hiszen valaki olyan akadhatott a nyomukra, akivel korábban már összetűzésbe keveredtek. Az eddigi információk alapján azonban a legkülönfélébb személyek jutottak az eszükbe (Az orléziai akcentus például West Hill urát juttatta eszükbe, Franderelt, akinek hajdan még a költeményeit is meghallgatták… azonban fogalmuk sem volt arról, hogy miért tartoztak volna neki, hacsak nem sietős távozásuk volt az oka a bann dühének).

Felkészültek hát az esti találkozásra (pl. Josefnek Oswin odaadta a nyílpuskáját, Ankrim tüzes nyílvesszőt készített elő stb. Ankrimról megjegyezendő még, hogy korábban egy jó szakemberrel összeszereltette a kalózoktól zsákmányolt díszes látcsövet egy számszeríjjal, ezzel növelve távoli lövései pontosságát és kirívó kütyüjeinek számát), majd elindultak. Nagy szerencséjük volt, mert egyikük a szeme sarkából az épület oldalában a sötétben mozgást észlelt. Gyorsan utána is jártak, mi történik. Egy fickó pakolt olajos hordókat a bordély falához. A fickót rövid úton elintézték, majd az olajos hordókat levitték a pincébe, nehogy küldjenek még valakit, aki esetleg megkísérli folytatni a félbehagyott munkát.

A káptalan mögött egy férfi várta őket. A holdfényben jól kivehető volt kék ruhája és elegáns öltözete, mely leginkább egy tengerjáróra vallott. Lothar volt az, a Varjak szigetén élő kalózok kapitánya. Az ellopott javait követelte kamatostól, azonban hőseink nem akartak egyezkedni. Erre előugrott majd egy tucat válogatott kalóz, akik Lothart kísérték, továbbá Josmael, a kapitány varázslója is támadásba lendült. Véres, halálos, nehéz és hosszadalmas küzdelem vette kezdetét. Scarlet Robe majdnem életét vesztette, ám végül társai megmentették, s sikerült talpra állnia kicsit távolabb a csata sűrűjétől. Eztán Scarlet bekeményített s egy Walking Bomb varázslattal felrobbantotta a kapitányt (persze ez egy erős összjátékban jött létre, Ankrim is belesebzett, hogy robbanjon, nem beszélve Oswin távoli lövéseiről – ő ugyanis, az elejét követő bátor rohamából tanulva, a harc második felében hátrább húzódott). A robbanás azonban nem azt a hatást váltotta ki, amit vártak, ugyanis a kalózok nem, de Josef, újdonsült bérencük elmenekült. Így hát tovább folyt a küzdelem immár a varázsló ellen, akiről tudták, ha megtörik, a kalózokat is megtörik. Végül győzedelmeskedtek, Josmaelt megölték, az egyik kalózt elfogták, de így is volt, aki megszökött. Gyorsan átkutatták a tetemeket (Lothart sajnos szétrobbant, így az értéktárgyainak is annyi lett…), majd a közeledő zajoktól megijedve menekülőre fogták. A városban nyüzsgő templomosok megérezték az erőteljes mágiát, s elkezdték felkutatni annak forrását.

A játék ott fejeződött be, mikor hőseink visszatértek a fogadóba, s új foglyukat levitték a pincébe, ahol több tetem is bűzlött már, majd aludni tértek.