Visszatérés Danfordba

A diplomázás kissé elvette az időmet, így sokat csúsztam a játékbeszámolókkal. A most következő beszámoló így majd egy hónappal ezelőtti játék leírását tartalmazza. A héten még követi egy újabb. A következő Dragon Age játékra pedig a jövőhéten kerül majd sor.

Játékos karakterek:

Ankrim Xirax, elf kalandor (2. szint)

Oswin, fereldeni kalandor (4. szint)

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (4. szint)

Hőseink a Varjak szigetén tett látogatásukat követően visszatértek a szárazföldre, s egyenest Danfordba siettek, hogy a megszerzett javakból jövedelmező vállalkozásba kezdhessenek. Egy hónapon keresztül üzleteltek a várossal és más személyekkel a vállalkozásukat illetően. Az egy hónap egy pillanatnak tűnt csupán, s mire feleszméltek, máris meglett a bordélyházuk, A Gyönyör Háza, ahol a városi szegénységből kiemelt lányokat foglalkoztatják. (A lányoknak különféle romantikus fantázianeveket adtak, mint például a Selymes Óceán, meg hasonlók, de mindközül kiemelkedik a kedvencük: Szúrós Kaktusz.)

Egy kereskedőnél tett látogatás után (akit meginvitáltak a bordélyházba, bár a fickó azt hitte, Oswin is a „választék” része), arra lettek figyelmesek, hogy figyelik őket az utca túloldaláról. Ankrim gyorsan bevetette magát a tömegbe, majd kis kerülővel a két fickó mögé került (ekkora már csak egy fickó volt, a másik lelépett közben), Scarlet és Oswin folytatta szép lassan az útját. Az elf hirtelen a fickó szájára tette a kezét, lefogta, s behúzta a fák közé, melyek az út túloldalát szegélyezték. Eztán jelzett a többieknek, hogy jöhetnek. A kihallgatás sikeres volt, kiderült, hogy a fickó valóban őket figyelte meg, s azt is elárulta, érdekes meglepetésben lesz részük, mikor visszatérnek a bordélyba.

Gyorsan szedték hát a lábukat, s azonnal a fogadóban teremtek, ahol már jó pár megtermett, izzadtságszagú verőlegény erőszakoskodott a lányokkal. Miután hőseink nem voltak hajlandók alávetni magukat a verőlegények megbízójának, akiről azok csak homályos utalásokat tettek, s „főnökként” emlegettek, gyors és véres kimenetelű harc vette kezdetét. Miután sikerült elintézniük a verőembereket, lecipelték azokat a pincébe, ahol lekötözték őket, nehogy meg próbáljanak szökni. Csak egyikük vesztette életét a harcban, a többibe még lehetett életet rugdosni.

Többféle tervvel is előálltak, miként nyerjék meg maguknak a fickókat. A legjobbnak Ankrim „Hugyos terve” bizonyult, melyet ki is próbáltak a foglyaikon (ennek lényege az volt, hogy némi vizelettel vizet és fűszereket kevertek össze, majd megitatták velük, azt állítva, ez egy olyan méreg, mely megöli őket, hacsak nem kapnak minden nap ellenszert tőlük…), azonban azok nem dőltek be a cselnek. Végül erőszakkal az egyiket csak az oldalukra állították, a többit pedig megölték. Josef amellett, hogy családos ember volt, s mindössze pénzt szeretett volna keresni egy kis keménykedéssel, igen bőven beszámolt arról, hogy egy akcentussal (talán orléziai) beszélő, kék ruhás férfiú bérelte fel őket.

Ezt követően hőseink elengedték Jozefet, majd felmentek a bordély fogadó termébe, épp időben, mert egy tégla törte be az ablakot, melyhez egy üzenetet is csatoltak. „Tartoztok nekünk. Éjközépkor az épülő káptalan mögött, vagy szólunk a templomosoknak, mert mi tudjuk…” Ez újra gondolkodóba ejtette hőseinket, hiszen valaki olyan akadhatott a nyomukra, akivel korábban már összetűzésbe keveredtek. Az eddigi információk alapján azonban a legkülönfélébb személyek jutottak az eszükbe (Az orléziai akcentus például West Hill urát juttatta eszükbe, Franderelt, akinek hajdan még a költeményeit is meghallgatták… azonban fogalmuk sem volt arról, hogy miért tartoztak volna neki, hacsak nem sietős távozásuk volt az oka a bann dühének).

Felkészültek hát az esti találkozásra (pl. Josefnek Oswin odaadta a nyílpuskáját, Ankrim tüzes nyílvesszőt készített elő stb. Ankrimról megjegyezendő még, hogy korábban egy jó szakemberrel összeszereltette a kalózoktól zsákmányolt díszes látcsövet egy számszeríjjal, ezzel növelve távoli lövései pontosságát és kirívó kütyüjeinek számát), majd elindultak. Nagy szerencséjük volt, mert egyikük a szeme sarkából az épület oldalában a sötétben mozgást észlelt. Gyorsan utána is jártak, mi történik. Egy fickó pakolt olajos hordókat a bordély falához. A fickót rövid úton elintézték, majd az olajos hordókat levitték a pincébe, nehogy küldjenek még valakit, aki esetleg megkísérli folytatni a félbehagyott munkát.

A káptalan mögött egy férfi várta őket. A holdfényben jól kivehető volt kék ruhája és elegáns öltözete, mely leginkább egy tengerjáróra vallott. Lothar volt az, a Varjak szigetén élő kalózok kapitánya. Az ellopott javait követelte kamatostól, azonban hőseink nem akartak egyezkedni. Erre előugrott majd egy tucat válogatott kalóz, akik Lothart kísérték, továbbá Josmael, a kapitány varázslója is támadásba lendült. Véres, halálos, nehéz és hosszadalmas küzdelem vette kezdetét. Scarlet Robe majdnem életét vesztette, ám végül társai megmentették, s sikerült talpra állnia kicsit távolabb a csata sűrűjétől. Eztán Scarlet bekeményített s egy Walking Bomb varázslattal felrobbantotta a kapitányt (persze ez egy erős összjátékban jött létre, Ankrim is belesebzett, hogy robbanjon, nem beszélve Oswin távoli lövéseiről – ő ugyanis, az elejét követő bátor rohamából tanulva, a harc második felében hátrább húzódott). A robbanás azonban nem azt a hatást váltotta ki, amit vártak, ugyanis a kalózok nem, de Josef, újdonsült bérencük elmenekült. Így hát tovább folyt a küzdelem immár a varázsló ellen, akiről tudták, ha megtörik, a kalózokat is megtörik. Végül győzedelmeskedtek, Josmaelt megölték, az egyik kalózt elfogták, de így is volt, aki megszökött. Gyorsan átkutatták a tetemeket (Lothart sajnos szétrobbant, így az értéktárgyainak is annyi lett…), majd a közeledő zajoktól megijedve menekülőre fogták. A városban nyüzsgő templomosok megérezték az erőteljes mágiát, s elkezdték felkutatni annak forrását.

A játék ott fejeződött be, mikor hőseink visszatértek a fogadóba, s új foglyukat levitték a pincébe, ahol több tetem is bűzlött már, majd aludni tértek.