Danfordi Kalandozások I.

A Dragon Age balatoni sikere meghozta a folytatást. Bár szinte rohamléptekkel kellett készülnöm, azért jó kis játék lett a tegnapi sessionből. S a közeljövőben jön a folytatás is.

Játékos Karakterek:

Blake, a fereldeni harcos

Tuome, a törp tolvajnő

majd később:

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (Apostate Mage)

Hőseink szemesi kalandjaik után északnak vették az irányt, hogy kicsit belekóstoljanak a zajosabb városi életbe. Úti céljuk Danford volt, az utóbbi pár évtizedben rohamos fejlődésnek indult város. A falaktól nem túl messze, épp az út mellett igen különös jelenségre lettek figyelmesek. Egy idős férfi kötött kötelet egy fára, majd pedig a nyaka köré hurkolta. Blake odasietett, hogy megállítsa. „Hagyj, jó uram, bűnös vagyok!” jött a válasz. Aztán győzködte, hogy inkább beszéljék meg, hátha segíthetnek a dolgon. Az öreget azonban csak nehezen sikerült meggyőzni, mivel azt hajtogatta, minden az ő hibája.

Mint kiderült, az öreg évekkel ezelőtt elveszítette feleségét, s azóta lányával él a Túlparton (városrész). A Túlpart kocsmájába, a Féllábú Kutyába, igen gyakran eljárt az utóbbi időben, s kockázásban rengeteget veszített. Shadwick, a túlparti alvilág feje, tegnap este eljött embereivel, hogy behajtsa az öregúr tartozását: a házát felgyújtották, a tizennégy esztendős leányát pedig elvitték. Blake végül megnyugtatta, hogy visszahozza a lányát, ne féljen, s akkor új életet kezdhetnek. Addig is jöjjön velük, s a város egyik fogadójában szálljon meg. Adtak is az öregúrnak néhány ezüstöt, így ő az Őszi falevélhez címzett fogadóba ment, ott várta a fejleményeket.

A város forgatagában egyszer csak azt vette észre Blake, hogy egy papírost nyomnak a kezébe. Eztán csak annyit látott, hogy egy koszos kölyök, aki valószínűleg a levelet a kezébe nyomta, eltűnik az egyik sikátorban. A kis papíroson a következő üzenet állt: „Napnyugta után egy órával az épülő Káptalan mögött.” Tuome jót nevetett ezen, mert szerinte egy dámának már meg is tetszett a harcos, s azért hívja esti találkára valami félhomályos helyre.

Ezt követően a törp tolvajnő nekieredt a piactérnek, ahol sikerült egy kölyköt elcsípnie és kikérdeznie. A két ezüst ugyanis gyorsan megoldotta az utcakölyök nyelvét, aki készségesen elárulta, hogy Shadwicknek a Féllábú Kutya a törzshelye, s az egész Túlpart a markában van. Egyesek szerint ő a danfordi alvilág feje, de ezt a fiú nem tartotta elképzelhetőnek, mivel a folyón innen nincs igazi befolyása. Tuome végül az információit megosztotta Blake-el, aki addig meg a városról és a fogadókról érdeklődött.

Naplemente előtt aztán Tuome elment a Féllábú Kutyába, Blake a kutyájával pedig az épülő Káptalant járta körül. A tolvaj rendelt egy sört, aztán üldögélt és várt. Egyelőre nem túl sok sikerrel. Blake-nek több szerencséje volt, naplemente után egy órával megjelent a partnere. Sötét csuklyába burkolózott, így nem lehetett látni az arcát, de férfi volt a hangjából ítélve. „A törpe hol maradt?” „Pihen.” „Áh. Mindegy, bevallom későbbre vártam magukat, mindenesetre megszereztem a papírokat, egy kivételével” – ezzel papírokat nyújtott át Blake-nek. A harcos átfutott néhányat, számára érdektelen kereskedelmi egyezmények és egyéb okiratok voltak. Eztán a köpenyes elmondta, hogy a hiányzó okiratot el tudják lopni Arheld otthonából. Azt is kiderítette, hogy a széf egy csapda, s az igazi széf egy szekrénybe van elrejtve. Ezt kinyitva meglelik a hiányzó dokumentumokat, melyekkel Orlézia javát tudják szolgálni. Blake számára akkor állt össze teljesen a kirakós, mikor a csuklyás férfi nevetve megjegyeztem, hogy nem sok ügynök-csapatnak lehet megnevezése a „Férfi törpével és kutyával”, de legalább könnyen felismerték. Még jó, hogy a fiút már napokkal előbb kiállította, hátha hamarább érkeznek. Eztán megbeszélték, hogy a vásárnap éjszakáján találkoznak újra, hisz utána Arheld elutazik. Jó időpont az akcióra. Az idegen el is tűnt, s Blake a kutyájával kisétált az új kőhídra, melyet alig pár éve emeltek, hogy meggyorsítsák az átkelést a Dane-en. A hídon aztán Bhelával játszott, és várt.

Tuome egyszer csak felkapta a fejét, mert meghallotta Shadwick nevét. Egy nagyobb asztaltársaság felől jött. Egy kis idő múlva a társaság menni készült, ő pedig a nyomukba eredt. Habár mestere volt a lopakodásnak, most mégis elronthatott valamit, mivel észrevették. Mikor ketten visszafordultak, a társaságból, taktikát váltott és részegnek tettette magát. Azonban a két gazember ennek ellenére belekötött, s meglökdösték. Tuome előrántotta tőrét és az egyik verőlegénybe döfte. Ekkor a másik már elő is kapta kardját és tőrét és oldalról megvágta a törpöt. Heves harc alakult ki, melyben a törp remekül helytállt, noha ellenfelei túlerőben voltak vele szemben. Szerencséjére hamarosan megérkezett Bhela is, aki éles érzékeivel azonnal észrevette a kibontakozó harcot. A mabari rárontott a Tuome mögé kerülő férfira. Sajnos a törp tolvajnőn ez már nem segíthetett, mivel bármilyen hősiesen is küzdött, a sebei csak sokasodtak. Végül, pont mikor már az egyik támadója a földre került, a másik egy könyörtelen s igen nagy erejű csapással lefejezte. Blake ekkor ért a csatatérre, üvöltve vetette magát harcba, s levágta barátja gyilkosát.

Blake elvette a tolvajnő felszerelését, majd testét az épülő káptalan mellett a földbe temette el. Ezután visszament a Túlpartra, s a kutyájával kiszagoltatta a csoport nyomát, akikhez a két verőlegény tartozott. Egy romos házhoz jutott. Bekopogott. Senki. Betörte az ajtót, majd bent elkiáltotta magát. Kis idő múlva egy hang szólított a meg a sötétből. Blake elmondta, hogy egy törp megölte két emberüket, de ő megölte a törpöt, s most eljött a jutalomért. Kis hallgatás után lámpa gyúlt, s két férfi tűnt fel Blake-nek a fényben. Ezután levezették egy lépcsőn a földalatti rejtekhelyükre.

Egy nagy terembe vitték, ahol lehetősége nyílt találkozni a vezetőjükkel. Bár a nevét nem mondták, rájött, Shadwick az. A férfi magas volt, léptei ruganyosak, tekintete pedig acélos. Miután Blake neki is előadta a történetét, és megmutatta, hogy elvette a törp dolgait, a vezér egy kisebb ezüstökkel telt szütyőt dobott neki, majd mivel megtudta, hogy még nincs szállása Blake-nek, az egyik emberével elküldte a Féllábú Kutyába, hogy ott adjanak neki egy szobát.

Blake nyugodtan töltötte az éjszakát, mivel úgy érezte nem tehet már semmit. Másnap reggel elment az Őszi falevélhez címzett fogadóba, hogy beszéljen az öreggel. Itt futott össze Scarlet Robe-bal, aki korábban beszédbe elegyedett az öregúrral, s úgy döntött, ő is segít a lány megszabadításában.

Scarlet Robe átutazóban volt épp. Tudomására jutott ugyanis, hogy a Szemes néven ismert kicsiny település környékén él egy boszorkány, aki rendelkezik az Enyészet Szemével. Emiatt a varázstárgy miatt indult útnak. Némi ismerkedési nehézség után (Scarlet Robe macskája nem igazán szívlelete a borjúnyi mabarit), útnak indultak, hogy ma végre tényleg elhozzák a lányt.

Blake visszament a Féllábú kutyába. A boszorkány kis idő múlva követte, s a fogadó másik sarkában helyet foglalt. A harcos megkereste a tegnap esti fickót, aki felkísérte, majd mondta neki, hogy szeretne beszélni a főnökkel, hozott neki valamit. Blake addig győzködte, mígnem kötélnek állt a fickó, hogy ilyen korán Shadwick elé vezesse. Scarlet Robe a macskáját küldte a két férfi után, hogy kövesse őket. Kis idő múlva pedig maga is kiment, majd megvárta, míg a macskája visszajön, s mutatja neki az utat. A romos épület földszintjén nem találkozott őrökkel, így könnyen jutott le a pincébe, ahonnan pedig egy ajtón át egy folyosón végigmenve eljutott egy újabb ajtóhoz. Itt meghallotta Blake hangját, aki üdvözölt egy terembe lépő férfit.

Blake-nek várnia kellett Shadwickre, ahogy annak a majd tucatnyi embernek is, akik várták, hogy megkapják a napi feladataikat. Amikor megjelent Shadwick, nagyon meglepődött, hogy máris újra látja Blake-et. Amikor Blake előállt azzal, hogy papírokat hozott neki, még inkább meglepődött. Azonban, mikor kézhez kapta, s beleolvasott az irományokba, meglepetése örömmé változott. Miután megkérdezte, hogyan jutott hozzá ezekhez, Blake őszintén elmesélte, hogy orléziai kémnek hitték. Ezután sikerült szót kerítenie egyéb furcsaságokról is, mint egy öregről, aki felakasztotta magát az út mellett. Shadwick jót nevetett ezen, mivel számított erre, s egy félmondatban megemlékezett arról is, hogy sikerült jó árat kapnia az öreg lányáért. Blake azt is megtudta, hogy a gazdag kereskedőt, aki megvette a lányt, Gonbaknak hívják. Ezután már alig tudott magán uralkodni, de lepleznie kellett indulatait. Shadwick meg volt elégedve vele, ezért beavatásként elküldte őt négy emberével, hogy menjenek és hajtsanak be egy tartozást.

Hogy Scarlet Robe-nak legyen ideje elbújni, Blake a teremben még hasra esett egyszer. A banditák jót röhögtek az eseten, majd segítettek neki felállni. A boszorkány ezalatt visszafutott a folyosón, majd elbújt a másik terem ajtaja mögött.

Blake mikor kilépett a folyosóról a külső terembe, néhány lépés után visszafordult, s látta a szeme sarkából az ajtó mögött megbújó nőt. Ekkor elkiáltotta magát, hogy „Oda nézzetek!”, mivel az utolsó bandita épp becsukni készült az ajtót. Mikor a legközelebbi elfordult, Blake azon nyomban ököllel rásújtott, majd előhúzta két kardját. A következő pillanatban már a boszorkány is varázslatokkal támadt a banditákra. Azok először meglepődtek, majd árulást kiáltottak. Blake, hogy megakadályozza a segítség gyors megérkezését, a mellette álló banditára uszította kutyáját, aki széttépte és az ajtónak vágta a férfit, jobban mondva a hulláját. Így az ajtó becsukódott. Ezután eszeveszett küzdelem vette kezdetét, s már-már győzelemre álltak hőseink, mikor az ajtót berúgván megérkezett az erősítés. A küzdelem hirtelen elkeseredetté vált. Igaz, Shadwick nem volt jelen, ám a banditák igencsak túlerőben voltak. Bhela a földre került, már-már úgy hitték elvérzik, ám az ellenségeit lökdösve Blake odaugrott hozzá s igyekezett újraéleszteni. Kezdetben nem túl sok sikerrel. Mindeközben azonban a csata nem ért véget, Scarlet Robe-ra várt, hogy végezzen azzal a néggyel, akik még talpon maradtak az ellenség soraiból. Tűzzel és villámmal végül egyszerre hármat intézet el, ám a negyediknek sikerült elmenekülnie.

Miután a mabari visszanyerte az eszméletét, azonnal visszamentek a nagyterembe. Először nem láttak semmit, majd belépett Shadwick, két íjász – köztük az egyik, aki elmenekült -, s újabb két fegyverforgató. A vezér dühödten szidta Blake-t árulása miatt, majd rárohant. A harcos kutyája és Scarlet Robe elé lépett, hogy egymaga fogja fel a támadást. Kemény küzdelem vette kezdetét újra. Miután a boszorkány varázslataival meggyengítette, Shadwick inkább elhátrált, majd eltűnt a szék mögötti ajtón. Ekkor az emberei is meggyengültek, a két íjász utánaeredt. A kardot forgatók kitartottak, ám nem bírtak el a túlerővel.

Ezután betörték az ajtót, a két íjászt lefegyverezték, majd meztelenül útnak eresztették őket. Shadwick a szobájában várta őket. Dühödten, utolsó leheletéig küzdött. Ő volt a Túlpart mindenható ura, elképzelhetetlen volt számára, hogy legyőzhetik. Végül hőseink fáradtan, sok sebből vérezve bár, de megölték.

Azonban a lány még mindig nem szabad…