Az Elátkozott Barlangváros

A Kazamata magazinban megjelenő Krogoth Mant megadungeon első szintjének tesztjátékát még hónapokkal ezelőtt lejátszottuk, de érthető okokból nem kerülhetett ki az blogra. Most, hogy a fa alá odakerült a magazin is, íme a beszámoló a játékunkról.

Játékos karakterek:

Raster, a tolvaj (1 szint), aki homályos indítékokkal vágott bele a kalandozásba, s hátborzongató veszélyeket élt át a kazamatában.

Xorro, Xtus isten papja (1. szint), akinek élete vágya, hogy egyszer egy X jelet tudjon ellenfelére „rajzolni” buzogányával.

Bérencek:

1. expedíció:

- Diana az amazon, aki igencsak bejött Rasternek, de románcuk, még mielőtt elkezdődhetett volna, véget ért a nő tragikus halálával az első csatában, melyet a barlangokban tanyázó koboldokkal vívtak.

- Flavio Deter, a néma, akinek a mukkanását sem hallották, mikor átjárta testét egy kobold lándzsa.

- Odokar, a barbár herceg, aki túlélte az első expedíciót és a másodikra is elkísérte a játékosokat, ott azonban a goblin rajtaütésben életét vesztette.

Továbbá két névtelen fáklyahordó (a névtelen falu névtelen lakosai közül), az egyik egy titokzatos tó vizét megkóstolva esett össze holtan, a másik pedig elmenekült a koboldokkal vívott csata során.

2. expedíció:

- Heraklias, az izomkolosszus, akinek Xorro atya igencsak nagy figyelmet szentelt kalandozásaik során, ezért is volt az atya számára oly fájó a halála a harmadik expedíció legvégén.

- Susana, a nyakigláb nő, aki a goblin rajtaütést követően elhagyta a csapatot, ám Raster ezt nem értékelte, így hátba lőtte íjával.

- Továbbá egy újabb fáklyahordó, aki a goblin rajtaütésében meghalt.

3. expedíció:

- Aia Dalia, aki bár többre volt hivatott, az expedíció első fegyveres összetűzése során már életét vesztette.

- Báró, a vasálarcos férfi, aki szerencsésen túlélte a kazamata viszontagságait

- Ozgel, a félork, akit előszeretettel találtak el az ellenségei, azonban halálos csapást csak Xorro atya mért rá, véletlenül.

- Poncipas, aki azután csatlakozott a csapathoz, hogy eredeti társait leöldösték a kompánia tagjai, az ő segítségével jutott el a kompánia az Elátkozott Barlangvároshoz, sikeresen túlélte a kalandot

- Két fáklyahordozó, akik közül az egyik szintén szerencsésen túlélte az expedíciót, a másik viszont egy pók mérgétől meghalt.

Fontosabb események:

- Raster előrelopakodva felderített egy barlangnyúlványt, melyben koboldokra lelt, ezt követően visszahúzódott egy oldalágba, ahonnan íjjal támogatta a közben megérkező társait a szörnyekkel vívott harcban. A koboldok hamar feladták, de csak kettőnek sikerült elmenekülnie, a többit levágták.

- A kompánia a koboldok nyomait követve egy meredek falon mászott fel, majd egy visszhangzó termen át a barlangvárosba benyúló párkányra értek ki, itt Raster ismét előreosont, hogy felderítsen, azonban mikor visszatért beszámolni felfedezéseiről, egy csapat goblin ütött rajtuk a maguk mögött hagyott barlangteremből.

- Egy csapat bandita tartott kifelé a kazamatából, mikor hőseink beléjük futottak. Végül hőseink rájuk támadtak, s elszedték a kincseiket.

- Xorro véletlenül betörte Ozgel fejét, miközben óriási pókok támadták meg őket. Az atya a pókot akarta eltalálni, a félork szerencsétlenségére az pont a fején volt.

- A barlangvárosban az egyik házban egy csapóajtón keresztül eltűnt Heraklias, majd Raster is miközben megpróbálta megtudni, mi történhetett a bérencükkel. Mindketten elteleportálódtak egy-egy ketrecbe Hodsfarnach, a kannibál barlangjába. Végül nagy nehezen legyőzték őt (Herakliasnak sikerült hátba dobnia a kardjával), azonban elszakadtak társaiktól. Ám azok vállalták a kockázatot s lemásztak a csapóajtón utánuk.

- Visszafele menet kiderült, hogy valaki felhúzta a kötelet, amin lemásztak. Egy bandita is megjelent, hogy elmondja a követeléseiket, de Raster azonmód lelőtte. Ekkor azonban két másik kezdte szórni az áldást íjaikból, s ez lett a veszte Rasternek, a tolvajnak. A csatát követően a Báró sikeresen felmászott a kötélért, habár nem ő volt az első, aki próbálkozott, hanem Heraklias, de őt nem védte állítólagos isteni származása, a zuhanástól úgy kitörte a nyakát, mint a pinty.

Az Ördög Dűlőjén II.

A Dragon Age kampányom mellett természetesen nem feledkezem meg a Dungeon Worldről sem, hiszen igencsak a szívemhez nőtt, s a modul, amibe legutóbb belefogtunk játékosaimmal még korántsem ért véget.

Játékos karakterek:

Aldrus, a varázsló (1. szint), a kompánia új tagja, aki szeretne Alastortól ellesni egy két trükköt

Finnegan, a félszerzet harcos (2. szint)

Pelin, a zöldszakállú druida (1. szint)

Fontosabb események:

− Hőseink a temetőben megküzdöttek az élőholtakkal és a gnollokkal. (Rolandbart közben rejtélyesen eltűnt.) Finnegan őrült módjára kaszabolt, minden egyes csapásával halált osztott, de Pelin is hasonképp jeleskedett, medvealakban rontott a gnollokra és kergette szét őket. A csata után megállapították, hogy itt bizony több sírt is kiástak, ami igencsak aggasztó.

− Eztán Alastorhoz mentek, hogy elmondják neki, mit találtak a Csendes sírban. A varázsló komor lett a hírek hallatán, s elküldte őket a fogadóba, hogy pihenjenek le, majd holnap beszélnek.

− Aldrus naplemente után ért Ördögdűlőre, először a fogadóba ment, majd felkereste a varázsló boltját. Miután a kopogására nem érkezett válasz, betörte az ablakot, azonban erre fény gyúlt, s elősietett a varázsló. Szerencséjére sikerült meggyőznie a varázslót, hogy jó szándékú betörésről lett volna szó, s csak tanulni szeretne, így aztán Alastor reggelre magához hívatta, hogy találkozzon néhány barátjával, akik segítenek neki a környékbéli rejtélyes ügyek felderítésében.

− Reggel már a fogadóban összeismerkedtek hőseink Aldrusszal, így nem kellett várjanak a varázslónál való megbeszélésig. Együtt mentek Alastorhoz, aki beavatta őket abba, hogy a bátyja az utóbbi időben egy nőt hívott a faluba. Az is kiderült, hogy Alastor azért kezdett el érdeklődni a Csendes sír iránt, mert a testvére már régóta szajkózza, hogy Ördögdűlő veszélyben van, de őt lekötötték a mágikus tudományok, s nem ért rá apró-cseprő ügyekre. Most meg már a testvére nem oszt meg vele semmit, így vissza kell szerezze a bizalmát.

− Hőseink a nyomozást a temetőben folytatták, feltérképezték a nyomokat. Kiderült, a sírokat kétféle módszerrel ásták ki, így több tettes is lehet. A tegnap esti csatából visszamaradt nyomokat követve pedig eljutottak egy régi Xtus istennek szentelt templomhoz, mely már régóta nem lehetett (emberi) használatban.

− Az épületet gnollok foglalták el, s mivel sokan voltak, ezért hőseink rájuk akarták gyújtani a templomot, de észrevették őket a kutyapofájú bestiák, így az ajtónál nagy küzdelem vette kezdetét, de Finnegan tartotta a frontot, míg a berángatott Pelin elő ki nem jutott, majd egy jól irányzott csapással beomlasztotta az egész bejáratot. Ezt követően az egész tetőszerkezet megremegett és beomlott az épület. Közben az ablakon kijutott gnollok Aldrust megkergették, de a varázsló végül néhány jól irányzott varázslövedékkel lerendezte őket.

− Míg égtek a romok, a kompánia átvizsgálta a környéket, s újabb nyomokra bukkant, melyek jóval bennebb az erdőbe vittek. Itt egy oltárra lettek figyelmesek, melyen egy csomó hulla volt elhelyezve, fölöttük pedig egy pap imádkozott. Amikor a pap felfedezte őket, egy élőholt szolgát küldött az irányukba. Erre Finnegan rárohant és lecsapta. Aldrus is hamar kapott pár vendéget, így ő is keményen kellett küzdjön az életéért. Mindeközben Pelin megkerülte az oltárt és a pap hátához osont, hogy leüsse őt. Aldrus végzett a rátámadó két élőholttal, Finnegant viszont már bekerítették, s igencsak veszélyben forgott az élete, mikor Pelinnek sikerült elkábítania a papot.

− Eztán megkínozták Drovast, Kryos papját, hogy kiderítsék, mi folyik a háttérben. A pap szerint elkéstek, Kryos újra eljön a földre, nem lehet leállítani. Mint kiderült Domerain, a titokzatos nő, szövetségben áll velük, s átveri a falu elöljáróját, Alastor bátyját. Mindeközben a bányákban pedig titkos üzelmek folynak.

− Mikor beszámoltak Alastornak a fejleményekről, szörnyű hangokra lettek figyelmesek az utcáról. Domerain szörnyetege, melyet halottakból fércelt össze elszabadult, s elkezdte a helyiek legyilkolását. Hőseink azonnal szembeszálltak vele. Alastort egy falhoz vágta, Pelint egy szomszédos ház falán küldte át, egészen reménytelennek tűnt a helyzet, mígnem az apró termetű félszerzet fel nem ugrott a hatalmas szörny hátára, s ott bele nem vágta a kardját, elpusztítva ezzel.

− A szörny legyőzését követően ki sem fújhatták magukat, mert Domerainnal és a zombijaival találták szembe magukat...

A játékot a következő alkalommal innen folytatjuk. :)

Ostagar V.

Játékos karakterek:

Kumorg, Tal-Vassoth harcos (5. szint)

Oswin, fereldeni kalandor (5. szint)

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (7. szint)

(És Ankrim Xirax, az elf kalandor is szerepelt egy ideig köszönhetően a mobiltelefonok nyújtotta előnyöknek. :D)

A játék ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt. Miután leverték a mélyszörnyeket, hőseink ott álltak a megszerzett dokumentumokkal a romok tövében, s meglepődve tapasztalták, hogy egy kortalan tekintetű, ősz hajú nő nézi őket. Mint kiderült ő Flemeth, a Vadon Boszorkánya, aki már jó ideje figyelte őket, s tudott róla, hogy őt keresik. Azzal is tisztában volt, hogy Elias az Elias tornyának mélyén megbúvó kincsek kellenek nekik. Hajlandó volt segíteni ebben, mint kiderült, csak előbb hőseinknek el kellett hoznia a mennycseppekből készített nyakláncot, mely a tavi tündérnél van. Hőseink kihúzták belőle, hogy azért nem ő maga megy, mert a tündér neheztel rá, s nem tud a közelébe férkőzni. Az is kiderült, hogy a nyaklánc valószínűleg a mélyszörnyek ellen kell Flemethnek.

Eközben megérkezett Oswin is, aki Ostagartól sietett ide, hogy csatlakozhasson társaihoz (mint később kiderült, nem kevés hátsó szándék is közre játszott a megjelenésében). Így ő is Scarlettel és Kumorggal tarthatott az úton a tavi tündérhez. Kumorg Ankrimra bízta a tekercset, és meghagyta neki, hogy Walkerrel és a katonákkal maradjon itt. Így hát útra keltek, a boszorkány egyik állati segítője mutatta nekik az utat (egy hódvakond). Pár óra múlva megérkeztek a tó partjára, mely körül halott fák álltak, s semmi életnek nem mutatkozott jele. Kumorg elkiáltotta magát: „Tavi tündér!”, mire egy gyönyörű nő tűnt elő a vízből s egészen a parthoz úszott. A nyakában pedig ott volt a nyaklánc, amit kerestek.

Szóba elegyedtek vele, s egészen addig tartott ez, míg Kumorg elég vigyázatlan nem volt, s belenézett a vízbe, ahová a tündér mutatott. Hirtelen rá is ébredt, hogy egész addigi élete hiábavaló, s csak a tavi tündér szerelmében találhat megnyugvást. Boldogan omlott hát a karjaiba... A többiek ijedten nézték, ahogy Kumorg lehajol a vízbe, a tavi tündér pedig belekarol és lerántja. Oswin megpróbálta elkapni, de nem sikerült, ehelyett csak beleesett a sárba. Így hát a kossith magára maradt. A víz alatt egyszer csak sikerült észhez térnie, s ekkor látta, hogy egy nyálkás, halszerű, nagy szemű pikkelyes lény a tűszerű fogaival éppen az arcát és a nyakát marcangolja (kicsit átértékelődtek a csókok). Elkezdett hát vele küzdeni, de nem sokra ment, ám a nyakláncot azért sikerült letépnie róla.

Eközben a felszínen Scarlet Robe merész lépésre szánta el magát, s a vízbe vezetett egy villám varázslatot. Kumorgot erősen megrázta az eset, de életben maradt, míg a „tündér” nem bírta a feszültséget, belehalt a varázslatba. Ezután Kumorg kikecmergett a partra, ahol a vigyorogva mutatta be a nyakéket, amit megszerzett a szörnytől. Nem is volt más hátra, mint visszamenni a romokhoz és átadni a boszorkánynak. Így is tettek, Flemeth pedig egy térképet nyújtott át nekik, melynek segítségével megtalálhatják Elias tornyát. Eztán a vadon boszorkánya varjúvá változva elrepült.

Mivel igencsak besötétedett már, nem indultak vissza Ostagarba, hanem inkább tábort vertek a romokban. Mikor már mindenki aludt, s csak ketten őrködtek a katonák közül, Oswin felkelt s felmérte a helyzetet. Miután látta, hogy a levelek Kumorgnál vannak, aki mélyen alszik, megkereste a két őrt, akikkel elbeszélgetett arról, hogy is kerültek ide. Egyiküket, Dart, sikerült is meggyőznie arról, hogy bizony Ackley bann nem feledi a kihágásukat, s felakasztják őket, hiába segédkeztek a Szürke Őrzők küldetésében. Sven ezzel szembeszállt, hiszen szerinte pont azért küldték őket, hogy ezzel jóvátegyék az őrség idején való részegeskedést. Végül aztán Sven mérges lett, s otthagyta Oswinékat. A kalandor ezt követően avatta be tervébe Dart, aki kicsit ódkodva bár, de belement, hogy segít neki.

Így aztán terv szerint Oswin megszerezte az iratokat, míg Dar őrködött, hogy Sven ezt ne vegye észre. Kalandorunk egy hasonló táskával cserélte ki az iratokat tartalmazót, nem volt könnyű, de végül sikerült megcsinálnia anélkül, hogy felébresztette volna Kumorgot. Eztán Ostagarnak vették az irányt, hogy onnan az orgyilkos céhbe menjenek. Oswin ugyanis ismét megpróbálta bizonyítani rátermettségét, hogy bekerülhessen a Görbe Tőrök közé, akiknek volt egy helyi sejtje a romvárostól északra. Ők kapták a megbízást, egy nagyhatalmú embertől, hogy szerezzék meg az Őrzők iratait, s akadályozzák meg őket a népek összehívásában. Oswinék nagy szerencsével átjutottak a mocsáron, s hajnalra elérték Ostagart.

Eközben Sven felébresztette a többieket, hogy eltűntek ketten. Mivel Oswin eltűnése nem volt szokatlan esemény, ezért eleinte nem is gyanakodtak. Majd mikor Kumorg véletlenül észrevette, hogy a papírok nincsenek meg, nagyon mérges lett. Első körben Ankrimot kezdték el vallatni, hátha nála van (ekkor telefonáltunk a játékosának, hogy nála vannak-e a papírok...). Azonban Ankrim meséje hihető volt, miszerint ha a papírokat elvette volna, akkor álmukban el is vágja a torkukat. Így hát Oswinra terelődött a gyanú. Hőseink a kossith kutyájának segítségével a két szökevény nyomába eredtek.

Oswinék Ostagarba érvén megpróbáltak elkötni egy lovat. Dar felnyergelte, míg Oswin elterelte a lovászfiú figyelmét (némileg kétes módon), majd a bokorba csalva hátba szúrta. Mikor Dar végzett a nyergeléssel, Oswin őt is leszúrta, majd elrejtette a hulláját, s már ott se volt. Ekkor már nyomában voltak a többiek, ők Ackley banntól szereztek lovakat (egy szökött elf áruló említésére az öreg azonnal segítőkész lett), s úgy vágtattak a nyomába. Mivel a kutya elvesztette a nyomokat ekkor már, Scarlet Robe változott madárrá, hogy úgy kövesse Oswint. Aki pár mérföldre az erdős részen egy üstfoldozó házában tűnt el. Mint kiderült, az üstfoldozó az orgyilkosok embere volt, az ő házából lehetett lejutni a titkos pincerendszerbe, ahol megbújtak. Scarlet odavezette a többieket, majd miután kikérdezték az üstfoldozót, elindultak a pincébe. Scarlet újra állattá változott, így átjutott az őrökön, majd egészen a belső teremig ment. Itt visszaváltozott, s átjutva az egyik orgyilkoson (mintha ő is a nők közé való lenne, akiket a beavatási ünnepségre rendeltek), egyenesen a főnök szobájába ment (korábban látta, hogy Oswin átadja neki a papírokat). Ezalatt Kumorg a két őr figyelmét vonta magára, akik utána futottak, egyenesen a katonák kezébe. A lármára a többiek is előkerültek, őket szintén elfogták.

Mindeközben Oswin felfigyelt a zajokra, s habár már épp a rituális fürdés közepén volt, gyorsan felkapkodta a ruháit, s elindult kifelé. Ekkor futott össze Scarlettel, aki a vezért egy Élő Bomba varázslattal „hatástalanította”. Oswin egy pillanatra megdermedt, várta mi fog történni, de Scarlet csak biccentett neki, majd a papírokkal a hóna alatt visszatért Kumorghoz. Oswin pedig egy titkos menekülőjáraton távozott a kazamatából.

Vérünket egy nőért (II. játék)

A Véletlen Találkozások

Engedjétek meg, hogy mielőtt hozzáfognék a játék eseményeinek ismertetéséhez, előbb beszéljek magáról a mostani Véletlen Találkozásokról, ahol a játékot lejátszottuk. Mint ismeretes a rendezvény rendelkezik egy délelőtti, illetőleg egy délutáni szekcióval. Délelőtt játékosként voltam jelen. Urban Hollóúrnőjében volt szerencsém részt venni, ami mind rendszerében, mind hangulatában, mind pedig történetében igen megnyerő játék volt. Az utóbbi időben a Dungeon World kapcsán amúgy is elkezdtek érdekelni az újhullámos rpg-k, s ezután a játék után teljes mértékben nyitottá váltam az ilyen típusú játékokra.

Délután egy pizzázást követően jött az a rész, melynek nemsokára a beszámolóját olvashatjátok. Azt hiszem, mi voltunk az utolsó csapat, aki befejezte a játékot, mire kimentünk, a többiek már söröztek, pedig emlékeim szerint szünetet sem tartottunk – úgyhogy mindhármunkat rendesen lekötött a játék, úgy vélem. S mindez egyébként oda vezetett, hogy az egyik ottani játékosom, épp a múlt vasárnap mesélte le az első kalandot a Blood in Fereldenből, így végre én is játékosként kipróbálhattam a rendszert. :D A VT-n a délutáni játékok után sörözés szokott lenni, ezúttal ez a helyszínen volt, ami csodálatos ötlet, így egy sör erejéig én is ott lehettem, s beszélgethettünk egy jót.

Alaphelyzet:

Ezt az előző posztban elolvashatjátok, ha eddig még nem tettétek meg. Már csak azért is érdemes, mert pár információt itt már nem fogok részletezni.

Játékos karakterek:

Valahogy ezt a jegyzetlapom is elsóztam valahova, tényleg tenni fogok ez ellen, mert meglehetősen bosszantó. Mindenesetre volt egy harcosunk, meg egy varázslónk. Kis csapat volt, de nagyon ügyes.

Miután Gabler beavatta hőseinket a részletekbe, azok úgy döntöttek, megnézik, hol is rabolták el a hercegnőt és Adélt. Gablertől kértek két lovat s egy kutyát, hogy könnyebb legyen a keresés. Estére már el is érték a helyszínt, azonban, mivel nem láttak sok mindent, nem messze az út mellé letolt kocsitól (miután a kísérő lovagok holttesteit felpakolták, hogy elvigyék a temetőbe őket, a kocsit letolták az útról, abban úgyse maradt semmi értékes) tábort vertek. Az éjszaka a harcos neszezésre lett figyelmes, majd alakokat látott a kocsi körül nézelődni. Gyorsan fogta magát és elindult feléjük, s rájuk kiáltott. Hosszabb szóváltás után aztán a bokrokból támadásba lendült két íjász, ezek meg is sebesítették a varázslót, mialatt a harcos közelharcban próbált ügyeskedni. Végül aztán nagy szerencsével sikerült három támadót elfogni (egy elmenekült), akiket odakötöztek egy fához, majd pedig megvárták a pirkadatot.

Miután a nap felkelt, a varázsló megpróbálta szemügyre venni a nyomokat. Meg is találta a vérnyomokat a földön, s rengeteg patkónyomot is talált, ami arra utalt, hogy a támadók közt sok volt a lovas. Jól szervezett rajtaütés lehetett. Eközben a harcos a nyomokat próbálta követni, melyeket a banditák hagytak, ám a kezdeti szerencséje ellenére végül nem járt sikerrel. Így mikor visszatért hozzáláttak a foglyok kikérdezéséhez. Mint kiderült a három fickó (két elf és egy ember) a Fekete Nyíl Testvériségének tagja. Azért kutatták át a kocsit, mert Royce-tól ezt kapták parancsba. A hercegnőről azonban nem tudtak semmit. Hőseink rávették őket, hogy vigyél el őket a táborba, hogy ott beszélhessenek a vezérükkel, Hiadorral.

El is vezették őket a tisztásra, ahol várniuk kellett, s nemsokára Royce és egy csapat bandita vette körbe őket. Először az alvezért próbálták faggatni, majd miután a hercegnő elrablásával kapcsolatos információt nem tudtak kiszedni belőle, tovább akartak jutni Hiadorhoz. Azonban Royce ragaszkodott ahhoz, hogy előbb egy ökölharcban bizonyítsák rátermettségüket. A harcos be is állt öklözni vele. Folyt egy kis vér itt is és ott is, de végül Royce-nak kellett pár fogát kiköpnie... Nem sokkal később már a Fekete Nyíl táborában találták magukat, ahol végre válthattak pár szót Hiadorral. A hercegnő elrablását ő se vállalta magára, sőt véleménye szerint Rochefort kellően aljas ahhoz, hogy ilyesmit merészeljen. Mindenesetre örült nekik, s fizetség fejében alkut kötött velük, hogy másnap, mivel akkor lesz újhold, éjközépkor kinyitják Maupassant kapuját, s akkor a Testvériség elfoglalhatja a várost. Azt is meghagyta nekik Hiador, hogy keressék meg Zaket, mivel ő segíthet a kapu kinyitásában.

Ezután hát egy kisebb csapat elkísérte őket a városig.  Bent először szállást kerestek, majd másnap béreltek két lovat és elmentek az út mellett kikötött lovaikért s a kutyáért. Majd visszatérve elkezdték keresni Zaket. Egy kis elf purdét néhány rézért cserébe rávettek, hogy vezessék el Zakhez. A fiatal elf tolvajjal egy sikátor mellett találkoztak, meg is beszélték vele, hogy a kapu kinyitásához szükség van figyelemelterelésre, ehhez pedig a legjobb, ha a fogadó melletti szekeret, amin hordók vannak, meggyújtanák és nekivezetnék a falnak. Az kellő felfordulást csinálhat, hogy addig kinyissák a kaput. Eztán elmentek Rochefort-hoz, aki örömmel fogadta őket, biztosította őket, hogy nagy erővel dolgoznak a hercegnő keresésén. Azonban, mivel az erdő egyes részeire nem tudnak bejutni, kivált a régi romokhoz (ahol egyébként Hiador megölte Marie-t, Rochfort jegyesét – ez az infó Hiadortól származott egyébként), ahol talán a banditák fogva tartják a hercegnőt és társalkodó hölgyét.

Hőseink fogták hát magukat, s elmentek a régi romokhoz. Csakhogy ekkorra már éjfél körül járt az idő. Persze ez kapóra is jött, mert úgy másztak ki a falakon, hogy közben épp Zak és a társai nekivezették a felgyújtott kocsit a kapu melletti falrésznek. Lett is nagy felzúdulás, így észrevétlen tudtak kimászni a városból. S még volt akkora szerencséjük is, hogy a város falai alatt várakozó banditákba nem futottak bele. Elmentek hát a romokhoz, ahol egy régi kazamatára is rábukkantak. Úgy tűnt, a Tevinter Birodalom idejéből származhat.  Lent egy szentélyben hamvakat tartalmazó urnákat találtak, s a kazamata másik részén pedig csontokat, melyeket rágásnyomok látszottak. Nem sokkal később találkoztak a fogak gazdáival is, vérszomjas élőhalott lényekkel. Ezekkel megküzdöttek, tetőtől talpig beborította őket a gusztustalan, fekete vérük. Ezek után biztossá vált előttük, hogy Rochfort csapdának szánta ezt, mivel épeszű ember nem jött volna le a kazamatába, nemhogy hercegnőt nem rejtett volna ide.

Visszamentek hát a városba, ahol először Zaket kellett lerázniuk, aki nagyon zabos volt az este miatt. Mind azt hajtogatta, Hiador megnyúzza, mert nem nyitották ki a kaput. A harcos egy jól irányzott pofonnal elzavarta az igen mocskosan szitkozódó kölyköt, hogy aztán nyugodtan elmehessenek Rocheforthoz. (Közben azért a városban elterjesztették, hogy mekkora hősök, mert egy tucat élőhalottal /3 volt az valójában/ megküzdöttek stb.) Rochefort felfegyverkezve várta őket, sejtette, hogy hőseink rájöttek a turpisságára. Végül azonban ajánlatot tett nekik, hogy beavatja őket, s némi fizetséget is ad, ha hajlandóak titokban tartani az egészet. Így hát felvezette őket a lányokhoz, akik jól voltak, s tanúskodtak arról, hogy önszántukból tartanak Rochfort-ral. Adél írt egy levelet az apjának arról, hogy jól van, hőseink ezzel s duzzadó erszénnyel távoztak a városból.

A játékot itt fejeztük be. Ezúton is köszönöm a játékosaimnak a lelkes és szórakoztató játékot, remek élmény volt nektek mesélni!

Vérünket egy nőért (I. játék)

 A legutóbbi Véletlen Találkozásokon volt szerencsém mesélni Dragon Age-et. Ehhez egy olyan kalandot használtam fel, melyet egyetemista barátaimnak is meséltem, amolyan első alkalmas meseként. A most következő játékbeszámoló ennek az első játéknak a rövid összefoglalóját tartalmazza. A másik játékról és a Véletlen Találkozásokról egy következő posztban írok majd.

Játékos karakterek:

Szégyen, nem szégyen, elvesztettem a játékbeszámolóról írt jegyzeteim, így a nevekre nem emlékszem, mármint volt egy Merlina nevű varázslónő Tevinterből, vele egy nemes, akinek nem emlékszem a nevére, volt még egy kalóznő, aki számszeríjászkodott, meg velük tartott még René, a baltás, egy baltákat forgató nő. (Igen, erőteljes női többség volt, de ez természetes, hisz bölcsész vagyok :D) Szóval összesen négy kalandozó indult útnak, hogy megkeresse az elrabolt leányt.

Alaphelyzet – VT-s kiírás (azért, hogy könnyen felvehető legyen a játék fonala)

Pár nappal ezelőtt elrabolták Arlesans hercegének, Orlézia egyik legbefolyásosabb emberének a lányát. A nyomok a Fekete Nyíl Testvériséghez vezetnek, az erdőkben bujkáló lázadó parasztokhoz. Tulos herceg azonban épp Nevarrában van diplomáciai úton, így míg eljut hozzá a hír, bármi megtörténhet. Mindez igazából nem különösebben zavarna téged, nem törődsz az arisztokraták ügyeivel, azonban nem csak Lady Myratte-ét ragadták el, hanem a társalkodó hölgyét, Adélt is, aki családod régi barátjának, Frans Gablernek a lánya. Így mikor a kétségbeesett apa segítséget kér tőled, nem sokat tétovázol. Szerencsére az öreg Gabler sok barátot szerzett az évek során, így nem kell egyedül nekivágnod a veszélyes küldetésnek.

Miután Frans Gabler útba igazította hőseinket, elindultak Maupassant felé, mivel a városka körüli erdőkben a legnagyobb a Fekete Nyíl aktivitása. Az úton haladván már délkörül járt az idő, mikor a távolból az egyikük fejszecsattogást hallott. Hamarost oda is értek egy szekérhez, amely körül katonák álltak, az úton egy jókora fa keresztben feküdt, a szekér körül pedig a kereskedők véres tetemeit látták. A katonák szerint a Fekete Nyíl tette, s későn érkeztek. Hőseink azonban figyelmesek lettek arra, hogy egyikük kezében ott egy balta. Mivel a katonák (vagy beöltözött banditák?) egy idő tán megunták a kérdezősködést, ezért rátámadtak hőseinkre. Gyors és heves csata vette kezdetét, melyben lemészárolták a katonákat.

Ezt követően fogták a szekeret, amelyen több hordó bor volt, s miután eltakarították a torlaszt az útról, elindultak Maupassantba. Megérkezve a főtéren épp egy akasztást láttak, több a Fekete Nyílhoz tartozó személyt végeztek ki. Észrevettek egy tízéves forma elf fiúcskát, aki ugyancsak a kötélre várt. Közbeléptek hát, s megkérték a hóhért, várjanak a fiú kivégzésével, míg beszélnek vele. Zak, így hívták a srácot, tanúbizonyságot tett róla, hogy el tudja vezetni őket a „tesókhoz”, ha megmentik az életét. Így megérték a katonákat, várjanak addig, míg beszélnek Rochefort-ral, a parancsnokukkal. Eztán még az is kiderült, hogy a szekér a fogadósé, Arlem Oaxé, akinek nem az első itallal megrakott szekerét térítették el a banditák. Hőseinknek sikerült is kialkudnia, hogy ingyen ellakhassanak a fickónál, hisz mégiscsak igen nagy kártól óvták meg.

Rochefort szívesen fogadta őket, s biztosította hőseinket arról, hogy rajta vannak a hercegnő keresésén, amint megtudnak valamit, szólni fognak. Sajnos kevés az emberük, s jó lenne, ha a herceg itt lenne, s parancsot adna az egész hadseregének, hogy füstölje ki Hiadort (a FNyT-nek vezére) és brigantiijait az erdőből. Mikor hőseink felajánlkoztak, hogy Zak segítségével a nyomára akadhatnának a banditáknak, ódzkodott, de végül belement a dologba.

Így hát hőseink Zak vezetésével bevetették magukat az erdőségbe. Rá is akadtak a banditákra, akik magukat szabadságharcosnak titulálták, s az egyenlőség és szabadság nevében öldöstek embereket. Ahhoz, hogy elnyerjék a bizalmukat, először meg kellett az egyikük küzdjön Royce-szal, az alvezérrel, aki igazán vérszomjas ember hírben állt. (Többen is beszéltek egy nemesi kúria kiosztásáról, ahol halomra öldösték az embereket és megerőszakolták a nőket.) Az ifjú tevinteri nemes állt ki vele öklözni, s a banditák nagy meglepetésére igen könnyen leverte a nagydarab alvezért. Ezután beszélhettek hát Hiadorral (akiről korábban a fogadós elárulta, hogy egy múltbeli konfliktusa van Rochfort-ral, megölte Marie-t, R. mennyasszonyát féltékenységből).

Miután meggyőződtek arról, hogy nem a Fekete Nyíl Testvérisége rabolta el a hercegnőt és társalkodó hölgyét, s Rochefort lett a fő gyanúsítottjuk, szövetkeztek a banditákkal. Így a tervnek megfelelően Rochefort-ot és embereit rávették, hogy csináljanak rajtaütést a banditákon. Kivezették őket az erdőbe, majd a tipikus „add meg magad – nem te add meg magad bekerítettünk – haha, átvertelek mégiscsak te kell megadd magad, mert mi hagytuk magunk bekeríteni, hogy titeket bekerítsünk a többiekkel”. Ebből kegyetlen egy harc lett, melyből hőseink amint tehették távoztak, s futva vették az irányt vissza a városba.

Maupassantba beérve egyből a bíró rezidenciájára mentek, ahol Rochefort is élt, s itt a kalóznő elcsavarta a megmaradt őr fejét, így az elárulta nekik, hogy a hercegnő és a társalkodó hölgye az ablaktalan toronyban vannak. Gyorsan lerendezték a fickót, majd egyből a toronyba vették az irányt. Myratte és Adél tényleg ott voltak, azonban kiderült, hogy nem fogolyként... az egészet ők rendezték meg Rochefort-ral, hogy „az a drága, jószívű ember” bosszút állhasson szerelme elvesztéséért. Hőseink nem problémáztak ezen, fogták erőszakkal a hercegnőt, Adél meg jött magától, mikor kiderült, az apja barátai jöttek érte. Kifele menet azonban Hiador állta útjukat, meg egy lángoló város. Myratte nyomban elájult, mikor látta drága kapitányának, Rochefort-nak a fejét a Fekete Kéz Testvériség vezérének kezében. Hiador felszólította őket, hogy adják át a hercegnőt és a másikat, különben halál fiai. Hőseink ebbe nem mentek bele, megküzdöttek a vezérrel (miután nem sikerült elcsábítani :P), majd utat törtek az égő városon és a borzalmas sikolyokon keresztül...

A Véletlen Találkozásokon lemesélt kaland beszámolóját is érdemes lesz majd elolvasni, mivel ott a játékosok egészen más úton álltak hozzá a nyomozáshoz, s a játék is igencsak másként végződött.

Ostagar IV.

Játékos karakterek:

Ankrim Xirax, az elf kalandor (6. szint)

Kumorg, a Tal-Vassoth harcos (5. szint)

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (7. szint)

A legutóbbi játékbeszámolóból kimaradt, hogy Kumorg nem csak földre került a nádas mellett vívott csatában, hanem egy mélyszörny meg is harapta, így elkezdett szép lassan haldokolni. Más megoldás nem lévén beállt hát a Szürke Őrzők közé. Ankrimnak is igencsak megtetszett az Őrző élet, s elkezdett érdeklődni, ő hogyan csatlakozhatna. Asid Ortox higgadtságra intette, s arra, bizonyítsa tényleg érdemes-e arra, hogy a rend tagjává válhasson.

Kumorg tehát újdonsült Szürke Őrzőként kapott egy küldetést, hogy menjen el a mocsárba, s keresse meg a romokat, ahol régi papírosokat talál – azzal szólíthatók Ferelden népei harcba a mélyszörnyek ellen. A többiek is vele tartottak, Scarlet is ment, mivel egyelőre a Vadon Boszorkányának keresése nem vezetett eredményre.

Az úton egy kósza volt a segítségükre, Walker (a játékban Ranger-ként emlegettük stílszerűen :P). Továbbá Kumorg meggyőzte Ackley bannt, hogy küldjön velük még pár embert. A fogdában volt pár katona, akit érthető okokból amúgy is nélkülöztek. Így tehát egy nagyobb csapat kelt útra, s késő délutánra járt már az idő, mikor elérték a romokat. Mint kiderült (Scarlet Robe alakváltó képességének köszönhetően) erőteljes őrség védi, íjászok a magaslaton, a főépületben pedig genlokok és hurlokok egy Küldött vezetésével.

A csapat hosszú tervezgetésbe kezdett, merről is támadjanak, végül Kumorg elindult a mezőn toronyiránt, Ankrim pedig a tóparti nádasban (a tó az épületegyüttes egy részét el is lepte, így igencsak közel lehetett osonni) fedezte. A többiek pedig vártak, hogy majd Kumorg rájuk csalja a mélyszörnyeket. Azok támadtak is, de a Küldött nem hagyta, hogy esztelenül berohanjanak a fák közé, így a terv csak részben vált be, hisz legalább nem a szörnyek íjászainak a lőtávolságában kellett harcolniuk. Végül rögtönözve támadtak. A Küldöttet egy bátor rohammal iktatták ki, így a vezérüket vesztett mélyszörnyeket sikerült legyűrniük.

Eztán felderítették az épületet és megszerezték a ládát (melyet korábban Scarlet pókalakban már megtalált), majd el is indultak visszafele, mikor is egy ősz hajú, kortalan tekintetű nővel találták szemben magukat, a Vadon Boszorkányával.

Két év Kockák és Koboldok

Bizony, immár két éve, hogy elindult a Kockák és Koboldok blog. Egy éve azt írtam: „még csak bizakodni sem mertem, hogy megéri első születésnapját”, s ehhez képest immár a második évet tapossuk. Ráadásul a blog elmúlt éve sikeresebb volt, mint az előző, hiszen már alulról súrolja a 11900 oldalmegjelenítést (azért nem írok pontos számot, mert ez a bejegyzés majdnem egy nappal előbb íródik, mint ahogy közzé tétetik), míg az első évben ez a szám 4567 volt. A legsikeresebb időszak a tavaly november volt, ekkor kimagaslóan sokan látogatták meg a blogot (1189), persze abban a hónapban elég sok bejegyzést tettem közzé. Idén novemberben ez még csak az első írásom, de követni fogja pár, hiszen mindenképpen írnom kell majd a Véletlen Találkozásokról, amely e bejegyzés megjelenésekor éppen zajlik, ahol ezúttal is mesélek, ahogyan két évvel ezelőtt is tettem. Igaz, most egy Dragon Age kaland kerül terítékre.

S írnom kell az elmúlt hetek játékairól is, melyekről nem tettem. Sajnos az egyetem nagyon lefoglalt, s valószínűleg ezután is igen sok időt fogok az egyetemi teendőimmel tölteni. Ám azért a blogot sem hanyagolom el, így írni fogok a VT-s Dragon Age mesém „tesztjátékáról”, mely valójában nem tesztjátéknak indult, hanem egyetemi barátaimnak egy kis ízelítőül a szerepjátszásból, s a legutóbbi Dragon Age kalandról, melyben Kumorg immár Szürke Őrzőként indult küldetésre társaival (a legutolsó DA beszámolóból sajnos kimaradt, hogy Kumorgot megharapták, így választhatott a halál és a Szürke Őrző lét között, utóbbit választotta. Nos, mindenki döntse el maga, jól tette-e...).

Jövőbeli tervem sok van, elsősorban az úgynevezett „meglepetés” projektet is szeretném még idén befejezni (habár eredetileg mostanra már kész kellett volna legyen), de hát ez van. Annak a tesztjátékából írt beszámolót egyébként már rég megírtam, de sajnos nem tehettem még ki, nehogy spoilerezzek. De remélhetőleg szilveszter éjszakája előtt még megjelenhet a ez a KéKhez kapcsolódó dolog, melyen többedmagammal dolgozom. A Dungeon Worldöt is mindenképpen folytatni szeretném, az Ördög Dűlőjéből hátra van még két modul, távlati terveim közt pedig szerepel az egyetemi barátokkal egy Mouse Guard kampány, mivel az érdekli őket kifejezetten, s én is szeretném már elővenni jó ideje. A Dragon Age kapcsán is eszembe jutott pár szokatlan ötlet, de hogy ezekből lesz-e valami, az a jövő zenéje...

Mindenesetre most foglalkozzunk a mai nappal! Két éves a blog.

Isten éltessen Kockák és Koboldok! :)