Vérünket egy nőért (II. játék)

A Véletlen Találkozások

Engedjétek meg, hogy mielőtt hozzáfognék a játék eseményeinek ismertetéséhez, előbb beszéljek magáról a mostani Véletlen Találkozásokról, ahol a játékot lejátszottuk. Mint ismeretes a rendezvény rendelkezik egy délelőtti, illetőleg egy délutáni szekcióval. Délelőtt játékosként voltam jelen. Urban Hollóúrnőjében volt szerencsém részt venni, ami mind rendszerében, mind hangulatában, mind pedig történetében igen megnyerő játék volt. Az utóbbi időben a Dungeon World kapcsán amúgy is elkezdtek érdekelni az újhullámos rpg-k, s ezután a játék után teljes mértékben nyitottá váltam az ilyen típusú játékokra.

Délután egy pizzázást követően jött az a rész, melynek nemsokára a beszámolóját olvashatjátok. Azt hiszem, mi voltunk az utolsó csapat, aki befejezte a játékot, mire kimentünk, a többiek már söröztek, pedig emlékeim szerint szünetet sem tartottunk – úgyhogy mindhármunkat rendesen lekötött a játék, úgy vélem. S mindez egyébként oda vezetett, hogy az egyik ottani játékosom, épp a múlt vasárnap mesélte le az első kalandot a Blood in Fereldenből, így végre én is játékosként kipróbálhattam a rendszert. :D A VT-n a délutáni játékok után sörözés szokott lenni, ezúttal ez a helyszínen volt, ami csodálatos ötlet, így egy sör erejéig én is ott lehettem, s beszélgethettünk egy jót.

Alaphelyzet:

Ezt az előző posztban elolvashatjátok, ha eddig még nem tettétek meg. Már csak azért is érdemes, mert pár információt itt már nem fogok részletezni.

Játékos karakterek:

Valahogy ezt a jegyzetlapom is elsóztam valahova, tényleg tenni fogok ez ellen, mert meglehetősen bosszantó. Mindenesetre volt egy harcosunk, meg egy varázslónk. Kis csapat volt, de nagyon ügyes.

Miután Gabler beavatta hőseinket a részletekbe, azok úgy döntöttek, megnézik, hol is rabolták el a hercegnőt és Adélt. Gablertől kértek két lovat s egy kutyát, hogy könnyebb legyen a keresés. Estére már el is érték a helyszínt, azonban, mivel nem láttak sok mindent, nem messze az út mellé letolt kocsitól (miután a kísérő lovagok holttesteit felpakolták, hogy elvigyék a temetőbe őket, a kocsit letolták az útról, abban úgyse maradt semmi értékes) tábort vertek. Az éjszaka a harcos neszezésre lett figyelmes, majd alakokat látott a kocsi körül nézelődni. Gyorsan fogta magát és elindult feléjük, s rájuk kiáltott. Hosszabb szóváltás után aztán a bokrokból támadásba lendült két íjász, ezek meg is sebesítették a varázslót, mialatt a harcos közelharcban próbált ügyeskedni. Végül aztán nagy szerencsével sikerült három támadót elfogni (egy elmenekült), akiket odakötöztek egy fához, majd pedig megvárták a pirkadatot.

Miután a nap felkelt, a varázsló megpróbálta szemügyre venni a nyomokat. Meg is találta a vérnyomokat a földön, s rengeteg patkónyomot is talált, ami arra utalt, hogy a támadók közt sok volt a lovas. Jól szervezett rajtaütés lehetett. Eközben a harcos a nyomokat próbálta követni, melyeket a banditák hagytak, ám a kezdeti szerencséje ellenére végül nem járt sikerrel. Így mikor visszatért hozzáláttak a foglyok kikérdezéséhez. Mint kiderült a három fickó (két elf és egy ember) a Fekete Nyíl Testvériségének tagja. Azért kutatták át a kocsit, mert Royce-tól ezt kapták parancsba. A hercegnőről azonban nem tudtak semmit. Hőseink rávették őket, hogy vigyél el őket a táborba, hogy ott beszélhessenek a vezérükkel, Hiadorral.

El is vezették őket a tisztásra, ahol várniuk kellett, s nemsokára Royce és egy csapat bandita vette körbe őket. Először az alvezért próbálták faggatni, majd miután a hercegnő elrablásával kapcsolatos információt nem tudtak kiszedni belőle, tovább akartak jutni Hiadorhoz. Azonban Royce ragaszkodott ahhoz, hogy előbb egy ökölharcban bizonyítsák rátermettségüket. A harcos be is állt öklözni vele. Folyt egy kis vér itt is és ott is, de végül Royce-nak kellett pár fogát kiköpnie... Nem sokkal később már a Fekete Nyíl táborában találták magukat, ahol végre válthattak pár szót Hiadorral. A hercegnő elrablását ő se vállalta magára, sőt véleménye szerint Rochefort kellően aljas ahhoz, hogy ilyesmit merészeljen. Mindenesetre örült nekik, s fizetség fejében alkut kötött velük, hogy másnap, mivel akkor lesz újhold, éjközépkor kinyitják Maupassant kapuját, s akkor a Testvériség elfoglalhatja a várost. Azt is meghagyta nekik Hiador, hogy keressék meg Zaket, mivel ő segíthet a kapu kinyitásában.

Ezután hát egy kisebb csapat elkísérte őket a városig.  Bent először szállást kerestek, majd másnap béreltek két lovat és elmentek az út mellett kikötött lovaikért s a kutyáért. Majd visszatérve elkezdték keresni Zaket. Egy kis elf purdét néhány rézért cserébe rávettek, hogy vezessék el Zakhez. A fiatal elf tolvajjal egy sikátor mellett találkoztak, meg is beszélték vele, hogy a kapu kinyitásához szükség van figyelemelterelésre, ehhez pedig a legjobb, ha a fogadó melletti szekeret, amin hordók vannak, meggyújtanák és nekivezetnék a falnak. Az kellő felfordulást csinálhat, hogy addig kinyissák a kaput. Eztán elmentek Rochefort-hoz, aki örömmel fogadta őket, biztosította őket, hogy nagy erővel dolgoznak a hercegnő keresésén. Azonban, mivel az erdő egyes részeire nem tudnak bejutni, kivált a régi romokhoz (ahol egyébként Hiador megölte Marie-t, Rochfort jegyesét – ez az infó Hiadortól származott egyébként), ahol talán a banditák fogva tartják a hercegnőt és társalkodó hölgyét.

Hőseink fogták hát magukat, s elmentek a régi romokhoz. Csakhogy ekkorra már éjfél körül járt az idő. Persze ez kapóra is jött, mert úgy másztak ki a falakon, hogy közben épp Zak és a társai nekivezették a felgyújtott kocsit a kapu melletti falrésznek. Lett is nagy felzúdulás, így észrevétlen tudtak kimászni a városból. S még volt akkora szerencséjük is, hogy a város falai alatt várakozó banditákba nem futottak bele. Elmentek hát a romokhoz, ahol egy régi kazamatára is rábukkantak. Úgy tűnt, a Tevinter Birodalom idejéből származhat.  Lent egy szentélyben hamvakat tartalmazó urnákat találtak, s a kazamata másik részén pedig csontokat, melyeket rágásnyomok látszottak. Nem sokkal később találkoztak a fogak gazdáival is, vérszomjas élőhalott lényekkel. Ezekkel megküzdöttek, tetőtől talpig beborította őket a gusztustalan, fekete vérük. Ezek után biztossá vált előttük, hogy Rochfort csapdának szánta ezt, mivel épeszű ember nem jött volna le a kazamatába, nemhogy hercegnőt nem rejtett volna ide.

Visszamentek hát a városba, ahol először Zaket kellett lerázniuk, aki nagyon zabos volt az este miatt. Mind azt hajtogatta, Hiador megnyúzza, mert nem nyitották ki a kaput. A harcos egy jól irányzott pofonnal elzavarta az igen mocskosan szitkozódó kölyköt, hogy aztán nyugodtan elmehessenek Rocheforthoz. (Közben azért a városban elterjesztették, hogy mekkora hősök, mert egy tucat élőhalottal /3 volt az valójában/ megküzdöttek stb.) Rochefort felfegyverkezve várta őket, sejtette, hogy hőseink rájöttek a turpisságára. Végül azonban ajánlatot tett nekik, hogy beavatja őket, s némi fizetséget is ad, ha hajlandóak titokban tartani az egészet. Így hát felvezette őket a lányokhoz, akik jól voltak, s tanúskodtak arról, hogy önszántukból tartanak Rochfort-ral. Adél írt egy levelet az apjának arról, hogy jól van, hőseink ezzel s duzzadó erszénnyel távoztak a városból.

A játékot itt fejeztük be. Ezúton is köszönöm a játékosaimnak a lelkes és szórakoztató játékot, remek élmény volt nektek mesélni!

Vérünket egy nőért (I. játék)

 A legutóbbi Véletlen Találkozásokon volt szerencsém mesélni Dragon Age-et. Ehhez egy olyan kalandot használtam fel, melyet egyetemista barátaimnak is meséltem, amolyan első alkalmas meseként. A most következő játékbeszámoló ennek az első játéknak a rövid összefoglalóját tartalmazza. A másik játékról és a Véletlen Találkozásokról egy következő posztban írok majd.

Játékos karakterek:

Szégyen, nem szégyen, elvesztettem a játékbeszámolóról írt jegyzeteim, így a nevekre nem emlékszem, mármint volt egy Merlina nevű varázslónő Tevinterből, vele egy nemes, akinek nem emlékszem a nevére, volt még egy kalóznő, aki számszeríjászkodott, meg velük tartott még René, a baltás, egy baltákat forgató nő. (Igen, erőteljes női többség volt, de ez természetes, hisz bölcsész vagyok :D) Szóval összesen négy kalandozó indult útnak, hogy megkeresse az elrabolt leányt.

Alaphelyzet – VT-s kiírás (azért, hogy könnyen felvehető legyen a játék fonala)

Pár nappal ezelőtt elrabolták Arlesans hercegének, Orlézia egyik legbefolyásosabb emberének a lányát. A nyomok a Fekete Nyíl Testvériséghez vezetnek, az erdőkben bujkáló lázadó parasztokhoz. Tulos herceg azonban épp Nevarrában van diplomáciai úton, így míg eljut hozzá a hír, bármi megtörténhet. Mindez igazából nem különösebben zavarna téged, nem törődsz az arisztokraták ügyeivel, azonban nem csak Lady Myratte-ét ragadták el, hanem a társalkodó hölgyét, Adélt is, aki családod régi barátjának, Frans Gablernek a lánya. Így mikor a kétségbeesett apa segítséget kér tőled, nem sokat tétovázol. Szerencsére az öreg Gabler sok barátot szerzett az évek során, így nem kell egyedül nekivágnod a veszélyes küldetésnek.

Miután Frans Gabler útba igazította hőseinket, elindultak Maupassant felé, mivel a városka körüli erdőkben a legnagyobb a Fekete Nyíl aktivitása. Az úton haladván már délkörül járt az idő, mikor a távolból az egyikük fejszecsattogást hallott. Hamarost oda is értek egy szekérhez, amely körül katonák álltak, az úton egy jókora fa keresztben feküdt, a szekér körül pedig a kereskedők véres tetemeit látták. A katonák szerint a Fekete Nyíl tette, s későn érkeztek. Hőseink azonban figyelmesek lettek arra, hogy egyikük kezében ott egy balta. Mivel a katonák (vagy beöltözött banditák?) egy idő tán megunták a kérdezősködést, ezért rátámadtak hőseinkre. Gyors és heves csata vette kezdetét, melyben lemészárolták a katonákat.

Ezt követően fogták a szekeret, amelyen több hordó bor volt, s miután eltakarították a torlaszt az útról, elindultak Maupassantba. Megérkezve a főtéren épp egy akasztást láttak, több a Fekete Nyílhoz tartozó személyt végeztek ki. Észrevettek egy tízéves forma elf fiúcskát, aki ugyancsak a kötélre várt. Közbeléptek hát, s megkérték a hóhért, várjanak a fiú kivégzésével, míg beszélnek vele. Zak, így hívták a srácot, tanúbizonyságot tett róla, hogy el tudja vezetni őket a „tesókhoz”, ha megmentik az életét. Így megérték a katonákat, várjanak addig, míg beszélnek Rochefort-ral, a parancsnokukkal. Eztán még az is kiderült, hogy a szekér a fogadósé, Arlem Oaxé, akinek nem az első itallal megrakott szekerét térítették el a banditák. Hőseinknek sikerült is kialkudnia, hogy ingyen ellakhassanak a fickónál, hisz mégiscsak igen nagy kártól óvták meg.

Rochefort szívesen fogadta őket, s biztosította hőseinket arról, hogy rajta vannak a hercegnő keresésén, amint megtudnak valamit, szólni fognak. Sajnos kevés az emberük, s jó lenne, ha a herceg itt lenne, s parancsot adna az egész hadseregének, hogy füstölje ki Hiadort (a FNyT-nek vezére) és brigantiijait az erdőből. Mikor hőseink felajánlkoztak, hogy Zak segítségével a nyomára akadhatnának a banditáknak, ódzkodott, de végül belement a dologba.

Így hát hőseink Zak vezetésével bevetették magukat az erdőségbe. Rá is akadtak a banditákra, akik magukat szabadságharcosnak titulálták, s az egyenlőség és szabadság nevében öldöstek embereket. Ahhoz, hogy elnyerjék a bizalmukat, először meg kellett az egyikük küzdjön Royce-szal, az alvezérrel, aki igazán vérszomjas ember hírben állt. (Többen is beszéltek egy nemesi kúria kiosztásáról, ahol halomra öldösték az embereket és megerőszakolták a nőket.) Az ifjú tevinteri nemes állt ki vele öklözni, s a banditák nagy meglepetésére igen könnyen leverte a nagydarab alvezért. Ezután beszélhettek hát Hiadorral (akiről korábban a fogadós elárulta, hogy egy múltbeli konfliktusa van Rochfort-ral, megölte Marie-t, R. mennyasszonyát féltékenységből).

Miután meggyőződtek arról, hogy nem a Fekete Nyíl Testvérisége rabolta el a hercegnőt és társalkodó hölgyét, s Rochefort lett a fő gyanúsítottjuk, szövetkeztek a banditákkal. Így a tervnek megfelelően Rochefort-ot és embereit rávették, hogy csináljanak rajtaütést a banditákon. Kivezették őket az erdőbe, majd a tipikus „add meg magad – nem te add meg magad bekerítettünk – haha, átvertelek mégiscsak te kell megadd magad, mert mi hagytuk magunk bekeríteni, hogy titeket bekerítsünk a többiekkel”. Ebből kegyetlen egy harc lett, melyből hőseink amint tehették távoztak, s futva vették az irányt vissza a városba.

Maupassantba beérve egyből a bíró rezidenciájára mentek, ahol Rochefort is élt, s itt a kalóznő elcsavarta a megmaradt őr fejét, így az elárulta nekik, hogy a hercegnő és a társalkodó hölgye az ablaktalan toronyban vannak. Gyorsan lerendezték a fickót, majd egyből a toronyba vették az irányt. Myratte és Adél tényleg ott voltak, azonban kiderült, hogy nem fogolyként... az egészet ők rendezték meg Rochefort-ral, hogy „az a drága, jószívű ember” bosszút állhasson szerelme elvesztéséért. Hőseink nem problémáztak ezen, fogták erőszakkal a hercegnőt, Adél meg jött magától, mikor kiderült, az apja barátai jöttek érte. Kifele menet azonban Hiador állta útjukat, meg egy lángoló város. Myratte nyomban elájult, mikor látta drága kapitányának, Rochefort-nak a fejét a Fekete Kéz Testvériség vezérének kezében. Hiador felszólította őket, hogy adják át a hercegnőt és a másikat, különben halál fiai. Hőseink ebbe nem mentek bele, megküzdöttek a vezérrel (miután nem sikerült elcsábítani :P), majd utat törtek az égő városon és a borzalmas sikolyokon keresztül...

A Véletlen Találkozásokon lemesélt kaland beszámolóját is érdemes lesz majd elolvasni, mivel ott a játékosok egészen más úton álltak hozzá a nyomozáshoz, s a játék is igencsak másként végződött.

Ostagar IV.

Játékos karakterek:

Ankrim Xirax, az elf kalandor (6. szint)

Kumorg, a Tal-Vassoth harcos (5. szint)

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (7. szint)

A legutóbbi játékbeszámolóból kimaradt, hogy Kumorg nem csak földre került a nádas mellett vívott csatában, hanem egy mélyszörny meg is harapta, így elkezdett szép lassan haldokolni. Más megoldás nem lévén beállt hát a Szürke Őrzők közé. Ankrimnak is igencsak megtetszett az Őrző élet, s elkezdett érdeklődni, ő hogyan csatlakozhatna. Asid Ortox higgadtságra intette, s arra, bizonyítsa tényleg érdemes-e arra, hogy a rend tagjává válhasson.

Kumorg tehát újdonsült Szürke Őrzőként kapott egy küldetést, hogy menjen el a mocsárba, s keresse meg a romokat, ahol régi papírosokat talál – azzal szólíthatók Ferelden népei harcba a mélyszörnyek ellen. A többiek is vele tartottak, Scarlet is ment, mivel egyelőre a Vadon Boszorkányának keresése nem vezetett eredményre.

Az úton egy kósza volt a segítségükre, Walker (a játékban Ranger-ként emlegettük stílszerűen :P). Továbbá Kumorg meggyőzte Ackley bannt, hogy küldjön velük még pár embert. A fogdában volt pár katona, akit érthető okokból amúgy is nélkülöztek. Így tehát egy nagyobb csapat kelt útra, s késő délutánra járt már az idő, mikor elérték a romokat. Mint kiderült (Scarlet Robe alakváltó képességének köszönhetően) erőteljes őrség védi, íjászok a magaslaton, a főépületben pedig genlokok és hurlokok egy Küldött vezetésével.

A csapat hosszú tervezgetésbe kezdett, merről is támadjanak, végül Kumorg elindult a mezőn toronyiránt, Ankrim pedig a tóparti nádasban (a tó az épületegyüttes egy részét el is lepte, így igencsak közel lehetett osonni) fedezte. A többiek pedig vártak, hogy majd Kumorg rájuk csalja a mélyszörnyeket. Azok támadtak is, de a Küldött nem hagyta, hogy esztelenül berohanjanak a fák közé, így a terv csak részben vált be, hisz legalább nem a szörnyek íjászainak a lőtávolságában kellett harcolniuk. Végül rögtönözve támadtak. A Küldöttet egy bátor rohammal iktatták ki, így a vezérüket vesztett mélyszörnyeket sikerült legyűrniük.

Eztán felderítették az épületet és megszerezték a ládát (melyet korábban Scarlet pókalakban már megtalált), majd el is indultak visszafele, mikor is egy ősz hajú, kortalan tekintetű nővel találták szemben magukat, a Vadon Boszorkányával.

Két év Kockák és Koboldok

Bizony, immár két éve, hogy elindult a Kockák és Koboldok blog. Egy éve azt írtam: „még csak bizakodni sem mertem, hogy megéri első születésnapját”, s ehhez képest immár a második évet tapossuk. Ráadásul a blog elmúlt éve sikeresebb volt, mint az előző, hiszen már alulról súrolja a 11900 oldalmegjelenítést (azért nem írok pontos számot, mert ez a bejegyzés majdnem egy nappal előbb íródik, mint ahogy közzé tétetik), míg az első évben ez a szám 4567 volt. A legsikeresebb időszak a tavaly november volt, ekkor kimagaslóan sokan látogatták meg a blogot (1189), persze abban a hónapban elég sok bejegyzést tettem közzé. Idén novemberben ez még csak az első írásom, de követni fogja pár, hiszen mindenképpen írnom kell majd a Véletlen Találkozásokról, amely e bejegyzés megjelenésekor éppen zajlik, ahol ezúttal is mesélek, ahogyan két évvel ezelőtt is tettem. Igaz, most egy Dragon Age kaland kerül terítékre.

S írnom kell az elmúlt hetek játékairól is, melyekről nem tettem. Sajnos az egyetem nagyon lefoglalt, s valószínűleg ezután is igen sok időt fogok az egyetemi teendőimmel tölteni. Ám azért a blogot sem hanyagolom el, így írni fogok a VT-s Dragon Age mesém „tesztjátékáról”, mely valójában nem tesztjátéknak indult, hanem egyetemi barátaimnak egy kis ízelítőül a szerepjátszásból, s a legutóbbi Dragon Age kalandról, melyben Kumorg immár Szürke Őrzőként indult küldetésre társaival (a legutolsó DA beszámolóból sajnos kimaradt, hogy Kumorgot megharapták, így választhatott a halál és a Szürke Őrző lét között, utóbbit választotta. Nos, mindenki döntse el maga, jól tette-e...).

Jövőbeli tervem sok van, elsősorban az úgynevezett „meglepetés” projektet is szeretném még idén befejezni (habár eredetileg mostanra már kész kellett volna legyen), de hát ez van. Annak a tesztjátékából írt beszámolót egyébként már rég megírtam, de sajnos nem tehettem még ki, nehogy spoilerezzek. De remélhetőleg szilveszter éjszakája előtt még megjelenhet a ez a KéKhez kapcsolódó dolog, melyen többedmagammal dolgozom. A Dungeon Worldöt is mindenképpen folytatni szeretném, az Ördög Dűlőjéből hátra van még két modul, távlati terveim közt pedig szerepel az egyetemi barátokkal egy Mouse Guard kampány, mivel az érdekli őket kifejezetten, s én is szeretném már elővenni jó ideje. A Dragon Age kapcsán is eszembe jutott pár szokatlan ötlet, de hogy ezekből lesz-e valami, az a jövő zenéje...

Mindenesetre most foglalkozzunk a mai nappal! Két éves a blog.

Isten éltessen Kockák és Koboldok! :)

Az Ördög Dűlőjén

Múlt pénteken ismételten összeültünk játszani. A legutóbbi alkalmon felbuzdulva megint Dungeon Worldöt meséltem, méghozzá a nemrég megjelent Within the Devil’s Reach modult. Ez már csak azért is érdekes, mert most először meséltem angol modult. Pontosabban ez nem egy modul, hanem három modulból álló gyűjtemény, melynek első darabját sikerült lejátszani. Hogy őszinte legyek pont az elsővel voltam a legkevésbé megelégedve, de hát úgy voltam vele, mégiscsak az elején érdemes elkezdeni.

Játékos karakterek:

Finnegan, a félszerzet harcos, akire még a hadseregben figyelt fel Alastor, a varázsló, s ezért hívta Ördögdűlő falujába, hogy segítsen neki.

Pelin, a mohaszakállú druida, akit a varázsló még akkor ismert meg, mikor elűzték a druida körből, s láthatta, milyen tehetséges az állati formák felvételében

Rolandbart, a bárd, aki csak azért tartott a partival, mert Alastor nem tapsolt az egyik előadásán, s már régóta forralta ellene a bosszúját, így arra keresi az alkalmat, hogy nyilvánosan megszégyenítse a varázslót

Helyszín:

Ördögdőlű egy a régi bányásztelepülések közül, melyeket még a nagy Hadrianus császár alapított Grád törpjeinek és veterán légionáriusoknak a betelepítésével, ma a Landari Császárság északnyugati határvidékén áll, távol a főbb kereskedelmi utaktól, de a bányászat még mindig üzemel. (Igyekeztem a saját világomba illeszteni a modult.)

Fontosabb események:

− A Csöndes Sír Aalericnek, Kryos, a sötét isten, hajdani legyőzőjének végső nyughelye az utóbbi időben a figyelem középpontjába került. Alastor ezért is hívta a hőseinket, ugyanis szükség volt valakire, aki a végére jár a különös pletykáknak.

− Rolandbart és Finnegan értek először a dombhoz, melynek lábában állt a bejárati barlang, ahol veszedelmes farkasok csaptak le rájuk. Az öt fenevad kemény ellenfélnek bizonyult, Rolandbart a legközelebbi fára futott volna fel, de elkapták és földre rántották a farkasok, majd pedig elkezdték a barlang felé vonszolni, miközben Finnegan is földre került, de neki sikerült lerántania magáról a farkasokat. A félszerzet aztán üvöltve levágta az egyik farkas fejét, majd kihasználva a másik két dög ijedtségét átrohant köztük, hogy Rolandbart segítségére legyen. A bárd keményen küzdött a farkasokkal, de csak nem tudta lerázni magáról őket, így azok marták ahol érték. Finnegan amint odaért, lerántotta az egyiket társáról, majd a féreg nyakára lépett, hogy az csak úgy reccsent. Ám ekkor már hátulról jött a másik kettő. Szerencsére azonban ekkor érkezett meg Pelin, a druida, aki szót értett a farkasokkal, s így némi élelem fejében megválthatták életüket.

− A barlangban egy női holttestet találtak, akit már igencsak megcsócsáltak a farkasok, ám volt nála pár arany, s egy vörös lámpás is. A falakon mindenütt Aaleric és Kryos küzdelméről szóló képeket találtak, ám nem gyönyörködni jöttek, így nem sokat törődtek ezekkel.

− A következő teremben egy szobrot és bemélyedésekben láncon lógva a vöröshöz hasonló kék és zöld lámpást találtak, továbbá egy elf holttestet. Azonban mielőtt komolyabb vizsgálódásba kezdhettek volna meghallották a különös, hegedűszóhoz hasonló hangot, majd a hangot kiadó barlangi bogarak is megjelentek. Hőseink össze-vissza kapálóztak, próbáltak megszabadulni a bogaraktól, ám nem sikerült mígnem Finnegan erőt nem vett magán, s pajzsával és kardjával irtani nem kezdte a rajt. Így végül megmenekültek a zenélő bestiáktól (melyek Rolandbart előzetes félelmeinek köszönhetően zenéltek).

− Miután rájöttek, hogyan indítható be a széllift, átnézték Aaleric egykori lakóhelységeit, ahol addig élt, míg a sírját készítette. Itt ráleltek Aaleric karkötőjére is, mely később elengedhetetlen segítséget nyújtott, s egyéb holmikra, többek közt egy mesterien megmunkált kardra. Találkoztak még egy dühös szelemmel is (aki hajdan ahhoz a kompániához tartozott, amelyiknek halott elf és az összemarcangolt nő is a tagját képezte). A vérszomjas szellemmel való harc megerőltette kompániát (még Finnegant is erősen megszorongatta), ám Rolandbart gyógyító dalainak köszönhetően újult erővel folytathatták útjukat.

− Végül eljutottak a sírteremhez. Az oda vezető folyosón újabb szellemmel találkoztak (a halott elffel), ám ez segítőkész volt, azt mondta, kikapcsolja a csapdát, ha a testét elviszik a temetőbe, és eltemetik. Hőseink beleegyeztek, így könnyedén jutottak be a sírboltba, ahová csak Pelin lépett be végül, ugyanis rajta volt Aaleric karkötője (mely eleddig hasznosnak bizonyult: kinyitott minden ajtót, kezelte a szélliftet stb.)

− A mohaszakállú druida Aalerictől nagy felelősséggel járó küldetést kapott, meg kell akadályoznia, hogy Kryos újra felemelkedjen. Mivel Pelin belement, így kapott Aalerictől egy varázserejű nyakláncot, mely állítása szerint segítségükre lesz küldetésben. Eztán hőseink fogták magukat és visszaindultak Ördögdőlőre, hogy beszámoljanak Alastornak a fejleményekről. Útközben még beugrottak a temetőbe, hogy eltemessék az elfet, a természetellenes ködbe burkolózó helyen azonban nem várt dolog történt: egy csapat egymást öldöklő zombiba és gnollba futottak…

Kincsvadászok a Baan Gidarban

Most pénteken a Dungeon World rendszerét próbáltuk ki a Baan Gidarban, hogy kiderüljön, mennyire képes hozni a tipikus kazamatázó játékok hangulatát. Most jöjjön a játékbeszámoló, aztán pedig a tapasztalatok összegzése.

Játékos karakterek:

Finnegan, a félszerzet harcos, akinek hegekkel teli arca sok csatáról árulkodik

Lux Hadrian, Xtus isten paladinja, aki a törvény nevében gyilkol, és sosem hazudik

Rolandbart, az elf bárd, akinek a természete oly kaotikus, akár a frizurája

Velük tartott még Gregor Boronszkij, a törp Grád városából, aki a Csonkolt Lovagban iszogató társaságnak az infót adta a Baan Gidarba vezető titkos lejáratról, s egyben szeretett volna némi hasznot húzni ebből

 Fontosabb események:

− Felfedeztek egy sírt, melyről valaki lekaparta a feliratot, s ráfestette: Szörnyű veszély! Ezt kibontották, ám veszély helyett egy zsák érmét találtak. Igaz, némileg problémás volt kiszedni, mert Gregor Boronszkij beszorult a lyukba, ahonnan ki kellett volna húznia a zsákot, de végül Finnegan kihúzta őt is és a zsákot is.

− Lux Hadrian nagy zajt csapott, így meghallották őket a közelben tanyázó orkok, akik nagy számmal vetették magukat csatába. S nem csak egyszerű orkok jöttek, hanem egy igazán megtermett ork berzerker is, akivel Finnegan vette fel a harcot oldalán Gregorral, akit azonban az egyik disznópofájú leszúrt a harc első felében. Rolandbart eközben íjával lődözte az egyre csak özönlő orkokat, majd énekelni kezdett, mellyel gyógyított a lesebződött félszerzeten. Hadrian csakugyan az orkokkal volt elfoglalva, próbált minél több figyelmét magára vonni, hogy Finnegannek csak a berzerkerrel kelljen foglalkoznia. Végül a harcos félszerzet taszított egyet a méretes disznópofájú szörnyön, s kardjával leszelte a fejét.

− Egy csapda igencsak kellemetlenül érte a félszerzetet, akit csak úgy tudtak kihúzni társai a veremből, hogy a felszerelését hátrahagyta.

− Ráleltek az orkok szálláshelyére, amit láthatóan (megmaradt) lakói sietve hagytak el, s nem sokkal később a második szintre vezető lépcsőig is eljutottak. Ezen a paladin nagy bátran lerohant, a többiek pedig követték. Lent azonban nem várta őket semmi jó: három friss ork hullát láttak, akiknek az agyát épp zombik fogyasztották. Harcba szálltak az élőholtakkal, azonban itt már érződött, hogy az előző csata sok energiájuk kiszívta, keményen meg kellett küzdjenek a győzelemért (s Finnegan elfogyasztotta utolsó gyógyitalát is, mely − mint később megtudta − igencsak drága dolog).

− Ráleltek egy igen nagy kiterjedésű barlangi gombaerdőre, azonban nem volt kedvük felfedezni, így visszafordultak ám követték őket trogloditák. Így egy újabb csata vette kezdetét. A kis kompánia azonban ezt az akadályt is vette, s nem sokkal később már a felszínen voltak.

− Finnegan az expedíciót követően még mászkált a városban, vett egy új bőrvértet, s megpróbált túladni két drágakövön, melyet a Baan Gidarban zsákmányoltak, azonban nem sikerült neki. Így végül elindult a kikötőben lévő Bögyös Szirénbe, amelyről már sok jót hallott. Az úton történt egy incidens egy tetőről leeső szoborral, de szerencsére Finnegan nem sérült meg, még időben sikerült elugrania (kipróbáltuk a Városi Találkozásokat is). A fogadóban végül ismeretséget kötött egy bögyös pincérlánnyal, meg ráijesztett kicsit a tagbaszakadt tengerészekre is megmutatva a trófeáját, az ork berzerker fejét.

Tapasztalatok:

A Dungeon World remek rendszer, igazán jól összerakták az alkotói, s a hangulata is magával ragadó. Azonban észrevehető volt, hogy ez a remek hangulat nem egyezik a Kazamaták és Kompániákéval (már csak azért sem, mert a karakterek erősebbek, igaz, nem sokkal), így a Baan Gidar sem erre készült (ugye a haladás, a fordulók, az ezekből számítandó véletlen találkozások kiestek, ezt persze igyekeztem pótolni a környezet reakcióival – ha hangzavart csaptak, hát a közelben lévő orkok lerohanták őket). Mindenesetre kísérletnek érdekes volt. A következő játékokra – mert lesz folytatás, ezt bizton állíthatom – már vagy én készítek kalandokat, vagy gyári modulokat használok fel. Az sokkal jobban fog passzolni a DW rendszeréhez.

A goblinok fészke

A mai napon (igen, ilyen gyorsan sikerült most megírni a beszámolót) sor került egy újabb Baan Gidar játékülésre. Ezúttal hullottak a bérencek, mint a legyek, de egy játékos karakternek sem esett baja.

Játékos karakterek:

Gregor Merenszkij, a sokat próbált törpe (2. szint)

Sederus, a bunkós, Fedafuce papnője (3. szint)

Xorn, a bátor elf (2. szint)

Bérencek:

Az előző expedíció négy könnyűgyalogosa, akik folyamatosan haláloztak el a játékülés során, továbbá a múltkori fáklyahordozó és Ulam, a néma, Xorn szerecsen rabszolgája, akik viszont ép bőrrel megúszták.

Fontosabb események:

- Egy valószínűsíthetően arisztokraták temetésére szolgáló teremben kibontották a falakat (a falakba és padlóba vannak a holtak temetve a Baan Gidarban), s jelentős mennyiségű ékszert zsákmányoltak.

- Egy teremben, mely Gregor számára korábbról már ismerős volt lebegő, izzó szemű koponyák támadtak rájuk. Az átokkoponyák – ily néven ismeretesek e förtelmes élőhalott lények – három bérenc sisakját is elpusztították (azaz a bérencek beáldozták), egyiküket pedig meg is ölte (gyakorlatilag szétbomló porrá változtatta) egy halálos szemsugár. A kompániát az mentette meg, hogy Sederusnak sikerült második próbálkozásra előznie őket.

- A kompánia Gregor régebbi társaival kifosztott Awalla templomot is megtalálta, melyben még mindig a nagy kétszárnyú ajtóra volt döntve az oltár. Ezt némi erőfeszítéssel arrébb tolták, majd miután meggyőződtek arról, hogy túloldalt tiszta a terep, benyomultak az altemplomba. Sikerült egy aranyérmékkel teli ládát találniuk, de közben kelet felől vartyogó beszédet hallottak. Gyorsan páran elrejtőztek, míg Sederus a többiekkel a csalit játszotta. Tíz goblin sietett be a terembe, majd mikor a megfelelő helyre értek, Gregor és Xorn a hátuk mögül előugrott, s két könnyűgyalogos bérencük is rohamozott egy oldaljáratból. Kemény csata vette kezdetét, melyben két bérenc is meghalt, viszont sikerült elfogni egy igen beszédes kis goblint.

- Mivel Xorn beszélte a kutul nyelvet (a káosz nyelve), ezért szóba tudott elegyedni a kis goblinnal, aki mint elárulta egy papnőt követve érkeztek a kazamatába, azonban a papnő már jó ideje itt hagyta őket (gonosz emberek megtámadták őket, s a papnő is csak alig menekült meg a templomból). A kis goblintól azt is megtudták, hogy a következő teremben van a koboldok fészke, egy ládavár (sok faládából van összerakva), ott uralkodik a király, akinek vannak kincsei. Próbálta meggyőzni Xornt, hogy nekik adja a király kincsét, ha őt királlyá teszik, mert igencsak sokan ellene vannak a király politikájának, aki minden finom falatot megeszik, s nekik csak cafatokat ad. Xorn végül Ulamra bízta a kis goblint, hátha hasznukra lesz a későbbiekben.

- A goblinok királya, Gultorix, amint megjelent, Személyi bűbáj hatása alá került, így nem csodálható, hogy szívélyesen beinvitálta Xornt és a többieket a ládavárba, a szűkös és bűzlő kis tákolmányba, mely otthont jelentett több tucat goblinnak. Bent azonnal megmutatta nekik a kincseit (mely cselekedet nem váltotta ki a legjobb reakciókat a többiekből, akik közt már amúgy is többen rossz szemmel nézték a király tevékenységét – de tettlegességig nem fajultak a dolgok), s egyezséget is kötött a kompániával, mely szerint a kincsekért cserébe a goblinok megkapják két korábban elesett könnyűgyalogos húsát, továbbá, ha a kompánia tagjai a későbbiekben találnak még testeket, odaadják nekik. Gultorixtól azt is sikerült megtudni, hogy disznópofájúak is garázdálkodnak a környéken, akik ugyancsak az Awalla papnővel érkeztek, továbbá, hogy lentebb emberek is élnek, akik valami elfeledett, régi istent, Elektrost imádják.

- Egy pihenő alkalmával csontvázak lepték meg őket. Utolsó könnyűgyalogosuknak egy ilyen élőholt tépte fel a torkát, mielőtt még Sederusnak sikerült volna elűznie őket. Nem is csoda, hogy ezután inkább felmentek a felszínre.

A kompánia összesen 930 AT értékű kincset szerzett a kazamatában.