Az Ördög Dűlőjén

Múlt pénteken ismételten összeültünk játszani. A legutóbbi alkalmon felbuzdulva megint Dungeon Worldöt meséltem, méghozzá a nemrég megjelent Within the Devil’s Reach modult. Ez már csak azért is érdekes, mert most először meséltem angol modult. Pontosabban ez nem egy modul, hanem három modulból álló gyűjtemény, melynek első darabját sikerült lejátszani. Hogy őszinte legyek pont az elsővel voltam a legkevésbé megelégedve, de hát úgy voltam vele, mégiscsak az elején érdemes elkezdeni.

Játékos karakterek:

Finnegan, a félszerzet harcos, akire még a hadseregben figyelt fel Alastor, a varázsló, s ezért hívta Ördögdűlő falujába, hogy segítsen neki.

Pelin, a mohaszakállú druida, akit a varázsló még akkor ismert meg, mikor elűzték a druida körből, s láthatta, milyen tehetséges az állati formák felvételében

Rolandbart, a bárd, aki csak azért tartott a partival, mert Alastor nem tapsolt az egyik előadásán, s már régóta forralta ellene a bosszúját, így arra keresi az alkalmat, hogy nyilvánosan megszégyenítse a varázslót

Helyszín:

Ördögdőlű egy a régi bányásztelepülések közül, melyeket még a nagy Hadrianus császár alapított Grád törpjeinek és veterán légionáriusoknak a betelepítésével, ma a Landari Császárság északnyugati határvidékén áll, távol a főbb kereskedelmi utaktól, de a bányászat még mindig üzemel. (Igyekeztem a saját világomba illeszteni a modult.)

Fontosabb események:

− A Csöndes Sír Aalericnek, Kryos, a sötét isten, hajdani legyőzőjének végső nyughelye az utóbbi időben a figyelem középpontjába került. Alastor ezért is hívta a hőseinket, ugyanis szükség volt valakire, aki a végére jár a különös pletykáknak.

− Rolandbart és Finnegan értek először a dombhoz, melynek lábában állt a bejárati barlang, ahol veszedelmes farkasok csaptak le rájuk. Az öt fenevad kemény ellenfélnek bizonyult, Rolandbart a legközelebbi fára futott volna fel, de elkapták és földre rántották a farkasok, majd pedig elkezdték a barlang felé vonszolni, miközben Finnegan is földre került, de neki sikerült lerántania magáról a farkasokat. A félszerzet aztán üvöltve levágta az egyik farkas fejét, majd kihasználva a másik két dög ijedtségét átrohant köztük, hogy Rolandbart segítségére legyen. A bárd keményen küzdött a farkasokkal, de csak nem tudta lerázni magáról őket, így azok marták ahol érték. Finnegan amint odaért, lerántotta az egyiket társáról, majd a féreg nyakára lépett, hogy az csak úgy reccsent. Ám ekkor már hátulról jött a másik kettő. Szerencsére azonban ekkor érkezett meg Pelin, a druida, aki szót értett a farkasokkal, s így némi élelem fejében megválthatták életüket.

− A barlangban egy női holttestet találtak, akit már igencsak megcsócsáltak a farkasok, ám volt nála pár arany, s egy vörös lámpás is. A falakon mindenütt Aaleric és Kryos küzdelméről szóló képeket találtak, ám nem gyönyörködni jöttek, így nem sokat törődtek ezekkel.

− A következő teremben egy szobrot és bemélyedésekben láncon lógva a vöröshöz hasonló kék és zöld lámpást találtak, továbbá egy elf holttestet. Azonban mielőtt komolyabb vizsgálódásba kezdhettek volna meghallották a különös, hegedűszóhoz hasonló hangot, majd a hangot kiadó barlangi bogarak is megjelentek. Hőseink össze-vissza kapálóztak, próbáltak megszabadulni a bogaraktól, ám nem sikerült mígnem Finnegan erőt nem vett magán, s pajzsával és kardjával irtani nem kezdte a rajt. Így végül megmenekültek a zenélő bestiáktól (melyek Rolandbart előzetes félelmeinek köszönhetően zenéltek).

− Miután rájöttek, hogyan indítható be a széllift, átnézték Aaleric egykori lakóhelységeit, ahol addig élt, míg a sírját készítette. Itt ráleltek Aaleric karkötőjére is, mely később elengedhetetlen segítséget nyújtott, s egyéb holmikra, többek közt egy mesterien megmunkált kardra. Találkoztak még egy dühös szelemmel is (aki hajdan ahhoz a kompániához tartozott, amelyiknek halott elf és az összemarcangolt nő is a tagját képezte). A vérszomjas szellemmel való harc megerőltette kompániát (még Finnegant is erősen megszorongatta), ám Rolandbart gyógyító dalainak köszönhetően újult erővel folytathatták útjukat.

− Végül eljutottak a sírteremhez. Az oda vezető folyosón újabb szellemmel találkoztak (a halott elffel), ám ez segítőkész volt, azt mondta, kikapcsolja a csapdát, ha a testét elviszik a temetőbe, és eltemetik. Hőseink beleegyeztek, így könnyedén jutottak be a sírboltba, ahová csak Pelin lépett be végül, ugyanis rajta volt Aaleric karkötője (mely eleddig hasznosnak bizonyult: kinyitott minden ajtót, kezelte a szélliftet stb.)

− A mohaszakállú druida Aalerictől nagy felelősséggel járó küldetést kapott, meg kell akadályoznia, hogy Kryos újra felemelkedjen. Mivel Pelin belement, így kapott Aalerictől egy varázserejű nyakláncot, mely állítása szerint segítségükre lesz küldetésben. Eztán hőseink fogták magukat és visszaindultak Ördögdőlőre, hogy beszámoljanak Alastornak a fejleményekről. Útközben még beugrottak a temetőbe, hogy eltemessék az elfet, a természetellenes ködbe burkolózó helyen azonban nem várt dolog történt: egy csapat egymást öldöklő zombiba és gnollba futottak…

Kincsvadászok a Baan Gidarban

Most pénteken a Dungeon World rendszerét próbáltuk ki a Baan Gidarban, hogy kiderüljön, mennyire képes hozni a tipikus kazamatázó játékok hangulatát. Most jöjjön a játékbeszámoló, aztán pedig a tapasztalatok összegzése.

Játékos karakterek:

Finnegan, a félszerzet harcos, akinek hegekkel teli arca sok csatáról árulkodik

Lux Hadrian, Xtus isten paladinja, aki a törvény nevében gyilkol, és sosem hazudik

Rolandbart, az elf bárd, akinek a természete oly kaotikus, akár a frizurája

Velük tartott még Gregor Boronszkij, a törp Grád városából, aki a Csonkolt Lovagban iszogató társaságnak az infót adta a Baan Gidarba vezető titkos lejáratról, s egyben szeretett volna némi hasznot húzni ebből

 Fontosabb események:

− Felfedeztek egy sírt, melyről valaki lekaparta a feliratot, s ráfestette: Szörnyű veszély! Ezt kibontották, ám veszély helyett egy zsák érmét találtak. Igaz, némileg problémás volt kiszedni, mert Gregor Boronszkij beszorult a lyukba, ahonnan ki kellett volna húznia a zsákot, de végül Finnegan kihúzta őt is és a zsákot is.

− Lux Hadrian nagy zajt csapott, így meghallották őket a közelben tanyázó orkok, akik nagy számmal vetették magukat csatába. S nem csak egyszerű orkok jöttek, hanem egy igazán megtermett ork berzerker is, akivel Finnegan vette fel a harcot oldalán Gregorral, akit azonban az egyik disznópofájú leszúrt a harc első felében. Rolandbart eközben íjával lődözte az egyre csak özönlő orkokat, majd énekelni kezdett, mellyel gyógyított a lesebződött félszerzeten. Hadrian csakugyan az orkokkal volt elfoglalva, próbált minél több figyelmét magára vonni, hogy Finnegannek csak a berzerkerrel kelljen foglalkoznia. Végül a harcos félszerzet taszított egyet a méretes disznópofájú szörnyön, s kardjával leszelte a fejét.

− Egy csapda igencsak kellemetlenül érte a félszerzetet, akit csak úgy tudtak kihúzni társai a veremből, hogy a felszerelését hátrahagyta.

− Ráleltek az orkok szálláshelyére, amit láthatóan (megmaradt) lakói sietve hagytak el, s nem sokkal később a második szintre vezető lépcsőig is eljutottak. Ezen a paladin nagy bátran lerohant, a többiek pedig követték. Lent azonban nem várta őket semmi jó: három friss ork hullát láttak, akiknek az agyát épp zombik fogyasztották. Harcba szálltak az élőholtakkal, azonban itt már érződött, hogy az előző csata sok energiájuk kiszívta, keményen meg kellett küzdjenek a győzelemért (s Finnegan elfogyasztotta utolsó gyógyitalát is, mely − mint később megtudta − igencsak drága dolog).

− Ráleltek egy igen nagy kiterjedésű barlangi gombaerdőre, azonban nem volt kedvük felfedezni, így visszafordultak ám követték őket trogloditák. Így egy újabb csata vette kezdetét. A kis kompánia azonban ezt az akadályt is vette, s nem sokkal később már a felszínen voltak.

− Finnegan az expedíciót követően még mászkált a városban, vett egy új bőrvértet, s megpróbált túladni két drágakövön, melyet a Baan Gidarban zsákmányoltak, azonban nem sikerült neki. Így végül elindult a kikötőben lévő Bögyös Szirénbe, amelyről már sok jót hallott. Az úton történt egy incidens egy tetőről leeső szoborral, de szerencsére Finnegan nem sérült meg, még időben sikerült elugrania (kipróbáltuk a Városi Találkozásokat is). A fogadóban végül ismeretséget kötött egy bögyös pincérlánnyal, meg ráijesztett kicsit a tagbaszakadt tengerészekre is megmutatva a trófeáját, az ork berzerker fejét.

Tapasztalatok:

A Dungeon World remek rendszer, igazán jól összerakták az alkotói, s a hangulata is magával ragadó. Azonban észrevehető volt, hogy ez a remek hangulat nem egyezik a Kazamaták és Kompániákéval (már csak azért sem, mert a karakterek erősebbek, igaz, nem sokkal), így a Baan Gidar sem erre készült (ugye a haladás, a fordulók, az ezekből számítandó véletlen találkozások kiestek, ezt persze igyekeztem pótolni a környezet reakcióival – ha hangzavart csaptak, hát a közelben lévő orkok lerohanták őket). Mindenesetre kísérletnek érdekes volt. A következő játékokra – mert lesz folytatás, ezt bizton állíthatom – már vagy én készítek kalandokat, vagy gyári modulokat használok fel. Az sokkal jobban fog passzolni a DW rendszeréhez.

A goblinok fészke

A mai napon (igen, ilyen gyorsan sikerült most megírni a beszámolót) sor került egy újabb Baan Gidar játékülésre. Ezúttal hullottak a bérencek, mint a legyek, de egy játékos karakternek sem esett baja.

Játékos karakterek:

Gregor Merenszkij, a sokat próbált törpe (2. szint)

Sederus, a bunkós, Fedafuce papnője (3. szint)

Xorn, a bátor elf (2. szint)

Bérencek:

Az előző expedíció négy könnyűgyalogosa, akik folyamatosan haláloztak el a játékülés során, továbbá a múltkori fáklyahordozó és Ulam, a néma, Xorn szerecsen rabszolgája, akik viszont ép bőrrel megúszták.

Fontosabb események:

- Egy valószínűsíthetően arisztokraták temetésére szolgáló teremben kibontották a falakat (a falakba és padlóba vannak a holtak temetve a Baan Gidarban), s jelentős mennyiségű ékszert zsákmányoltak.

- Egy teremben, mely Gregor számára korábbról már ismerős volt lebegő, izzó szemű koponyák támadtak rájuk. Az átokkoponyák – ily néven ismeretesek e förtelmes élőhalott lények – három bérenc sisakját is elpusztították (azaz a bérencek beáldozták), egyiküket pedig meg is ölte (gyakorlatilag szétbomló porrá változtatta) egy halálos szemsugár. A kompániát az mentette meg, hogy Sederusnak sikerült második próbálkozásra előznie őket.

- A kompánia Gregor régebbi társaival kifosztott Awalla templomot is megtalálta, melyben még mindig a nagy kétszárnyú ajtóra volt döntve az oltár. Ezt némi erőfeszítéssel arrébb tolták, majd miután meggyőződtek arról, hogy túloldalt tiszta a terep, benyomultak az altemplomba. Sikerült egy aranyérmékkel teli ládát találniuk, de közben kelet felől vartyogó beszédet hallottak. Gyorsan páran elrejtőztek, míg Sederus a többiekkel a csalit játszotta. Tíz goblin sietett be a terembe, majd mikor a megfelelő helyre értek, Gregor és Xorn a hátuk mögül előugrott, s két könnyűgyalogos bérencük is rohamozott egy oldaljáratból. Kemény csata vette kezdetét, melyben két bérenc is meghalt, viszont sikerült elfogni egy igen beszédes kis goblint.

- Mivel Xorn beszélte a kutul nyelvet (a káosz nyelve), ezért szóba tudott elegyedni a kis goblinnal, aki mint elárulta egy papnőt követve érkeztek a kazamatába, azonban a papnő már jó ideje itt hagyta őket (gonosz emberek megtámadták őket, s a papnő is csak alig menekült meg a templomból). A kis goblintól azt is megtudták, hogy a következő teremben van a koboldok fészke, egy ládavár (sok faládából van összerakva), ott uralkodik a király, akinek vannak kincsei. Próbálta meggyőzni Xornt, hogy nekik adja a király kincsét, ha őt királlyá teszik, mert igencsak sokan ellene vannak a király politikájának, aki minden finom falatot megeszik, s nekik csak cafatokat ad. Xorn végül Ulamra bízta a kis goblint, hátha hasznukra lesz a későbbiekben.

- A goblinok királya, Gultorix, amint megjelent, Személyi bűbáj hatása alá került, így nem csodálható, hogy szívélyesen beinvitálta Xornt és a többieket a ládavárba, a szűkös és bűzlő kis tákolmányba, mely otthont jelentett több tucat goblinnak. Bent azonnal megmutatta nekik a kincseit (mely cselekedet nem váltotta ki a legjobb reakciókat a többiekből, akik közt már amúgy is többen rossz szemmel nézték a király tevékenységét – de tettlegességig nem fajultak a dolgok), s egyezséget is kötött a kompániával, mely szerint a kincsekért cserébe a goblinok megkapják két korábban elesett könnyűgyalogos húsát, továbbá, ha a kompánia tagjai a későbbiekben találnak még testeket, odaadják nekik. Gultorixtól azt is sikerült megtudni, hogy disznópofájúak is garázdálkodnak a környéken, akik ugyancsak az Awalla papnővel érkeztek, továbbá, hogy lentebb emberek is élnek, akik valami elfeledett, régi istent, Elektrost imádják.

- Egy pihenő alkalmával csontvázak lepték meg őket. Utolsó könnyűgyalogosuknak egy ilyen élőholt tépte fel a torkát, mielőtt még Sederusnak sikerült volna elűznie őket. Nem is csoda, hogy ezután inkább felmentek a felszínre.

A kompánia összesen 930 AT értékű kincset szerzett a kazamatában. 

Ékkövek az égből

Hétfőn sor került az 5. Baan Gidar játékülésre. Igazán nagy csapat indult a föld alá (habár így sem volt teljes a létszám). A játékosok mind első szintű karakterekkel operáltak, Dana, a tolvajnő játékosa is inkább új karaktert hozott.

Játékos karakterek:

Eco Zardos, a betegeskedő tolvaj, aki a kannibálok fészkénél vívott harcban hősi halált halt

Ostrakismos, az árnyakban settenkedő tolvaj, akit erős kísérletező-barkácsoló hajlammal áldott meg az ég

Sederus, a bunkós, Fedafuce papnője, aki karizmatikus egyéniségével hatott a bérenceire, no meg istene Túlvilágon nyújtandó összkomfortos szolgáltatásaival

Xorn, az elf, aki az első sorban járt, s bátorságával inspirálta a kompániát

Bérencek:

Kvantox, az alkoholista időutazó, aki végig Xorn oldalán az első sorban harcolt, s hősiesen állta a sarat

Továbbá négy névtelen könnyűgyalogos és egy fáklyahordozó bérenc

Fontosabb események:

A játék egyetlen hosszú expedícióból állt, ezalatt viszonylag nagy területet bejártak a játékosok, több csatát is megvívtak különféle ellenfelekkel, de mindvégig rendkívül szerencsések voltak, egészen a végjátékig, mikor is tragikus körülmények közt elhunyt Eco Zardos, a tolvaj (1 HP-val nem nehéz meghalni).

- A kompánia találkozott Agilulfóval, a nem létező lovaggal, aki megvendégelte őket, s tudatta velük, hogy a közelben egy gonosz templom van, ahol embereket áldoznak. Továbbá megbízta őket, keressék meg neki Gurdulut, a szolgáját, mert már jó ideje nem látta.

- Egy kis teremben élőholtakba futottak, akik éppen rég halott koboldok testét rágcsálták. A jó terepnek és Sederus, a bunkós élőholtűző képességének köszönhetően veszteségek nélküli győzelmet arattak a szörnyeken.

- Egy obeliszk mágiájának valamiféle módon való beindításának köszönhetően drágakövek hullottak az „égből”, s így a kompánia tízezer arany (!!!) értékű kinccsel lett gazdagabb.

- Egy freskó mögött rejlő titkosajtón túl rábukkantak egy 3. szintre vezető lejáratra.

- Stirge-ök támadtak Xornra és Kvantoxra, amikor beléptek egy terembe, miközben a zajra felriadt kannibálok megrohamozták a kompánia második felét. Az éles helyzetből igen szerencsésen keveredtek ki végül, egyikük sem szenvedett súlyosabb sérülést.

- Rábukkantak egy nagyobb lyukra a padlón, mely a 2. szintre vezet.

- Miután felderítették a terepet, ahonnan a kannibálok érkeztek, a nyomok alapján eljutottak a fészkükig. Itt Xorn kicsalta őket a rejtekükből, majd két oldalról felvették velük a harcot. Ebben a csatában már igen sok múlott a szerencsén, ám végül csak Eco Zardost érte halálos találat, egy dárda járta át a mellkasát, azonnal szörnyet halt. A halála bosszúra sarkallta társait, nem is állták már sokáig a sarat velük szembe az emberevők.

- A kompánia kifelé menet belefutott négy csontvázba, ám szerencséjük ezúttal is mellettük volt, letarolták az élőholtakat.

Ostagar III.

A legutóbbi játék is már vagy két hete volt. Nagyrészt vadonban való mászkálás és random encounterek tették ki, meg persze röhögés, mivel akadtak igazán vicces pillanatok. Most igyekszem röviden összefoglalni a lényegi történéseket.

Játékos karakterek:

Ankrim Xirax, el kalandor (5 szint)

Kumorg, Tal-Vassoth harcos (4. szint)

Oswin, fereldeni kalandor (5. szint)

Az éjfattyakkal való találkozást követő reggelen hőseink úgy döntöttek inkább visszatérnek Ostagarba (már csak azért is, mert Scarlet eltűnt). Azonban eltévedtek, s ahogy telt a nap, egyre kevésbé tudták merre vannak. Habár kiértek a mocsárból, s a hegyekig eljutottak, nyomát sem lelték Ostagarnak.

Végül csak ráleltek egy patakra, melyet követtek folyásirány mentén, hátha Ostagarba visz. Nem oda vitt, újra a mocsárban találták magukat, igaz ezúttal egy kicsit szárazabb részt fogtak ki. Már éppen tábort akartak verni, mikor a lemenő nap fényében valamire figyelmesek lettek. Holtestek hevertek a távolban, s nagy raj keringett körülöttük. Ankrim odaosont, hogy meglesse mi az, de szerencsétlenségére a holtestek körül keringő pillangók észrevették, s azonnal rávetették magukat. Mert ezek nem közönséges pillangók voltak, hanem a halál vérszomjas fenevadai.

A dögök rávetették magukat Ankrimra, aki próbált védekezni. Az elején ez igen nehezen ment, aztán miután a kezdeti idegesség elmúlt, sikerült elkerülnie a pillangók apró nyelvének éles szúrásait. Kumorg rohanva termett társa mellett, s tűzzel próbálta védeni őt. Hamarosan az egyik hulla is megmozdult, azonban kiderült, nem hulla volt, csak Oswin tettette magát annak. Így ő is besegített a küzdelembe, így végül sikerült legyőzni a vérszomjas pillangókat. (Ankrim a lámpásába el is rakott hármat a rajból, a réseket pedig eldugaszolta, meg ne szökjenek.)

Eztán a tábortűz mellett Oswin elmesélte, hogy azért tűnt el oly hirtelen az elfek táborából, mert orgyilkos képzésen vett részt, szeretett volna bekerülni egy klánba, de nem jött össze, mert a célszemély délre menekült, egyenesen a mocsárba. Idáig követték őt társával, azonban a prédának sikerült meglógnia, ők pedig belefutottak a vérszomjas pillangófelhőbe. Hőseink eztán nyugovóra térdek, de nem voltak kellemes álmaik, azz éjszaka során vonyítást és egyéb vad hangokat is hallottak, sőt emberi sikolyokat. Mivel a hangokból ítélve az üldözött férfi már úgyis meghalt, inkább az Oswin társánál talált térképpel megpróbáltak visszajutni Ostagarba.

Azonban estig nem értek ki a mocsárból. Egy nagyobb tó partján ütöttek tábort, s nem gyújtottak tüzet. Ez azonban nem segített, mert a hurlokok kiválóan látnak a sötétben. Így hát kiadós alvás helyett, egy kiadós csata várt rájuk. Kumorg földre is került, azonban mielőtt még megölhették volna, Oswinnak sikerült elcsalnia a nádasba őket. Hajnalra lerázta a meglehetősen lassú hurlokokat, s visszatért a társaihoz.

Nem is vártak hát tovább, elindultak, s estére már Ostagarban voltak, biztonságban.

Ostagar II.

Az előző játékbeszámolót követően igencsak elmaradtam a folytatás megírásával, ami nem csodálható, mivel megkezdődött az egyetem, s egyéb szerepjátékos projektek is lekötnek. Ilyenkor mutatkozik meg leginkább, hogy sok időt elvesz egy-egy játékbeszámoló megírása, amit produktívabban is eltölthetnék. Ezért is most a lehető legrövidebben igyekszem összefoglalni az eseményeket, hogy ezáltal mihamarabb sort keríthessek a következő rövid beszámolóra is, hiszen azóta már játszottunk.

Játékos karakterek:

Ankrim Xirax, elf kalandor (5. szint)

Kumorg, a Tal-Vassoth harcos (4. szint)

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (6. szint)

Ostagarban hőseink megismerkedtek a helyi hatalmasságokkal és szolgáikkal, kiváltképp egy Ackley bann nevezetű fickóval, aki igen cudar módon bánt a szolgáival (azok ezt szóvá is tették a csapatnak). A bann azonban egyáltalán nem volt rossz ember, fél szemét akkor vesztette el, mikor Maric királyért harcolt a Dane folyónál vívott csatában az orléziai hadsereggel. Most a hajdani király fiát is támogatta a sötétséggel vívandó háborúban. Scarlet és Kumorg összebarátkozott a bannal, aki meghívta őket a király lakomájára. Ankrim eközben inkább a szolgákkal beszélgetett, Poddal, Ackley bann egyik emberével s annak barátjával, Honemasszal. Utóbbiról nem derült ki kinek a szolgája, sőt Scarleték is találkoztak vele a lakomán, bár csak utólag jöttek rá, hogy valójában miben is sántikál.

A lakoma vígan telt, Kumorgot a messze földről jött „óriást” nagyon megkedvelte az asztaltársaság, mindenféle kérdéseket tettek fel neki országa hadászatáról, s többször is ittak egészségére. Scarlet még magával a királlyal is szót váltott, s sikerült megnevettetnie egy tréfával. Eközben kint Ankrim megpróbált felszedni egy elf szolgálót, azonban nem jött össze, de aztán egy félelf horogra akadt (igaz, kicsit túlsúlyos volt, meg érzelgős, ráadásul Honemaszba volt szerelmes), őt meg is fektette.

A vacsora végére aztán kiderült, hogy iratok tűntek el, s ebben vélhetőleg Honemasznak igen nagy szerepe van. Scarleték is segédkeztek a keresésben, s nyomára akadtak a menekülő elfnek, aki a régi torony legfelső emeletére ment, hogy onnan jeleket adjon le. Hőseink sajnos a jeladásban már nem tudták megakadályozni, de amint felértek rávetették magukat. A szolgából kémmé átvedlett elf legyőzéséhez mindent bevetettek, még a házilag barkácsolt Molotov koktéljaikat is, melyekkel sikerült a rozoga tetőt berobbantaniuk. Végül azonban elfogták az akrobatikus képességekkel igencsak megáldott árulót. A toronyból leérve aztán átadták a király katonáinak.

Másnap reggel hőseink már úton is voltak, hogy a jó napi járóföldre lévő erődöt, Kékszirtet szemügyre vegyék (valamerre arra adott le jelzéseket Honemasz). Ackley melléjük adott két veteránt is, biztos, ami biztos. Estére oda is értek, de miután a főkapun a bejutás nem sikerült, a szekerüket hátrahagyva a két veteránnal, hőseink a sziklás hegyoldalon másztak fel a belsővárhoz. Sajnos azonban ez nem sikerül észrevétlenül, egy katona meglátta Ankrimot, miközben szerencsétlenkedett a falon. Kumorg azonban már ekkor fent volt, s rávetette magát az őrre. Nem sokkal később Ankrim is felért, s Skarlet is felrepült madáralakban. A telihold és a fáklyák fényében véres öldöklés vette kezdetét. Míg Kumorg és Scarlet a falon küzdött, Ankrim meggyújtotta a jelzőtüzet, ezzel meghiúsítva az orléziaiak tervét, miszerint a Kékszirti jelzőtűz nem lángol fel, ha a völgyben átvonulnak az éjfattyak. A vezér hamar menekülőre fogta, így őt loholva kellett utolérni. Végül nem csak őt, de még több másik orléziait is fogságba ejtette, majd reggel a megérkező lovasságnak átadták őket.

Hőseink ezután visszatértek Ostagarba, ahonnan továbbindultak a Vadonba. Már az első nap sikerült eltévedniük, s a táborozás közben még egy éjfattyakból álló kisebb csapat is rajtuk ütött. Itt esett el Todd, aki nem olyan rég állt a szolgálatukban. 

Ostagar I.

Játékos karakterek:

A játék ezúttal érdekesen kezdődött, mert Scarlet játékosa új karaktert akart hozni, azonban ragaszkodtam ahhoz, hogy ez esetben kezdje elölről a játékot. Azonban így a karaktere életképessége s egyben az egész csapat ereje igencsak lecsökkent. Még szerencse, hogy az útonállók kompániáját eleve úgy alkottam meg, hogy örömmel ejtenek foglyokat, máskülönben csúnyán is indulhatott volna a session…

Ankrim Xirax, az elf kalandor (4. szint)

Glinmor, a tevinteri mágustanonc (1. szint)

Kumorg, a Tal-Vassoth harcos (3. szint)

Később játékos karakterként megjelent még:

Asid Ortox, a Szürke Őrző (6. szint) – Kumorg játékosa irányította

Scarlet Robe, a skarlátköpenyes boszorkány (6. szint)

Hőseink az elfek táborát hamar megunták, s útnak eredtek délnek, hogy mihamarabb Ostagarba érjenek. A varázslónő és Asid egy darabig még maradni akart, azonban mint később kiderült, ők is elindultak, hátha utolérik társaikat.  Az úton nem sokkal később egy csapat kereskedőbe futottak, akiket egy kidőlt fa állított meg. Volt köztük egy furcsa ruhás idegen is, aki valamiféle érthetetlen nyelven hadovált, s a vele szót érteni próbáló kereskedő idegességén csak szórakozott. Egy másik odalépett Kumorgékhoz, s a segítségüket kérte a fa eltávolításában.

Szó szót követett, végül a kereskedők látván, hogy nem sikerül a fával lekötni a jövevényeket, jelt adtak az út menti fák közt megbúvó társaiknak. A kereskedőruhás banditák is fegyvert rántottak, s kezdetét vette egy igencsak gyors lefolyású küzdelem. Az ifjú mágustanonc, Glinmor gyorsan átbújt a fa alatt és már slisszolt is tovább, azonban két bandita is utána vetette magát, s hiába a mágia, ha jól fejbe verik az embert, s elterül a földön. Eközben Kumorg és Ankrim is bevetette magát az erdőbe, hogy az íjászoktól megszabaduljanak, ám ellenkező irányba futottak. Kumorg végül szembefordult üldözőivel, s hősiesen küzdött, azonban ez kevés volt, a túlerő legyűrte. Az elf azonban szerencsésebb volt, felmászott egy fára és onnan lőtt vissza üldözőire. Az egyiket sikerült is megölnie, a másik visszamenekült a társaihoz. Miután észlelhetően távoztak a banditák, Ankrim lemászott és visszasettenkedett az úton.

Az út mellett a nyomokat vizsgálva ráakadt az igazi kereskedőkre, levetkőztették őket s elvágták a torkukat. Hála a Teremtőnek a saját társait nem találta vérbe fagyva az út mellett, így azonnal elkezdett gondolkozni azon, hogyan szabadítsa meg őket. Szerencséjére ekkor érték utol őt Scarleték, akik hozták magukkal a foglyul ejtett hárpiát (egy kerekes faketrecben). Mikor megtudták mi történt, Scarlet gyorsan madár alakot vett fel (mert az alakváltást közben az elfektől megtanulta – no meg ezt a specializációt vette fel), s végigrepült a vidéken, délre az út mentén. Még az erdőből is kiért, s egy vár köré épített falut is megpillantott, ahol csak azt tudta meg, hogy a várúr, Blaen bann rettegésben tartja a falusiakat. Mivel azonban ennek nem sok köze lehetett a társaihoz, ezért visszaszállt északra s újra végigpásztázta az utat. Így akadt egy nyugatra vivő kis ösvényre, ahol lerakták a kereskedők szekerét. A nyomokból azonban sikerült megállapítania, hogy nem nyugatra, hanem északkeletre mentek az útonállók.

Odahívta társait, majd követték a banditák nyomait az erdőben, már sötétedett, mire elértek egy tisztáshoz, melyen egy bozóttal benőtt romos tanya helyezkedett el. Mindössze két banditát láttak a tornácon pipázni. Scarlet megint átalakult, s úgy derítette fel a tanyát. A házban többen voltak, iszogattak, pihentek, örültek a nagy zsákmánynak. Az istállóban lovak álltak, s nem messze az istállótól a társaikra is rálelt egy igen mély veremben. Lement hozzájuk és figyelmeztette őket a haditervre: bedugják a fülüket, majd Ankrim és Asid kiveszik a hárpia szájából a pecket, hadd kábítsa el a dal a banditákat.

A terv részben kiválóan bevált, sok bandita áldozatul esett a hívó szónak, s elindultak az erdő felé a hárpia ketrecéhez, az egyikük még az őrhelyét is elhagyta, mely az istálló tetején volt, s így egyszerűen eltörte a nyakát az esésben. Azonban a vezér (akit eddig nem láttak, ugyanis a testvére vezette a támadást) és néhány keményebb bandita felvette a harcot hőseinkkel. A csata viszonylag hosszan elhúzódott, s leginkább íjjal való lövöldözésből állt, azonban míg Ankrimék elterelték a banditák figyelmét, Scarlet a lovak és kötelek segítségével kihúzta a veremből Glinmort és Kumorgot. Ezután a csata kimenetele már nem volt kérdéses. A vezért, Mardent, s az egyik emberét, Todd-ot élve sikerült elfogniuk. A vezértől megtudták, hogy nagyhatalmú pártfogóval rendelkeznek (mint kiderült ez Blaen bann), aki nem hagyja majd szó nélkül az üzleti partnerei elvesztését. Todd-ot a hugyos trükkel az oldalukra állították, a vezért meg elrakták jobb időkre.

Másnap reggel folytatták az útjukat, immár övék volt a banditák minden kincse, s Ankrim gyűjtői szenvedélye miatt minden fegyvere és páncélja is. Elcipeltek mindent az úton hagyott szekérig, majd a lovakat befogták, s így indultak tovább. Viszonylag gyorsan utaztak, kiértek az erdőből, így a délen magasodó hegyeket is megpillantották. Kora délután újra erdőben találták magukat, s hamarost sikoltozásra lettek figyelmesek. Valakik nőkkel erőszakoskodtak, s a nők megpróbáltak ellenállni, legalábbis a hangokból ítélve. Hőseink leugrottak a szekérről s a hang irányába futottak (ki gyorsan, ki meg lopózva). A szemük elé táruló látvány nem volt túl kellemes: hat katona egy nőről tépkedte le a ruhát, miközben az próbálta magát s egyben serdülőkorú lányát is védeni.

Asid volt az első aki odaért, így megálljt parancsolt a katonáknak. A többiek is lassan megérkeztek, azonban a katonákat ez sem riasztotta el. Végül aztán Kumorg látványa és Scarlet Robe mágia bemutatója megtette a hatását, s a bakák fejvesztve menekültek vissza urukhoz Blaen bannhoz. A nő aztán ruháit rendbe szedve elmesélte történetüket, hogyan halt meg a férje a bann zsarnokoskodása miatt, s hogy ezek után úgy döntött elmenekül gyermekével egy új élet reményében. Ankrim megpróbálta meggyőzni társait, hogy használják ki a helyzetet, de végül leszavazták, s sok szerencsét kívánva útjukra engedték az asszonyt és lányát.

Visszaszálltak a szekérre, s folytatták az utat Ostagarba. Másnap délutánra oda is értek, s miután szállást intézett nekik a Szürke Őrző, végre átengedhették magukat a pihenésnek. Ki-ki a saját dolgával volt elfoglalva: Kumorg páncélt csináltatott a drake bőréből, Scarlet nyakláncba foglaltatta az Enyészet szemét, Ankrim Xirax pedig adott és vett, fegyverekkel kereskedett.

................ 

A következő session tartalmából: vacsora a királynál, Ankrim nőügyei, egy orléziai kém elfogása, Kékszirt bevétele, éjszaka a vadonban…