Feketeláp kalandorai II.

A blogbejegyzést követően nem kellett sokáig várni, hamar sort kerítettünk a Feketeláp minikampány következő s egyben utolsó epizódjára. A tervezett karaktercélokat sikerült elérni, ráadásul leteszteltük, amit szerettünk volna, így nem akartam tovább húzni az eredetileg is rövidre tervezett kampányt. Bár sok apró részlet kimaradt, azért reményem szerint a lényeget sikerült megörökíteni a játékból. Maga a beszámoló elég sokat késett, de az elmúlt időszakban nem maradt semmi időm a blogra, majd talán a következő évben...

5. játékalkalom (2015. október 20.)

Hőseink (Akkulak és Ector) a hajnali órákban indultak el Feketeláp Kastélyból. Nyugatra tartottak, hogy átkeljenek a Lanis-folyón, majd azután északra forduljanak a Hamuerdő irányába. Az út eseménytelenül telt egészen a révig, ahol összetalálkoztak egy zavart figurával, Doppal. Nem sok mindent sikerült kiszedni belőle, csak azt, hogy ő is át akar kelni a folyón.  Hamarosan megérkezett a komp, a törp révésszel és két segédjével. Az átkelés eseménytelen volt, ám semmi esetre sem unalmas, ugyanis a révész közben a környék pletykáiról beszélt utasainak. A közeli kisváros, Rőtvár, igen szomorú hely azóta, hogy az égből egy csillag hullott alá, s az azzal érkezett förtelmes fenevad embereket rabol el onnan. Emellett esküdözött rá, hogy a közeli erdőségben koboldok imádnak egy fénylő kardot. Miután átértek a folyón, egyenesen Rőtvár felé vették az irányt, mert felkeltette érdeklődésüket a csillagokból érkezett szörnyeteg híre.

Rőtvár elég gyászos helynek tűnt, az elmúlt hetek mészárlásai igencsak megviselték a helybelieket. A fogadóban örültek a vendégeknek, mivel mostanság elkerülték őket az utazók. Dop a kompániával étkezett, de sem Akkulak sem Ector nem volt hajlandó szobát fizetni neki, sem a sajátjába beengedni, bárhogy próbálkozott is, így Dopnak kint kellett aludnia az istállóban. Az éjszaka során Ector arra ébredt (különben rendkívül nagy szerencséjére), hogy valaki áll az ágya mellett és gyilkos tekintettel nézi. Az istállófiú volt az. Ector kivárt, míg a betolakodó előhúzta a tőrét, s abban a pillanatban megelőző csapást mért rá fejszéjével, melyet a párnája alatt tartott. Az istállófiú felvette a harcot, ám csakhamar alulmaradt a dühödt kószával szemben, így menekülőre fogta. Ector nem érte utol a sötétben, ezért felébresztette Akkulakot, s együtt elmentek panaszt tenni a fogadósnál, hogy mégis miféle vendéglátás ez. A fogadós rendkívül meglepődött az események hallatán, s esküdözött, hogy márpedig az istállófiú jó gyerek, nem tenne ilyesmit.

Együtt indultak a fiú anyjához, aki nem messze lakott a fogadótól, de Ector kilépve az épületből figyelmes lett néhány nyomra, amelyet érdemesnek vélt követni. Az istállóhoz vezettek ezek, ahol az istállófiú kibelezett testére leltek. A fogadós összetört a látványtól, Akkulak és Ector azonban rögtön figyelmes lett arra, hogy valaki éppen távozik a tetőn keresztól. Dop! Ekkor esett le nekik, hogy Dop egy bőreváltó. A kutyákkal a nyomában a sérült doppelgängernek nem volt esélye messzire menekülni. Akkulak állatai szétmarcangolták.

Másnap elmentek a város vezetőjéhez, hogy beszéljenek vele a csillagokból érkezett fenevadról. Ő melléjük adott egy helybeli veteránt, hogy kalauzolja őket, s ígért pénzbeli jutalmat is, ha sikerül nekik. Figyelmeztette őket, hogy más is feni a fogát a jutalomra, bár az a csapat eddig még nem sok mindent tett. Hőseink szétnéztek a városban és azon kívül is, megnézték a csillag becsapódásának helyét, ahol Akkulaknak a kráterbe lemászva szörnyű látomásai is támadtak arról a borzasztó világról, ahonnét ezek a teremtmények származnak. A legutolsó gyilkosság helyszínéről Ector segítségével követték a fenevad, avagy a kopó, ahogy leírták a helyiek, nyomait. Útközben beléjük kötött néhány rosszarcú fickó azzal, hogy a jutalom őket illeti, és csak ők vadászhatnak a kopóra, de sikerült elijeszteni őket. A nyomok a várostól jó tíz mérföldre álló romos malomhoz vezettek, melyet a kísérőjük, Xerden, szerint néhány kalandozó gyújtott fel még évtizedekkel azelőtt a Gonoszt sejtve benne. Bent valóban megtalálták a szörnyű, kopóra emlékeztető fenevadat, s nem csak őt, hanem a párját is. A véres küzdelem vette kezdetét, amely végére csak Akkulak és Ector maradt, no meg az utolsó óriásmenyétje, Xerden, a velük tartó veterán és a druida két kutyája meghalt.

Kimerülten dőltek le pihenni a romok között, ám nem sokáig volt rá lehetőségük, mert az éjszaka közepén megérkeztek a rosszarcú fickók, akik maguknak akarták a jutalmat. Akkulak és Ector rendkívül szorult helyzetbe került, ám végül némi csellel sikerült vagy levágniuk vagy elijeszteniük a banditákat. Ezután reggelig már nem háborgatta őket senki sem. Másnap visszamentek Rőtvárba, visszavitték Xerden testét, hogy méltó temetést kapjon, illetőleg a csillagokból érkezett kopók fejeit is, amiért megkapták a jutalmukat. A temetést követő napon északnak vették az irányt. Szerencséjükre teljesen eseménytelen útjuk volt, mindössze félszerzetekkel futottak össze Furagödrös határában. Végül elérték Kőrisdűlőt, úticéljukat. Ector ezután felvételt nyert a Feketlápi Kószák közé, Akkulak pedig beléphetett a Hamuerdőbe, az elfek otthonába.