2016. január 4., hétfő

El kell pusztítani!

Több mint egy év után végül csak sort kerítettünk a Dungeon World kampány lezárására (legalábbis a történetszáléra, amit megkezdtünk). Az eredeti kalandban már nem igazán láttam semmi muníciót, így némileg átalakítottam, s bevontam a házi világomra jellemző science-fantasy elemet is (bár ez Finnegan üldézése kapcsán valamelyest már így is benne volt). A szilveszteri játék nem sikeredett túl hosszúra, egyrészt másra is kellett idő (társasjátékoztunk utána), másrészt annyira nem is voltam toppon mint mesélő.

Játékos karakterek:
Farely, a szemfüles tolvaj (3. szint)
Gregor, a Végtelen Puszták harcosa (1. szint)
Lux Hadrian, Xtus isten paladinja (7. szint)
Pelin, a tök csupasz druida (7. szint)
Rolandbart, a bajkeverő elf bárd (7. szint)
Sha-Sheena, a melankólikus barbár (1. szint)

Alaphelyzet:
Hőseink a hegy belsejében egyre mélyebbre jutva követik Finnegan nyomát, aki elorozta a Csillagok Hangját, s ki tudja, mire készül vele. Eközben a káoszistennő, Gildarthe kultistái hőseinkre vadásznak.

Fontosabb események:
- Hőseink még alig lélegeztek fel a legutóbbi harcból, mikor egy üldözött rikoltását hallották meg. Nem sokkal később berobbant zihálva a terembe Gregor, akit pár hete ismertek meg.
- Visszaemlékező jelenetben kiderült, hogy hőseink együtt dolgoztak Gregorral egy rituális sorozatgyilkosság ügyén. Gregor falujában sorra haltak meg a falusiak, mindet megcsonkították. Végül kiderítették, hogy a helyi gulyások furcsa vallási szektája követte el a gyilkosságokat. A leszámoláskor Rolandbart, miután befejezte a koncertezést (drámai zenét játszott, miközben Lux szembesítést tartott), varázslatba fogott, amivel aztán egy wyvernt csalt a faluhoz. Így még azzal is meg kellett küzdenie hőseinknek.
- Gregor mögött nem is akármi jött, hanem egy megtermett otyugh. Nem véletlen, hogy Gregor menekülőre fogta, s szerencséjére pont sikerült beérnie rég nem látott barátait. Együttes erővel sikerült elintézniük a vérszomjas szörnyet.
- Miután egyre mélyebb járatokon mentek keresztül Lux érzékeit követve, egy monumentális barlangterembe értek, melynek alján lávató volt, falain pedig vasszerkezetek és fémből készült gyilokjárók mindenfele. Az elfek elfeledett gyárára bukkantak rá. S nem csak erre, hanem Finneganre is, aki egy felettük lévő, a tó fülé nyúló teraszon épp Thorde Skullt, a kultisták vezetőjét próbálta meggyőzni arról, hogy a kezében tartott tükörszerű varázstárgy nagyon veszélyes, el kell pusztítani, méghozzá ezen a helyen, ahol készült.
- Lux elkezdett felmászni egy vasláncon a fölöttük lévő teraszra, hogy elvehesse Finnegantől a varázstárgyat. Eközben Sha-Sheena a nemrég szerzett pörölyét dobta a félszerzet felé, miközben Pelin már madár alakban rajta volt, hogy kikapja kezéből a Csillagok hangját. Rolandbart a varázsköpenyével szintén a teraszra lebegett. A megjelenésük elég nagy zűrzavart keltett. A Csillagok hangja lezuhant, át a párkányon, a kultisták Luxra és Gregorra vetették magukat, miközben Farely és Sha-Sheena mozgó, energialövedéket lövő fémszobrokba ütköztek a terasz alatti gyilokjárón. Volt ugyanis még egy résztvevője az eseménynek. Egy korongon lebegő őself, aki a fémharcosokat irányította, s a párkányon átesett Csillagok Hangját még időben elkapta (s akiről később kiderült, hogy android). Rolandbart és Pelin az őselffel, Lux és Gregor pedig a kultistákkal számoltak le. Utóbbi könnyen ment, előbbi pedig nehezen, Pelin és az elf majdnem belezuhantak a lávatóba, s a druidának a végén alig sikerült megmentenie a varázstárgyat. A tolvajlány és a barbár harcosnő viszont egészen szorult helyzetbe került a fémszobrokkal vívott küzdelemben, ám miután az elfkinézetű android beleesett a lávába, a fémharcosok is leálltak. Eközben Lux és Gregor végzett Thorde Skullal és a Gildarthe kultusz maradékával.

- Finnegant előbb leütötték, majd megkötözték, később pedig kikérdezték. Még mindig nem tisztult ki az elméje, de az látszott, hogy akármennyire is átverte a kompániát, az csak azért volt, hogy a Csillagok Hangja beavassa őt a titkaiba, s így elpusztíthassa a varázstárgyat. Végül bedobták a Csillagok Hangját a lávába, így elpusztítva azt, nem törődve a ténnyel, hogy Tarquin Ostbor igencsak jó pénzt fizetett volna, ha visszaviszik neki. 
- A gonosz tárgy elpusztult hát, hőseink pedig visszaindultak Landarba.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése