Az elmúlt időszak igen siralmasra sikerült a blog
szempontjából. Szerencsére, bár blogolni nem blogolok, a szerepjátékra azért
jut még időm. Többek közt pihenésképp – tényleg pihentet, szó mi szó –
foglalkozom a Kazamaták és Kompániák
második kiadásával.
Mint korábban is említettem, nem látom értelmét a Hősök és Hatalmasok, illetőleg a Várak és Veszedelmek kidolgozásának,
mivel erre már ott van a Kard és Mágia.
Ellenben az alacsony szinten folytatott kazamatázó játéknak továbbra is igen
nagy rajongója vagyok, ezért ezt a vonalat mindenképpen tovább szeretném vinni.
Ezért készül a „KéK 2.0”, azaz a
játék második kiadása.
Ez hat szintet fog tartalmazni, s jórészt nagy renováláson
esik át a játék. Az egységesség (a játékosoknak mindig nagyot kelljen dobni)
nevében történt például pár változtatás, amelyek tesztelés alatt vannak, s lesznek
is még egy jó darabig. A varázslatlista is felújításra került, van néhány új
varázslat, s természetesen immár ábécé-sorrendben lehet majd megtalálni őket.
De miért hat szint? Nos, ez adott volt a túlélőkészlet miatt
is, plusz a Helvéczia tapasztalata is segített, ahol ennyi bőven elég. De egyéb
oldschool játékokban se jutottam még első szintről 4-5. szintnél magasabbra (bár
ez annak is köszönhető, hogy inkább mesélek, ritkán játszom). Plusz a 4-6.
szint is már egy más fokozata a játéknak, hisz a karakterek sokkal
kompetensebbek, ugyanakkor úgy érzem a némileg magasabb szintű dungeoneering
sem maradhat ki a repertoárból (meg így lesz tűzgolyó, a kedvenc varázslatom a
Káosz Szava óta). A KéKnél szó sem lesz behatárolt felső szintről, úgy vélem,
minden játékvezető önmaga is el tudja dönteni, mit szeretne. A könyv tanácsokat
fog tartalmazni, mit lehet kezdeni a karakterekkel 6. szint után:
6. szintet követően nyugdíjazható a karakter: egy ideig még
pénzt gyűjt, hogy le tudjon telepedni, aztán nyugdíjba vonul: családot alapít,
tagja lesz egy céhnek, iskolát nyit, vagy a helyi városvezetésbe épül be.
Számtalan lehetőség áll előtte. A játékos ekkor új karaktert alkot, s kezdi a
játékot elölről. (Vagy ha van, akkor a követőjével folytatja.) Persze a
nyugdíjas karakter akár támogathatja is a játékos újabb karakterét időről-időre
bizonyos pénzösszegekkel, információval, netalántán tulajdonában lévő varázstárgyakat
is átadhat neki.
Persze amennyiben a kazamata nagyobb, mintsem, hogy
felfedezték volna 6. szintig eljutva, akkor a játékvezető dönthet a további
szintlépések mellett is. Ilyenkor fordulhat az ősforráshoz, vagy megduplázhatja az aktuális szint TP-jét, így megkapva,
mennyi kell a következőhöz, s az eddigi logikát követve adhat újabb bónuszokat
a karakterek támadóértékére, növelheti a HP-ikat stb.
Amennyiben pedig ezek után már a vadonbeli kalandozásra vágynak
a játékosok, szintén az ősforráshoz
lehet nyúlni, vagy a Kard és Mágiához
(átkonvertálják a karaktereiket). A játékvezetői rész csak opcionálisan fog
néhány szabályt tartalmazni a vadonbéli és városi kalandokra, mivel ezek a
színterek nem képezik fókuszát a játéknak – azaz mellékesek. Persze
olykor-olykor jólesik két kazamatajárás közben egy városi/vadonbeli balhéba is
belekeveredni, ezt persze támogatni fogja a rendszer. A kazamaták környékének
bejárása nem ördögtől való ötlet, főleg ha a felszíni kalandok is valamilyen
úton-módon kapcsolódnak a mélybeliekhez.
Mindenesetre úgy érzem, hat szintnek bőven elégnek kell
lennie a játékra (sőt, valójában hétnek, ha alkalmazzuk a 0. szintű karakterek
opcionális szabályt, mellyel szintén bővül a KéK). Nem hiszem, hogy igen hamar
probléma lenne abból, hogy a karakterek eljutottak a csúcsra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése