A most következő beszámoló háromnapos Dungeon
Worldözésünk második alkalmának eseményeit meséli el. Ebben inkább a korábbi,
Dragon Age játékokban megszokott elbeszélő formulát választom, mivel úgy
könnyebb az eseményeket követni. Bár tény, hogy így jóval hosszabbra duzzad a
beszámoló.
Játékos karakterek:
Finnegan, a hatalmas pallost forgató bátor félszerzet harcos (3. szint)
Kraar, a raszta hajú
fekete-elf druida (1. szint)
Lux Hadrian, Xtus isten
rettenthetetlen paladinja (3. szint)
Pelin, a zöldszakállú druida (3. szint)
Rolandbart, az igen szeszélyes elf bárdnő (3. szint)
Walton, a méretes és végzetes kalapácsot lóbáló harcos (2. szint)
Hőseink az Ördögdűlőn tett kitérőjüket követően
visszatértek Landarba, a Halhatatlan Császár városába. Pihenésüknek az vetett
véget, hogy Lux összehívta a kompániát. Ugyanis Xtus papjai valami sötét
fenyegetést érzékeltek, mely a kikötő felől készül lecsapni a városra. Ráadásul
pont ebben az időben, az újév első hónapjának utolsó hetében tartják Wruna (egy
kisebb tengeristennő) ünnepét. Ilyenkor a kikötő rendszerint felbolydul, hiszen
a szegény halászok közt igencsak sokra értékelik Wrunát.
Hőseink szerencsére pont a kikötőben szálltak meg, a
Bögyös Szirénhez címzett fogadóban. Finnegan számára ez már csak azért is jó
döntésnek bizonyult, mert felszolgálóként ott dolgozik Becky, az igen szemrevaló
félszerzet leányzó, akinél úgy tűnt sikerült bevágódnia (nem tudni, ebben
mennyire játszott közre Kraar maki alakban való „szárnysegédlete”). Azonban
hamar vissza kellett térjen az asztalukhoz a félszerzet harcos, mert
megérkezett Lux, hogy megbeszéljék a részleteket.
Miután a paladin beavatta a többieket, úgy döntöttek,
érdemes lenne elmenni Wruna templomába, körülszaglászni, hátha a papok tudnak
valamit arról, miféle veszedelem fenyegeti a várost a kikötő felől. El is
baktattak a tengerpartra, ahol három fele váltak. Lux és Walton a templomba
mentek, ahol rögtön a főpappal kívántak beszélni. Az őket fogadó pap azonban
közölte velük, hogy Wruna főpapja ilyenkor csak az ünnepnek szenteli magát, s
már nagyban tartanak az előkészületek a nyitóeste, így csak ő állhat a
szolgálatukra. Lux ezért tőle érdeklődött, de a pap nem tudott semmi gonoszról,
mely a tengerről érkezne, egyetlen ilyen eset jutott eszébe hónapokkal
azelőttről, amikor is egy hajót békaemberek megtámadtak a kikötőben, ami
igencsak szokatlannak számít. Ám megnyugtatta a paladint, hogy ha bármi a
tudomására jut, akkor küldet érte. Eközben Waltont megkörnyékezte pár ünneplő
lány, akik ösztönözték, hogy adja át magát Wruna szerelmének (magyarán fojtsa
vízbe magát – ez viszonylag gyakori ezen az ünnepet), ám a harcos nem engedett
a kísértésnek.
Eközben Pelin és a vállán cickányként ülő Kraar
felfigyelt a templom oldalában egy sikátorra, ahol két hajléktalan valamiféle
munkalehetőségről beszélt. Mivel druidánk külseje alapján igencsak beillett a
koldusok közé, ezért azok nem csodálkoztak, amikor leült melléjük, habár
eleinte bizalmatlanok voltak. Mint kiderült az a hír járja, hogy munkát,
szállást és ételt kaphat, aki éjfélkor a Halárusok tere mögötti kis közt
felkeresi. Az öregebbik erősen kételkedett abban, hogy ez valóban jó dolog
lehet, elmondása szerint hallott már olyan emberekről, akik ilyen munkaajánlatok
után járva tűntek el örökre. Pelin egy ideig még beszélgetett velük, majd
visszaindult a templom elé, ahol épp belefutott a kifele igyekvő Luxba és
Waltonba. Azonban Rolandbartot és Finnegant sehol sem találták.
Ugyanis a bárdnő és a félszerzet a templom másik felén
sétálgatott, ahol már a kora délutáni órában igen nagy tömeg verődött össze.
Így aztán nem csoda, hogy hőseink azon kapták magukat, nincs meg az erszényük.
Jobb ötletük nem lévén, gyanús elemeket figyeltek, hátha valahogy eljuthatnak a
tolvajhoz. Ki is szúrtak nemsokára egy fickót, aki sündörgött a tehetősebbnek
tűnő járókelők körül, majd mikor meglátott egy gyereket, azt elkapva behúzta
egy sikátorba, s kegyetlenül elkezdte verni. Rolandbart és Finnegan azonnal
közbelépett, s mivel a fickó nem hagyta abba, sőt még kést rántva őket is
megtámadta, a félszerzet egy jól irányzott ütéssel elkábította. Kiderült, a
fickó a Kikötői Farkasok embere, s a gyereket azért verte, mert ő meg a Csatornák
Királyának dolgozik, aki az utóbbi időben szándékosan átlépette a bandahatárt
fiatal tolvajaival. Ekkor találták meg Finneganéket a többiek, s innentől
együtt mentek már. A gyereket rávették, hogy vezesse el őket a Csatornák
Királyához (hiszen mint kiderült egy céhtársa zsebelte ki a félszerzetet és a
bárdot). A gyerek kezdetben nem akart belemenni, mondván a Király megeteti a
krokodiljaival, ám aztán egy gyors mérlegelést követve inkább teljesítette
hőseink akaratát.
A leütött fickót megkötözve a sikátorban hagyták, majd
a kis tolvajjal elindultak a belvárosba, ahol lemásztak a csatornába.
Leszámítva azt a meglehetősen röhejes esetet, hogy Kraar Waltont egy rosszul
végbement átváltozásnak köszönhetően belehúzta a fekáliás vízbe, minden
nehézség és bonyodalom nélkül jutottak el a Király „Palotájának” bejáratához.
Itt gyorsan leütötték a szórványos ellenállást tanúsító gyerekeket, majd tovább
nyomultak a nagyterem felé. Mivel elég nagy zajt csaptak, a Király már várta
őket. A terem közepén nagy medence állt tele vízzel, így egy viszonylag keskeny
párkányon kellett megközelíteni a túloldalt, ahol a Csatornák Királya
felsorakoztatta gyerekseregét. Lux előre rohant, mögötte Finnegan és a többiek
szorosan. S ez igen felelőtlen volt, mert a következő pillanatban krokodilok
ugrottak elő a medencéből, s kaptak Lux felé. A paladin hősiesen harcolt, de a
krokodilok belehúzták a vízbe, ahol a páncélja igen nagy gondot jelentett, s
lesüllyedt a medence aljára. A krokodilok szorításából azonban sikerült
kiverekednie, azonban a feljutásban már csak társaira számíthatott...
Finnegan eközben a kőzáporral támadó gyerekeken
átrohanva s egyben azok morálját teljesen összetörve a királyra rontott, akit
azonban az óriási repülő hüllővé változott Kraar felkapott a levegőbe és a
medence fölé emelt. Eztán Walton és Finnegan is a víz alá merült paladin felé
fordította a figyelmét, de végül Rolandbart kötelével a derekán Finnegan ugrott
a vízbe, hogy kihúzza Luxot. Eztán Walton két krokodillal került szembe. Pelin
patkányalakban somfordált a falon, majd madárrá változva az egyik Waltonnal
hadakozó krokodil fejét kezdte el csépelni, mígnem aztán egy rossz mozdulat s
már a szájában is volt a fenevadnak. Rolandbart gyorsan lekapta a kötelét a vizes
Finneganről és a krokodil szájára dobta, majd véletlenül belecsúszott a vízbe,
de legalább Pelinnek sikerült kimászni a fenevad szájából. Közben Kraar bedobta a vízbe a Királyt, ám őt
nem bántották a krokodilok, s ahogy kiúszott már lépett is volna le, azonban az
új erőre kapott Lux Hadriannal találta szembe magát. Lux leszúrta, de nem
halálosan, majd beledobta a vízbe, hogy a kínkeserves fulladás ölje meg a
gaztevőt. Eközben Waltonnak sikerült felülkerekednie egy krokodilon. A
félszerzet szinte tombolt, az egyik krokodil fejét egyetlen csapással szelte
le. Miután az utolsó krokodillal is végeztek, megnézték a zsákmányt. Finnegen
csak a saját erszényét és Scarletét vette el, így jóformán Walton kapott
mindent. Igaz, Rolandbart lenyúlt ötven dukátot, amit odaadott a még jelen lévő
gyerekeknek, hogy kezdjenek új életet, hisz most már szabadok, menjenek el Xtus
templomába, kérjenek valami munkát, s éljenek tisztességes életet.
Miután kifújták magukat, visszatértek a felszínre,
ahol időközben már beesteledett. Így hát elindultak, hogy megnézzék, mi a
helyzet ezzel a munkalehetőséggel. A Halárusok terén van Wrana ünnepén a legnagyobb
mulatság. Hőseink megegyeztek, hogy míg Pelin koldusnak kiadva magát utánanéz
ennek a munkalehetőségnek, a többiek a közelben várnak a jelre. Kraar vele
akart tartani, ám rosszul sült el az átváltozási rituáléja, így magára
haragított egy szellemet (ám kiderült, a Kétfejű Macska átkának megtörésével
visszanyerheti a cickányszellem bizalmát). Így hát Pelinnek egyedül kellett
szembenéznie az esetleges veszélyekkel.
A kis közben kéttucatnyian várakoztak körülbelül,
mígnem megérkezett néhány fickó, akik se szó se beszéd hálókat vetettek rájuk,
majd elkezdték elhúzni őket. Pelin gyorsan patkánnyá változott, biztos, ami
biztos, majd míg várta, hogy jöjjenek a többiek, elkezdte elrágni a háló
köteleit. A többiek azonban nem hallottak az egészből semmit, mivel a mulatság
túlontúl nagy hangzavarral járt. Végül Lux nem bírta a várakozást, benézett a
közbe, s ekkor látta, hogy elviszik a koldusokat. Gyorsan hát eléjük vágtak a
szűk kis utcácskák labirintusában, s megálljt parancsoltak nekik. Harmianus, a
vezetőjük, már elő is rántotta kardját, hogy Luxba mélyessze, azonban
Rolandbart közbelépett és elbájolta (mint kiderült az elmúlt időszakban
belekóstolt a misztikus tudományokba is). Így hát Harmianus nyugalomra intette
embereit, majd barátságos beszélgetésbe bonyolódott hőseinkkel.
Kiderült, az egész munkalehetőség csak arról szólt,
hogy egy bizonyos Sandros Ekrestis a lehető legkisebb befektetéssel juthasson
rabszolgákhoz. Az elfogott embereket egy gályára akarták vinni, amin majd a
Fekete-folyón felhajózva elszállíthatják őket a bányához. Mint kiderült
Harmianus nem csak a jó fizetésért szolgálja urát, hanem mert családja
biztonsága és jóléte a tét. Rolandbart Lux ellenzése ellenére Harmianust
elküldte, menjen haza a családjához és szökjön meg velük, kezdjenek új életet.
A zsoldosvezér így is tett, azonban a többiek ezt már igencsak furcsállták, s
amikor meglátták, hogy a foglyok egy része elszökött az egyik hálóból, mert egy
patkány kirágta a kötelet, akkor véget ért a türelmük, rátámadtak az
alkalmatlankodó kompániára.
Heves harc vette hát kezdetét, melyben hőseink közül
ki átváltozással, ki pedig nyers erővel és fegyverekkel vette ki a részét.
Végül azonban győzedelmeskedtek s az érkező városőröket Lux már nagy mosollyal
fogadta. Miután az őröknek előadták, micsoda bűntényre derítettek fényt, a paladin
nem hagyta ki az alkalmat, hogy ezáltal is Xtus nagyságára hívja fel a
figyelmet. Ezalatt Walton mindenki megdöbbenésére fogta magát, megnézte kinek
van aranyfoga a rabszolgavadászok közül, s kiverte őket, majd elrakta.
Igen későre járt már az idő, mikor hőseink
visszatértek a Bögyös Szirénbe, hogy lepihenjenek.
Egy feledhetetlen beszólás:
Fiú (Gregor): A király nem gyerek, hanem olyan, mint
ti.
Lux: Nincs még egy olyan, mint én.
Finnegan:
Jaj, hagyd azt a romantikus én ideált, mind egyformák vagyunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése