Játékosok:
Aliosz, a hoplita (Hélioszt váltotta föl, mivel elveszett a karakterlap)
Pontosz, a lírikus
Sztephanosz Argilesztész, Argos királya (jómagam)
(Boreosz, a barbár nem tartott velünk, de ő rendezte a hajónál a tábort, mikor kikötöttünk.)
A békák városába mentünk tehát. Itt találkoztunk királyukkal, Batrakosszal. Megbeszéltük vele, hogy megszerezzük a szigonyt, s akkor segítenek kiszabadítani a társainkat. El is indultunk tehát egy falanxnyi béka kíséretében, ahova az egerekkel is tartottunk. Útközben, egy pihenő alkalmával a zsákomban megtaláltam Phomiászt, akit utasítottam, hogy maradjon csöndben, s ne igen mozgolódjon, mert a békák még észreveszik.
Egy ősi romvárosba jutottunk nem sokkal később, melyet hajdan még emberek építhettek. Elvileg itt rejtették (és egyben vesztették) el az egerek a szigonyt. Találtunk egy templomot, mely a sziklában folytatódott. Benn pedig gonosz halemberekkel kellett megküzdenünk. Jó tucatnyian voltak, de rendet vágtunk közöttük. Ádáz egy küzdelem volt, bekerítettek minket, Pontoszt pedig igencsak megsebezték. Végül azonban győztünk.
Egy mellékfolyosóban aztán rátaláltunk patkányarcú Phomiászra, aki a csata hevében megszerezte valahonnan a szigonyt. Aprócska kis dolog volt. Gyorsan el is kaptam a kisegeret, pedig igyekezett eliszkolni, aztán elvettem tőle a szigonyt. Végül parancsoltam neki, hogy jöjjön királyával a hajónkhoz, s hozzák az embereim is. Kimenvén a békáknak is ezt parancsoltam, nem mertek ellenszegülni.
A hajóhoz visszaérve rendbe raktuk a táborunkat, majd pedig egy kis oltárt hordtunk össze. Azt hittem, kibékíthetem a két népet, ha létrehozok egy közös kultikus helyet, ahol tiszteletüket tehetik a kis szigony előtt. Tévedtem. Kiderült, a fegyver csak a békáknak fontos. Az egerek megszereztek egy pajzsot, mely erőt adott nekik. Hatalmas, epikus csata alakult ki, ezer egér és háromszáz béka között. Aliosz kiemelte az egérkirályt a seregéből, én pedig a békáknak dobtam a szigonyt. Előbb lábammal, majd pedig kardommal magam is beszálltam a küzdelembe. Az egerek megfutottak. Ezután az egérkirályért cserében kiváltottuk a többieket. A békák is visszaadták Boreoszt. Így aztán egyensúly alakult ki ismét, s mi újra tengerre szállhattunk.
Nem lévén sok ennivalónk, újra szigetet kellett keresnünk. Találtunk is egyet. Körbehajóztuk, láttunk egy barlangot, melyet hatalmas farács zárt el, s egy régi hajót, mely a zátonyokon akadt. Ezután egy homokos szakaszon partra szálltunk. Kis embercsoport várt minket a parton, amikor azonban leugrottunk a hajóról elfutottak. Követtük őket a sziget belsejébe. A parton meg meghagytuk Boreosznak, hogy építsen védhető tábort a többiekkel. Nyolcan mentünk hát fel a városba.
Okoiméne egészen nagy város volt. A városőrök azonnal megállítottak minket, s rögtön megkérdezték tőlünk, nem vagyunk-e démonok. Hosszadalmas beszélgetés kezdődött, melyből kiderült, szerintük a világ maga a sziget, melyet ugyancsak Okoiménének hívtak. Azon túl csak démonok, titánok s egyéb szörnyűségek laknak. Mindezt pedig Zeusz mondta nekik, aki a hegyen lakik.
A királlyal is elméleti vitát folytattunk ezután, de végül sikerült abban megállapodni, hogy valóságosak vagyunk, s vállaltuk, részt veszünk a holnapután kezdődő játékokon is, hogy találkozhassunk magával a nagy Zeusszal. Közben pedig ételt-italt biztosítanak az embereinknek. Egy finom ebéd elköltése után visszatértünk a többiekhez a táborba, s itt edzettünk a játékokra, melyeken mind Aliosz, mind pedig jómagam részt vettünk. Mielőtt azonban sor kerülhetett volna a játékokra, még találkoztunk a disszidensekkel. Ők nem mások, mint azok, akik szerint nem úgy vannak a dolgok, mint ahogy azt a Zeusz követei és a király mondják. Az elsőt elfogták az őrök, ő szomorúan végezte a játékokon. A második a tenger felől úszott a hajóra. Vele már rendesen tudtunk beszélni. Megtudtuk, hogy Zeuszt nem látták még, ugyanis a bajnokaival üzen, azokkal, akik évente megnyerik a játékokat. S ők a régi Orákulum próféciáit követik.
Másnap reggel elmentünk a játékokra, Aliosz, Pontosz és én, no meg öt hoplita. Mivel csak ketten versenyeztünk, ezért a többieket leültették a nézőtéren, Pontoszt egyenesen a királyi pavilonba. Gátfutással kezdődött. Négy gát volt, szögesdrótból. Két alkalommal igencsak nagyot estem benne. De mások sem voltak ügyesebbek, legalábbis sokkal ügyesebbek. A legemlékezetesebb dolgot én hajtottam végre, az egymás hátráltatására kapott szöges korbáccsal az egyik vetélytársamat teljesen felbuktattam, így azonnal kiesett. De Aliosz, a hoplita is igencsak jeleskedett mások csapkodásában. Alig négyen értünk végül a nyolcból célba. Aliosz lett a második, én a harmadik. Diszkoszvetésben Aliosz ugyancsak második lett. Itt a távolba kellett dobni, s a börtönből kivezényelt disszidánsok eltalálása volt a ráadás. Harmadikként gerelyhajítás volt, itt az előző nap elfogott disszidánst kellett eltalálni. Holtverseny volt, ezért hárman körbehajítottunk. Győztem. Végül a pankrációra került sor, ebben Aliosz teljes győzelmet aratott. Így hát két bajnoka is lett kicsiny kompániánknak. A hatalmas ünneplés után felmehettünk a templomba, s mivel mi nem csak bajnokok, de egyben isteni küldöttek is voltunk (ezt mondtuk legalábbis), fölmehettünk mind a nyolcan.
A templom sötét volt belülről. Majd, ahogy bennebb mentünk, fények lobbantak föl, kékes fények. S megpillantottunk egy fekete köpenyes, sisakos férfit. Ő üdvözölte a bajnokokat, majd mikor minket meglátott, akkor kissé megzavarodott, legalábbis úgy tűnt. Pontosz rávilágított arra a képtelenségre, miszerint ő lenne Zeusz. A különös köpenyes elismerte ezt, majd pedig felkiáltott, mire másféltucatnyi csontváz (a korábbi bajnokok) rontott elő az oldalsó folyosókról. Felkészültünk hát a harcra…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése