Szeleslak

Szeleslak igen régi múltra tekint vissza. A helyiek úgy tartják, hogy a várat, mely a falu fölé tornyosul, a harmadik király, Boros, építtette azt követően, hogy háborúskodás idején egy éjszakát a völgyben táborozott. Az éjszaka során megkérdezte nemeseit, ha megnyerik a háborút, mit kívánnak tőle. Mind-mind kértek valamit, ki földet, ki pedig feleséget vagy férjet a gyermekének hozomány reményében. A királyt soká untatta, hogy ily földhözragadtak az urak országában, ezért hát Szelest, a bolondot is megkérdezte, mit kívánna ő. Szeles pedig rámutatott a holdfényben föléjük tornyosuló szirtre, s azt mondta: 

- Drága Komám, ott építtess nékem várat, hogy ha újra erre jövünk, ne kelljen sátorban éjszakáznom.

 Boros király először komoran nézett, majd oly jót kacagott az egészen, hogy megígérte neki, egy év múlva itt vár fog tornyosulni, s úgy is lett. Így lett hát Szeles Szeleslak első ura, s a mostani Szeleslaki família őse. Persze vannak, akik badarságnak tartják ezt a történetet, s a télen-nyáron hideg szelekkel magyarázzák a vár s a település nevét, de mindmáig az előbbi történet tartja magát. A vár urai is előszeretettel hangoztatják, hogy a király építette várukat, bár azt már nem szeretik emlegetni, hogy a bolondjának.

Jelenleg Luthar, ezen a néven nyolcadik, a vár ura. Az öregedő férfiú fiatal felesége Királyrévből származik, ahol a királyság összeomlását követően a nemesek és a polgárok összefogtak és Kutbert, minden törvények betartatóját tették meg istenüknek, ezzel próbálván rendet teremteni mind a vidéken, mind saját lelkükben. A fiatalasszony, Gwyn, hozatott is magával Kutber papokat, akik teljesen átalakították a falucska életét. Luthar eléggé rosszakaratú, így törvényei is hasonlóak, s Gwyn vallási hóbortja csak ront ezen, hisz Kutber követői nem nézik a törvények milyenségét, csak betartatják őket. Luthar pedig hetente megüli a Törvény napját, mikor egy újabb törvényt hoz, vagy egy régit változtat meg. A várúr mániája napról-napra rosszabb.

Örököse, Raynal, az előző házasságából való. Gwyn, miután szült egy gyermeket, hamar elmarta Raynalt az apja mellől, így a fiút nem a várban nevelték. Azonban a másik fiú, Zothar, váratlanul egy vadászbalesetben meghalt. Így az ifjú Raynalt visszahívatta Erdővárból, ahol az ifjút az anyai nagybátyja nevelte.

Szeleslak

Hajdan a várban Merunt, Dornt és Sylvanát imádták leginkább, azonban manapság csak Kutber tisztelete az elfogadott. Ezt nem nézik jó szemmel a többi isten követői, de aki szót emel, az hamar a szirt mélyében lévő cellákban találhatja magát. A vár tekintélyes erőt képvisel, noha már néhol igencsak „kopottasnak” tűnik. Az alant elterülő faluban sok jobbágy tengeti mindennapjait, mint ahogy a birtokon elszórtan elhelyezkedő tanyákon is. Sanyarú sorsuk miatt elköltöznének szívesen, azonban a szabad költözés jogát Luthar eltörölte, s mivel rég nincs már király, senki sem kérdőjelezheti meg az uraság törvényeit.

Egyelőre ennyit Szeleslakról, hisz a karakterek is csak ennyit tudhatnak meg a szóbeszédekből.

Az elátkozott kastély IV. "Éjjeli csetepaté"

Játékos Karakterek:

Asuman, 3. szintű varázslónő

Sromm, 3. szintű elf barbár

Miután visszatértek Komortóra, a kompánia tagjai elváltak egymástól. Sromm a templomkertbe, Brindol és Gromwell a paplakba kéredzkedett be. Asuman inkább a fogadót választotta, ahol egy kellemes kis szobát bérelt ki.

A varázslónő épp nyugovóra tért, mikor csörömpölést hallott. Az ablak betört és egy apró golyóbis repült be a szobába, melyből azonnal füst szállt ki, s beterítette a szobát. Asuman keményen küzdött, azonban nem bírt ellenállni a fojtogató füstnek, eszméletét vesztette.

Sromm éberen aludt, ennek köszönhette, hogy meghallotta az osonó alakok neszezését. A sátrából kikukucskálva szólt rá a fickókra, akik nem törődtek vele, egy zsákot átdobtak a falon és ők is utána mentek. Voltak egy páran, de nem tudta mind megszámolni. Ennek ellenére utánuk eredt, mert különösnek találta az esetet.

A fickók a Bozótos felé rohantak, már ahogy a zsákkal bírtak. Sromm utánuk futott és rájuk kiáltott, hogy álljanak meg. Erre ketten hátramaradtak, míg a többiek továbbsiettek. A két férfi egy-egy vékonypengéjű rövidkardot vett elő, azt a fajtát, melyet az orgyilkosok használnak a hátba döfésre. Sromm a nemrég zsákmányolt alabárdjával kivédte csapásaikat, majd az egyiket levágta, a másikat pedig harcképtelenné tette.

Mint megtudta, egy bizonyos boszorkányt kellett harcképtelenné tenniük, magukkal vinniük uruk, Demirhán, parancsára. Srommnak azonnal összeállt a kép, földhöz vágta az orgyilkost, hogy csak úgy nyekkent, s rohanvást eredt a többi után.

Az úton nem talált mást csak egy szekeret, mely lassan baktatott kelet felé. Előrekerült az erdőn át.

– Állj! – parancsolt rá a bakon ülő kocsisra.

A szekér megállt, de mivel fedett volt, nem látott a belsejébe, de tudta, vannak még ott páran. A kocsis nem akarta a szót szaporítani, megkérte álljon el az útjából, árut visz Szeleslakra. Sromm szóvá tette, hogy talán nem éjszaka kellene szállítani, de a kocsis azzal védekezett, hogy hajnalra ott akar lenni. Miután Sromm nem tágított, egy nyíl röppent felé, de elvétette. Ekkor a sötétruhás fickók ugrottak le a kocsi hátuljáról és közelítették meg. Sromm a jobb oldali kettő felé ugrott, egyet levágott, majd a másik támadását kivédve felugrott a kocsis mellé és bevágódott a szekér belsejébe. Itt érte az első igazi meglepetés, egy jól irányzott ökölcsapás.  A fickó ütése teljesen elszédítette, de talpon maradt s minden erejét összeszedve lerúgta a kocsiról. Eközben a zsákban már felébredt Asuman, s minden erejével azon volt, hogy kiszabaduljon. Sromm segített neki, majd mielőtt a sötétruhás alakok visszamásztak volna a kocsiba, kihasította a ponyva oldalát, és kiugrottak a szekérből. Ezután a Bozótosban őrült hajsza vette kezdetét, ám a terep Srommnak és a varázslónőnek kedvezett, így sikerült elrejtőzniük.

Asuman visszament Komortóra erősítésért, Sromm pedig úgy döntött, felveszi a harcot az erdőben. Asuman gyorsan visszaért a fogadóba, ahol felköltötte a fogadóst és panaszkodott neki a közbiztonságot illetően. A fogadós szabadkozott, hogy ilyen még sosem történt, s kárpótlásul természetesen ingyen töltheti az ittlétét a fogadóban. Asuman azonnali segítséget is kért, hogy elfoghassák a támadóit. A fogadós tíz perc alatt kerített három jó vadászt, akik járatosak voltak a harcban. Asuman velük lovagolt vissza az útszakaszra, ahol a szekeret hagyták…

Eközben Sromm megközelítette a két fickót, akik fáklyával keresgélték őket az erdőben, a hátukba került, azonban azok észrevették őt. De nem vesztett rajta, eltáncolt csapásaik elől s alabárdjával lenyisszantotta mindkettőnek a fejét. A dulakodás hangjára a másik kutató páros is idesietett, de ő elrejtőzött. Ezek egyike elhányta magát a levágott fejeket és a kiömlött vért látván. A másik igyekezett segíteni rajta. Sromm ekkor elővágódott a bokrok közül, s a hányást befejező fickóra sújtott. Az iszonyatos sebet kapott a hátára, ám csodás módon mégis életben maradt, s még el is szaladt előle. A másik fickó szintúgy elszaladt, ám nem futhatott soká, Sromm megfogta alabárdját és utána hajította. Maga sem hitte, ám a szerencse folytán mégis sikerült az őrült manőver, s a sötétruhás férfi összeesett. Az elf barbár ekkor dühödten a hányós után vetette magát. Könnyedén utolérte és elkapta.

Ekkor értek oda a lovasok Asuman vezetésével, a szekeret nem találták, így az egyikük továbbment az úton, a másik kettő pedig a varázslónővel a dulakodás zajának forrását kereste meg. Így találtak Srommra és a sebesült férfira. A vadászokon nem látszott, hogy felismerik-e Srommot ruhája alapján, hisz a farkas és medvefejes elfről már keringtek a szóbeszédek a rablással kapcsolatban. Csak tisztelet volt a szemükben, hiszen az elf igen sok orgyilkossal végzett.

Mint kiderült a helyszíni vallatásból, a Fekete Pöröly klán nemrég települt át Szeleslakra a messzi keletről. Asumant követték idáig, hisz vezérük minden áron meg akarja öletni őt. Sromm kérdésére Asuman csak annyit felelt, hogy bizonyára azért, mert Demirhán őrült. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy azt vallja, az istenek kockadobáló kölykök, akik játékuk során döntenek az emberek életéről és haláláról. Ezen a képtelenségen jót nevettek mindnyájan, majd Asuman kérésére a foglyot magukkal vitték, hogy többet kiszedhessenek belőle.

A szekér után indult lovas is visszatért, és jelentette, hogy nem talált semmit. Így hát visszatértek Komortóra.